Oldalak

2021. május 31., hétfő

Suzy K. Quinn – Egy rossz anya naplója



   Egy rossz anya 1



   A kétségbeeséstől az örömkönnyekig…
   Juliette Duffy újdonsült kismama, ám az anyaság nem éppen olyan, mint amilyennek elképzelte. Nem lakik álmai otthonában, ahol virágok nyílnak az ablak előtt. Fogalma sincs, hogyan kell elaltatni Daisyt, és nincs sodrófája. Ha pedig mindez nem volna elég, van Daisynek apja is…
   Egy újdonsült anya kudarcai és sikerei.
   Fergeteges szórakozás. Vesd bele magad!


   Könyvmolyképző, 2020
   Eredeti cím: The Bad Mother’s Diary, 2015






   Suzy K. Quinn nevével már korábban találkoztam, mikor egy másik kiadó gondozásában megjelent önéletrajzi jellegű írása (Majd lesz időd magadra, amikor a gyerek alszik). Tetszett a szókimondó, gyakran önironikus stílus, a mostanában annyira mellőzött humor, tehát kétség nem fért hozzá, hogy akarom a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelenő könyvét is.
   Mire vártam a könyvtől? Könnyed, szórakoztató, romantikus történetre és ez be is jött. Bevallom, hogy amióta megkaptam a Kiadótól, már kétszer is elolvastam. És másodszorra is ugyanannyira tetszett. Most már csak azért szurkolok, hogy jöjjenek a folytatások, lehetőleg záros határidőn belül, mert ez bizony egy pillanatnyilag öt részből álló sorozat indítókötete – bár van előtte egy 0.5-ös rész, ami „a rossz anya” terhességéről szól. S már a cím is jelzi, hogy ez egy naplószerű olvasmány lesz, tehát E/1-ben íródott, maga a hősnő mesél/írja le naplójába a történéseket.

   Ez nem egy tipikus szerelmi történet, ahol nő és férfi találkozik, szenvednek egy kicsit a félreértések miatt, s majd jön a rózsaszín köd és a happy end. És nem is egy anyaságra fókuszáló valami. A történet kezdetén nő (Juliette) és férfi (Nick) már együtt él és van egy három hónapos kislányuk, Daisy. A gond csak az, hogy Nick valamikor az idők során abbahagyta a felnőtté válást. Olyan, mintha Juliette-nek két gyermeke lenne: Daisy, a kislánya, és Nick, gyermeke apja. Nick és Juliette kapcsolata kicsit sem rózsás. Nick munka nélküli színész, aki örökösen a nagy áttörésre vár, és emellett súlyos elköteleződés-fóbiában szenved. Csak akkor tesz lépéseket, mikor a körülmények kényszerítik.

   Az sem segít a párnak, hogy Nick anyjának városi lakásában élnek, a nő pedig minden lehető és lehetetlen időpontban felbukkan. Mondanom sem kell, hogy „anyós pajtás” nem rajong Juliette-ért, mint ahogy a nő családjáért sem. Egyébként róla lehetne mintázni a felkapaszkodott sznob prototípusát. Az a fajta újgazdag, aki mindenki mást lenéz. És miért tenne kivételt Juliette-tel és családjával, mikor a Duffy család nem tehetős, hanem csupán egy kocsmát működtetnek egy közeli faluban. Mi több, Juliette egyik húgának gyermeke is van, akinek apjáról mélyen hallgat. Tehát a Duffy család semmiképpen nem fér bele abba a képbe, amit a fiának megálmodott, és ennek többször hangot is adott.

   Juliette az a típusú karakter volt, akit néha megtéptem volna. Igazándiból tudja, hogy milyen felelőtlen alak Nick, de lenyeli minden szemétségét, mert ugye ő Daisy apja, és a gyereknek szüksége van az apjára. Néha jobb, ha egy ilyen figura minél távolabb van a gyerekétől, és Juliette sok kellemetlenségtől megóvta volna magát, ha hamarabb hátat fordít neki. Mert azért Juliette-nél is van egy határ, de Nicktől nem olyan könnyű megszabadulni, különösen, ha vetélytárs is feltűnik a színen, és nem is akárki.
   Ez egy könnyen olvasható, nagyon szórakoztató történet volt emberi kapcsolatokról, családról, hamis barátokról és sok-sok sznobériáról. Meg egy tüdéri kisbabáról. A szereplők valóságosak voltak, senki nem volt túlidealizálva, és kevés kivétellel valamennyien nagyon szerethetőek. A cselekmény hihető, és a szerző nagyon szórakoztatóan mesél nagyon is komoly dolgokról. Mondhatnám, hogy a végkifejlet borítékolható, de nem lenne igaz. Amilyen hülyén viselkedett Juliette, nem voltam biztos benne, hogy végül is ki mellett teszi le a voksát.
   Nagyon kedvelten, remekül szórakoztam, jöhetnek a folytatások, mert Juliette történetének még nincs vége. De ez ne rettentsen vissza senkit az olvasástól, mert a történet így is kerek és élvezhető, bár jó lenne tudni mi is történik a továbbiakban Juliette-tel és az egész társasággal, mert bőven vannak elvarratlan szálak.



