Betonka szerint a világ...: Courtney Milan

Brothers Sinister 4

Miss Frederica „Free” Marshall szívét-lelkét beleadja az újságba, amely a nők egyenjogúságáért emel szót. Az ellenségei meg természetesen abba, hogy ellehetetlenítsék a törekvések sikerét, és elhallgattassák a mozgalmát. De Free nem engedi, hogy megtörjék. Edward Clarkot arisztokrata családja egy háború sújtotta helyen hagyta meghalni. Túl kellett élnie, bármi áron. Csaló és elsőrangú hamisító lett belőle. Amikor ugyanez a család akarja tönkretenni Miss Marshallt, a férfi felajánlja segítségét a hölgynek. Lehet, hogy hazudnia kell, de így legalább bosszút állhat mindenért.

Gabo, 2017

Eredeti mű: Courtney Milan – The Suffragette Scandal, 2014

“Mindenkinek, aki az évszázadok során gyűszűkben és teáskanalakban hordta a vizet. És azoknak, akik ma is ezt teszik. És nem adják fel, bármeddig tart.”*

Ezzel az ajánlással indítja a szerző a sorozat negyedik, s gondolom utolsó magyar nyelven megjelenő részét, mert ugyan van kiegészítő novella több is, kétlem, hogy találkozni fogunk velük magyar nyelven. S hogy mit jelent ez az ajánlás, a történet olvasása után mindenki számára világos lesz.

Amikor a sorozat első részét olvastam, fogalmam nem volt, hogy mit is akar a szerző, vártam a megszokott klasszikus romantikus sablont és valahogy nem tudtam megemészteni azt, amit kaptam helyette. S jött a megvilágosodás, hogy miről is szól tulajdonképpen a sorozat: a 19. század végi nőkről, a női emancipációról, a szebb jövőért, jogokért való harcról. Azokról a nőkről, akik nem elégedtek meg azzal, hogy szépek és gazdag férfiak (apák, fivérek, férjek, szeretők) tulajdonai, akik úgy érezték, hogy többre hivatottak mint udvariasan mosolyogni, akik tanulni szerettek volna, tenni valami hasznosat, vagy egyszerűen csak saját maguk szerettek volna dönteni a sorsukról. Ez a sorozat tisztelgés azon nők előtt, akik miatt mi, ma azok lehetünk akik vagyunk – és sokszor nem becsüljük ezt meg.

Míg az előző részekben már körbejártuk a korra jellemző egészségügyi, oktatási és más hasonló szociális jellegű problémát, valamint a nők ezekhez kapcsolódó szerepét, ebben a részben a nők szavazati jogára helyeződik a hangsúly. Ennek ékes szószólója Frederica Marshall kisasszony, aki maga is egy szüfrazsett. Vele már többször is találkoztunk a sorozat előző részeiben, most ő a történet hősnője, mint egy független, nőkről és nőknek szóló újság tulajdonosa és kiadója. S mindennel, ami ezzel együtt jár:

“– Komolyan azt feltételezi, hogy még senki nem vágta a fejemhez, hogy csak azért dühöngök, mert menstruálok? Hogy biztosan lehiggadnék, ha egy férfi végre segítene áldott állapotba kerülnöm? Ez utóbbihoz általában a közreműködésüket is fel szokták ajánlani. – A lány keserűen nyelt egyet. – Elmondjam, hogy egyik éjjel mit festettek az ajtómra? Vagy szívesen elolvasná, milyen leveleket kapok? – Free átkarolta magát. – Itt vagyok, a nyomdám padlóján fekszem, csak azért, mert azt mondtam egy férfinak, hogy nem vagyok hajlandó ágyba bújni vele, ezért az illető felgyújtotta a házamat. Egyszóval, igen, Edward, pontosan tudom, miféle akadályokkal kell a nőknek szembenézniük. Jobban tudom, mint ön.”*

