2020. április 11., szombat

A magyar költészet napja 2020



   E neves alkalomból szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy kevésbé ismert gyöngyszemet:




Romhányi József

MARHALEVÉL


Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,

Minden vad bikának legvadabbikába.
Vonzalmát megírta egy marhalevélben,
Nagyjából eképpen:
- Hatalmas Barom!
Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
Tudom, mily elfoglalt, milyen nagyrabecsült ön,
Mégis tollat ragadott csülköm,
Hogy amit a marhanyelv elbõgni restell,
Így adjam tudtára, Mester!
Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
Tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
Amíg szorgalmasan duzzasztom tõgyemet,
Gondolatom egyre ön körül õgyeleg.
Múúú! Minden bikák közt legelõkelõbb!
Midõn megláttam a legelõ elõtt,
Elpirultam, elsápadtam, vágy reszketett felsálamban,
S úgy éreztem, kéj oson
Keresztül a rostélyoson.
Múú, hogy forrt a vér szívembe',
Hogy tódult a bélszínembe!
Az a perc, mit ön velem tölthet maholnap,
Megrázza egész pörköltnekvalómat!
Ám míg önrõl ábrándozom kérõdzve,
Vad féltés ül a szívemig férkõzve,
és átjárja ó, mind a kín
Velõscsontom, mócsingjaim.
Már bánom e merész vágyat,
Hisz ön büszke tenyészállat
Csupa gõg, mely után egész tehéncsorda bõg.
De ne féljen Bikaságod!
Ha nem szeret, félreállok.
Nem fog látni levert búsnak,
Mert beállok leveshúsnak.
Ám, ha mégis kegyes szívvel veszi e levelet
és megszánja az önért égõ tehenet,
Válaszoljon hamar rája,
üdvözli önt a marhája.
Ím a levél. Ráírva a kelte.
Az úton a posta elõtt le is pecsételte.
De a postáskisasszony nem vette fel...


2020. április 9., csütörtök

Kathryn Taylor – Fény a sötétségben


   A Dunmore-kastély tikai



   Egy elvarázsolt vár, sötét titkok és heves vágyak
   Mintha ismerné ezt a helyet… Lexie Cavendish, a fiatal lakberendezőnő a főnöke megbízásából Írország viharos északi vidékére utazik, hogy előkészítse a Dunmore-kastély felújítási munkálatait. Az egykor bizonyára méltóságteljes épületet és a környékét furcsán ismerősnek érzi. Lehet, hogy kisgyerekként már járt itt? Mivel szülők nélkül kellett felnőnie, régóta szeretne többet megtudni a múltjáról. Miközben lassanként visszatérnek az emlékei, gyötrelmes rémálmokkal próbál megküzdeni. Vigaszt és segítséget pedig éppen Grayson Fitzgeraldnál talál, aki a várkastély urának a fia, és Lexie főnökének a legnagyobb vetélytársa is egyben. De vajon tényleg megbízhat a férfiban? 


