Kék Gém Pincészet 3
Colleen O'Rourke imádja a szerelmet... legalábbis
távolról. Az első pasija évekkel korábban darabokra törte a szívét, és köszöni,
ebből nem kér még egyszer. Megelégszik azzal, hogy az ikerfivérével közös
bárjuk pultja mögött esténként trükkösebbnél trükkösebb bájitalokat kever a
vendégeinek. Hány helyi pár köszönheti neki a boldogságát? Talán kilenc, de
maga sem számolja már. Most azonban minden kétséget kizáróan élete legnagyobb
feladata előtt áll: a városka furcsa lánya a környék szépfiújára vetett ugyanis
szemet.
És nem csak az első pillantásra lehetetlen küldetés
nehezíti meg Colleen életét. Egykori szerelme, Lucas egy családi vészhelyzet
miatt visszatér a városba. A lány pedig kénytelen belátni, hiába telt el tíz
év, a férfi még mindig hatással van rá.
Ahogy Colleen a szerelmi kötésekhez, Kristan Higgins a
romantikus történetekhez ért igazán. A Kék Gém Pincészet-sorozat legújabb
kötetében a már megszokott, kiváló humorral ír az élet legderűsebb és
legsötétebb pillanatairól.
General Press, 2020
Eredeti cím: Waitong on You, 2014
Határozottan állíthatom, hogy kedvelem Kristan Higgins
írásait, a Kék Gém Pincészet sorozatot is, bár nem mondanám, hogy a sorozat
részei iránt feltétlen imádatot érzek. Az első részét nagyon kedveltem, a
második is jó volt, de már nem annyira tetszett. Ennek ellenére türelmetlenül
topogtam, hogy kézhez kapjam a harmadik részt, mert a történt hősnője már az
előző könyvekben is jelen volt mellékszereplőként, és meglehetősen szórakoztató jelenség volt. Kiváncsi voltam mit lehet kihozni egy olyan történetből, melynek
ő áll a középpontjában.
A cselekmény most is a New York állambeli Maningsport
településen játszódik, akárcsak az előző két rész, és ahhoz képest, hogy a
kisvárosnak alíg több mint hétszáz lakosa van (nálunk az ilyent falunak
nevezik), meglehetősen pezsgő élet folyik a környéken levő szőlősök és pincészetek
miatt. És itt van a település egyetlen olyan bárja, ami egész évben nyitva tart,
s melynek tulajdonosa az O’Rourke ikerpár, Colleen a bárpincér, és Connor a
séf, akinek olyan a hallása, mint a denevéré. A bárról pedig nyugodt lélekkel el
lehet mondani, hogy a helyi szocializációs központ, mert mindenki ott fut össze
egy italra, egy pletyóra, mert igen, folyik a pletyó keményen.
A bár nem csak a helyi találkahely, hanem
Colleen házasságközvetítői tevékenységének színtre is, (Connor: „Colleen ne zaklasd a vendégeket!”) mert
a fiatal nő különös érzékkel megáldva, lelkesen terelgeti egymás fele azokat,
akikről úgy gondolja, hogy tökéletesen illenének egymáshoz. A történet idején már
tizennégy nyélbe ütött házassággal büszkélkedhet. Csupán a saját párját nem
tudja megtalálni, bármennyire is próbálkozik, ez pedig azért van, mert a nagy
szerelem már megvolt, rosszul végződött, és senki nem ér fel Lucas Campbellhez.
Colleen ikertestvérével osztozik egy házon, a kocsmán, és egyetlen hímnemű
egyén van az éltében: a kutyája. Éééés hosszú távollét után Lucas Campbell
visszatér a városba, mert nagybátyja haldoklik.
Nyilvánvaló, hogy ez a történet Colleen és Lucas
kapcsolatáról szól. Két idősíkban, felváltva múltban és jelenben, megismerhettem
kettejük kapcsolatát a gimis megismerkedésüktől kezdve, s ezzel együtt Lucas kicsit
sem rózsás gyermek- és kamaszkorát is. Ebbe most nem mennék bele, mert akkor lelövöm az összes poént.
Miközben a történetben Lucas és Colleen továbbra is kerülgeti
egymást, a lány továbbra sem adja fel kerítőnői tevékenységét és Paulie-t, a
helyi csirkehercegnőt próbálja összehozni Bryce Campbell-lel, Lucas
unokatestvérével, ami egy lehetetlennek tűnő feladat, hiszen Bryce meglehetősen
sekélyes: gazdag szülők gyermeke, anyuci szeme fénye, csak úgy teng-leng, és úgy
fél egy stabil kapcsolattól és bármi nemű elköteleződéstől, mint ördög a
kereszttől. Paulie-ból pedig hiányzik minden női rafinéria és báj, viszont
símán megemel egy kocsit, ha a kerékcserénél hiányzik az emelő. Paulie sok
vicces jelenet jelenet szereplője a történetben, és nagyon üde színfoltja a cselekménynek.
Ez egy nagyon érdekes történet volt szerelemről, az emberi kapcsolatok
milyenségéről és bonyolultságáról. Olyan volt, mint egy hullámvasút, mert
váltakoztak benne a vidám epizódok az emberi tragédiákkal, és a bolog végkifejlet
bekövetkezte sem volt egyértelmű. Mindig jött egy újabb csavar, egy újabb
történés, ami megkérdőjelezte azt, hogy végül is lesz-e Colleennak és Lucasnak
közös jövője, mikor a lányt minden Maningsporthoz köti, Lucasnak pedig új élte
van a nagyvárosban, és ez nem az egyetlen akadály.
Epizódikusan feltűnnek az előző részek szereplői is, tehát,
aki figyelemmel kíséri a Kék Gém Pincészet
sorozatot, az egészen otthon fogja érezni magát, de annak ellenére, hogy egy
sorozat része, a történet önálló könyvként is megállja a helyét.
A történet tele van szerethető szereplőkkel, még a léha
Bryce is kedvelhető valamilyen szinten, viszont nekem Colleen, a hősnő, néha sok
volt. Zavart az a magabiztossággal kevert önteltség, amivel magát helyi
Cupidónak kinevezte, ahogy mindenki éltébe beleavatkozott, ahelyett, hogy a
sajátját tette volna rendbe. Értem én, hogy az egész pártalálósdival saját
szerelmi éltének hiányát akarta kompenzálni, de ezt megtehette volna kevesebb
önfényzéssel is.
Összességében kedvelhető történet volt, melynek a
szórakoztatáson kívül azért mondanivalója is volt. Át lehet siklani a klisék
fölött, melyek azért nem hiányoztak. A helyszín csodálatos, nyugisan el lehetne
ott éldegélni, bár néhány karakter számomra túl zajos, Colleentől meg a frász kerülgetne.
A cselekmény pörög, millió dolog történik, tehát unatkozni senki nem fog. De ízlések és pofonok...
