2020. november 2., hétfő

Könyvmolyképző mustra 2020 – november



   Ismét bekukkantottam a Könyvmolyképző Kiadó webshopjába, s szokás szerint több új előrendelhető könyvet találtam. Bár nagy részük a Vörös pöttyös könyvekhez tartozik – itt fel sem sorolom az összest, mert nincs türelmem, s én nem is olvasom őket –, de azért akad más kategória is, tehát aki keres, az biztosan talál magának olyasmit, ami beleesik az érdeklődési körébe. 





Cassandra Clare, Wesley Chu – A mágia vörös tekercsei 
(A legősibb átok 1) 


   Magnus Bane boszorkánymester és Alec Lightwood együtt utazzák be a világot. 
   Magnus Bane csak egy jó kis vakációra vágyott Alec Lightwooddal, az árnyvadásszal – pazar európai körutazásra. Csakhogy jóformán meg sem érkeznek Párizsba, amikor előkerül egy régi barát, és híreket hoz egy Karmazsin Kéz nevű démonimádó szektáról. Egy szektáról, amit minden jel szerint Magnus alapított. Réges-régen. Viccből. 
   Magnus és Alec Európát átszelve veszi üldözőbe a Karmazsin Kezet és titokzatos vezetőjét, mielőtt a szekta még nagyobb kárt okozna. Ha nem lenne elég baj, hogy a romantikus vakációnak lőttek, lépten-nyomon démonokba ütköznek, és már azt sem tudni, ki a barát, ki az ellenség. Miközben az igazság után kutatva egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, Magnusnak és Alecnek jobban meg kell bíznia egymásban, mint valaha – akkor is, ha így rég rejtegetett titkok kerülnek a felszínre. 
   Az árnyvadászok világában játszódó új trilógia első kötete. 
   Malec a javából! Élvezd fergeteges kalandjaikat!

   16 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Vörös pöttyös 
   Eredeti cím: The Red Scrolls of Magic 




Böszörményi Gyula – A Barnum-rejtély 
(Ambrózy báró estetei VI) 


   1901. április 3-án hatalmas tömeg gyülekezik a Monarchia ékköveként emlegetett magyar székesfővárosban, Budapesten, a külső Kerepesi úton. A többezres csődületben inasoktól az arisztokratákig mindenféle rendű és rangú ember képviselteti magát. Reggel 6 óra 20 perckor aztán az izgalom a tetőfokára hág. A tömeg felmorajlik, a rendőrök sorfalat állva próbálják az izgága embereket hátrébb szorítani. A cinkotai vasútállomás különvágányára ekkor pöfög be az első hatalmas teherszerelvény, mely Budapestre hozza az amerikai „humbugkirály”, Barnum és Bailey kerekeken gördülő „városát”, a The Greatest Show on Eartht, vagyis A Föld legnagyobb cirkuszi látványosságát. 
   A tömegben ott van egy fiatal hölgy is, a Marosvásárhelyről származó Hangay Mili, a hírneves magánzó detektív, Ambrózy báró hitvese. És ahol ennyi ember verődik össze, ott bűnözők is akadnak szép számmal. A bűntettre pedig, mely sokkal hajmeresztőbb, mint a cirkusz bármely csodája, nem is kell sokáig várni. Szerencsére kéznél van a kor legkiválóbb „szoknyás detektívje”, Mili báróné, aki rögvest nyomozásba kezd. 
   Tessék betérni! Jó szórakozást, különleges izgalmakat! 

   14 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Vörös pöttyös 




Matthew Quick – A remény turnébusza 


   Vajon a derű vagy a fájdalom diadalmaskodik? 
   A 17 éves Amber Appleton egy iskolabuszban lakik anyának alkalmatlan anyjával, mégis javíthatatlan optimista, aki rendszeres látogatója egy idősek otthonának, zene segítségével tanít angolra koreai nőket, és összebarátkozik egy magának való vietnámi veteránnal és annak kutyájával, de aztán olyan csapás éri, amit nem tud feldolgozni. Mély depresszióba süllyed. 
   Matthew Quick, a Napos oldal írója új regényében egy töretlenül pozitív lány elméjébe vezet be minket, ahol jól megfér a humor a sorscsapásokkal és a kisszerűség a nagyvonalúsággal. A könyvből a Netflix készített filmet. 