2021. május 24., hétfő

Kristen Callihan – Zuhanás



   VIP 3


   A Kill John rajongók legnagyobb örömére a Könyvmolyképző Kiadó elhozta nekünk Kristen Callihan VIP sorozatának harmadik részét is. A Fall - Zuhanás talán a banda legrejtélyesebb és legösszetettebb karakterének történetét meséli el, aki nem más, mint Jax Blackwood. Ha szeretnétek Ti is részese lenni Jax és Stella szívmelengető történetének, tartsatok a turné bloggereivel, és játsszatok a kiadó által felajánlott példányért.




   „Stella a kedvenc dalom, szeretném játszani újra meg újra.”
– Jax Blackwood –

   Az első találkozásom Jax Blackwooddal kissé furcsán alakult. Mentségemre szóljon, hogy nem is sejtettem, hogy vele hozott össze a sors. Ugyan ki gondolná, hogy egy legendás rocksztár maga jár vásárolni a boltba? De ami még fontosabb: hóvihar közelgett, ő pedig épp az utolsó doboz mentás-csokicseppes jégkrémet, a kedvenc édességemet készült elorozni.
   És persze álmomban sem gondoltam volna, hogy ő lesz az új szomszédom.
   Egy idegesítő szomszéd, aki rendszeresen nagy élvezettel figyelmeztet, hogy tartozom neki egy doboz jégkrémmel, de boldogan elfogad csókokat törlesztés gyanánt. Egy ellenállhatatlan szomszéd, aki nem hagy aludni, mert meztelenül – és milyen látványosan meztelenül! – gitározik a nappalijában.
   Nyilván az lenne a megoldás, ha elkerülném. Csakhogy Jaxet egyáltalán nem könnyű levegőnek nézni – ahogy megnevettet, ahogy hasonlóan borongós tud lenni, mint én, és ahogy egyetlen pillantásától elolvadok, gyorsabban, mint a vaj a tűző napon.
   Egyikünk sem hisz a szerelemben vagy az életre szóló kapcsolatokban, mégis egy szempillantás alatt egymásra kattanunk. De lehetnénk ennél többek is egymásnak. Bármi lehetséges lenne.
   Csak bíznunk kellene, és merni belezuhanni.
   A szerzőt a saját depressziója és szorongása ösztönözte a történet megírására, bízva benne, hogy ezzel is segíthet sorstársain. Valódi életigenlő történet.


   Könyvmolyképző, 2021
   Eredeti cím: Fall, 2018




   Újabb fejezetéhez érkezett Kristen Callihan VIP sorozata, ami – és ez sokak számára nem újdonság – a Kill John nevű rockbanda tagjairól szól. Bár egy sorozat része, önálló történetként is megállja a helyét, tehát azok is elolvashatják, akik eddig még nem találkoztak a zenekar tagjaival, és közülük kettejük történetével.
   A sorozat még nem ér véget Jax történetével, bár a negyedik rész angol nyelvű megjelenése már többször is csúszott. Reménykedjünk, hogy azért a sokadik beharangozó után a nyár folyamán elérhető lesz, és hamarosan magyar nyelven is olvashatjuk.
   Ez már a második zenekarokról szóló sorozat, amit a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából olvasok, és be kell vallanom, hogy ez a sorozat jobban tetszik, mint az előző (Kylie Scott: Stage Dive), mert valahogy könnyedebb, szórakoztatóbb – de ez természetesen ízlés kérdése, mert nem vagyunk egyformák. Szórakoztató volt egészen mostanáig, mert ugye ez Jax története. Azé a Jax Balckwoodé, akiről már a korábbi könyvekből tudtam, hogy megroppant a hírnév terhe alatt, és megpróbálta bevégezni földi pályafutását.

   Jax partnere a történetben Stella. Átlagos, olyan „szomszéd lány” típusú karakter, akinek megvannak a maga bajai, mert miért is ne? Problémás főhőshöz problémás hősnő jár. Stella szokatlan foglalkozásában tűnik ki: ő hivatásos barát. Igen, az emberek azért fizetnek neki, hogy a barátjuk legyen – ezt amúgy enyhén súrolja az eszkort fogalmát, de ne essünk tévedésbe, és ne keverjük össze az eszkort fogalmát a prostitúcióval, mert Stella foglalkozása kizár minden nemű nemi szolgáltatást. Ő egyszerűen csak barát. Olyan, akivel elmehetsz egy rendezvényre, együtt ebédelhetsz, shoppingolhatsz, vagy akivel megbeszélheted minden bajod. És költséges hobbija van, mert Stella imád repülni, mi több: repülőgépet vezetni.

   Stellának épp lakhatási gondjai vannak, amikor felbérelik, hogy a Kill John frontemberének lakására (első könyv: Libby és Killian) vigyázzon, és a háziállatokat gondozza. S mit tesz a fikció ördöge? A szomszédos penthouseban Jax tanyázik. Mi több: közös teraszuk is van, az elválsztó falon pedig könnyen át lehet lesni, vagy akár átszökkenni. De kettejük találkozása még véletlenül sem a felvonóban, vagy bárhol máshol az épületben történik, hanem egy hóviharos napon egy egyszerű kis boltban, ahol összekapnak az utolsó doboz fagylalton. Azzal sem lövöm le a poént, ha elmondom, Stellának fogalma sincs róla, hogy pont Jax Blackwoddal hozta össze a véletlen. S a későbbiekben Stella foglalkozásának fontos szerepe lesz a cselekmény alakulásában.