Kossuth, 2020
Eredeti cím: Das Licht im Dunkeln, 2019



   Mindent elolvastam, ami Kathryn Taylor tollából magyar nyelven megjelent, valószínüleg többet is olvastam volna, ha a szerző nem német nyelven publikál, hanem angolul, ugyanis a német nyelv nekem annyira merőleges, mint tehénnek a balett.
   Úgy általánosságban véve kedvelem az írásait, kivéve a Szerelem színei sorozatát – legalábbis, ami megjelent belőle magyar nyelven –, mert annak nagyon "szürke" szaga volt. Ha jól számolom, akkor ez éppenséggel a kilencedik könyv lenne a szerzőtől – nem mindegyikről született blogbejegyzés, és az nem is baj.
   Namármost, ez nyilvánvalóan egy sorozat kezdő része. Hogy egészen pontosan hány része is lesz, meg nem tudnám mondani. A pillanatnyi állás még egy kötetet jelez, ami semmit sem jelent, mivel símán megjelenhet még egy-két folytatás. S mivel a német nyelvvel semmi közös nincs bennünk, még a második rész fülszövege alapján sem tudnám megsaccolni, hogy akkor most az a vég, vagy folyt.köv., mivel nem értem az oda leírtakat. S azt sem tudnám meegmondani, hogy az eredeti boritóhoz képest, a sorozat nevéhez a magyar variánsban hogyan került a végére az e betű, mert németul csak a Dunmor kastélyról esik szó és nem Dunmore-ról. No, de ezek olyan apróságok, amik miatt nem érdemes kekeckedni, lássuk miről is szól maga a történet.
   Ahogy azt már megszoktuk a szerzőtől, most is angolszász területre viszi olvasóit. Amit eddig olvastam tőle, a történetek cselekménye vagy az Egyesült Királyságban, vagy Írországban játszódik. Most ismét Írországban időzhetünk, a festői és kissé lepukkant Dunmore kastély környékén, meg a hozzá tartozó faluban, ami olyan mint minden kis település szerte a világon: mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindent mindenkiről, és folyik a pletyka orrba-szájba. Ebbe a faluba érkezik meg Lexie (Alexandra) Cavendish, hogy a kastélyt szemrevételezze. A fiatal hölgy ugyanis belső építész és egy ingatlanfejlesztőnek dolgozik, aki a kérdéses kastélyt akarja megvásárolni és hotelé alakítani.
   Lexie-ről tudni kell, hogy nevelőotthonban élt, miután az a nő, akit az anyjának hitt drog túladagolásban meghalt. S történt ez valahol az Egyesült Államokban. A fiatal nő a munkája miatt jön Írországba, barátnője közbenjárására. S most főnöke a kastély átalakításával bízza meg még a tényleges vásárlás előtt.
   A fiatal nőről még azt is tudni kell, hogy néha rémálmai vannak, ami alvajárással is párosul, mert álmában mindig menekül egy ismeretlen fenyegetés elől. S most, hogy a faluba érkezett, állandóan déjá vu érzése van, mintha ismerné a helyet. Ez pedig annyira feelkavarja, hogy rémálmai és alvajárása gyakoribb lesz. Az első ilyen alkalommal pedig szó szerint belefut Grayson Fitzgeraldba, akiről tudja, hogy főnöke vetélytársa, s hogy a dolog bonyolódjon, ráadásul a kastély urának törvénytelen fia is.
   Ez a történet két sokat próbált, sokat megélt ember találkozása egy olyan helyen, amely tele van titkokkal, olyan titkokkal, amiket Lexie nem ismer, és minél többet nyomoz, annál nagyobb veszélyek leselkednek rá. S hogy a dolgok még jobban bonyolódjanak, nyilvánvaló, hogy ezek a titkok valamilyen formában hozzá kötődnek, a múltjához, édesanyja hirtelen és nyomtalan eltűnéséhez. Az sem segít, hogy a falu lakosai pontosan tudják kicsoda ő, s úgy viszonyulnak hozzá, ahogy annak idején anyjához: vannak barátságosak, segítőkészek, viszont olyanok is, akik nyíltan ellenségesek. Lexie pedig nem igazán tudja kiben bízhat meg, sőt főnöke tisztességében is meginog a bizalma. Tehát van itt kavarás bőven. És akkor miért van éjszakánként fény a kastély elhagyatott tornyában, ahová neki nem szabad felmenni? Grayson Fitzgerald érdeklődése Lexie iránt őszinte és érzelmektől vezérelt, vagy csupán a saját érdekeit szolgálja?
   Azt még el kell mondanom, hogy aki nem szereti a függővéges sztorikat, az kerülje messze ezt a könyvet, mert nagyon izgalmas, tele van titkokkal, meglepetésekkel, fordulatokkal, elcsepegtetett információkkal, tehát a szerző mindent megtesz, hogy ébren tartsa az érdeklődést, viszont egy lépéssel sem hoz közelebb a megoldáshoz, hanem egyre jobban összezavar, s akkor hagyja abba, amikor a legizgamasabb, és egy ember élete épp a levegőben lóg. Szó szerint.
   Kedveltem a történetet és idegesít, hogy a folytatásra ki tudja mennyit kell várni. Meg ízlések és pofonok...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:


Lecsupaszítva (A szerelem színei 2)

Az örökös (Daringham Hall 1)

A döntés (Daringham Hall 2)

A visszatérés (Daringham Hall 3)