   16 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Vörös pöttyös 
   Eredeti cím: All Together Now 




Holly Black – A semmi királynője 
(A levegő népe 3) 


   A hatalmat sokkal könnyebb megragadni, mint megtartani. 
Jude alaposan megtanulta ezt a leckét, amikor mérhetetlen hatalomért cserébe lemondott a gonosz király, Cardan feletti uralmáról. 
   Tündérfölde száműzött halandó királynéjaként elveszettnek érzi magát, a semmi királynőjének. Ám megfogadja, hogy mindent visszaszerez, amit elvettek tőle. Az esély kétszínű ikertestvére, a szintén halandó Taryn képében érkezik meg, akinek az élete veszélybe kerül. 
   Jude kénytelen vállalni a kockázatot, és visszatérni a veszedelmes tündérudvarba, valamint szembenézni a Cardan iránti érzéseivel, hogy megmentse a nővére életét. Csakhogy sok minden megváltozott Elfhonban a távozása óta. Háború közeleg. Jude beférkőzik az ellenséges tábor mélyére, és ő maga is belekeveredik a véres politikai csatározásba. 
   Amikor egy eddig szunnyadó, ám igen erős átok elszabadul, pánik söpör végig a vidéken, és Jude választani kényszerül a becsvágya és az embersége között… 
   A levegő népe trilógiájának várva várt, döbbenetes fináléja. 

   16 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Vörös pöttyös 
   Eredeti cím: The Queen of Nothing 




Teagan Hunter – Légy merész! 


   A szám téves, a pasi nem. 
   Egy téves számból többnyire nem is lesz több, pillanatok alatt elfelejted. Nem kezdesz az illetővel se csetelni, se flörtölni. Nem ő az első gondolatod ébredéskor, vagy az utolsó elalvás előtt… És tutira nem beszéled rá, hogy vegyen egy kiskecskét. 
   Mert az fura lenne. 
   Zach Hastings és én fülig merülünk a téves hívását követő mizériába, és nem követjük a szabályokat. Én nem keresek szerelmet, Zach pedig egyértelműen mellétárcsázott, de… …talán mégsem célzott félre, és beletalál a szívembe. 
   Kapcsolj ki ezzel a ragyogó történettel! 

   18 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Rubin pöttyös 
   Eredeti cím: Let’s Get Textual 




J. Bengtsson – Cake – Egy szerelem története 
(Cake 1) 


   Az életben egyetlen ilyen szerelemnek van csak helye. 
   Lehet, hogy Jake McKallister egy rocksztár, de annyi biztos, hogy nem a szokásos. Fiatal srácként egy borzasztó bűntett áldozata lett, és ezt azóta sem heverte ki. A munkájába temetkezett, és ha nem lett volna a zene, amiben elmélyülhetett, talán túl sem éli. A karrier és a siker könnyen jött számára, a szerelem annál kevésbé. 
   Mikor a szókimondó és életigenlő Casey Caldwellt kérik fel a híresen zárkózott zenész kísérőjének egy közös barátjuk esküvőjére, Casey a legrosszabbra számít. Mégis, milyen közös témájuk lehet? Casey beszédes, könnyen barátkozó, Jake magába forduló, zárkózott. Jake élete a zene körül forog, Casey még tisztán énekelni sem tud. A lány gyerekkora maga volt a boldogság, a srácé a média által szétcincált rémálom. 
   És mégis, a nyilvánvaló különbségeik ellenére, ők ketten egymásra találnak, és Casey fénye beragyogja Jake nyomasztó világát. De vajon elég erős lesz-e a szerelmük, hogy legyűrje a fiú sötét múltjának romboló terhét? 

   17 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Rubin pöttyös 
   Eredeti cím: Cake: A Love Story 




Meghan Quinn – Három vakrandi 
(Randik és számok 1) 


   „Jó reggelt, Malibu! Újabb gyönyörű napra ébredtünk itt a nyugati parton. Én Noely Clark vagyok, ez pedig a Húspiac adása…” 
   Amikor a feltörekvő helyi étterem, a Vakkóstoló reklámszakembereiben felmerült a kérdés, vajon melyik dögös helyi celebet kérjék fel a már amúgy is felkapott kajálda népszerűsítésére, nálam jobb alanyt keresve sem találhattak volna. 
   Vagány? Pipa Egyedülálló? Pipa Szereleméhes? Pipa 
   Azonnal lecsaptam a lehetőségre. 
   Javíthatatlanul romantikus és rendkívül elfoglalt dolgozó nő lévén eddig még nem sikerült rátalálnom álmaim férfijára, így hát kapva kaptam az alkalmon. Aztán jöttek a randik – három nagyon különböző, nagyon kellemes, nagyon egyedi randi –, és most már csak egyvalami biztos… 
   Bajban vagyok. 
   „Jó reggelt, Malibu! Noely Clark vagyok, és súlyos döntés előtt állok. Melyiket válasszam: az Öltönyöst, a Lázadót vagy a Bajnokot?” 
   A szerelem hálójában elsöprően vicces és romantikus modern változata. 