   A történet Stella és Jax barátkozásán és a kötelezően jelen levő erotikán túl, a két főhős lelki világában mélyed el. A korábbi könyvekhez képest ez nem volt egy laza kis olvasmány, hiszen mindkettejüknek megvannak a maguk gondjaik, és a történet erre van kihegyezve. Ez Jax utazása a depresszióból kivezető úton Stella segítségével, s arra is váaszt kaptam, hogy mi vezetett Jax/John összeroppanásához. Epizódikusan feltűnnek a korábbi könyvek szereplői is, tehát betekintést kaphattam abba is, hogyan alakult a továbbiakban az ő életük is.

   Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy rosszkor talált meg ez a történet, mert nem igazán voltam receptív azokra a lelki problémákra, melyekkel mindkét főszereplő küzd. Persze, remek dolog volt a rocksztár mögötti embert megismerni, s az előzmények ismeretében azt is sejtettem, hogy ez a történet nem lesz egy nevettető, könnyed olvasmány. Kéretik nem félreérteni: ez egy pörgős és jó történet, véresen komoly dolgokról. Csak engem talált meg rosszkor, bár én is szívesen öblögettem volna a szemeim a meztelenül gitározó főhősön.
   Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, aki rajong a zenészekről, vagy problémás főhősökről szóló történetekért.



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések









   Ahogy a Fall is bizonyítja, a zene sok sebre gyógyír lehet, éppen ezért a mostani játékunk során olyan könyvekből fogunk idézni, amelyekben a zene valamilyen formában segített a szereplőinek. A feladat, hogy megfejtsétek, melyik könyvről van szó, és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a könyv szerzőjét és címét.
   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



   “Mert egy dal azonnal visszarepíthet egy pillanatba, egy helyre, de még egy emberhez is. Nem számít, mi más változott meg a világodban, az az egy dal ugyanaz marad, épp mint az a pillanat.”



a Rafflecopter giveaway


05.24. Betonka szerint a világ... 




2021. május 20., csütörtök

Kristi Ann Hunter – Előkelő álarcosbál

   A Hawthorne-Ház 1


   Izgalmas és nagyon szórakoztató történettel mutatkozik be a magyar olvasóknak Kristi Ann Hunter. A Blogturné Klub tagjai Előkelő álarcosbálba mentek, s ha kiváncsi vagy, ott mi történt, akkor kövesd turnéjukat. Ha pedig szerencsés vagy, a tiéd lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv




   Lady ​Miranda Hawthorne minden ízében előkelő hölgyként viselkedik, azonban a lelkében bátorságra és szabadságra vágyik.
   A társasági élet szereplőinek szemében már a vénlánysághoz közelítő nő hosszú évek óta nem naplóba, hanem levelekben önti ki legbensőbb érzéseit. A leveleket bátyja régi iskolai barátjának, Marshington hercegének írja. Mivel magával a férfival valójában még soha nem találkozott, a legkevésbé sem szándékszik elküldeni a leveleket, és majd elsüllyed szégyenében, amikor a bátyja rejtélyes, új inasa, Marlow véletlenül felad egy levelet a gyanútlan hercegnek.
   Miranda legnagyobb megdöbbenésére az etikett ilyetén megsértése a herceg válaszához vezet, és végül élénk levelezésbe torkollik. Az udvarlók korábbi hiánya miatt érzett önbizalomhiány azonban hamarosan zavarodottsággá változik a fiatal nőben, amikor ráébred, hogy Marlow iránt is legalább ugyanannyira érdeklődik, mint a herceg iránt. A férfi viszont, akitől egyre inkább függ, napról napra gyanúsabban viselkedik.
   Amikor fény derül a családja birtokán zajló titkos történésekre, egy dolog bizonyossá válik: nem Miranda szíve az egyetlen, amire veszély leselkedik a család és szeretteik körül.


Könyvmolyképző, 2021
Eredeti cím: A Noble Masquerade, 2015
Megrendelhető                Beleolvasó 






   „Miranda, egy hölgy sosem…”

   „Miranda, egy hölgy mindig…”

   Ha nem lett volna az évszázadokon át tartó angol-francia konfliktus, háború, rivalizálás – mikor mi –, akkor ki kellett volna találni, és a világirodalom (értem ez alatt bármelyik műfaját, még a szórakoztatót is) sokkal szegényebb lett volna. Mert miről születtek volna akkor azok a történetek, amikor egy angol földön működő francia kémet kellene lelepleznie a történet főhősének?
   Kristi Ann Hunterről nem hallottam, míg előrendelhetővé nem vált könyve a Könyvmolyképző Kiadónál. Igazándiból még a fülszövege sem lelkesített, de gondoltam egye fene, teszek vele egy próbát. S milyen jól tettem, mert Hunter könyve igazi szórakozást jelentett, és egy, az átlagtól eltérő hősnővel ismertetett meg.

