Csodálatos
történet a szerelemről és az itáliai konyha titkairól.
1964,
Dél-Olaszország. Mintha megállt volna az idő San Giulioban, a békés, napsütötte
faluban. Az asszonyok itt még naponta frissen sütik a kenyeret, és esténként
egy kis pletykálkodásra jönnek össze a Caffé Angeli illatos kávéi és süteményei
mellett.
1980, Róma. A
Carozza család legidősebb lánya az olasz fővárosba szökik a szerelmével a kis
faluból. Alig tud valamit a titokzatos férfiről, de szenvedélyesen szereti.
Amikor keservesen csalódik benne, és terhes lesz tőle, nincs más választása,
hazatér a szüleihez.
2005,
Dél-Olaszország. Egy fiatal nő érkezik Londonból a kis faluba…
„A Csokoládé
című regény olasz unokatestvére.” Cleo Magazine
„Senki nem ír úgy a szerelemről és az olasz ételekről, mint Nicky Pellegrino.”
Sunday Times
„Ez nem a fogyókúrázók regénye! Lapról lapra éhesebb leszel tőle.” Cosmopolitan
Lettero, 2018
Eredeti cím: Delicious,
2005
Nagyon
szeretem a ‘60-as, ‘70-es évek európai – különösen az olasz és francia – filmjeit.
S azért mondom ezt, mert ez a történet olyan volt mintha egy ’60-as években
játszódó olasz filmbe csöppentem volna, ehhez pedig hozzájárult a szerző
stílusa. Annyira olvasmányos, annyira tökéletesek a leírásai, hogy símán elhittem
ott sétálok a faluban, vagy ott tartozkodom a közösségben.
Ez az állítás
igazándiból a történet első részére érvényes, amit nagyon kedveltem, a
másodikat már annál kevésbé és ehhez nagyban hozzájárult a hősnő is, aki anyjától
eltérően kicsit sem volt sem szimpatikus, sem szerethető, legalábbis nekem.
A szerző neve
teljesen ismeretlen volt számomra. Miután a kiadó nagy csindarattával
beharangozta az Olaszország szeretlek!
megjelenését utánaolvastam, és a
Goodreads-en számszerint tíz, a szerző által jegyzett könyvet találtam –
természetesen angol nyelven. Nagyon
kedvelem a gasztroregényeket, valószínűleg azért mert a gasztronómiai
ismereteim éppen csak az éhenhalástól mentenek meg, tehát izgatottan vártam a
történetet, hátha valami mégiscsak ragad rám a lelkesedésen kívül is.
Nem nagy
filozófia kitalálni, hogy a cselekmény nagy része Olaszországban játszódik,
hiszen erre utal a cím is, bár a történések Angliába is elkalauzolják az
olvasót, hiszen Anglia az ami biztosítja az újrakezdést Mariának és az otthont, a
gyermekkort, a családot lányának, Chiarának.
A történet
igazádiból két részre osztható: Maria Domenica története, majd a Chiaraé, Maria
Domenica felnőtt lányáé, és kezdődik 1964-ben, egy olaszországi kicsiny
faluban, ahol a tizenhat éves Maria Domenica, a Carozza család legidősebb
gyermeke már keményen megtapasztalta miről szól az élet, hiszen nemcsak a
házimunkából kell keményen kivenni az részét, hanem anyja már ki is választotta
neki jövendőbelijét a Manzoni család Marcójának személyében. Csakhogy sem
Marcónak sem Mariának nem fűlik a foga a házassághoz, mindketten világot
akarnak látni, távol a kis porfészektől képzelik el jövőjüket, és vonzza őket a nagyváros
varázsa. Ezért meg is szöknek. Nem, nem együtt, hiszen mégcsak nem is kedvelik
egymást. Előbb Marco, majd Maria is, aki időközben munkát vállalt a falu
kávézójában, hogy pénze is legyen az új, városi életéhez. És ez nem 1980-ban történik, ahogy
a fülszöveg írja, hanem a hatvanas évek második felében. Mint ahogy a könyv
eredeti címe sem Under the Italian Skies,
ahogy a Molyon tűntetik fel, a link pedig egy teljesen más Nicky Pellegrino
regényhez vezet. Az is megtévesztő, hogy a magyar kiadás borítója viszont kísértetiesen
hasonlít az Under the Italian Skies-éra.
Ez volt Maria
első szökése. És azért az első, mert egy év után terhesen érkezik haza Rómából, szülei pedig hozzákényszerítik Marco Manzonihoz, akit szabályosan hazapofoztak
Rómából, annak ellenére, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a gyermek apja
valaki más. Ebből a házasságból szökik meg másodszorra Maria és meg sem áll
Angliáig, hogy ott nevelje fel lányát, Chiarát, újrakezdje életét és ismét
rátaláljon a szerelem. Hogy miért éppen Anglia? Azt majd mindenki felfeldezi a könyv olvasásakor.
És itt véget
is ért az, amit a történetben szerettem, mert huszonöt évet ugrott a cselekmény
és Chiara főszereplésével folytatódott, őt pedig nem kedveltem.
Több okból sem, kezdve azzal, hogy még gyermekként megtagadta anyja olasz
örökségét és soha nem volt hajlandó egyetlen szót sem megtanulni olaszul, ami
jól jött volna, amikor anyja családját – és apját – készül felkutatni
Olaszországban. És meg is teszi, tehát a szerző ismét visszavisz San Giulioba,
ahol az idő mintha megállni látszott volna, csupán az emberek lettek idősebbek
és a család bővült.
S hol volt
benne a gasztro? Olaszországról beszélünk, tehát szinte mindenhol.
Nagyszerű
ábrázolása volt a múlt század második felének vidéki társadalmának, a szociális
megfelelési kényszernek, a szokások hatalmának. És annak is, hogy vidéken a
feljődés lassúbb, a berögzött szokásokat nehéz levetkőzni és az emberek nem
igazán változnak.
Összességében
egy szerethető történet, bár – mint említettem már – nekem Chiarát nem sikerült
megkedvelnem. Aki olyan habos-babos romantikus történetre vár, az bele se
fogjon, mert itt a romantika keserédes és bizony meghökkentő, botrányos dolgok is terítékre kerülnek.
Nem mondhatom, hogy imádtam, mert ez nem lenne igaz, hiszen Chiara számomra ellenszenves volt
és ez sokat nyomot a latba. Viszont kedveltem annyira, hogy Nicky Pellegrino neve ismét
kísértésbe hozzon, ha a kiadó újabb könyvét jelentetné meg magyar nyelven. De
természetesen ízlések és pofonok…