Egy szerelem története
Számtalan
törvény van, melyeket egy lelkész nem szeghet meg.
Nem nősülhet
meg.
Nem hagyhatja
magára a gyülekezetét.
Nem fordíthat
hátat Istennek.
Mindig e
törvények szerint éltem.
Egészen addig,
míg ő be nem lépett az életembe.
Akkor új
szabályokat tanultam.
Tyler Anselm
Bellnek hívnak.
Huszonkilenc
éves vagyok.
Hat hónappal
ezelőtt megszegtem a cölibátusi fogadalmamat, a saját templomom oltárán, és
Isten látja a lelkemet, újra megtenném.
A nevem Tyler
Anselm Bell, lelkész vagyok, és íme, a gyónásom.
Művelt Nép,
2019
Eredeti cím:
Priest, 2015
Komoly
fenntartásaim vannak a kiadó és termékei iránt, de be kell vallanom, hogy
olvastam tőlük származó jó történeteket is – igaz ez nem mostanság volt –, és
ez az, ami motivál, hogy egy újabb Művelt Nép által gondozott könyvet a kezembe
vegyek. Itt ismertem meg Rita Falk rendőrparódiáját – azóta átvette egy másik
kiadó, és elképzelhetően komolyabban veszik a megjelenésekre tett ígéreteiket –, itt találkoztam először Santa Montefiore
nevével (a Deverill krónikákat azóta
sem fejezték be), Marie Force Végzetes
sorozatával, aminek egyetlen részét adták ki, és E. K. Blair Fekete Lótusz trilógiájával, mely harmadik részének
megjelenésével még mindig hitegetik a jónépet. Körülbelül ennyi az, amit én a
kiadótól kedvelek, és valamennyi sorozatot abbahagyták, ők tudják miért.
Valószínűleg azért, mert a szex mindent elad, történet már nem is kell, jöjjön az ígénytelen pornográfia, mert ennek van piaca. Ezek után nem mondhatom azt, hogy nem tudtam milyen
zsánerű könyvekkel kereskedik a kiadó és mit várhatok, de a remény hal meg
utoljára…
Amikor Sierra
Simone könyvének beharangozója először megjelent, rögtön társult hozzá a
kiváncsiság, hogy tudott-e valami mást, jobbat írni, mint Tiffany Reisz, aki
egy kísértetiesen hasonló témával tett szert világhírnévre. Bevallottan az
Eredendő bűnösök sorozat rajongója vagyok, és határozottan kijelenthetem, hogy
ezt a könyvet és a szerző nevét nem szabad egy mondatban említeni semmivel, ami
Reisz nevéhez kapcsolódik. Sőt! Még ugyanazon a napon sem, mert az sértés lenne
Reiszre nézve, mint ahogy az is az, hogy Simone meglehetősen sokat
“kölcsönzött” a már említett Eredendő
bűnösökből, kezdve a főhős személyével, akinek megjelenése (és nemcsak!) meglehetősen
hasonlít egy Stearns nevű atyához.
Igen, atyához.
Mert a katolikusoknál nincsenek lelkészek, hanem plébánosok, atyák, papok. S a
katolikusok nem konfirmálnak, mint ahogy a sekrestyében őrzött megszentelt
olajnál említődik, hanem első áldoznak és bérmálnak, de ezt ugye a fordító nem
tudja, mert minek? S mindez benne marad a fordításban azután is, hogy egy
közösségi oldalon többen is felhördültek, amikor a könyv borítóján A lelkész cím jelent meg egy nyilvánvalóan katolikus pap fotójához társitva. Tehát a
fordítás most sem volt a topon, de ezen nem kell csodálkozni, mikor van a kiadó
esetében?
Mi is ez a
történet? A pornográfia találkozása a vallással, és nem mondanám, hogy ez a
randi szerencsésen működött. Hogy tabu téma lenne? Nem hinném. Már nem abban a
világban élünk, ahol tabuk vannak, ahol nem szabad beszélni bizonyos dolgokról.
Csak az nem tud a katolikus egyházban eddig szőnyeg alá sepert problémákról,
aki nem akar. Tehát az, hogy a szerző egy katolikus pap szerelmére és testi
vágyakozásaira építette a történetet nem új és nem is igazán eredeti. Megtették
előtte többen is, toronymagasan jobban.