   16 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Arany pöttyös 
   Eredeti cím: Three Blind Dates 




Rosie Blake – Hygge szerelem 


   A hygge tökéletes receptje kellemetlen napokra: készíts egy forró csokoládét, kuckózz be, és olvasd ezt a szívmelengető könyvet. 
   Yulethorpe-ban idén ősszel nem mennek túl jól a dolgok. Hideg van, esik az eső, és vigasztalanul szürke az ég. Az utolsó üzlet a főutcán – egy bájos kis játékbolt – épp most csukta be örökre az ajtaját. És ekkor megérkezik Clara Kristensen, aki nem nézheti tétlenül, hogy ez a szép kisváros elveszítse a szívét, úgyhogy nekigyürkőzik, és munkához lát. A dolgok jól alakulnak, amíg Joe, a tulajdonos fia vissza nem tér Yulethorpe-ba, hogy kiderítse, mi zajlik a családi vállalkozásban. Clara be akarja bizonyítani Joe-nak, hogy az élet jobb is lehet, úgyhogy nekiáll segíteni a munkamániás férfinak, aki hajnali háromkor még e-mailekre válaszol. De vajon képes-e rá Joe, hogy megtanulja értékelni a lassúbb, boldogabb, hygge dolgokat az életben… és esetleg még a szerelmet is? 

   Felnőtteknek ajánljuk! 


   Kategória: Arany pöttyös 
   Eredeti cím: The Hygge Holiday 




Karen Rose – Egyedül a sötétben 
(Cincinnati 2) 


   Amikor a veszély és a vágy, az igazságosság és a bosszú találkozik. 
   Scarlett Bishop gyilkossági nyomozó már látott elég gazembert, aki az igazságszolgáltatásban megtalálta a kiskapukat, és ártatlan áldozatot, akit senki sem bosszult meg. Tudja, hogy a jó nem mindig győzedelmeskedik. Eddig sikeresen elrejtette magában a haragját és a vágyát, hogy ő maga szolgáltasson igazságot. De ez már nem tarthat sokáig. 
   Marcus O’Bannion, aki korábban a hadseregben szolgált, félelmet nem ismerve harcol az áldozatokért. A titokzatos múltja miatt ez nem is csoda. Úgy hiszi, látta már az emberi gonoszság legalját, de aztán elkezd kutakodni annak a fiatal lánynak a meggyilkolása ügyében, aki korábban az ő segítségét kérte. Scarlett-tel közösen elindulnak egy olyan sötét úton, ami miatt egy veszélyes emberkereskedő hálózat célkeresztjében találják magukat. Hogy a bűnözőket megállítsák, egyszerre kell ravasznak és könyörtelennek lenniük. De túl is kell élniük ezt a kalandot. 

   18 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Fekete macska regénytár 
   Eredeti cím: Alone in the Dark 



2020. október 29., csütörtök

Lisa Kleypas – Ház a Rainshadow Roadon



   Friday Harbor 2 



   Lucy Marinn üvegművész, aki a Washington állambeli gyönyörű, rejtélyekkel teli Friday Harborben lakik. Amikor a barátja, Kevin elhagyja, az aljas árulás váratlanul éri és megdöbbenti. A férfi új szeretője ugyanis nem más, mint Lucy húga. Lucy elkeseredettségét tovább fokozza a tény, hogy úgy érzi, szerelmi téren állandóan rosszul választ. 
   Kevin szeretné megúszni Lucy szüleinek a rosszallását, ezért megkéri egy ismerősét, Sam Nolant, akinek szőlőbirtoka van a San Juan-szigeten, hogy udvaroljon Lucynak – így a nő remélhetőleg hamar megenyhül, és elpárolog a haragja. 
   Miközben Lucy elgondolkodik a szerelem, hűség, régi szokások, tévedések és új kezdetek kérdésein, azt is megtanulja, hogy vannak az életben bizonyos dolgok, melyek tönkremehetnek, és mégis lehetséges létrehozni a darabkáikból valami szépet és újat. 