2020. április 4., szombat

Lucy Dillon – A fénysugár


   
Egy felemelő könyv a második esélyről. Mert az összetört szívet váratlan módokon lehet meggyógyítani.
   Lorna egyetlen dolgot biztosan tud: a bátorság egy pillanat alatt elillanhat. Főleg akkor, ha minden megtakarított pénzét egy kisvárosi galériába fektette, egyetlen támasza pedig egy pici és rendkívül ijedős tacskó. És ez a kutyus épp mellette remeg a galéria ajtajában.
   Lorna ugyanis megunta a nagyvárosi életet, és hazautazott a szülőfalujába, hogy megvalósítsa az álmát. A nő csak egy új kezdetre vágyik, de vajon Longhampton erre a megfelelő hely? Hiszen a családja itt élte át a legnagyobb veszteségeket, innen erednek a kételyei önmagában, és itt esett először szerelembe – majd itt törték a szívét ezer darabra.
   Ám Lorna végre nem menekül, és ha képes megnyitni a szívét a szerelem és a szeretet előtt, ki tudja, mi vár rá…


   General Press, 2020
   Eredeti cím: Where the Light Gets In, 2018



   Harmadik könyvem Lucy Dillontól, ugyanis pontosan ennyi jelent meg magyar nyelven a szerző tollából. Az első az Elveszett kutyák, magányos szívek még 2013-ban került a boltokba a megboldogult Ulpius-ház kiadásában, majd ezt követte 2019-ben a Minden vágyam, a General Press kiadásában. S ha az idén is kaptunk már egy Lucy Dillon könyvet, akkor merem remélni, hogy a kiadó elkötelezte magát a szerző és írásai mellett, s ezentúl minden évben örülhetünk legalább egy könyvnek a kiadó Íris könyvek sorozatában.
   Három könyv olvasása után mit tudok a szerzőről? Hogy történetei az Egyesült Királyságban játszódnak, de általa kitalált helyszíneken. Távol áll tőle a mostanság divatos, erotikára súlyt helyező romantika. Bár írásai nem teljesen erotikamentesek, a hangsúly a történeten és a szereplőkön van. Azokon a szereplőkön, akik abszolút közönséges emberek, tehát nincs lelki bajos, de csudaszexi milliomos fickó és csodaszép, de annál butább és idegesítőbb szegény lány sem. S még azt is tudom, hogy könyveiben előszeretettel szerepeltet állatokat, különösen kutyákat. Azt nem tudom, hogy a szerző szeret-e kötni, vagy sem, de ebben a történetben jelentős szerepet kap a kézimunka ezen fajtája is, annyira, hogy erősen kísértésbe estem, hogy magam is elővegyem a kötőtűket (csak tudnám hová pakoltam őket).
   Most sincs ez máshogy, – mármint ami a kutyát illeti –, mert a történet hősnője megörököl egy nagyon problémás tacskót. Nem vicc, a Rudy nevű tacsi mindentől fél, lassan a  saját árnyékától is, ezzel rengeteg gondot okozva új gazdájának.
   Lorna, a történet hősnője egy művészeti alapítványnál dolgozik, s mert nem lehetett szülei mellett, mikor azok eltávoztak az élők sorából, kompenzálás gyanánt önkénteskedik. Egy kórház elfekvőjébe jár olyanokat látogatni, akiket más nem látogat. Egy ilyen idős hölgytől örökli meg a kutyát és nemcsak. Betty ráébreszti arra, hogy követnie kell az álmát, hogy a biztonságos életmód, amivel nyugis életét óvja, már nem opció, ha teljes életet akar élni.
   Lornáról azt is tudni kell, hogy minden erejével azon volt, hogy híres festő-grafikus anyja nyomdokaiba lépjen, aminek egy akadálya volt: a tehetség hiánya. Az idős hölgy halála egy újabb löketet ad, hogy valamit kezdjen az életével, és ismét megpróbálkozik a saját művészeti galériával. Azért ismét, mert korábban voltak már próbálkozásai, melyek csúfos véget értek és anyagi veszteséggel jártak. Jessica, a nővére, szkeptikusan fogadja az újabb galéria ötletét, s azt is, hogy Lorna otthagyja londoni állását, hogy egy vidéki kisvárosban, Longhamptonban telepedjen le.
   A hely nem ismeretlen, hiszen tanár apjuk miatt a lányok többször is költöztek oda, ahol az apjuk éppenséggel állást kapott, s volt néhány év, amit a festői, de a valóságban nem létező városkában töltöttek. Mindketten itt lettek szerelmesek. Jessica mai napig azzal a fiúval (ma már férfival) él, akibe annak idején beleszeretett, de természetesen már máshol. Lorna szerelme viszont viszonzatlan volt, mert Sam, Jessica eljövendő férjének barátja csak a kishúgot, a jó barátot látta benne. 
   Lorna új élete meglehetősen izgalmasan alakul. Egyrészt leköti a galéria, másrészt a városka vezetőségének határozott tervei vannak a hely kulturális-művészeti fellendítésére, amiben Lornának és galériájának is jelentős szerepet szánnak. S ehhez kapcsolódóan még le kell vadásznia egy évek óta visszavonultan élő, meglehetősen antiszociális festőnőt is.
   S ha ez még nem lenne elég bonyodalom, akkor tiszta véletlenül belefut Sambe, kamaszkori szerelmébe, akiről utolsó információja az volt, hogy továbbra is Londonban él és nagymenő gazdasági szakember.
   Ha mindez még mindig nem lenne elég érzelmi megrázkodtatás Lornának, akkor fokozzuk: Hattie, kamasz unokahúga furán kezd viselkedni. Egy kamaszhoz képest is furán, viszont senkivel nem hajlandó megosztani azt, hogy miért, míg egy nap, hosszas győzködés után Lorna kicsalogatja belőle az igazságot, ami nővére házasságát romokba döntheti.
   Egy percig sem lehet unatkozni, annyi minden történik ebben a könyvben. Ez a történet egyszerre szól családról, a közösség összetartó erejéről, romantikáról, múltról és jelenről... és természetesen házi kedvencekről. Könnyed, pörgős, olvastatja magát, egyszerre tud vicces lenni és megható. A szereplők szerethetőek és könnyen lehet azonosulni velük. Olyan jó nyugis romantikus.
   Akárcsak a szerző előző könyveit, ezt is kedveltem, tehát szívesen olvasnék még tőle más írásokat is. De, ugye, nem vagyunk egyformák és ízlések és pofonok...



