Oldalak

2017. február 17., péntek

Dana Bate - Iránytű a szerelemhez és titkos lakáséttermekhez

A ​huszonhat éves Hannah Sugarman szinte mindent megkapott az élettől, amire egy maga korabeli nő vágyhat. Remek állást, jóképű, nagymenő pasit és egy igazán csilivili lakosztályt Washington D. C. egyik legjobb negyedében. Csupán egy a bökkenő: Hannah a pokolba kívánja az egészet. A tudományos konferenciák és a fényűző partik helyett a sütik és sültek világában érzi igazán otthon magát, munkaidőben is recepteket körmöl, titkos lakáséttermet nyit főbérlője tudta nélkül, és a mintaszerű hercegnőt úgy dobja le magáról, akár a felesleges kilókat… hogy a szerelem és a káosz új ízeket vigyen az életébe ­– és mindazokéba, akik megkóstolják a főztjét.
Az Iránytű a szerelemhez és titkos lakáséttermekhez igazi ínycsiklandó sikerkönyv egy olyan „szomszédlány” főhőssel, aki gyakran hülyét csinál magából a partikon, de pontosan tudja, mitől jó egy répatorta. És bár az álmai néha cukormázosak, azt már megtanulta, hogy az élet legfontosabb hozzávalója: higgy magadban.


Erawan, 2014, 2013
Eredeti mű: Dana Bate – The Secret Supper Club, Canvas, 2012, 
                                           – The Girl’s Guide to Love and Supper Clubs, Hyperion, 2013

Elég sokat tologattam ezt a könyvet is. Haverina mindjárt a megjelenés után magáévá tette és fel is ajánlotta olvasás céljából. Hát most jött el az ideje, mert valahogy nem lelkesít a frissen megjelent krimi, bár ott van az olvasón, csak nem tudom minek… majd egyszer… talán… jól van ott, ha már úgyis akciós volt.
Nos, térjünk vissza a könyvhöz… ami nem is volt rossz, s ami azt illeti lassan kezdek megbarátkozni Fejős Éva könyvtárával – mert ez a könyv is abban a sorozatban jelent meg. Lám, lám, íme egy újabb könyv, amire azt mondom, hogy érdemes volt időt és pénzt (haverináét) áldozni rá.
Nem fogok a könyvről beszélni/írni, illetve igen, de azokon a gondolatokon keresztül, amiket bennem gerjesztett olvasás közben-után. Mert ugyebár nem vagyunk egyformák és mindenkinek mást és mást jelenthet egy-egy olvasmány.
Ez lehet egyszerűen egy szórakoztató limonádé, egy-két este film után-elalvás előtt ki lehet végezni. Vagy lehet a nagy és magasztos “higgy magadban” példázása, a csak hinned kell, hogy képes vagy rá és minden jóra fordul című közhely, ami ha egy kicsit is belegondolunk úgy baromság, ahogy van. Nem mondom, hogy nem kell önmagadban hinned, annál jobb hajtóerő nincs, mint egy egészséges önbizalom. És itt az egészségesen van a hangsúly, mert mindenkinek vannak korlátai. Szellemi, fizikai, képességbeli korlátok, amiket feszegethet, kitolhat, de csak egy bizonyos pontig. Senkiből nem lesz például egy Rubens szintű festőművész csupán azért, mert hisz magában, s közben a művészete a pálcika-Rózsi ábrázolására korlátozódik. Szóval az önbizalom nem megoldás mindenre, és ha kitér az egészséges szférájából, akkor komoly károkat is okozhat.
Miről szólt nekem ez a történet? Arról, hogy adott, egy okos, tehetséges, belevaló leányzó, akitől mindenki azt várja el (első sorban szülei), hogy világklasszis gazdasági szakember és professzor szülei nyomdokaiban haladjon, az ösvény már ki van taposva, neki csak a megfelelő lépéseket kell megtennie és megy minden mint a karikacsapás. De mi van akkor, ha ő nem ezt akarja? Mert ugye, ő egy tejesen különálló személy és nem a szülei meghosszabítása. Mi van, ha magasról tesz az akadémiai pályafutásra, mert neki a fakanál áll jól a kezében és főzni akar? És főz is…
Ha valaki még nem hallott volna róla, akkor elmondom mi is ez a lakásétterem. Adott számú embert látsz vendégül etetés céljából (ebéd, vacsora, valami a kettő között, stb) az otthonodban vagy ott ahol, természetesen pénzért. Meghírdeted valamilyen közösségi portálon, feltünteted az összeröffenés témáját, a menüt és hogy ez hozzávetőlegesen mibe került. Az érdeklődők feliratkoznak – tehát, akár teljesen idegen fazonokkal találhatod szembe magad –, távozáskor pedig a “vendégek” maguk döntik el, hogy mennyit ért meg nekik a zaba. Lehet, hogy kasszát robbantasz, de az is lehet, hogy nagy bukta lesz. Ez nem kitaláció, ilyenek tényleg működnek az Egyesült Államokban és nemcsak ott. Egy ilyesmit hoz össze főhősnőnk, Hannah is, természetesen a kötelezően jelen levő legjobb barátnője társaságában, akinek halvány segédfogalma sincs a vendéglátásról.
S ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha ez a lakásétterem-szerű ötlet Erzsi, Timi, Marika, Zsuzsi vagy Kati fejében születik meg, aki ugye Budapesten, Szolnokon, Győrben, Miskolcon vagy bárhol Magyarországon lakik? Milyen gyorsan lenne egy szomszéd vagy jóbarát, aki feljelentené és ráhozná a rendőrséget, a fogyasztóvédelmi hivatalt (bármi is a neve mostanság) és az adóhatóságokat? ... meg mit tudom én még kit…
Már a könyv címében is szerepel a szerelem szó, természetesen szerelmi szál is van a történetben. Kicsit kusza, ami azt illeti, és sok igazsság van benne, de ezt felfedezni a te dolgod lesz.
Szórakoztatott, elgondolkoztatott és mi kell ennél több? Nem mondom, hogy határozottan egy újraolvasós történet, de egy próbát mindenképpen megér, különösen azok számára, akik kedvelik a gasztro-regényeket és a humorral kevert romantikát. Meg az ízlések és pofonok…
És, igen, a végén ott vannak a receptek is, aki tehetséget érez magában, hajrá főzőcske! Nekem felmentésem van...