Oldalak

2022. szeptember 17., szombat

Jenny Colgan – Mentsük meg a Piciny Csodák Pékségét



   Piciny Csodák Péksége 4


   Idén nyáron megjelent a Piciny csodák péksége sorozat befejező része a Libri Kiadó gondozásában, így még utoljára lehetőségünk van visszatérni a varázslatos Mount Polbearne-be. Az ismerős szereplők mellett pedig ezúttal új karakterek is feltűnnek, miközben Polly péksége egyre nehezebb helyzetbe kerül, megismerhetjük Marisa és Alekszej szívmelengető történetét is, mindezt a megszokott humor és ínycsiklandozó ételek társaságában.
   Tartsatok velünk ti is és játsszatok a kiadó által felajánlott példányért!





   Imádott olasz nagypapája halála gyökeresen megváltoztatja Marisa Rossi életét. Az életrevaló fiatal lány nem tudja túltenni magát a veszteségen, a gyász nem ereszti, szorongással telnek napjai. Az embereket kerüli, magányra és békességre vágyik, ezért elköltözik a Cornwall déli részén található apró faluba, Mount Polbernébe, amit a dagály időről időre elzár a szárazföldtől.
   Sajnos azonban – vagy szerencsére? – az áhított egyedüllét nehezen megvalósítható. Marisa szomszédja ugyanis egy zajos orosz zongoratanár, ráadásul a kis falu közössége is nyüzsög és nem hagyja, hogy a lány elszigetelődjön. Amikor pedig a falu kis kávézója, a Piciny Csodák Péksége bajba kerül, az összefogás és szeretet ereje talán a Marisa szívét körülölelő sziklaburkot is képes lesz megrepeszteni.



   Libri, 2022
   Eredeti cím: Sunrise by the Sea, 2021




   A harmadik rész után azt hittem itt a vége a sorozatnak, hiszen megkapta a már szinte kötelezővé vált karácsonyi sztorit is. Kedveltem a fura kis szigeten játszódó történeteket, Pollyt és párját Huckle-t, még az excentrikus Reubent is, de különösen Neilt, a kis lundát, akit Polly még az első részben ment meg, és azóta is fontos része a történetnek, hiszen humort és színt visz a cselekménybe szokatlan megnyilvánulásaival.
   Nos, annyira beleéltem magam abba, hogy vége a sorozatnak, hogy nem is követtem a szerző megjelenéseit, így meglepetésként ért, hogy a nyáron magyar nyelven egy újabb Piciny Csodák Péksége történet jelent meg magyar nyelven a Libri Kiadó gondozásában. S ezek után nem lennék abban sem biztos, hogy ez lenne az utolsó, hiszen Colgan egy olyan irányba viszi el a cselekményt, amely további folytatásokat is lehetővé tesz: a történet középpontjában új karakterek vannak, és Polly, Huckle és népes családjuk mellékszereplőkként vannak jelen. És igen, Neil továbbra is ott csibészkedik.

   A történet női főhőse Marisa Rossi, egy olasz származású fiatal hölgy, aki a szárazföldön egy település önkormányzatának dolgozik. Soha nem volt egy partiarc, viszont főbérlője nagyon is az, ami néha meglehetősen zavaró tud lenni. Különösen akkor, amikor az amúgy is csendes és magábaforduló Marisa elveszti imádott nagyapját, s a veszteséget, a gyászt odáig viszi, hogy nem jár ki a házból, otthonról dolgozik és szinte senkivel sem érintkezik. S hogy mi köze Marisa Rossinak az alaptörténethez és Mount Polberne-hez? Sok. Ugyanis főbérlője – hogy kizökkentse az apátiából – egyszerűen lapátra teszi és kiköltözteti a szigetre, a Reuben által épített kis házak egyikébe.

   Ez viszonylag rendben is van, csakhogy színre lép a történet férfi főhőse, aki közvetlen szomszédja. Alekszej zongoratanár, a nyugalomra vágyó Marisának pedig naphosszat hallgatnia kell a tanítványok klimpírozását, esténként pedig a szépreményű zeneszerző disszonáns modern alkotásait. Mert Alekszej is szenved a maga módján. Tehetségét és karrierét feláldozta a szerelem oltárán, a kecses balerina, akiért odavolt, hamarosan ráunt, ő pedig Mount Polberne-ben találta magát, egy piciny sziget még kisebb iskolájának zenetanáraként.

   Igen, mindenki tudja, hogy mi lesz ennek a vége, de addig a főhősöknek hosszú útat kell bejárniuk, hiszen nem kedvelik egymást, sőt! Egymás idegeire mennek. Hosszú és lassú folyamat, míg egyáltalán szóba állnak egymással marakodás nélkül, míg megtanulnak megbízni egymásban, s míg sínre teszik életüket. Marisa például Polly pékségében tud kiteljesedni.
   S közben a szigeten is zajlik az élet, s az apró cseprő történéseket hatalmas vihar zavarja meg, amely veszélybe sodorja a hely összes válalkozását, tehát a Piciny Csodák Pékségét is. Itt egy újabb epizód van a közösségi összefogásból és természetesen Reuben nagylelkűségéből.

   Kedves, szerethető történet volt emberi gondokról, veszteséről, szerelemről, csalódásokról, újrakezdésről. Nem szórakoztatott annyira, mint a korábbi részek, hiszen ez inkább egy keserédes történet, de az élet nem mindig habos torta, ugye? De ez nem jelenti azt, hogy nem volt jó. Egyesek számára érzékeny témákat is érint, mint például az azonos neműek házassága, vagy a bevándorlás, és természetesen a pszichés zavarok, mert Marisának komolyan meg kell küzdenie a magáéval, ráadásul egy olyan online terapeutával, aki nem igazán van a segítségére.
   Ajánlom a szerző és a zsáner rajongóinak.





A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések








   A játék során minden állomás bejegyzésében kiemeltünk olyan szavak betűit, amelyek kapcsolódnak a történetünkhöz. A feladat, hogy összeolvassátok a kiemelt betűkből a megfelelő szót/szavakat és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


a Rafflecopter giveaway



09.17. Betonka szerint a világ…
09.19. Könyvvilág
09.21. KönyvParfé
09.23. Zakkant olvas
09.25. Ambivalentina