   Akik otthon vannak a klasszikus/történelmi romantikus műfajban, azok számára nem újdonság, hogy a zsáneren belül többnyire két féle hősnő van. Az egyik a szempillarebegtető, ájuldozós ártatlanság, a másik meg a kijelölt út ellen dacoló típus, aki évtizedekkel, sokszor évszázadokkal saját kora előtt jár gondolkodásmódjában, viselkedésében. Nos, Miranda Hawthorne egyik sem a kettő közül. Ő olyan, mint egy vásott kölyök, és minden igyekezet lepereg róla, hogy valódi hölgyet neveljenek belőle. Hogy milyen is valójában Lady Miranda, azt mindjárt a prológusban megtudtam, és már akkor sejtettem, hogy ezt a történetet kedvelni fogom.
   A gyermek Miranda magányosnak érzi magát, miután bátyja és bizalmasa iskolába ment, s ezen a vele való levelezgetés sem segít. Ezért találja ki, hogy levelet ír bátyja iskolatársának és barátjának, Marshingtonnak, aki testvére elmondása szerint kicsit faragatlan, de jó alapanyag. A levelet soha nem küldi el, mert egy hölgy nem levelezhet egy ismeretlen úrral, de még olyannal sem, aki nem rokona, viszont jó alkalom arra, hogy mindent kiadjon magából. Egyesek titkos naplót írnak, Miranda leveleket, melyeket soha nem küld el, és ez lassan szokásává válik.

   A prológus után a történet tizenkét évet ugrott. Miranda felnőtt ifjú hölgy, akiről továbbra is leperegnek anyja intelmei. Szeretne ő igazi hölgy lenni, csak valahogy sosem jön össze neki, ugyanakkor azt a szabadságot is szeretné, mely csak a kor férfiait illette meg. Bátyja már herceg, anyja épp második házasságát élvezi, s sokkal csinosabb, szebb húga épp debütál a társaságban. Ezt Miranda kissé irigykedve szemléli, mivel őt soha nem rajongták úgy körbe a férfiak, ezt pedig húga elég gyakran igyekszik az orra alá dörgölni.
   A házban új, nagyon mutatós férfi jelenik meg bátyja inasa személyében, aki iránt Miranda hamarosan érdeklődni is kezd. Csakhogy az inassal együtt a baj is a házba érkezik, szinte mindenki számára. A férfi furán viselkedik, és hamarosan azt is megtudtam, hogy a házban valaki vagy valakik a franciáknak kémkednek, hiszen a házigazda az ország egyik legbefolyásosabb embere.

   Mirandát sem kerülték el a kellemetlenségek: döbbenten vette tudomásul, hogy véletlenül kintfelejtett levelét bizony elküldték Marshington hercegének, aki – Miranda megrökönyödésére – néhány nap múlva válaszol is neki. Hogy mi ebben a meglepő? Marshington hercegét időtlen idők óta senki nem látta, bár alkalmazottai megesküsznek rá, hogy utasításokkal látja el őket a birtok ügyeit illetően. Pedig a rokonság már alig várja, hogy a hercegi címet és a vagyont megkaparinthassa.

   Pögrős, kalandos és nagyon szórakoztató történet volt. A szerző stílusa is bejött, hiszen véresen komoly történetet is sikeríthetett volna ebből, de ő inkább a szórakoztatást választotta. Kedveltem a főhősöket, és szinte valamennyi szereplőt. Nem kaptam mindenre választ és néhány konfliktus némileg megoldatlan maradt, de ez nem gond, e nélkül is élvezhető a történet, és különben is ez egy négy részből és egy kiegészítő novellából álló sorozat első könyve. Most már csak a folytatásokat kell kivárni.
    Ami az eredeti cím fordítását illeti... nem álarcosbálról szól a történet, bár ami azt illeti egy rövid epizód idejéig van egy a cselekmény során. Az angol masquerade szónak több jelentése is van, és ebben az esetben álöltözetet jelentene.
   Senki világát megrengetni nem fogja ez a történet, de az biztos, hogy felhőtlen szórakozást nyújt egy-két estére. Nekem nagyon bejött, s ajánlom a zsáner kedvelőinek, de nem csak nekik.




   Mivel a történetben két herceg is szerepel, játékunkban is őket keressük. A turné minden állomásán egy-egy könyv címét és szerzőjének nevét találjátok, A ti feladatotok az, hogy az adott műben szereplő herceg nevét beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába.
   Figyelem! A beírt válaszokon már nem lehet változtatni. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére a megküldött értesítő levélre válaszolni. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.


Elizabeth Hoyt: A bűn hercege


a Rafflecopter giveaway





05.20 Betonka szerint a világ…





2021. május 14., péntek

Ava Miles – Country-Éden


Dare-völgy 1



   Új szerző debütál a Könyvmolyképző Kiadónál Ava Miles személyében a Dare River sorozat első részével. A Country-Éden idén áprilisban jelent meg, a történetben pedig egy híresen rossz fiú country zenész és a pimasz szakácsnője közötti románc bontakozik ki. Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, tartsatok velünk, és játsszatok a kiadó által felajánlott példányért.