   Gabo, 2020 
   Eredeti cím: Rainshadow Road, 2012 



   Lisa Kleypas
nevét mindenki ismeri, aki romantikus könyveket olvas, hiszen több regénye, sorozata is megjelent már magyar nyelven. Igaz, hogy túlnyomó részt klasszikus romantikusok voltak, de azért a kortárs történeteibe is belekóstolhattunk egy sorozat erejéig, s ez egy újabb ilyen. 
   Először 2010 körül találkoztam ennek a sorozatnak az első részével, amikor egy azóta letűnt kiadó Karácsonyéj a Péntek Kikötőben címmel megjelentette, s meg is feledkezett a sorozat többi részéről, bár nem sokkal később megszűnt létezni. Egy teljesen más Lisa Kleypas könyvre, sorozatra vártam, mégis örültem, hogy a Gabo Kiadó gondozásában ismét megjelent az első rész, és annak még jobban, hogy még az idén a sorozat további három része is elérhető lesz magyar nyelven is. 
   Bevallom, nem olvastam el az első részt új fordításban, de mielőtt belefogtam a Ház a Rainshadow Roadon című folytatásba, ismét elővettem a régi kiadást, mert annyi év után sokra nem emlékeztem, csupán annyi derengett, hogy kedveltem annak idején. 
   Bár egy sorozat második része, önálló történetként is olvasható. Ugye az az igazi, ha elejétől ismerjük a történetet, és ebben a részben ismét felbukkannak az első könyv szereplői is, de senkinek nem lesz hiányérzete, mert kellő mennyiségű információ van a korábbi részről ahhoz, hogy ez ne történjen meg. 
   A Friday Harbor sorozat a Nolan fivérekről szól, s bár ők csupán hárman vannak – lánytestvérük a cselekmény idején már nem él –, a sorozatnak mégis négy része van, mire minden részt elolvasunk, az is világos lesz, hogy miért. Az első részben természetesen a legidősebb Nolan fiú történetét lehet megismerni, és adja magát, hogy a soron következő rész a második fiúról szóljon. 
   A diszfunkcionális családból származó Sam úgy kerüli a párkapcsolatokat, mint az ördög a keresztet. Nincs semmi baja a nőkkel, sőt, a női nem nagy kedvelője addig, míg nem várnak el többet tőle néhány erotikával túlfűtött éjszakánál. A borbizniszben igyekszik megvetni a lábát egyelőre forgalmazóként, míg a szőlőjéből piacra tudja dobni saját márkájú borát. Samnek egy különleges képesége van: a keze alatt minden növény kivirul, s teljesen jól elvan magával a felújításra szoruló kúriájában, mely időnként átmeneti szállásként szolgál testvérei és unokahúga számára is. Míg egy nap a tengerparton összefut Lucy Marinn-nal... 
   Lucyról tudni kell, hogy tehetséges üvegművész, erős érzelmek hatására az üveg, amit megmunkál, csodálatos dolgokká változik. Évek óta kapcsolatban él Kevinnel, egészen a Sammel való találkozás napjáig, ugyanis Kevin aznap jelentette be, hogy elhagyja Lucy-t egy másik nőért, aki nem más, mint Alice, a lány húga. Ami azért is nagyon sokkoló, mert Lucy egész életét Alice árnyékában élte le. Egy gyermekkori súlyos betegség miatt szüleik mindig is kisebbik lányukat favorizálták, aki büntetlenül megúszhatott mindent. Most pedig Lucy társát vette el, csak azért mert megtehette. Lucy számára ez nem csak egy újabb párkapcsolati kudarc, hanem egy újabb Alice-féle szemétség, amit büntetlenül fog megúszi, mert a régi szokásokat nehéz levetkőzni.
   Lucy és Sam gyorsan egymásba szeret és egy pár lesz? Határozottan nem. Mindkettőjüknek fenntartásaik vannak ami a párkapcsolatokat illeti, s bár tetszenek egymásnak, eszükbe sem jutna randizni, vagy közelebbről megismerni egymást, csakhogy a véletlen közbeszól. Nem a fülszövegben említett Kevin-féle machináció, hiszen Sam becsületesen bevallja, hogy mit vár el tőle a lány exe egy régi adósság fejében. Az elmaradhatatlan boldog végkifejletig Samnek és Lucy-nak hosszú utat kell bejárnia. 
   Ez egy sokszereplős történet, hiszen a főhősökön kívül megjelennek az előző részből ismert karakterek is, s hozzájuk újak is csatlakoznak Lucy fogadót működtető barátnőinek személyében, s nem szabad megfeledkezni a negatív hősökről sem: Alice-ről és Kevinről. Ők tökéletesen megérdemlik egymást. És természetesen nem hiányozhat ebből a történetből sem Renfield, a világ legrondább, legproblémásabb, de legszerethetőbb bulldogja sem. 
   Nagyon szerethető romantikus történet volt, mert mellőzte a zsánerre oly sokszor jellemző rózsaszín ködöt. Volt benne kellő mennyiségű bonyodalom, annyi lepedőszaggatás, amennyit a történet magával hoz, feszültség, lelki vívódások. Akár el is hittem volna, hogy mindez így megtörténhet, ha nincs benne az a csipetnyi mágia a főhősök részéről. Nekem az fölösleges volt, és a történet nélküle is kerek lehetett volna. Kiváncsian vagyok, hogy a harmadik rész melyik vonalon folytatja majd, azaz oda is becsempészi-e a szerző a mágikus realizmust, vagy visszatér az első könyv stílusához. 
   Kedveltem, ajánlom a romantikus írások kedvelőinek, meg ízlések és pofonok.


