Édes történet
szerelemről, újrakezdésről és a múlt titkairól.
Amy Bishop
váratlanul megörökli nagyapja csokoládéüzemét. Nemsokára kiderül, a bonbonokkal
együtt egy jó adag probléma is a nyakába zúdul. A kis üzem a csőd szélén áll. A
Sugar Tale Corporation nagyvállalat szeretné átvenni és modernizálni. Ezért
elküldik a jóképű Ryan Scandrik gazdasági szakembert, hogy átszervezéseket
hajtson végre.
Amy elszántan
küzd Ryan tervei ellen. Ám a nagy viták hevében rá kell döbbennie, hogy egyre
jobban bejön neki ez a lehetetlen alak. Hogyan lehet valaki ennyire szexis,
vonzó, mégis hidegfejű? Vagy valójában Ryan mégsem olyan szívtelen, mint
amilyennek látszik?
Amy tanácsért
fordul Kendrához, a nagyapja egyik barátjához. De nem sejti: az idős hölgy
hajdan feláldozta a szerelmet ugyanezért a csokoládéüzemért.
Vigyázat,
éhesen ne kezdj bele!
Lettero, 2017
Eredeti mű:
Emily Bold – Wenn Liebe nach Pralinen schmeckt, 2016
“A praliné olyan, mint a szerelem:
édes, és boldoggá tesz mindenkit, aki él
vele.
Bár aprócska, feltétlenül érdemes
megízlelni.”*
Szó ami szó,
ezt a könyvet tényleg nem szabad éhesen olvasni, mert rendesen beindítja a
pavlovi nyálazást. Most, hogy karácsony és a szilveszteri mulatság között
vagyunk, telítődve minden földi jóval és undorral gondolunk az ennivalóra –
bármi legyen is az – pont optimális ezzel a történettel megismerkedni. Bár a
csokoládéra undorral gondolni az csakis pillanatnyi elmezavar eredménye lehet.
Igen,
csokoládéról lesz szó, pontosabban pralinéról. Méghozzá egy egész pralinégyárról,
a kezdetektől egészen a jelenig, amikoris mindaz, amit a múltban Archer saját
kezüleg felépített a csőd szélére jut és felvásárlással, beolvasztással
fenyegeti a kis vállalkozást a Sugar Tate Corporation. Ez pedig sok ember
életét negatívan befolyásolná, hiszen a cégóriás elköltözteti a gyártósort, ez
pedig munkanélküliséghez vezet. Ez egy Egyesült Államokban játszódó történet,
tehát teljesen természetes, hogy a kis céget be kell kebeleznie egy nagy,
csúnya óriásnak, ami a hatékonyság és profit jegyében a mennyiséget majd a
minőség fölé helyezi. Az ilyesmiről már annyi hollywoodi filmet láttunk, tehát nem nehéz vizualizálni milyen az, amikor a kis, családias hangulatú cégben megjelenik a bekebelező cég képviselője, aki magabiztos, szigorú és a szíve helyén a kasszagép pittyeg.
Természetesen
szerelem is van a történetben, egyszerre két történet is. Az egyik az Eredeti
Archer Paraliné alapítójának és Kendrának (Kiki néven is említik) a
történetete. Ez önfeláldozásról szól, bár nem mondanám azt, hogy a körülmények
ellenére Archie és Kendra boldogtalan volt. S annyira szép és megható az a napi egy praliné, annál szebb szerelmi vallomás nem is kell.
A másik
szerelmi szál Amy Bishop, Archer unokája és az Eredeti Archer Praliné jelenlegi
vezetője, valamint Ryan Scandrick, a Sugar Tate Corporation által küldött gazdasági
szakember között bontakozik ki. Idővel, természetesen, mert megismekedésük
viharos pillanatától (szószerint értendő) Amy azért dolgozik, hogy a céget
megmentse, Ryan pedig, a nagy cég érdekeit képviselve, a teljes átvételre és
gazdaságossává tételére törekszik.
“– Mintha a
munkáddal jegyezted volna el magad – korholta Kiki.
– De az
legalább nem tántorog haza éjfél felé egy focimeccs után, hogy telehányja a
kéglit – adta meg egy szemhunyorítással a csattanós választ Amy.
Csakhogy
Kendra nem mosolygott:
– A munkád
viszont nem melenget és vigasztal meg, ha rosszul érzed magad.
–
Pralinéüzemben dolgozom! Ha már ez sem elég a boldogsághoz… “*
Felváltva
járunk múltban és jelenben, így csupán a könyv végére lesz kerek a történet és
tiszta a kép arról, hogy hogyan indult az Eredeti Archer Praliné, kinek mit
kellett feláldoznia a sikerért. Szereplői szerethetőek, bár nem mindenki, mert
aki pénzen vesz magának férjet, kihasználva annak sebezhetőségét és rászorultságát,
az nálam labdába sem rúghat.
Humor is van a
történetben, hiszen Amy és Ryan huzakodása meglehetősen sajátos keretek között
folyik és nem nélkülözi a megmosolyogtató helyzeteket. S nemcsak humora van,
hanem komoly mondanivalója is: néha nem szabad görcsösen ragaszkodni a múlthoz,
a hagyományhoz, nem szabad mindenáron megmenteni valamit, ami enyészetre van
ítélve, hanem el kell engedni ahhoz, hogy ismét fel tudjunk állni a padlóról.
Könnyed
történet sok szerelemmel, ami – gondolom – a vállalkozó kedvű olvasóit majd
házi pralinégyártásra fogja ösztönözni. Állítólag nem is olyan bonyolult dolog,
de ez nálam akkor is teljességgel kizárt. Most, ebben a punnyadós időszakban
pont ajánlott olvasára azoknak, akik kedvelik a romantikus történeteket és a
boldog befejezéseket,. Egy-két este el lehet olvasni.
Zárójelben
megjegyzem, hogy a legjobb pralinét Brüsszelben ettem a Leonidasban… de
természetesen az ízlések és a pofonok. Ha valakinek jobb forrása van,
megköszöném, ha jelezné egy üzenetben, mert alkalomadtán megkóstolnám.
“A kulcsszó: praliné.
Jelentése: falatnyi töltött csokoládé.
Eredete: pörkölt mandula, amelyet
Franciaországban készítettek először.
A praliné névadója: Plessis-Praslin
tábornok, az ő cukrásza kísérletezte ki az ínyencséget az ura számára.”*
* Emily Bold –
Amikor a szerelemnek csokoládéíze van, Lettero, 2017