"A
haarlemi tulipántársaság díjat tűzött ki a szénfekete nagy tulipán
fölfedezésére - nem merjük azt mondani, hogy létrehozására –, ami akkor
megoldatlan probléma volt, sőt megoldhatatlan problémának is látszott, ha
tekintetbe vesszük, hogy abban a korban még a természettől fogva sötétbarna
fajta sem létezett.
Mondogatták
is, hogy a díj alapítói akár kétmillióra is szabhatták volna a díjat százezer
frank helyett, minthogy a dolog úgyis kivihetetlen.
De azért a
tulipánkertészeket mégiscsak lázas izgalom fogta el. Némely kertészek átvették
magát az ötletet, de megvalósíthatóságában nem hittek; a műkertészek fantáziája
azonban olyan élénk, hogy ámbár eleve kilátástalannak ítélték elképzeléseiket,
mégsem tudtak többé másra gondolni, mint arra a nagy fekete tulipánra (...).
Van Baerle is
azok közül a tulipánkertészek közül való volt, akiket magával ragadott az
ötlet; Boxtel azok közé tartozott, akiket az üzlet érdekelt."
A XVII.
századi Hollandiában játszódó történet véres mészárlással kezdődik: a
franciapárti Witt testvéreket Orániai Vilmos hívei – hazaárulás vádjával –
felkoncolják. Cornelius van Baerle az egyik Witt testvértől titkos levelet
őriz, s emiatt letartóztatják és halálra ítélik. Halálos ítéletét az utolsó
pillanatban életfogytiglani fogházra változtatják. A börtönbe Cornelius
becsempészi a dédelgetett tulipánhagymát, és nem is sejti, hogy a zord falak
egy másik ritka virágszálat is rejtenek: az ördögien kegyetlen porkoláb
szépséges leányát, Rosát.
Erény és bűn,
szerelem és kapzsiság, árulás és hősi halál, uralkodói önkény és igazságtétel –
a romantikus regények minden eleme együtt van ebben a jellegzetes
Dumas-históriában. (Európa Kiadó)
Egyike kedvenc
könyveimnek és pontosan ezért nehéz is elfogulatlanul beszélnem/írnom róla,
annak ellenére, hogy a történetet már többször is elolvastam.
Szerencsés ötvözete
a valós történelmi eseményeknek és a fikciónak, hiszen az Orániai Vilmoshoz
kapcsolódó események a valóságban is megtörténtek és szerves részei a mai Hollandia
történelmének. Sőt! Ezeket az eseményeket a szerző az olvasmányos verzióban
tárja az olvasól elé, valóságban a történések lefolyása sokkal durvább volt.
És a fikció:
Cornelius van Baerle és Rosa szerelmének története, a fekete tulipán,
amit Cornelius a börtönben nemesít és a pályázatra szán, valamit a gubanc, ami az értékes
virághagymák okoznak. A fekete tulipán a modern kor találmánya, a 17. században
és még Dumas idejében is csak álmodtak róla, mint elérhetetlen egzotikumról.
S ami
csodálatos benne az, hogy Dumas nem ismétel. A legkisebb hasonlóság sincs A fekete tulipán és más művei között (Monte Cristo grófja vagy A három testőr), legalábbis a történet, a
helyszín, a szereplők megformálása, a történelmi események szempontjából nincs.
Mert stílusában azért a megszokott romantikus, kalandos és lebilincselő, bár
sokkal rövidebb mint Dumas más regényei.
Csodálatos
romantikus kalandregény amely az emberi érzelmek és tulajdonságok teljes
skáláját felvonultatja szereplőin keresztül, a szerelemtől a gyűlöletig, az
irigységtől a kapzsiságig.
És kéretik nem
összetéveszteni a hasonló című filmmel, mert ez a történet, nem az a történet. A címen kívül az ég adta világon semmi közük egymáshoz.
Meg az ízlések
és a pofonok…
A fekete
tulipán izgalmas történetét. A regény cselekménye Hollandiában, Orániai Vilmos
korába vezeti el olvasóit. Valóságos történelmi keretben beszéli el fantázia
szülte hőseinek megindító szerelmét. A tulipánimádó Cornelius van Baerle hiába
próbál a békés tudományok világába menekülni – utoléri a politikai ármány és az
emberi irigység. S hogy sikerül-e elhárítani a fenyegető tragédiát? Annyit
mindenesetre elárulunk, hogy az olvasó bízhat Dumas igazságszeretetében,
optimizmusában. (Moly)
Eredeti mű:
Alexandre Dumas – La tulipe noire, 1850
Magyar nyelven
először az Athenaeum Kiadónál jelent meg 1916-ban, és további 12 kiadást ért
meg. Legutóbb az Európa Kiadó foglalkozott vele 2012-ben, de valamennyi kiadás
az eredeti, Hevesi Sándor-féle fordítást tartalmazza.