   Lisa Kleypas könyvekről szóló bejegyzésekből válogathatsz ITT


2020. október 26., hétfő

Lucinda Riley – Pillangószoba





   Posy Montague a hetvenedik születésnapjához közeledve még mindig a gyönyörű, suffolki házban él, ahol az idilli gyermekkorát a pillangók kergetésével töltötte, és ahol később a saját gyermekeit felnevelte. Az asszony tudja, annak ellenére, hogy az omladozó ház millió emlékét őrzi, az az észszerű döntés, ha minél előbb megválik az ingatlantól. 
   Posy gyökeresen változtatna az életén, ám ekkor felbukkan egy arc a múltból – Freddie, az első szerelme, aki ötven évvel korábban minden magyarázat nélkül elhagyta, és ezzel ezer darabra törte a szívét. Az asszony előtt hamar nyilvánvaló lesz, hogy volt szerelme és szeretett otthona pusztító titkot őriz. 



   General Press, 2020 
   Eredeti cím: The Butterfly Room, 2019 



   Töretlen kivácsisággal fordulok Lucinda Riley írásai felé, mert történetei annyira valósághűek, annyira hihetőek és elegánsak, hogy nyugisan hátra lehet dölni és elmerülni a cselekmény szövevényében. Igen, történetei sosem egyszerűek, nem is rövidek, és örvendetes módon mellőznek minden mostanság divatos klisét, tehát a túlzásba vitt erotikát is. 
   A szerző neve nem ismeretlen a magyar olvasóknak sem, hiszen a General Press Kiadó jóvoltából már számos könyvét olvashattuk magyar nyelven, többek között A hét nővér sorozat eddig megjelent köteteit is, melyből – ha minden igaz – sorozatfilm is készül majd, s aki figyelmesebben megnézi a bejegyzés alján a szerző fotóját, különösen azt amit a kezében tart, annak már nem lesz meglepetés: igen, A hét nővér zárókötetének kéziratát látjuk, tehát valamikor a sorozat rajongói magyarul is elolvashatják. 
   Természetesen több önálló kötetnek is örülhetünk magyar nyelven, köztük a kedvencemnek, A szerelmes levélnek, s ehhez csatlakozik a szerző néhány apja magyar nyelven is elérhető könyve, a Pillangószoba
   Ez egy családregény, mely több évtizedet ölel fel főhősének, Posy-nak életéből. 1943-ban kezdődik, a második világháború idején, mikor Adriana Rose Montague (a történetben csak Posy) hét éves, és szüleivel él az Admirális Ház nevű kúriában, és Posy hetven éves koráig tart, tehát több mint hatvan éven keresztül követhettem a hősnő és hozzátartozói, barátai életét. 
   Szerkezetileg hasonlít Riley korábban olvasott regényeihez, azaz a történet két idősíkban zajlik párhúzamosan: múltban és jelenben, a végére pedig teljes képet kapunk arról, hogy mi is történt annyi éven át a szereplőkkel. A mesélés módja is váltakozó, mert a hősnőről szóló részeket, visszaemlékezéseket maga Posy meséli el E/1-ben, a cselekmény többi részét a szerző mutatja be. 
   Nos, tehát 1943-tól indulunk, és Posy kedvenc tevékenységének hódol: természettudós apjával pillangókat fognak és eljátszák saját, kitalált játékukat, melyben ők mindketten egy tündérkirályság lakói, a lepkéket befogják, apja nektárral megeteti őket a királyság helyszínéül szolgáló dolgozószobjában, majd útjukra engedi őket. Ez a dolgozószoba a birtok egy különálló épületében van, egy toronyban, melynek alja raktárként szolgál, a torony tetején van a szentély, ahová Posynak szigorúan tilos belépni. És ebben a dolgozószobában történik majd valami, ami Posy egész életére kihatással lesz. 
   Posy apja eltávozáson van a seregből, ahol repülőgép pilótaként szolgálja a hazát, másnap vissza kell térnie a háborúba, és ezen az utolsó estén a szórakozást imádó anyja búcsúpartit rendez, olyan háborús módra. El kell mondanom Posy anyjáról, hogy vetekedett a történet legvisszataszítóbb szereplője címért. Egy nagyon önző és magának való volt francia bárénekesnő, aki csak a szórakozásnak élt, gyermekét az egyetlen megmaradt cselédjük gondjára bízta ,és amint férje visszatért a harctérre, Posyt le is passzolta Cornwallban élő apai nagyanyjának, hogy évekig meg is feledkezzen róla. Még akkor is felületesen kezelte a helyzetet, mikor Posy apja nem tért vissza a háborúból, úgy állítva be a dolgot, hogy Posynak tesz szivességet, amikor továbbra is nagyanyja gondjaira bízza. 
   Nyomon lehetett követni Posy életútját gyermekkorától kezdve, mikor elhagyta otthonát, a nagyanyjánál töltött éveket, a bentlakásos iskolát, az egyetemi világot, a szerelmeit. Megismertem Posy-t, a fiatal feleséget és anyát, majd nagyon gyorsan özvegyet, aki két fiát egyedül neveli, az Admirális Házhoz való kötődését, ami tulajdonképpen az apjához kapcsolódó emlékeket jelentette neki, és természetesen az idősődő, de még mindig nagyon aktív Posyt, a csalódásaival együtt. S mivel ez egy családregény, a Posyhoz tartozó emberek története sem marad titokban, tehát fiaié sem: az örök vesztes, manipulatív Samé, és a boldogságot kereső Nické. 
   Posy, mint központi figura néhol kissé idealizáltnak tűnt a tökéletességével: szófogadó gyermek, apjának köszönhetően mentálisan messze kortársai előtt jár, és a későbbiekben brilliáns eredményeket felmutató egyetemi hallgató. Posy életútján nemcsak az apai örökség érezhető, hanem valamikori szüfrazsett nagyanyja hatása is. Tanúja lehettem a 20. század második felében megszülető modern nőnek, aki egyetemet végez, tudományos pályát választ, majd az egészet feláldozza a család oltárán. 
   Mi ennek a könyve a mondanivalója a családi történeten túl? Az, hogy miként hatnak a gyermeknek jóhiszeműen előadott hazugságok a későbbi felnőttre. Mi történik akkor, amikor valakinek az egész életszemlélete alapjaiban reng meg, amikor lerombolódnak illúziói, és rájön arra, hogy saját hibáján kívül, az egész élete hazugságokra épült. 
   Figyelemre méltó alkotás, amit ki sem engedtem a kezemből, míg végig nem olvastam. Nem érdekelt, hogy ráment egy szombat estém, meg az egész éjszaka. Nagyon jól felépített történet titkokról, hazugságokról, szerelemről és családról. Izgalmas, tele van váratlan fordulatokkal és gyönyörű a nyelvezete. Imádtam minden sorát! 



