A Kern
Titkárközvetítő cég profi szakembereket kínál gazdag ügyfeleinek. Ursula Kern
alkalmazottai között az életvidám, modern gondolkodású, vállalkozószellemű Anne
Clifton a legjobb munkaerő, akit főnökasszonya is csodál és barátnőjévé fogad.
Ám Miss Clifton váratlanul elhalálozik, és Ursula meg van győződve róla, hogy
munkatársának élete nem természetes halállal ért véget.
Hogy kiderítse
az igazságot, beáll Anne helyére a lány utolsó munkaadójához, és hamarosan
feltárulnak előtte a komor kastély vészterhes titkai. Nyugtalanító
felfedezéseit Ursula megosztja egy kalandos életű, vonzó férfival, Slater
Roxtonnal, akinek volt már része halálos veszedelemben.
Slater szerint
Mrs. Kernnek elment az esze, amiért egy ilyen sötét ügybe ártja magát. Ám ha a
titokzatos, szép özvegy ragaszkodik hozzá, hogy feldúlja a darázsfészket,
Slater meg ahhoz ragaszkodik, hogy vele tartson veszélyes kalandjában.
Így hát együtt
kell kinyomozniuk a gyilkost, és hogy céljukat elérjék, saját legféltettebb
titkaikat is fel kell tárniuk egymás előtt…
Maecenas, 2016
Eredeti mű:
Amanda Quick – Garden of Lies, 2015
Nem is tudom
mit mondjak… olyan vegyesek az érzéseim és a gondolataim ezzel a könyvvel
kapcsolatban. Egyrészt nagyon szórakoztató volt a maga módján, másrészt túl sok
volt. És ezen a túl sokan értem, hogy voltak olyan elemek, részletek a
történetben, amik a kornak megfeleltek, igenis jelentősek voltak mint találmány
vagy felfedezés, csak semmilyen jelentőségük nem volt a történet szempontjából,
tehát akár meg sem kellett volna írni.
A 19. század
végi Londonban járunk, már megjelent a “modern nő” fogalma és lassan, de változik a világ, tehát
a munkára kényszerülő úrinők mások is lehetnek, mint nevelő- vagy
társalkodónők. Az özvegy Ursula Kern például egy titkárnőközvetítő válalkozást
vezet, méghozzá nagyonis sikeresen. Abban a korban megbecsült foglakozásnak
számított titkárnőnek lenni, míg a világ és sztereotípia rá nem akasztotta “a
főnök macája” címkét.
A cselekmény
egyszerű, a mellékszálak és felesleges infók teszik bonyolulttá: Mrs. Kern
egyik fiatal titkárnőjét holtan találják, a nő erőszakos halálra gyanakszik és
nyomozásba kezd. Ebben segítségére lesz Slater Roxton, jelenlegi munkáltatója,
aki maga is kalandos életű, kezdve botrányos származásával, ugyanis egy főrend és
egy színésznő házasságon kívül született gyermeke.
Nos, lesz ebből
egy egészen bonyolul és szövevényes történet, ami igazándiból teljesen
átlátható, ha egy kicsit is odafigyelsz. A szálak egy magánklubhoz vezetnek,
ahol fontos, és főleg tehetős emberek exkluzív szexuális szolgáltatásokba részesülnek és a
rózsaszín felhők felé szállhatnak az ambróziának nevezett szer segítségével.
Nos ez az
ambrózia az, ami engem egy kicsit megkavart. Ugye azt nagyjából mindenki tudja,
hogy a mitológiában az istenek eledelének számított. Amit a könyvben a szerző
leír, mint növény, feldolgozás és hatások nekem egyből az indiai vadkender
jutott eszembe s már láttam is magam előtt London dugott zugaiban vagy éppenséggel
puccos télikertjei szemektől elzárt sarkaiban egy-egy vagyonokat érő cannabis-ültetvényt.
Hát fenéket! Utánanéztem, begugliztam, az ambrózia az a közönséges parlagfű,
aminek semmilyen bódító hatása nincs, elszállni ugyan el lehet tőle, de
egyenest az allergológushoz. Lehet mások tudták, nekem fogalmam nem volt, hogy a híres ambrózia azonos az útszéli parlagfűvel. No, de lényegtelen, a történet úgyis fikció.
Természetesen
a fura páros felderíti a bűnügyet, meg az egész bűnszervezetet és magától
értetődő módon egymásba szeretnek. Tehát van romantikus szála is a történetnek
és biztosított minden szempontból a boldog végkifejlet. Sőt, még némi diszkrét erotika is fellelhető itt-ott.
Amit én nagyon
fölöslegesnek éreztem, az az újságíró és a bulvár ilyen mértékű belekavarása a
történetbe. Értem én, hogy akkor is voltak zugfirkászok akik életetket tettek
tönkre cikkeikkel, de bulvárnak azért nem volt még akkora hatalma mint
manapság. Bár mostanában az emberek tesznek a bulvárra, magasról.
A másik dolog
aminek semmiképpen nem értettem a helyét a történetben, az a többszöri
elismétlése a ténynek, hogy a kor modern hölgyei intim masszázsra járnak a
hisztéria és ideggyengeségük kezelésére. Igen, Granville a 19. század vége fele
találta fel a vibrátort és a hisztéria
kezelésére használták, mert a pszichoanalitikusok a hisztériát a nők szexuális
kielégítetlenségéhez kapcsolták. Aztán később mikor a tudomány bebizonyította,
hogy az a viselkedés, amit női hisztériának neveznek, éppen annyira érvényes a
férfiakra is, sőt!, hát még a nevét is megváltoztatták konverziós zavarra. No,
de ez egy zárójel volt, a lényeg az, hogy nem látom mi célja volt a szerzőnek
ezzel, mert a történet szempontjából nem osztott és nem szorzott, néhány
jelentéktelen célzás történt csak, hogy akkor már inkább egy férfivel mint...
Szórakoztató,
pörgős történet sziporkázó párbeszédekkel, finom fricskákkal, a szerzőre
jellemző csipetnyi miszticizmussal, ezotériával és rég eltűnt civilizációkról
szóló archeológiai hablattyal.
Ízlések és
pofonok, de nekem ez helyenként sok volt, bár kétségtelenül szórakoztató és
izgalmas. És azt sem értettem, hogy mi a köze a könyv címének a tartalomhoz…
“– …Vegyél még püspökkenyeret, Slater! Amit
meghagysz, kénytelen leszek megetetni a mókusokkal. Ebben a házban senki más
nem eszik püspökkenyeret.
Slater a téglát tanulmányozta a
tálcán.
– Azt hiszem, tudom is, miért. Szólj a
szakácsnődnek, hogy nem szükséges elküldenie a receptet a házvezetőnőmnek.”
(Amanda Quick
– Hazugságok kertje, Maecenas, 2016)