   Tehát akkor ő egy PR-kampány része? Rye kihasználja őt?
   Amikor a híres – és hírhedt – countryénekes bevonul az étkezdébe, ahol Tory Simmons főz, a lány biztosra veszi, hogy átlát rajta. Nyilván valami rosszfiú. Egy alfahím, aki szereti magát mindenfélével kényeztetni, beleértve a nőket is. Azonban míg a countryzene és az arrogáns férfiak kevésbé nem is érdekelhetnék, az ajánlatot, amit kap, képtelenség visszautasítani. Rye Crenshaw felkéri, hogy legyen a magánszakácsa a több városra tervezett turnéján. Ez az állás a válasz a lány imáira: kisegíti az adósságból, és megalapozza a kétségbeesetten vágyott újrakezdést.
   Rye biztos benne, hogy pimasz új szakácsa lesz az utolsó, aki valaha kísértésbe vinné. Ám a tipikus vidéki lánnyal való időtöltés csodát tesz a férfi csorbát szenvedett hírnevével. Ráadásul úgy alakul, hogy a lány főztje a legjobb, amit a férfi valaha kóstolt: egyszerre megnyugtató és csábító. Később a Toryval töltött idő során felfedezi a lány egy másik oldalát is – azt, amelynek ugyanolyan lehetetlen ellenállni, mint a főztjének. És amikor egy családi vészhelyzet hazahívja az énekest, olyat tesz, amit még sosem kockáztatott meg: beenged egy nőt a szívébe.
   Az érzelmek, melyeket Rye a bulvárlapok számára tettetett, egyszerre túlságosan is igazivá válnak, de vajon a country-éden, amit Tory karjaiban lelt meg, megél-e majd a való világban is?
   Érzelemgazdag szerelmi történet két emberről, akikről nem gondolnánk, hogy egymáshoz valók, azonban kiderül, hogy nem is alkothatnának jobb párost. Szívmelengető románc, amit Az év legjobb könyvének választottak.


   Könyvmolyképző, 2021
   Eredeti cím: Country Heaven, 2014




   Nem igazán mondanám, hogy rajongója lennék a country műfajnak. Ismereteim csupán néhány nagy névre korlátozódnak, és mindazt amit róla tudok néhány véletlenül látott videóklippre vagy koncertfelvételre korlátozódik. Azt viszont tudom, hogy otthonában – az Egyesült Államokban – hatalmas a rajongótábora, és egy-egy ilyen concert – különösen, ha egy-két nagyágyú is fellép – legalább annyi nézőt odavonz, mint bármelyik épp a topon levő rockbanda vagy DJ. Az is elképzelhető, hogy többet is. Ava Miles sorozatindító kötete egy ilyen nagymenő country-énekesről szól.
   Rye Crenshaw, a country fiatal és híres képviselője, egy koncert után valami igazi és hamisítatlan gyorskajára vágyik. Így téved be abba a büfébe, ahol a történet hősnője, Tory a szakács. S nem csak arról győzi meg a lányt, hogy a késői óra ellenére vacsorát főzzön neki, hanem felajánlja neki a magánszakácsi állást is saját turnébuszában.
   Azt is el kell mondanom, hogy ebben az epizódban volt a történet egyetlen vicces jelenete. Sajnálatos, hogy több nem követte, de ez egy kicsit sem vices történet.


   “Becsapta a kocsi ajtaját és megdörzsölte a harapásnyomot, amit a túlzottan lelkes rajongótól kapott. Ezek az átkozott gyerekek túl sok vámpíros könyvet olvasnak manapság. Elrohant mellette egy nagyobbacska macska, olyan színű volt, mint Rye kedvenc Oreo keksze.
   Aztán meglátta a csíkos farkát.
   A kocsi felé ugrott, de elkésett. Fenyegető sziszegés dúlta fel a parkoló csendjét, és finom pára szállt a ruhájára. Öklendezni kezdett a szagtól és befogta az orrát.
   …
   A középkorú pincérnő úgy mérte végig, mint egy rossz magándetektív, aki jegyzeteket készít a célpontjáról. Aranyszínű egyenruhát viselt, felhőkből készült monogrammal, a neve alatt pedig glóriával. Myra. Üdvözlésképpen bólintott, és előrecsoszogott.
   – Csak beugrom a mosdóba, hogy megnézzem, le tudom-e mosni ezt a borzbűzt. A parkolóban kapott el.
   Megrándult az orra, majd az egész arca felgyűrődött.
   – Ó, édes istenem! – Odasietett, fehér csipkekendőt tartva fáradt arcához, mintha Rye-nak kolerája lenne, vagy ilyesmi. – Az az átkozott állat! A héten már két vendégünket elkapta. Bill nem tudja nyakon csípni, én pedig utálnám, ha le kellene lőni. Gyerekkoromban sokat néztem Pepe lö Picit.
   Egy rajzfilm miatt nem szabadul meg tőle? Ez mindent visz, nem igaz?”


   Itt kezdődik Rye és Tory kicsit sem egyszerű története. Azért nem egyszerű, mert a hírnév és pénz mögött a country-énekesnek is megvannak a maga gondjai. A sajtója nagyon rossz olyan dolgok miatt, amiről nagyrészt nem is tehet, a családja kitagadta, mikor diplomázás előtt a jogi pálya helyett átnyergelt a dalolásra. Tehát ő az a típus, aki feláldozott mindent azért, hogy azt csinálja, amit szeret. Mert Rye kétségtelenül szereti, amit csinál. Tory viszont csak a szünidőben teszi azt, amihez igazándiból a szíve húzza. Ugyanis Tory épp antropológiából doktorál, és csak a krónikus pénzhiány vitte rá, hogy dolgozzon a büfében. Lelke mélyén ezt szeretné csinálni, de anno ígéretet tett nagyanyjának, hogy diplomas ember lesz belőle. Tory megjelenése a turnén alkalmat ad Rye menedzserének, hogy a lány jelenlétét kihasználva, javítani próbáljon a férfi megítéltetésén, s teszi ezt úgy, hogy a lány nem is tudja, hogy a nemes cél érdekében őt felhasználják.