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések: 












2020. október 23., péntek

L. J. Shen – A jövő zenéje



   Néha találkozol olyan emberekkel, akik nem tartoznak sehova. Ezért beengeded őket a saját kis világodba. 
   Egyéjszakás kaland külföldön, amelyet a bosszú táplált. 
   Az erőteljes kémia, amelyet egyikünk sem tudott letagadni. 
   Egy szalvétára írt megállapodás, miszerint ha valaha újra találkozunk, többé nem engedjük el egymást. 
   Nyolc évvel és ezer mérfölddel később, itt van New Yorkban. 
   És Amerikában minden zeneszerető lény megszállott rajongója. 
   A megfoghatatlan ír költő, akinek zenei producerek hevernek a lába előtt. 
   A hóvihar az én tökéletesen nyugodt kis hógömbömben. 
   Van munkám, amit szeretek. 
   Egy pasim, akit imádok. 
   Egy lakás, egy lakótárs, egy élet. 
   Megváltoztam. Ő is megváltozott. 
   De megtartotta a szalvétát. 
   A kérdés, hogy betartsam-e a neki tett ígéretemet. 


   Álomgyár, 2020 
   Erederi cím: In the Unlikely Event, 2019 



   Az utóbbi időben a kiadó kevés kiadványát olvasom, mert nem vagyunk egy hullámhosszon. Nekem valahogy már nem mennek a tömény lelki mizériával telített csatakosan erotikus történetek, melyek elárasztották a könyvpiacot. 
   A szerző nevével tavaly nyáron találkoztam először, amikor egy másik kiadó piacra dobta az első magyar nyelvre fordított könyvét, a Sparrow-t. Ezt követte idén az Álomgyár gondozásában megjelent A csóktolvaj, amit csak azért vettem kézbe, mert a Sparrow élvezhető volt. Nos, A csóktolvaj annyira semmitmondó volt, hogy még arra sem emlékeztem, hogy olvastam, nemhogy blogbejegyzést is írtam róla. Pedig megtettem. A Sparrow-ra emlékezve vettem kézbe ezt az újabb Shen történetet – ha minden igaz, hamarosan egy még újabb is követi –, s nem tudnám elmondani, hogy megbántam-e vagy sem, mert három nappal a befejezése után sem tudom elmondani, hogy ez mi volt: dráma, börleszk, bizarr szerelmi történet? Lehet, hogy egy kicsit mind a három? Elképzelhető, ha a könyv végén lévő köszönetnyilvánításokkal kezdem az olvasást (amit kevés kivétellel el sem olvasok), akkor talán kevesebbszer ingázom a kínos röhögés és az értetlen pislogás között. 


