... bezony! Egy éve fárasztom a nagyérdeműt
ezzel-azzal, mikor milyen kedvem van. Ki hitte volna, hogy számos „jóakaróm”
kéretlen segítsége ellenére is eljutok idáig. Én biztosan nem. S ha már itt vagyunk,
akkor vessünk egy pillantást az elmúlt évre... Nem statisztikailag, távol áll
tőlem, hogy most adatokkal és számokkal zsönglőrködjem, mert még engem sem
érdekelnek, hát akkor mást. Csupán néhány olyan dolgot szeretnék megosztani,
elmesélni, amivel az elmúlt évben találkoztam, és ha őszinte akarok lenni,
akkor némely történésre rácsodálkoztam, mint borjú az új kapura, hogy azta!
milyen mélyre csúszhatnak az emberek, ha megvan hozzá a kellő motiváció! Ugyebár senki nem tökéletes...
Írtam számszerint pont annyi bejegyzést amennyit,
s mellé olvastam még annál is több könyvet. Látogató is volt az oldalon épp
annyi, amennyit a számláló mutat – bár ennek háromnegyede (minim minimorum) könyvet
letölteni jött, s mikor nem jött össze neki írt egy nem igazán kedves hangú
üzenetet... többnyire másnak. Bármennyit is kombinálnának és találgatnának
a mindent tudni akarók, „Betonka”, mint személy, egyike sem azoknak, akik a
bejegyzéseket megosztják, vagy valaha is megosztották. Tehát, akár le is
lehetne szállni róluk s abba lehet hagyni a zaklatásukat. Ha valakinek valami
gondja-baja van azt egyenesen nekem címezze, van elérhetőségem több is. Ígérem,
mindenkinek válaszolok, kivéve, ha fantázianevű frusztrált nőszemélyek
visszaélnek az udvariasságommal és
elgurult gyógyszerüket rajtam keresik.
Az elmúlt évben igazán remek dolgok történtek. Találkoztam
egy csomó nagyon érdekes emberrel. Néhányan belevalóak és kedvesek voltak, jól
elcsevegtünk erről-arról, még akkor is, ha nem egyezett a véleményünk egy adott
műről. Voltak olyanok is, akik csak önös érdekből kerestek meg és bizony voltak
zavart fazonok is, akik azzal táplálták torz személyiségüket, hogy na akkor
most ők beszólnak és jól megmondják a tutit. Ugye, nem kell mondanom, hogy
magasról teszek rá?
Néhány szerző is megkeresett, és olvasásra
ajánlották könyveiket, hogy majd tegyek említést róluk a blogon - megtiszteltetés és minő bátorság részükről stílusom ismeretében... Aztán egyikük
később a földbe döngölt saját oldalán, mert nem tetszett neki a véleményem, és
könyve eladási mutatói sem ugrottak az égbe úgy hirtelenjében. Pedig magamhoz
képest igazán visszafogott voltam. Volt egy olyan is, hogy egyikük a blog Facebook-oldalán két különböző profilt használva (a könyvét
egy harmadik név alatt jelentette meg, de annyira átlátszó volt az egész)
megegyezett saját magával, hogy mennyire félreértettem a könyv mondanivalóját.
Ez igazán ciki volt, mert kiderült, minden szóbeszéd ellenére, nem tudok
gondolatot olvasni...
Az sem volt egy mindennapi élmény, amikor a saját
gondolataimat (szószerint átmásolva, forrásmegjelölés vagy idézőjel nélkül)
néhány nappal később más blogján olvastam, s nem is egyszer. Ha az ember lányát
plagizálják az jó, nem? Azt jelenti, hogy tetszett valakinek, ha vette a
fáradtságot és lenyúlta. A dilemmám az, ha valakinek nincsenek saját
gondolatai, akkor miért ír?
Továbbra sem fogok elnézést kérni, amiért esetleg más
a véleményem, azért sem, mert el merem mondani. Akinek nem tetszik ne olvassa,
ilyen egyszerű. Tiszteld a véleményem, hogy én is tisztelhessem a tiéd - nem hinném, hogy ez olyan nagy kérés lenne. És a
blog Facebook-oldalát se azért „lájkold” mert szeretsz olvasni, úgy általában, hanem azért, mert tetszik amit csinálok... Tudod mit? Ne is lájkold, mert én
nem kuncsorgok lájkokért semmilyen formában, sehol.
Mit mondhatnék még? Köszönöm. Mindenkinek... minden
egyes olvasónak a hatvankilenc országból. No, csak kiböktem egy számot!
Köszönöm azoknak, akik egy éven át mellettem voltak, bátorítottak, vagy épp meghúzták a
fülem – nem írok le neveket, de ők tudják, hogy szeretetem és nagyrabecsülésem
az övék.
Nem mondom, hogy jövőre veled ugyanitt, mert nem
tudom meddig fog a bloggolás és a vele járó cirkusz szórakoztani – első sorban
engem. Egy biztos: továbbra sem lesznek kegyes hazugságok, hogy mennyire tetszik, mikor tulajdonképpen nem. Egyezzünk ki abban, hogy még koccanunk!
U.i.: Nem, nem fogok könyvet írni. Sem mostanság,
sem a közeljövőben, semmikor... Kérsz a tortámból?