„Lucy, minden házasság tánchoz
hasonló; időnként bonyolult, máskor csodás, ám az idő túlnyomó részében
igencsak eseménytelen. Mickey-vel viszont lesznek idők, amikor üvegszilánkokon
táncoltok majd. Fájni fog. Két lehetőséged van: vagy elmenekülsz ez elől a
fájdalom elől, vagy szorosan összekapaszkodtok, és együtt táncoltok át a
következő biztos helyre.”
Lucy Houstonnak és Mickey
Chandlernek nem lett volna szabad egymásba szeretniük, még kevésbé
összeházasodniuk. Mindkettejüket hibás génekkel sújtotta ugyanis a sors: a
férfi bipoláris személyiségzavarral küzd, a nő családjában a mellrák szedi
áldozatait. Ám amikor Lucy huszonegyedik születésnapján útjaik
összetalálkoznak, fellángol a szikra, és többé le sem tagadhatják az egymás
iránti vonzalmukat.
Eltökélten és megfontoltan küzdenek
azért, hogy a kapcsolatuk működhessen, ezért írásba foglalják az ígéreteiket.
Mickey szedi a gyógyszereit. Lucy nem hibáztatja azért, ami felett nincs
hatalma. A férfi őszinteséget fogad. A nő türelmet. Mint bármely házasságban, nekik
is vannak jó, rossz és néha nagyon rossz napjaik. Annak érdekében, hogy
megbirkózhassanak az egyedülálló kihívásokkal, szívszaggató döntést hoznak: nem
vállalnak gyermeket.
Amikor azonban Lucy megjelenik egy
rutin orvosi vizsgálaton, olyan meglepetés éri, ami mindent megváltoztat.
Mindent. Egy pillanat alatt értelmüket vesztik a szabályok, és ők ketten
kénytelenek újradefiniálni a szerelem valódi lényegét.
Pioneer Books, 2015
Eredeti mű: Ka Hankock – Dancing on Broken Glass
Hűha! Ez nem
semmi! Nagyon érzékeny vagy depresszióra hajlamos embereknek határozottan nem
ajánlott olvasmány. De ettől függetlenül kellenek az ilyen történetek is, mert
az élet nem habostorta, a fehér lovas herceg azóta piros Ferrarin jár és tuti
nem értünk fog jönni… a dögös milliomos sem. Ez a történet akár a te családodban
is lejátszódhatott volna, vagy a szomszédéban, az ismerősében.
Leírni, hogy
Lucynak és Mickeynek – a két főszereplőnek –
nem lett volna szabad egymásba szeretniük és összeházasodniuk durva és
nem felel meg a valóságnak. Egyrészt a szerelemet nem lehet szabályozni,
másrészt ha soha senki, akinek valamilyen genetikai rendellenessége van, nem
házasodik és nem hagy maga után utódokat, akkor rövidesen megszűnik az
aglomeráció és az ember lánya kedden reggel indul, ha pénteken délben egy
másik emberi lénnyel szeretne találkozni.
Mickey
bipoláris zavarban szenved – akárcsak elhunyt anyja, Lucy családjában a nőket
tizedeli a mellrák és ő is a mutáns gén hordozója, akárcsak két nővére. Ezek
olyan dolgok, amiért ők nem hibásak, amikről ők nem tehetnek. Bipoláris
zavarral szépen és hosszan lehet élni, gyógyszerezés kérdése, s ha valaki
hordozza a mellrákot előidéző mutáns gént, az még nem jelenti azt, hogy meg is
fog betegedni.
Lucy esetében
sajnos ez nem így van. Ő már túl van egy rákos epizódon és minden egyezség és
óvintézkedés ellenére terhes marad, mi több, vállalja, hogy meg is szüli a magzatot.
Csakhogy a magzattal együtt valami más is jön: az áttétek tüdőbe. S megkezdődik
a versenyfutás az idővel és a rákkal. Amit Lucy nővérei ez idő alatt elművelnek
az már nem törődés és féltés, hanem kész pszichózis - Priscilla, maga is túl van
már egy mellműtéten, Lil pedig betegesen szeretne egy kisbabát, de nem képes
szülni és az örökbefogadás sem jön össze soha. És ez még semmi Mickey-hez
képest aki mindent bevet annak érdekében, hogy lebeszélje Lucyt a terhesség
kihordásáról. Valamennyien a csodában reménykednek.
Erotika- és vulgaritásmentes olvasmány, könnyen érthető, bár helyenként orvosi szakkifelyezésekben bővelkedik. Egyes szám első személyben van írva, Lucy és Mickey felváltva meséli el a történetet, ki-ki saját szempontjából, aztán már csak egyikük mesél...
Erotika- és vulgaritásmentes olvasmány, könnyen érthető, bár helyenként orvosi szakkifelyezésekben bővelkedik. Egyes szám első személyben van írva, Lucy és Mickey felváltva meséli el a történetet, ki-ki saját szempontjából, aztán már csak egyikük mesél...
Többször is hallottam/olvastam, hogy Jojo Moyes Mielőtt megismertelek című könyvéhez hasonlítják. Én nem mondanám, hogy így van. Más-más témát taglalnak és annyi a közös bennük, hogy mindkettő olyan dolgot tár elénk, ami akár velünk vagy közvetlen környezetünkkel is megtörténhet, és hogy minkettőben létfontosságú dolgokról kell döntést hozni.
Csodálatos
történet családról, közösségről, szerelemről, mindennapi dolgokról… Nem sírtam, de megérintett és elgondolkoztam azon, hogy szabad-e tudatosan egy ilyen nehéz genetikai örökséget továbbítani egy ártatlan lénynek.
Szabad?
Szabad?