Bridgeford
válságban van. A főutca félig elnéptelenedett, az üzletek bezárnak, a polgári
büszkeség gondolatát ódivatúnak találják a munkából egyenesen hazaszáguldó
ingázók. A kisváros mintha elcsüggedt volna.
Akad azonban
egy dolog, ami összehozhatja a lakosokat: a zene. A bridgefordi városi kórusnak
esélye lehet arra, hogy megnyerje a megyei kórusversenyt. Az énekesek kis
csapatának azonban először új tagokat és egy egészen megújult hangzásvilágot
kell találnia magának.
Ezen a ponton
lép a színre Tracey – született szólista, aki eltitkolt múltját rejtegeti;
Bennett – hajdani templomi kóristafiú, aki értetlenül szemléli a modern
világot; és Jazzy – aki a hangját útlevélnek tekinti, amelynek segítségével
maga mögött hagyhatja a várost, és elindulhat a jövendőbeli hírnév és gazdagság
felé. Sikerülhet-e beilleszkedniük az olyan régi, megbízható kórustagok közé,
mint amilyen Annie? Megtanulhatnak-e közösen dolgozni, megmenthetik-e az
énekkart, sőt, talán az egész közösséget is?
Az És most együtt humoros, éles szemű
megfigyeléseken alapuló, de megható regény, amely az éneklés örömeiről, az
együttélésről, a szerelemről szól… de legfőképpen arról, mennyire fontos, hogy
az ember rátaláljon saját, igazi hangjára.
Gill Hornby
író és újságíró. Férjével, Robert Harrisszel és négy gyermekükkel a berkshire-i
Kintburyben él. Első regénye, a Méhkas felkerült a Sunday Times
bestsellerlistájára.
Gabo, 2016
Eredeti mű:
Gill Horby – All Together Now, 2016, 2015
Gill Hornbynak
két könyve jelent meg magyar nyelven, az első a Méhkas volt, sajnos elsiklottam fölötte, de idővel pótolni fogom.
Tehát ez az első írás amit tőle olvastam, s az igazat megvallva már néhány hete
túl vagyok rajta, csak valahogy mindig más olvasmányom élményét osztottam meg és ez maradt a
sufniban.
Nehezen fogott
meg a történet, nem is igazán értettem mit akar ott ez a rengeteg ember, hiszen
a főhősökön kívül egy egész közösséggel ismerkedünk meg.
A cselekmény
egy idillikus angliai kisvárosban játszódik, itt él:
a főhősnő, a
zárkózott és kissé antiszociális Tracey és szárnyait bontogató fia, Billy, akit
egyedül nevelt fel
a fess
Bennett, aki átszervezések következtében munkanélküli lesz, és akit
meglehetősen rosszindulatú felesége rögtön elhagy, mi több, felnőtt gyermekeit
is ellene próbálja hangolni
Annie, a buzgó
mócsing, aki mindenkinek az életébe beleszól és kérés nélkül rendezni próbálja
mások dolgait, valójában a saját családi gondjaival sem bír megbírkózni
a tohonya Lewis
és tolókocsiban ülő lánya, Katie, aki mesés sütiket készít, amikor jó napja van
Jazzy, a zavaros
családi háttérrel rendelkező 19 éves pincérlány, aki hangját a világhírnévhez
szóló belépőnek tekinti
a kisváros főterén
levő emlékműnél ücsörgő fiatalok, akik csak úgy ott vannak, mert ez menő
Pat és Lynn, a
két idős és furkálódó pletykakirálynő
és
temészetesen Constance (a drága Connie), a helyi kórus vezetője, aki
történetünk elején autóbalesetet szenved –, meg a kegyes hazugság, hogy a drága
Connie jobban van és hamarosan felépül, valójában vegetatív állapotban fekszik
és gépek tartják életben.
Mi a közös
ezekben az emberekben? A zene, hiszen valamennyien a városi kórus tagjai… vagy azok
lesznek. Ki hogyan és miért kerül be a haldokló kórusba, mi a története és ki épp
mit titkol, rajtad áll felfedezni.
Mind
modtam/írtam, nehezen fogott meg, eleinte nem is igazán értettem hová akar
kilyukadni a sok szereplővel és történeteikkel. Nem tudom mikor, egy ponton
szórakoztatóvá és letehetetlenné vált a történet, legalábbis számomra.
Szabályosan szurkoltam egy-egy szereplőnek… például annak is nagyon
szorítottam, hogy Bennett volt felesége essen jól pofára…
Ajánlom ezt a
könyvet azoknak, akik szeretik az olyan, angliai kisvárosokban játszódó
történeteket, amik nem egy-két emberről szólnak, hanem inkább közösségekről. Ajánlom
azoknak is, akik szeretik a nyugis, humoros írásokat, azoknak is, akik kedvelik Jill Mansell, Milly Johnson vagy Katie Fforde könyveit.
Én szerettem… és hát
az ízlések, meg a pofonok…