Vidéki erkölcsök
Egy újabb
1001-es listán szereplő könyv, s nemcsak azon, hiszen nekem ez kötelező
háziolvasmány volt valamikor a gimnázium felsőbb osztályaiban, pontosan nem emlékszem
mikor. Hogy ma is az, mikor a francia realista regényt tanítják, nem tudom, azt
sem, ha egyáltalán tanítják-e még magát a fogalmat. Tulajdonképpen ma, fenőtt
fejjel nem is értem, miért kellett ezt nekünk tizenévesen elolvasni, mikor kellő
élettapasztalat hiányában nem értettük, nem érthettük meg a történet valódi mondanivalóját.
Felnőtt fejjel Emma Bovary már nem egy sajnálatra méltó fiatal lány, aki egy visszataszító jellemű férfihoz ment férjhez, mert elvakította annak imádata és ennek az áldozata lesz, hanem egy elkényeztetett,
unatkozó, ostoba dáma, akit saját túlzott becsvágya visz a romlásba – bármilyen
is legyen ez a romlás.
Azok számára,
akik még nem olvasták, sőt nem is hallottak a töténetről, elmondanám, hogy ez
nem egy habos-babos romantikus lányregény, hanem egy korkép. A vidéki francia
társadalom bemutatása 19. század első felében, kevés szereplővel, kevés
cselekménnyel – legalábbis a ma divatos és elvárt pörgő-forgó, szédületes
vonalvezetéshez képes –, inkább szereplőinek belső konfliktusa jellemző rá, és
ez viszi előre a cselekményt. A történések kronológikusan követik egymást, nincs oda-vissza ugrálás az időben.
Ez egy unatkozó
szépasszony tragikus története, hiszen Emma, a hősnő, csupán unalomból és egy
fajta kiváncsiságból megy hozzá a jelentéktelen vidéki orvoshoz, érzelmek nem fűzik
hozzá. S ez az unalom veszi rá arra, hogy másokkal flörtöljön, hogy
felszarvazza férjét és luxusimádata pedig anyagi romlásba dönti. Emma nem
egyedül hibás azért, amilyen irányba síklik élete. Ehhez nagyban hozzájárul meglehetősen
buta, de annál becsvágyóbb férje feltétel nélküli imádata és a körülötte zsongó
férfiak rajongása is.
"Úristen! Miért is mentem férjhez?"
Tűnődött, nem lett volna-e mód rá, hogy a véletlen más játékai révén a végzet
egy másik férfit hozott volna az útjába, és próbálta elképzelni, milyenek is
lehettek volna ezek a meg nem történt események, milyen lett volna ez a másik
élet, az a férj, akit nem ismert. Mert végre is nem minden férfi ugyanolyan,
mint az ő ura. Lehetett volna szép, szellemes, választékos és vonzó (...) Az ő
élete viszont olyan hideg, mint egy padlás, amelynek ablaka északra néz, s
homályában az unalom, e csendes pók szövi hálóját szíve minden szögletén*
A könyv
először folytatásokban jelent meg, majd 1857-ben egészben is és szerzőjét a mű
tartalma miatt perbe fogták vallás- és erkölcsgyalázásért (forrás: Wikipédia)
Természetesen
a filmszakmát is megihlette, hiszen 1933-as első feldolgozása óta több film és
minisorozat is készült belőle, igaz nem mostanában. Sajnos nem emlékszem, hogy
bármelyiket is láttam volna.
Klasszikus
irodalom kedvelőinek ajánlott olvasmány, azoknak, akik a terjedelmes leírásokat
és hosszas lelki vívódásokat részesítik előnyben, s főleg azoknak, akiket nem zavar, hogy itt nincs boldog végkifejlet. De természettesen az ízlések és
a pofonok…
„Emma Bovary
nyomorúságos kalandjai a tragédia szférájába emelkednek, mégpedig azért, mert
egy közömbös, segítségre képtelen, vigaszt nem nyújtó világtól körülvéve, neki
magának kellene a hitvány anyagból a gazdag és ritka értéket lepárolnia. És
bele is fog a vállalkozásba, tudatlanul, vezető nélkül, nemes szórakozás híján,
s kiszolgáltatva a tudatában kavargó természetes és mesterséges ösztönzőknek –
hogy szükségszerűen csúfos kudarcot valljon vele; olyan kudarcot azonban, amely
a következő fordulatban lehetővé tette, hogy Flaubert a legtalálóbban, a
legtökéletesebben előadott történetet kerekítse ki belőle.”
Henry James
Eredeti mű:
Gustave Flaubert – Madame Bovary, 1857
Magyar nyelven
huszonöt kiadást ért meg az 1904-es Révaival
kezdődően. Utoljára 2015-ben adta ki a Hermész
Média
Madame Bovay címmel is megjelent
"Mennyire tele
volt illúziókkal! Mindebből semmi sem maradt! Mindent elpazarolt végleg, lelke
minden kalandjára, ahogy egymást követték, lánykorában, a házasságban, azután a
szerelemben - s úgy vesztette el mind sorra eddigi élete folyamán, mint egy olyan
utazó, aki minden fogadóban hagy valamit a vagyonából." *
* Gustave Flaubert - Bovaryné