   “Elhatároztam, hogy idén megengedem magamnak azt a luxust, hogy egy teljesen őrült, rám abszolút nem jellemző stílusú regényt írjak. És tessék, tényleg minden őrültséget összeírtam. Egy tehén, egy szalvéta és egy csokoládé szemszögéből. 
   #NoRegrets. #SemmitNemBántamMeg 
   Ez a könyv karácsonyi romantikus vígjátéknak indult, de valami egészen más lett belőle.” 

   Az már biztos, hogy ez a történet nem volt karácsonyi vígjáték, mert semmi köze nem volt sem a karácsonyhoz, sem a vígjátékhoz. És az is igaz, hogy teljesen szokatlan volt, mondhatni őrült. 
   Szerelmi történet. Fiú és lány összetalálkozik, őrült nagy a kémia, mindössze egy napot töltenek együtt, de ígéretet tesznek egymásnak, hogy ha valami véletlen folytán ismét összetalálkoznának, akkor összeházasodnak. Akkor is, ha épp egy másik házasságban vannak, akkor is, ha valaki másnak fájdalmat okoznának ezzel. Nem keresik egymást, nem tartják a kapcsolatot. Ez az a bizonyos szalvétára írt szerződés, ami egy kocsmában kötődik meg. 
   A fiú – nevezzük Malachy-nak, vagy Malnak – Írországban él egy kis faluban Dublinoz közel, utcazenész és dalokat ír. A lány – Aurora Belle (igen, mint a Disney-hercegnők, kéretik nem röhögni!), vagy Rory – fotós, az Egyesült Államokban lakik anyjával és egyetemre készül. Írországba sosem ismert apja sírját meglátogatni érkezett – a rokonság nem fogadta tárt karokkal –, és vissza is megy. 
   Sok évvel később viszont megtörténik a lehetetlen: Rory és Mal összetalálkozik, mi több, együtt is kell dolgozniuk. Rory egy lemezkiadó fotósa, Mal pedig kemény összegért dalokat ír a cég sztárjának, egy excentrikus és kiszámíthatatlan énekesnek, ezért valamennyiüknek vissza kell térniük Írországba. S úgy néz ki Mal nős, Rory pedig stabil kapcslatban él egy tehetős pénzügyi szakemberrel. 
   Ez egy E/1 és váltott szemszögben megírt történet, két idősíkban: múltban és jelenben, melyek váltakoznak a cselekmény során. Eddig semmi különös, ilyen szerkezetű regényekkel tele a könyvpiac. Csakhogy elég gyakran, egy-egy rövid szösszenet idejére megszólalnak a történet többi szereplői is – szó szerint mindegyik: az anya, a barátnő, a lány pasija, egy katolikus pap, aki a nagyapa, de mégsem, a dekadens rocksztár, stb. Ebben sincs semmi hajmeresztő, mert már találkoztam ilyen történettel is, csak nagyon ritkán. Azzal viszont soha, hogy egy szalvéta, egy tehén, egy csokoládé vagy egy halott apa, nővér gondolatait olvassam. 
   A jövő zenéje az a történet, amelyben a főhősnő kivételével mindenki hazudik, vagy eltitkol valamit a másik elöl, és ténylegesen végig kell olvasni az egészet, míg minden helyre kerül, minden kérdésre meglesz a válasz, bár nem nagy filozófia kitalálni, hogy hogyan is fog végződni. 
   Nincs kedvenc szereplőm, mert senki sem szimpatikus ebben a történetben – talán az őrült rocksztár, de ő inkább vicces a maga módján. A hősnő sem kedvenc, mert annak ellenére, hogy gáncs nélkülinek és a körülmények meg a többiek áldozatának igyekszik őt bemutatni a szerző, egy ostoba fecsegő, aki élete minden intimitását megosztja barátnőjével.
   Szokatlan, polgárpukkasztó, őrült volt. És nagyon érzéki, bár nem mondanám, hogy ez a történet csak és kizárólag erotikáról szólt. Az első gondolatom az volt, hogy úristen, nagyon beteg ez az egész. Ahogy haladtam előre az olvasással átgondoltam az álláspontomat: ez csak annyira beteg, amennyire az élet maga. Ezt a történetet biztosan nem fogom elfelejteni, de ízlések és pofonok... 



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések: 





2020. október 19., hétfő

Postaköltség ellenében tiéd lehet...