   A dolgok bonyolultabbá válnak, amikor Rye apja szívrohamot kap és úgy dönt, ki akar békülni a fiával. Ez a húzás alkalmat adott arra, hogy egy zavaros és egészségtelen családi viszonnyal ismerkedjek meg. Ugyanis ebben a történetben az igazi negatív hős Mrs. Crenshaw, Rye anyja. Egy sznob, felkapaszkodott valaki, akinek mindene a látszat, a kapcsolatok, és hogy ezeket megerősítse. Az sem számít, ha ezért gyermekeit áldozza fel. Többször mondtam egy-egy antipatikus hős vagy hősnő esetében, hogy hólapáttal átszabnám a pofázmányát, de Mrs Crenshaw esetében ez túl egyszerű lenne. Ő ennél valami sokkal fájdalmasabbat és kegyetlenebbet érdemel, mert ő szociopata, az a fajta ember, akit zárt osztályon kellene kezelni

   A történet ízelítőt ad a country világából, a turnékról, és pluszban Rye dalszövegeiből és Tory receptjeiből is. Ugyanis Tory álma, hogy valamikor írjon egy szakácskönyvet, amely a nagymamája bevált recepjeit tartalmazza.
   Ez egy keserédes szerelmi történet az élet csúnyább oldaláról, az a bizonyos „szegény gazdagok” típusú. Bonyolult családi viszonyokról, vágyakról és elvárásokról, képmutatásról, gasztronómiáról és sok-sok zenéről. Igen, lesz boldog végkifejlet, viszont a gonosz nem kapja meg méltó büntetését, hiszen Mrs Crensaw érzelmi intelligenciája valahol a béka hátsója alatt van jó mélyen, és meggyőződése, hogy mindenben helyesen cselekedett.
   Határozottan állítom, hogy kedvelhető történet, érdekes karakterekkel. Jöhetnek a folytatások.





   A mostani játékunkban minden állomáson gasztronómiában jártas magyar hírességek képét tesszük közzé, a feladat pedig annyi, hogy kitaláljátok kiről van szó, és beírjátok a nevét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk






a Rafflecopter giveaway




05.14. Betonka szerint a világ
05.17. Hagyjatok! Olvasok! extra 

2021. május 12., szerda

Alessandra Torre – A Szellemíró



   A napokban jelent meg Alessandra Torre lenyűgöző regénye, A szellemíró, aminek a főhőse egy nagyon súlyos titkot cipel.
   A turné során a Blogturné Klub résztvevői mesélnek a történetről, és ha szerencsés vagy, meg is nyerheted a regény egy példányát.





   A végén minden kiderül!
   Négy évvel ezelőtt hazudtam. Odaálltam a rendőrség, a barátaim és a családom elé, és kitaláltam egy mesét. Életem addigi legjobb történetét. És mindannyian elhitték. Nem lepődtem meg, hiszen a történetek kitalálása tett híressé. Tizenöt bestseller. Több millió rajongó, hírnév és vagyon. Már csak egy történetet kell elmesélnem. Életem legfontosabb történetét, egy megdöbbentő fordulatot, melytől az olvasóim padlót fognak, és levegőért kapkodnak majd. Azt mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Nos, ez a történet meg fog ölni.
   Díjnyertes alkotó szívbe markoló, rejtélyes története, váratlan fordulatokkal.
   Merülj el a titkaiban!



   Könyvmolyképző, 2021
   Eredeti cím: The Ghostwriter, 2017



   "Egy tökéletes reggel. Egy tökéletes férj. Egy tökéletes kislány. Egy tökéletes hazugság."


   Alessandra Torre neve nem ismeretlen a magyar olvasók számára, hiszen ez már a harmadik könyve (Sötét hazugságok és Hollywoodi mocsok), és valamennyi a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg. Nem tudom ki hogy áll a szerző írásaihoz, én az előző két könyvét is nagyon kedveltem, tehát kétség nem fért hozzá, hogy A Szellemírót is akarom.
   Torre történetei nem a könnyed műfajhoz tartoznak, tehát ez nem egy rózsaszín lányregény, és szirupos szerelmi történet sem. Ez egy véresen komoly történet az emberi kapcsolatokról, képmutatásról, titkokról, megtévesztésről. S mivel senkinek nem akarom elrontani az olvasásélményét, megpróbálok rövid lenni és kerülni a spoilereket.
A történet egy rövid prólógus után meghökkentően keztődik:
   

„Haldoklom. Nem éppen vidám kezdete ez a történetnek, de úgy gondolom, hogy az ilyesmit úgy kell elmondani, mint ahogy a ragtapaszt tépi le az ember. Gyorsan és hirtelen, hogy csak egy pillanatig érezzük a fájdalmat, aztán vége, elmúlik.”

   Központi karaktere a harmincas évei elején járó Helena Ross. A hölgy író, számos bestsellere jelent meg, és most az utolsó nagy dobásra készül. Azért az utolsóra, mert a rák nem válogat, és a fiatal nő tudja, hogy már csak hetei vannak hátra. Ezeket a heteket pedig arra akarja felhasználni, hogy megírja élete nagy regényét. Az igazságot, amit mindenki elől oly sikeresen titkol.

