Betonka szerint a világ...: Kathryn Taylor

A Dunmore-kastély tikai

Egy elvarázsolt vár, sötét titkok és heves vágyak

Mintha ismerné ezt a helyet… Lexie Cavendish, a fiatal lakberendezőnő a főnöke megbízásából Írország viharos északi vidékére utazik, hogy előkészítse a Dunmore-kastély felújítási munkálatait. Az egykor bizonyára méltóságteljes épületet és a környékét furcsán ismerősnek érzi. Lehet, hogy kisgyerekként már járt itt? Mivel szülők nélkül kellett felnőnie, régóta szeretne többet megtudni a múltjáról. Miközben lassanként visszatérnek az emlékei, gyötrelmes rémálmokkal próbál megküzdeni. Vigaszt és segítséget pedig éppen Grayson Fitzgeraldnál talál, aki a várkastély urának a fia, és Lexie főnökének a legnagyobb vetélytársa is egyben. De vajon tényleg megbízhat a férfiban?

Kossuth, 2020

Eredeti cím: Das Licht im Dunkeln, 2019

Mindent elolvastam, ami Kathryn Taylor tollából magyar nyelven megjelent, valószínüleg többet is olvastam volna, ha a szerző nem német nyelven publikál, hanem angolul, ugyanis a német nyelv nekem annyira merőleges, mint tehénnek a balett.
Úgy általánosságban véve kedvelem az írásait, kivéve a Szerelem színei sorozatát – legalábbis, ami megjelent belőle magyar nyelven –, mert annak nagyon "szürke" szaga volt. Ha jól számolom, akkor ez éppenséggel a kilencedik könyv lenne a szerzőtől – nem mindegyikről született blogbejegyzés, és az nem is baj.
Namármost, ez nyilvánvalóan egy sorozat kezdő része. Hogy egészen pontosan hány része is lesz, meg nem tudnám mondani. A pillanatnyi állás még egy kötetet jelez, ami semmit sem jelent, mivel símán megjelenhet még egy-két folytatás. S mivel a német nyelvvel semmi közös nincs bennünk, még a második rész fülszövege alapján sem tudnám megsaccolni, hogy akkor most az a vég, vagy folyt.köv., mivel nem értem az oda leírtakat. S azt sem tudnám meegmondani, hogy az eredeti boritóhoz képest, a sorozat nevéhez a magyar variánsban hogyan került a végére az e betű, mert németul csak a Dunmor kastélyról esik szó és nem Dunmore-ról. No, de ezek olyan apróságok, amik miatt nem érdemes kekeckedni, lássuk miről is szól maga a történet.

Ahogy azt már megszoktuk a szerzőtől, most is angolszász területre viszi olvasóit. Amit eddig olvastam tőle, a történetek cselekménye vagy az Egyesült Királyságban, vagy Írországban játszódik. Most ismét Írországban időzhetünk, a festői és kissé lepukkant Dunmore kastély környékén, meg a hozzá tartozó faluban, ami olyan mint minden kis település szerte a világon: mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindent mindenkiről, és folyik a pletyka orrba-szájba. Ebbe a faluba érkezik meg Lexie (Alexandra) Cavendish, hogy a kastélyt szemrevételezze. A fiatal hölgy ugyanis belső építész és egy ingatlanfejlesztőnek dolgozik, aki a kérdéses kastélyt akarja megvásárolni és hotelé alakítani.

Lexie-ről tudni kell, hogy nevelőotthonban élt, miután az a nő, akit az anyjának hitt drog túladagolásban meghalt. S történt ez valahol az Egyesült Államokban. A fiatal nő a munkája miatt jön Írországba, barátnője közbenjárására. S most főnöke a kastély átalakításával bízza meg még a tényleges vásárlás előtt.
A fiatal nőről még azt is tudni kell, hogy néha rémálmai vannak, ami alvajárással is párosul, mert álmában mindig menekül egy ismeretlen fenyegetés elől. S most, hogy a faluba érkezett, állandóan déjá vu érzése van, mintha ismerné a helyet. Ez pedig annyira feelkavarja, hogy rémálmai és alvajárása gyakoribb lesz. Az első ilyen alkalommal pedig szó szerint belefut Grayson Fitzgeraldba, akiről tudja, hogy főnöke vetélytársa, s hogy a dolog bonyolódjon, ráadásul a kastély urának törvénytelen fia is.

Ez a történet két sokat próbált, sokat megélt ember találkozása egy olyan helyen, amely tele van titkokkal, olyan titkokkal, amiket Lexie nem ismer, és minél többet nyomoz, annál nagyobb veszélyek leselkednek rá. S hogy a dolgok még jobban bonyolódjanak, nyilvánvaló, hogy ezek a titkok valamilyen formában hozzá kötődnek, a múltjához, édesanyja hirtelen és nyomtalan eltűnéséhez. Az sem segít, hogy a falu lakosai pontosan tudják kicsoda ő, s úgy viszonyulnak hozzá, ahogy annak idején anyjához: vannak barátságosak, segítőkészek, viszont olyanok is, akik nyíltan ellenségesek. Lexie pedig nem igazán tudja kiben bízhat meg, sőt főnöke tisztességében is meginog a bizalma. Tehát van itt kavarás bőven. És akkor miért van éjszakánként fény a kastély elhagyatott tornyában, ahová neki nem szabad felmenni? Grayson Fitzgerald érdeklődése Lexie iránt őszinte és érzelmektől vezérelt, vagy csupán a saját érdekeit szolgálja?

Azt még el kell mondanom, hogy aki nem szereti a függővéges sztorikat, az kerülje messze ezt a könyvet, mert nagyon izgalmas, tele van titkokkal, meglepetésekkel, fordulatokkal, elcsepegtetett információkkal, tehát a szerző mindent megtesz, hogy ébren tartsa az érdeklődést, viszont egy lépéssel sem hoz közelebb a megoldáshoz, hanem egyre jobban összezavar, s akkor hagyja abba, amikor a legizgamasabb, és egy ember élete épp a levegőben lóg. Szó szerint.
Kedveltem a történetet és idegesít, hogy a folytatásra ki tudja mennyit kell várni. Meg ízlések és pofonok...