Kapcsolódó bejegyzések:





2020. március 29., vasárnap

Mit olvastam mostanság?


   Lassan egy hete lesz annak, hogy semmit nem írtam a blogra. Persze olvastam közben, mert mikor az ember lánya élete a munkahely és az otthon között zajlik esetenkénti bevásárlós elhajlásokkal, akkor túl sok nem marad az olvasáson kívül. Esetleg a tévé, de attól is lassan sikítófrászt kapok, ahogyan a celebek kötelességüknek érzik üzengetni puccos lakásukból, villájukból a pórnépnek, hogy maradjanak odahaza. Mintha az, aki eddig is magasról leszarta, pont egy celeb szövegétől fog megvilágosodni. Igazság szerint nem érzem kellemesen magam a bőrömben, s ez, ebben az áldatlan helyzetben, teljesen normális reakció. Aki azt állítja, hogy semmilyen hatással nincsen rá, az vagy hazudik, vagy mentálisan zavart.
   Finomvegyes amit az elmúlt napokban, hetekben olvastam - mert ugye nem egy hete tört rám a nyugtalanság. Bár olvastam frissen, vagy viszonylag frissen megjelent könyveket is, azért símán becsúsztak olyanok is, melyek bizony régen jelentek meg. Olyan régen, hogy tudom, hogy valamikor olvastam őket, de az olyan messze volt, hogy túl sokra nem emlékeztem belőlük. Több ilyen is volt – például Susan Elizabeth Phillips, Elizabeth Hoyt vagy éppenséggel Marian Keyes, s sokan mások –, de csupán néhányat említenék tételesen
   Nos, az egyik ilyen újraolvasásom Mary Jo Putney Davenport család duológiája (Könnyelmű ígéret, Veszélyes vonzalom), melyek a szerző korai művei közé tartoznak, s mint olyanok, az én olvasatomban toronymagasan jobbak, mint a későbbi írásai. Oda jutottam, hogy szívesen olvasom/újraolvasom a szerző régebbi könyveit, a frissebbek viszont egyáltalán nem tetszenek. S mennyire jellemző, hogy a minisorozat második része korábban jelent meg magyar nyelven, mint az első...



