Bepöccentem. Nem viccelek. Az utóbbi két hétben többet káromkodtam – s mint tudjuk, a magyar nyelv nagyon színes, amikor disznó beszédről van szó –, mint eddigi életemben összesen, s azért nem vagyok egy mai csirke. S tulajdonképpen nem is a vírustól pöccentem be, hanem attól, amit a nyilvánvaló pandémia (aki nem tudja mit jelent a szó, hát Gugli a barátunk) kiváltott nagyon sok emberből.
Ugye itt van ez a misztikus kis vírus, amire csak legyintett mindenki: Á! velünk ez nem történik meg! S nem is történt volna meg, ha komolyan vette volna mindenki első pillanattól, leül anorexiás, vagy éppenséggel terjedelemes hátsójára, és azt teszi, amit mondanak neki. Igen, igen, a "volna", aminek meg kellett volna történnie, ha felelősségteljes állampolgárai vagyunk bármelyik országnak. De inkább elvicceltük, mert milyen jól lehet vihorászni a szellemes mémeken, miközben fogalmunk nincs mivel nézünk szembe. Mert, ugyebár, az okostónik, a nagymenők megjátszák magukat, hogy mit kell beszarni, ez olyan mint az influenza, abba is belehalnak, sőt még többen. Hát Tónikáim, vagy egy hírem számotokra: az influenza ellen van védőoltás és kezelés, a SARS-CoV-2 ellen nincs, csak szimptomatikus kezelés, s amúgy meg te vagy és a Jóisten... meg persze a vírus, ami a felelőtlen emberek miatt terjed olyan sebességgel, hogy pislogni sincs időd. Az olyanok miatt, akik egy héttel ezelőtt Párizsban felháborodtak, mert bezárt a Louvre, őket pedig megfosztották a kultúrához való joguktól. Az olyanok miatt, akik akkor is elmennek szabira fertőzött területekre, ha tudják, hogy az egészségüket – és a másokét is – veszélyeztetik, mert ugye ők azt kifizették, az jár nekik, és különben is leszarják.
Meg az olyanok miatt, akik az utolsó utáni pillanatig kint lógtak Olaszországban – vagy Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, lassan bárhol –, majd, amikor komolyra fordult a buli és jött a karantén, úgy menekültek, mint a patkányok a süllyedő hajóról, annak ellenére, hogy országaik kérték, ne induljanak útnak. Csak egy dolog nem jutott el két neuron közötti szinapszisból álló agyukig: vírushordozók lehetnek és mindenkit megfertőzhetnek, akikkel csak érintkeznek, s mint ahogy a statisztikai adatok mutatják, az elsők, akiknek az egészségét veszélyeztették, azok a saját hozzátartozóik. Izolálás? Karantén? Minek? Ők aztán nem! Meg minek kellett bezárni az iskolát? Hová tesszük a gyereket? S miért marad el a koncert, a színházi előadás, a sportesemény... meg a könyvfesztivál?
Talán valami úton-módon meg kellene érteni, hogy könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. Itt most nem a jogainkról kellene vitázni, hanem a kötelességeinket kellene szem előtt tartani, mert ez már rég túlment a vicc határán.
Hogy be vagyok-e rezelve? Nem tudom, de kellemesen sem érzem magam. Az okostónik, a felelőtlenek és a nagypofájúak miatt. Meg azért, mert sok éves praxis áll a hátam mögött - bár nem virológiából –, s van némi fogalmam, hogy mivel nézünk szembe. Senkinek nem fogom megmondani, hogy mit csináljon, vagy mit ne, de bármit is tenne, azt úgy tegye, hogy ne veszélyeztesse mások egészségét.
A világ több pontján is kutatják ezt az egyelőre misztikus SARS-CoV-2 vírust, keresik az ellenszert, az oltóanyagot. S ha már ennyien foglalkoznak a kutatással, mellékesen talán egy hülyeség elleni oltást is ki kellene fejleszteni, mert nagy szükség lenne rá. Úgy a fél világnak.
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra.