„Csak egy csapda volt, és ez a 22-es
csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben
saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz
bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy
kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és
további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és
lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha
megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges,
és mennie kell.” *
Annyian és
annyiszor használják “a 22-es csapdája” kifejezést, anélkül, hogy valójában
tudnák mit is jelent vagy honnan származik. A nyelvhasználatba beépült szólást lehetne
akár az ördögi körnek is nevezni, de tulajdonképpen egy regény címe.
A 22-es csapdája a második világháború
ideje alatt játszódó történet a háború értelmetlenségéről, arról, hogy a
résztvevők lassan beleőrülnek ebbe a felesleges, mások által generált konfliktusba, az abszúrd szabályokba, melyeket a bürokrácia szül. Aki látta a hetvenes
években készült MASH című filmet (esetleg olvasták a könyvet, ami a film alapjául szolgált), vagy az ennek folytatásában készült és unalomig
ismételt M*A*S*H* televíziós sorozatot, annak fogalma lehet, hogy milyen is ez
a történet. Igen sok a hasonlóság, és ugyanarra épül mint a könyv (bár a két
történetnek semmi köze egymáshoz): hogyan lehet elviselhetővé tenni egy
értelmetlen háborút. A 22-es csapdája szereplői nemcsak az ellenségtől félnek, hanem saját bajtársaiktól, feletteseiktől, az értelmetlen szabályoktól is.
A regény az
Olaszországban állomásozó amerikaiak 256-os századának néhány tagjáról szól, de
központi alakja John Yossarian repülőstiszt, aki századosi rangban szolgál. A történéseket többnyire az ő
szemén keresztül látjuk, de vannak ismétlődő jelenetek, és ennek a célja az,
hogy az illető eseményt más-más szereplő szemszögéből is megismerhessük. Tehát
a váltott szemszöget nem mostanában találták fel. Kéretik nem félreérteni, ez
nem egy E/1-ben írt történet, mert a szerző mesél, csupán azt váltogatja, hogy
most épp kinek a szemszögéből meséli el a dolgokat.
„A texasiról kiderült, hogy jóindulatú, nagylelkű
és kedves ember. Három nap múlva mindenki utálta.”
*
Paradoxonokkal és kettős értékrendekkel teli történet, amely egyszerre szórakoztat és megbotránkoztat. Még az is talál
benne szórakozást, aki nem kedveli a háborús történeteket, mert ugyan a
történet központjában maga háború áll és minden ahhoz viszonyítódik, a történet
azért érinti az élet más területeit is, bár el kell mondanom, hogy ez többnyire
a katonák közötti beszélgetéseken, visszaemlékezéseken keresztül történik meg.
S mivel az
egész történet az abszurd iskolapéldája, miért ne lenne a felépítése más? Még a
fejezeteken belül is ide-oda ugrálunk az időben, s maguk a fejezetek sincsenek
időrendbe egymás után. Lényegében csak a teljes könyv elolvasása után kaphatunk
egy viszonylag egységes képet arról, hogy miről is szól ez. És nem egy rövid kis szösszenetről beszélek, hanem 600+ oldalról (kiadás függvényében).
„Borzasztó
dolog a faji előítélet, Yossarian. Tényleg az. Borzasztó dolog, hogy
becsületes, hű indiánokkal úgy bánnak, mint holmi niggerekkel, bibsikkel vagy
koszos digókkal.”*
A címben levő
22-es számnak semmilyen jelentősége nincs, bármilyen szám lehetett volna
helyette. Eredetileg 18-as számmal jelent volna meg, de a kor könyv- és
filmmegjelenéseit figyelembe véve, marketingfogásból változtatta meg a szerző,
kiadója kérésére.
1970-ben film
is készült belőle, a bejegyzésben szereplő fotók a filmből származnak. 1994-ben pedig a szerző megjelentette a történet folytatását
Záróra (Closing Time) címmel.
Először
közvetlenül az érettségi utáni nyáron olvastam és nem élveztem annyira, mint
amikor évekkel később újraolvastam. Lényegében annak idején nem is értettem
meg, hogy miben áll ennek a műnek a zsenialitása, mert mindenképpen kell egy
bizonyos fokú érettség ahhoz, hogy az abszurdban, a szürreálisban is megtaláld
a mondanivalót. Nagyon kedvelem a történetet és ajánlom azoknak, akik valami
mást is szeretnének olvasni, nemcsak a most divatos YA/NA vagy erotikus történeteket. Semmiképpen nem finomlelkű, romantikára vágyó hölgyeknek való olvasmány, de természetesen ízlések és pofonok...
Ismét egy kitűnő amerikai regény a második
világháborúról. Joseph Heller könyve Norman Mailer, James Jones, Irvin Shaw
világhírű műveivel egyenrangú alkotás: a legjobbak egyike. Heller tétele, hogy
a háború a legnagyobb őrültség, amit az ember valaha kitalált. S ezen az
abszurd helyzeten – a háborún – belül minden abszurd, ami csak történik. Sorra
feltárulnak a hadat viselő amerikai társadalom ellentmondásai, amelyek közül a
leglényegesebb, hogy Yossariannak és társainak, a Pianosa szigetén állomásozó
bombázóegység pilótáinak igazi ellensége nem más, mint a saját parancsnokuk,
aki a háborút remek alkalomnak tartja a saját karrierje előmozdítására.
Yossarian keresztüllát a parancsnokok számításain, és elhatározza, hogy ezentúl
csak egy dologra fog ügyelni: a saját testi épségére. Közben persze állandóan
összeütközésbe kerül a felsőbbséggel, és folyton beleesik a 22-es csapdájába… A
22-es csapdája abszurd, vad, őrült szatíra, amelynek olvasása közben az ember
hahotázik és káromkodik.
Eredeti mű: Joseph
Heller – Catch-22, 1961
Magyar nyelven
előszőr 1969-ben jelent meg az Európa kiadó gondozásában, és azóta még
tizenegyszer, legutóbb 2011-ben az Akkord Kiadó jóvoltából.
* Joseph Heller – A 22-es csapdája