A történet
főhőse Tyler Anselm Bell, 29 éves katolikus pap, akinek papi elhivatottsága
erősen kétségbe vonható. Rendben van, hogy a katolikus papok is férfiből vannak,
de a magát nagyon is szabálytisztelőnek beállított Bell atya két dologra
gondol: a szexre és a szex miatti esetleges bűntudatra. S mivel ez egy E/1-ben
megírt történet, aminek nagy részét maga Bell atya meséli el, meglehetősen sok
erotikus fantáziával ismerkedhettem meg. A gond az, hogy nem csak a
fantáziával, hanem annak materializálódásával is, és nem kell különösebb erőfeszítés kitalálni, hogy hol történnek meg ezek a pornográfiába illő események. A szerző igazándiból a papi státusz mögött álló emberre fókuszál, meg arra, hogy mindezt ellensúlyozza azzal a spiritualitással, ami egy egyházi személytől elvárt. Ez meglehetősen erőltetettre sikeredett.
Természetesen
partner is jár Bell atyához, más is, mint a keze, tehát a történetnek van egy
női főszereplője is, akinek a szemszöge lényegesen kevesebb teret kap a
történetben, és aki nekem antipatikus volt. Ó, te szegény gazdag lány, aki jó
dolgodban már azt sem tudod mit csinálj, és az jelent neked kihívást és
izgalmat, ha elcsábítasz egy katolikus papot, akit előzőleg megbotránkoztattál
gyónásoddal! Te, aki azzal fejezed ki szüleid elleni kései lázadásod, hogy hátat fordítasz annak az értékrendszernek, amiben nevelkedtél, hogy szexklubban táncolj és vetkőzz.
A történetnek
folytatása is van, melyről nem tudom, hogy kapcsolódik-e Bell atya szexuális
tévelygéseihez, mert ez a sorozat és elképzelhetően a szerző is leíródott
nálam. Mikor fog megjelenni nem tudom és nem is érdekel. Azt már mindenki
tudja, hogy a kiadó megjelenési dátumaira nem szabad alapozni, ez a történet
véletlenül korábban jelent meg, mint ahogy beharangozták, de mindig van egy
kivétel a szabályt erősítendő.
Nekem nem jött
be ez a spiritualitással kevert pornográfia. Szereplői kidolgozatlanok, a téma
sem eredeti, de attól még lehetett volna egy elfogadható, mi több, érdekes történetet
kerekíteni belőle, ha a szerző nem a szexre helyezi a hangsúlyt. Nem éreztem
azt, hogy a főhősnek tényleg lelkiismereti problémái lettek volna azzal, hogy ő
testi vágyat érez egy nő iránt és, Uram bocsá’!, megszegi cölibátusi fogadalmát.
Ennek a férfinak az volt az első gondolata, hogyan dugja meg hamarabb a
gyóntatószékben levő ismeretlent. Nem értettem miért választotta az egyházi
pályát, azon túl, hogy egy adott pillanatban meghallotta a “hívást”, és miért
ment el egészen a felszentelésig, mikor a gondolatai meglehetősen gyakran a
szexualítás fele fordulnak.
Az is
elcsépelt és már-már közhelyes, hogy Isten szolgájából előjön a domináns férfi,
aki a másik megalázásában éli ki vágyait, s mit tesz a fikció ördöge? Poppynak
pontosan erre van szüksége. Poppy mellesleg nimfomán.
A történet
nyelvezete szókimondó és triviális, valamint az is nagyon érződik, hogy ezt egy
nő írta, akit csak ennyire vitt a fantáziája. S ez nem igazán lelkesítő, lévén, hogy a történet nagy része a férfi főhős szemszögéből van megírva. Itt nem a szerelmen van a hangsúly, hanem csak és kizárólag a testi vágyon.
Ez a könyv az
“először, utoljára és soha többé” kategóriába fut nálam, és erősen kétlem, hogy
a szerző neve valaha még kísértésbe tudna hozni. A közeljövőben biztosan nem.
De kinek a pap, kinek a paplan… az explicít erotika kedvelőinek elképzelhetően tetszeni fog.