A történetnek természetesen romantikus szála is van, hiszen Free mellett feltűnik a titokzatos Edward Clark – született Delacey, és pillanatnyilag Claridge önkéntes száműzetésben levő vikomtja, akit bújkálásából a baráti elkötelezettség hozott vissza Angliába. Ugyanis Free Marshallnak és Edwardnak van egy közös ellensége: James Delacey, Edward öccse, aki évekkel ezelőtt nyerességvágytól hajtva elárulta bátyját, ezzel gyökeresen megváltoztatva annak életét. James Delacey pedig továbbra sem nyugszik, mindent és mindenkit ki akar irtani, ami a női emancipációval kapcsolatos. Edward és Free természetesen egymásba szeret. Közel hozza őket egymáshoz a közös cél, intelligenciájuk és Edward bármennyire is berzenkedik a közös jövő és az Angliába való végleges visszatérés ellen, érdekes végigkövetni, hogyan változik meg a megkeseredett férfi és kezd hinni abban, hogy a múltban elszenvedett sérelmek és igazságtalanság után, talán az ő élete is pozitív fordulatot vehet.

Kettejük viszonya természetesen nem mindig volt baráti és felhőtlen, annak ellenére, hogy együtt, a közös ellenség ellen harcoltak. Edward, bár csodálja Free elköteleződését az ügy iránt, teljesen hiábavalónak tartja erőfeszítéseiket.

“– Majd én megmondom önnek, hogy mi fog történni – közölte Clark vészjósló, komor hangon. – Önök, nők egymás közt rikoltozhatnak igazságtalanságról és méltányosságról. És ha elég hangosan kiabálnak, talán egy nap egy maroknyian valóban szavazhatnak majd, és ezt hatalmas győzelemként élhetik meg. Talán ötven év múlva a nők egy törpe kisebbsége képviseltetheti magát az egyetemeken. Lesz majd női orvosunk, ügyvédünk, és talán öten vagy tízen alapíthatnak egy szervezetet, és elégedetten kezet rázhatnak, amiért sikerült valamit véghezvinniük.

Free kifújta a levegőt.

– És száz évvel azután, hogy a nők is szavazhatnak, talán sikerül kiállítaniuk egy magányos női miniszterelnököt. – Clark keserűen elmosolyodott. – De az emberek sohasem fogják komolyan venni. Ha szigorúan beszél, azt mondják, biztosan menstruál. Ha mosolyog, csak arra szolgáltat bizonyítékot, hogy a nők nem elég erősek a vezetéshez. Emellett kötelezte el magát, Marshall kisasszony…” *

A nők jogaiért, ez esetben a szavazójogért folytatott harc mellett a történet még valami másról is szól. A másságról. Ugyanis a történet egy bizonyos pontján elcsattan az első leszbikus csók is Lady Amanda – akit már az előző részből ismernek a sorozat olvasói, mint az a mellékszereplő, aki szembeszáll a szülei akaratával és nem hajlandó egy, a rangjának megfelelő, kialkudott házaságba belemenni – és egy társalkodónő között.

Bár a történet végét nem szerettem – túlzásnak tartom azt a nagy demokratikus liberalizmust, amit a jogaiba visszahelyezett vikomt a birtokán bevezetni tervez –, és volt számtalan hiányossága, ez a történet mégis tökéletes volt. Nem a cselekményében, hanem abban amit képviselt, azokban az érzésekben, amiket olvasás közben kiváltott. Abban, hogy megmutatta honnan indultunk, és min kellett keresztülmenni ahhoz, hogy oda juthassunk, ahol ma vagyunk. És még mindig hordjuk a vizet, gyűszűvel, teáskanállal, csészével, dióhéjjal… kinek épp mi esik kézre.

Csodálatra méltó az, ahogyan a kiadó továbbra is Sinister fivéreknek nevezi a sorozatot, annak ellenére, hogy ez egy félrefordítás, de inkább tudatlanságból fakadó félreértelmezés eredménye. Senkit nem hívnak Sinisternek egyetlen történetben sem, hanem ez teljesen mást jelent. És csodálatra méltó az a következetesség is, ahogy ugyanazt a típusú csomagolást használják: félmeztelen férfi a borítón (bár lehet, hogy teljesen az, csak nem látszik), ami ugye még köszönőviszonyban sincs azzal, amit a történet képvisel.

Felnőtt olvasóknak ajánlanám, nem a benne levő néhány erotikus jelenet miatt, hanem azért, mert kell egy jó adag élettapasztalat ahhoz, hogy megérintsen ez a történet. De természetesen ízlések és pofonok…

* Courtney Milan - A szüfrazsett botrány, Gabo, 2017