   A tetves Covid-19 járvány miatt gyökeresen megváltozott az életünk, és már nem hódolhatunk szabadidős tevékenységeinknek a megszokott módon. Legalább is az lenne a felelősségteljes attitűd, hogy mindenki magába száll és visszafogja magát, mert még senki nem halt bele abba, hogy nem utazott külföldre nyaralni, nem bulizott, vagy nem látogatott tömegrendezvényeket, kocsmákat, vendéglőket. Nincs a homlokunkra írva, hogy elkapjuk-e a fertőzést, vagy sem, tünetmentesen, vígan s dalolva esünk túl rajta, úgy, hogy tulajdonképpen azt sem tudjuk, hogy fertőzöttek vagyunk, vagy az intenzíven végezzük. 
   A kialakult helyzetre való tekintettel úgy döntöttem, hogy 31 könyvet elajándékozok az olvasni szeretőknek. Igen, harmincegyet, ingyen és bérmentve, csupán a postaköltség terheli az ajándékozottat. 
  Az elajándékozásra szánt könyvek listája a blogom Facebook oldalához tartozó csoportban lesz elérhető (Zártosztály – beszéljünk könyvekről), és bátran lehet jelentkezni több címre is. A jelentkezés és az azt követő ajándékozás nem feltételhez kötött. Nem kell lájkolni az oldalamat, nem kell továbbosztani a bejegyzést, nem kell rögtön ismerősnek jelölni – ez nem lájkvadászat, hanem egyszerűen könnyebbé akarom tenni néhány embernek a helyzetet, amiben, sajnos, valamennyien vagyunk. A könyveket nem bagóért vesztegetik a könyvesboltokban sem, s elképzelhető, hogy sokan kétszer is meggondolják, hogy vásároljanak-e, vagy fontosabb dologra költsék a pénzt. Most már az időjárás is vacak, nem igazán lehet lehet kint lenni, inkább olvassunk. 

   Ha eddig minden világos, akkor a félreértések elkerülése végett pontosítsunk néhány szabály is. Figyelmesen olvasd végig mielőtt bármire is jelentkeznél: 

   – nem küldök fotót senkinek, egyetlen könyvről sem. Minden példány nagyon jó állapotban van. 

   – nem lesz sorsolás, s azt is megmondom miért. Elsősorban azért, mert ez nem nyereményjáték. Ténylegesen olyan embereknek szeretném ezeket a könyveket adni, akiknek szükségük van rá, nem olyanoknak, akik a következő héten már a közösségi oldalakon árulják sok pénzért. Egyébként is az én könyveim, annak adom, akinek akarom. 

   – a jelentkezési határidő lejárta után az általam kiválasztott személyek privát üzenetet fognak kapni, onnan tovább egyeztetünk. Aki 48 óra elteltével sem válaszolt, tekintse tárgytalannak. 

   – a postázás kizárólag GLS futárral történik a szállítási költségek átutalása után. Ez nem vita tárgya! Lévén, hogy ennyi könyvről van szó elképzelhető, hogy akár egy-két hét is eltelik, míg a könyv megérkezik, mert nem minden nap füttyentek a futárnak. Zárt körben már többször is lefuttattam ilyen akciókat, soha nem volt gond a késésből. Ha nincs türelmed kivárni, akkor ne jelentkezz. 

   – kizárólag magyarországi címre postázok. Nem gond, ha máshol élsz, amennyiben van egy olyan ismerősöd, barátod, aki Magyarországon él és tovább menedzseli veled a dolgokat. Az engem már nem érdekel. Én sem Magyarországon élek, nekem is más rendezi a dolgaimat – tehát ezt az akciót is –, és óriási köszönet jár érte neki. 

   – olyan címet adj meg, ahol a futár biztosan elér. Ha tudod, hogy a közzeljövőben zűrös az elérhetőséged, akkor inkább ne jelentkezz, hagyd meg a lehetőséget azoknak, akik bármikor át tudják venni a csomagot. Amennyiben nem vetted át a csomagot és az visszajön, a továbbiakban elfelejtheted. Nem fogok anyagiakat áldozni arra, hogy neked legyen ingyen könyved. 

   – jelentkezni október 25, vasárnap estig lehet, utána teljesen felesleges. Ne írj e-mailt, üzenetet, mert semmivel sem növeled az esélyeid. S rohadtul nem érdekel, hogy neked puha kötés vagy keménytáblás mutatna jobban a polcon.

   – kérek majd egy fotót, ha megkaptad a könyveket – szintén privátban. Ne provokáljuk ki az „ő miért kapott és én nem” jellegű megnyilvánulásokat egy nyilvánosan feltöltött képpel, ha nem muszáj, bár van egy olyan érzésem, hogy ezt semmiképpen nem fogom megúszni, és rohadtul meg fogom bánni ezt az akciót. 

   Tudom, hogy ez a könyvosztogatás csak egy csepp a tengerben, de remélem néhány embernek sikerül örömet szerezni.