   A történet alkalmat adott arra, hogy az időbeni ide-oda ugrálásokkal megismerjem a hősnő egész élettörténetét, s ebben nagy segítséget nyújtott a könyv, aminek írásába belefogott. Helena soha nem volt egy partilány. Mindig tudta, hogy író akar lenni és erre fokuszált, mi több, domináns anyja is elég határozottan kijelölte az utat. Így nem csoda, hogy a szerelem gyorsan levette a lábáról és a világ szemében tökéletes házasságban élt férjével és közös lányukkal. Az amúgy is zárkózott nő teljesen magába fordult, mikor négy évvel korábban elvesztette férjét és lányát. Senkivel nem érintkezett ügynökén kívül – vele is telefonon és pontosan meghatározott időpontokban –, de az idő sürget, neki pedig be kell fejezni a könyvét. Ehhez kell a szellemíró. S ki mást kérne fel erre, mint örökös riválisát: Marka Vantly bestseller írónőt, aki a nagy tömegek számára ontja magából a romantikus-erotikus történeteit, és akivel évek óta kétes értékű gartulációkat tartalmazó e-maileket váltanak. Helenanak van egy olyan érzése, hogy a vetélytársban sokkal több van, mint a kommersz könyvek sorozatban való gyártása. Az első meglepetésem akkor volt, amikor egy nap az ajtón bekopogott a rivális.

   Természetesen nagyon kiváncsi voltam arra, hogy mi történhetett a múlban, miért zárkózótt el még jobban Helena mindentől és mindenkitől, és erre a közösen írt könyv során választ is kaptam. Tehát itt egy könyv a könyvben esettel találtam magam szembe, és hozzájárult ahhoz, hogy csak a végére legyen teljes a kép.
   Briliáns volt! Egyszerűen letehetetlen, klisémentes, és mellőz minden hatásvalász megoldást. Beszippantott, meghökkentett, meglepett és elgondolkoztatott. Kitűnő példája volt az emberi sokféleségnek, empátiának, megtévesztésnek. Megmutatta az embert az író mögött, minden gyarlóságával együtt. Mindennek élethű ábrázolásában nyilvánul meg Torre zsenialítása.
   Nagyon határozottan állítom, hogy eddig ez az év legjobb olvasmányélménye (nehéz lesz túlszárnyalni, az már biztos!) és csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni róla. Olvassátok el!


A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:








   A történet főhőse egy rákbetegséggel küzdő író, aki úgy dönt, az utolsó hónapjaiban megírja az élettörténetét.
   A mostani játékunk során olyan könyvekből találtok idézeteket, amiknek a főhőse vagy halálos betegséggel küzd, vagy író. A feladatotok, hogy a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírjátok az adott könyv címét.
   Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.



"– Azt akarom, hogy mellettem légy a sötétben. Hogy átölelj. Hogy továbbra is szeress. Hogy siess a segítségemre, amikor fèlek. Hogy gyere el velem a szakadék szélére, és nézd meg, mi van ott."



a Rafflecopter giveaway




05.11. - Sorok Között
05.12. - Betonka szerint a világ
05.14. - Ambivalentina
05.16. - Readingspo

2021. május 10., hétfő

Carolyn Brown – A Magnólia Fogadó



   A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg áprilisban A Magnólia Fogadó Carolyn Brown szerző tollából. A történet szíve a Magnólia Fogadó, amely először munkát, majd otthont ad Jolene-nek és Tuckernek, akik korábban nem gondolták volna, hogy még megtalálhatják a boldogságot. A szívmelengető, romantikus történetről a blogturné tagjai is elmondják a véleményüket, a turné végén pedig megnyerhetitek a könyv egy példányát. Tartsatok velünk!




   Két sebzett szívnek van-e második esélye az igaz szerelemre?
   Amikor Jolene Broussard megörökli a Magnólia Fogadót, ezt a kelet-texasi fenyvesekben megbújó viktoriánus épületet, egy álom válik valóra a számára. Jolene, aki állandó bűntudatban él, amiért nem tudta megmenteni önpusztító anyját, tudja, hogy a nagynénje és nagybátyja vendégháza új életet és szerető otthont kínálhat neki. Csak egy bökkenő akad: a makacs és rosszkedvű ács, Tucker Malone, aki felerészben a Magnólia Fogadó tulajdonosa, és aki poros cowboycsizmájával egyenesen Jolene álmainak a kellős közepébe tapos.
   A felesége halála óta Tucker a saját bűntudata és démonai miatt ugyanolyan zárkózott, mint Jolene. A legkevésbé sem számít arra, hogy új üzleti partnere olyan érzést éleszt benne, amiről azt hitte, örökre elveszett. A bizalmatlan Jolene pedig talán egy rokon lelket talált – valakit, akinek segíthet, és akire támaszkodhat.
   A Magnólia Fogadó felújítása a saját sebeik begyógyításához is az első lépés lehet. Képesek lesznek elengedni a múltat, és egymásban bízva nekivágni a jövőnek?
   Hagyd, hogy a történetük a te lelkedet is felderítse!


   Könyvmolyképző Kiadó, 2021
   Eredeti cím: The Magnolia Inn, 2019





   
   A szerző első magyar nyelven megjelent könyve – ha jól láttam, hamarosan egy második is követi a Könyvmolyképző Kiadónál –, még a neve sem volt ismerős, a könyvet a fülszöveg alapján válsztottam.
   Nem könnyű erről a történetről írnom, mert bár alaposan átrágtam magam rajta, még mindig nem tudom, hogy hogyan is állok vele. Kéretik nem félreérteni: a történet jó. Azok, akik szeretik, ha a főhősök problémásak és lelki mizériában dagonyáznak, egyenesen imádni fogják. Nekem ez már kezd sok lenni, de mentségére legyen mondva, nincs benne a többszörösen sérült milliomos fickó, bár ami azt illeti, a férfi főhősnek van mit a tejbe aprítania. Különösen, ha a női főhőshöz viszonyítom, aki viszont a teljes nincstelenségben éldegél.
   Az sem elhanyagolandó, hogy három, örökké aktuális témát is boncolgat: a hosszan tartó, önzetlen barátságét, a gyász feldolgozását és az alkoholizmust, s teszi ezt egy romantikus történet keretein belül.

   Amikor megkaptam ezt a könyvet, arra gondoltam, hogy egy könnyed, vicces valami lesz, amin majd jól elszórakozgatok. Nos, ez nem jött be, mert ami itt történik, az véresen komoly, és igazándiból bárkivel megtörténhetne. Tehát pipa az egyik könyvekkel szembeni alapkövetelményem: elhiszem a történetet. Legalább is többnyire, mert azért nem mindent nyeltem le. De erről később.
   A történet Texasban játszódik, ami már megadja az alaphangot, hiszen már mindenki tudja mi várható Texastól: olaj és/vagy cowboyok. Nos, itt olaj nem volt, viszont a főhős előszeretettel vette magára a cowboy kinézetet, annak ellenére, hogy tulajdonképpen nem sok köze volt a tehenészethez. Tucker Malone ugyanis ács – közel s távol a legjobb –, akit néhány évvel korábban alkoholizmusa miatt elkövetett baki miatt rúgtak ki a rendőrség kötelékéből. Azóta egy lakókocsiban él macskája társaságában és minden hétvégén leissza magát a sárga földig, hogy felesége elvesztése miatti fájdalmát tompítsa.

   A történetnek címet adó Magnólia Fogadó tulajdonost vált. Az idős házaspár fiatalabb rokonaikra hagyja, hogy ők megvalósítsák életük álmát: lakókocsival bejárják az egész Egyesült Államokat. A meglehetősen lepusztult fogadó fele Jolene Broussard tulajdona lesz, másik felét rémes rokona kapja meg, aki gyorsan túl is ad rajta. S mit tesz a fikció ördöge? Tucker Malone vásárolja meg, aki hajlandó lenne a lányt is kivásárolni. S mivel Jolene visszautasítja az ajánlatot, ketten fognak bele a fogadó felújításába. Innen egyenes út vezetne a szerelemhez, ha Tucker nem lenne hétvégi alkoholista, Jolene életére, különösen gyerekkorára, pedig nem nyomta volna rá pecsétjét egy hedonista és alkoholista anya.

   A történethez hozzátartoznak a helyi idős hölgyek is, akik Jolene nagynénjének baráti körét alkották, és akiket Jolene most, mikor Sugar néni az országot szeli keresztül-kasul férjével és a lakókocsival, megörökölt. A hölgyek egyszerre voltak szórakoztatóak és idegesítőek, ahogy mindenbe beleszóltak, sokszor hivatlanul megjelentek. De erről szól a barátság, nem?
   Nos, mi volt az, amit nem tudtam lenyelni? Az, hogy Tucker beszélget halott feleségével. Ami nem gond. A gond akkor kezdődik, amikor a halott feleség válaszol is, tanácsokat ad. Az ilyennek a szakirodalomban neve van és zártosztályon kezelik. Értem én, hogy a szerző ezzel a férfi ragaszkodását és a szeretett személy elvesztése miatt érzett fájdalmát akarta kihangsúlyozni, de nekem ez nem jött be – ami nem jelenti azt, hogy másnál nem ez lesz a nyerő.

   Ugye nem kell mondanom, hogy minden nehézség ellenére Jolene-ből és Tuckerből egy pár lesz, és minden gondjuk-bajuk megoldódik? És azt sem, hogy a fogadó majd a teljes szépségében pompázik?
   Lassan csordogáló, érzelemdús, tipikus amerikai kisvárosi történet volt. Nekem abszolút pozitívum, hogy nem E/1-ben és váltott szemszögben íródott, mert ez további fölösleges lelki mizériáktól mentett meg. Akik kedvelik Catherine Anderson könyveit – a stílus nagyon hasonló –, azoknak minden bizonnyal ez a történet is tetszeni fog.





   Történetünk egyik szereplője gyásszal küzd, ami nem ritka más regényekben sem. Minden állomáson olyan könyvek fülszövegrészletét találjátok meg, amelyben valamely szereplő gyászol. A feladat, hogy kitaláljátok, melyik könyvről van szó, és beírjátok a könyv szerzőjét és címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk



   Ez ​a történet nem arról szól, hogyan szerettem bele valakibe.
   Ez a történet arról szól, hogyan tanultam meg ismét élni, miután a szerelem elhagyott.


a Rafflecopter giveaway




05.10. Betonka szerint a világ