Mary Jo Putney – Könnyelmű ígéret
(Davenport család 1)

   A ​dúsgazdag és jóképű Lord Radford aki igen sikeres a hölgyek körében a negyvenhez közeledve családja nyomásának engedve nősülésre adja a fejét. A menyasszony kiválasztását azonban a véletlenre bízza: fogadást köt barátjával, hogy bármilyen, találomra kiválasztott lányt hat hónapon belül oltár elé vezet. A sors az ábrándos lelkű, de nem mindennapi zenei tehetséggel megáldott Caroline Hanscombe-nak kedvez, ám ő egyáltalán nem érzi magát szerencsésnek. Családja szűkös anyagi helyzetére való tekintettel azonban nem kosarazza ki az ördögi bárót. Az esküvő előtt, a Lord birtokán eltöltött hetek alatt mindkettejükben egyre erősödik az az érzés, amelyet maguknak is csak nehezen vallanak be: ezt a jegyességet kizárólag a saját külön fogadalmuk tartja fenn. Vajon lehet-e ebből házasság, ha a szívüket végül mégiscsak megdobogtatja a szerelem csak éppen nem egymásért? Mary Jo Putney (Végzetes csók, Különös találkozás, Vihar és rózsák) érzelmekben és kalandokban bővelkedő, rendkívül finom humorú regényében a hősök félreértések és csalódások sorozata után jutnak el a megérdemelt boldogságig.


General Press, 2006
Eredeti cím: The Diabolical Baron, 1987



Mary Jo Putney – Veszélyes vonzalom
(Davenport család 2)

   A ​harmincas évei derekán járó Reginald Davenportnak rövid életet és tragikus véget jósolnak ismerősei: miután éveken át hiába várja, hogy hozzájusson az örökségéhez, bánatát italba fojtja. Hajnalig dorbézol a londoni éjszakában, rendszeresen keveredik konfliktusokba, amelyek párbajba torkollnak. Amikor már ő is úgy érzi, végleg összecsaptak a hullámok a feje fölött, a sors egy utolsó esélyt kínál fel neki: megkapja unokaöccsétől azt a birtokot, ahol a gyermekkorát töltötte. Stricklandben a maga ura lehet, önálló gazdálkodásba foghat, így talán jóváteheti az eltékozolt éveket, és bebizonyíthatja, mégsem hiábavaló az élete.
   Az igazi kihívást mégsem az új életforma jelenti a hírhedt szoknyavadász számára, hanem Alys Weston, a birtokot felvirágoztató intéző. Ez a találkozás gyökeresen megváltoztatja az életüket, s már csak az a kérdés, sikerül-e megszabadulniuk a korábbi csalódások emlékétől, átformálniuk nézeteiket a férfi-nő kapcsolatról, s mindketten el merik-e hinni, hogy a szerelem csodálatos ereje segítségével bármit képesek elérni az életben, amire vágynak.


General Press, 2004
Eredeti cím: The Rake and the Reformer, 1989


   Volt egy egészen friss chick lit is a Vinton Kiadótól, egy sorozat harmadik része, melyet Susan Mallery-nek köszönhetünk. Valamikor kedveltem a szerző írásait, most csak az unalom, meg a kiváncsiság visz rá, hogy olvassam őket, többségükről nem is született blogbejegyzés. A Mischief Bay sorozat tipikus nőcis olvasmány, felnagyított problémákkal és a tökéletes társ keresésével, melyhez ebben a részben társul a bekattanó anya figurája is, aki a túlzott szeretetből és óvásból fakadóan árt a gyermekének. Már csak ezért is érdemes elolvasni, mert sajnos egyre több ilyen figura jelenik meg a való életben is. Amúgy a történet első osztályú limonádé, bár néhány nagyon is valós dologra azért felhívja a figyelmet.



Susan Mallery – Kisvárosi társkeresők
(Mischief Bay 3)


   Zoe Saldivar nem egyszerűen csak szingli – hanem magányos. Nemrég ért véget egy hosszú szerelmi kapcsolata, otthonról dolgozik, és a legjobb barátnőjét, Jent annyira leköti másfél éves kisfia, hogy gyakorlatilag nincs ideje rá. Aznap, amikor Zoe véletlenül a macskájával együtt csapdába ejti magát a padlásán, ráébred, hogy ideje véget vetni ennek az elszigeteltségnek.
   A két éve megözvegyült Pam lassan kezdi kialakítani a maga nyugodt, kiegyensúlyozott életét, amikor megismerkedik Zoe szoknyavadász hírében álló apjával. Ő az egyetlen férfi, aki hosszú idő után megdobogtatja a szívét, ám úgy érzi, megcsalná elhunyt férjét, ha új kapcsolatot kezdene.
   Jen, Pam lánya mindentől betegesen félti másfél éves kisfiát, a nap huszonnégy órájában kizárólag vele foglalkozik, miközben eltávolodik a férjétől, a családjától és a barátaitól. A jóindulatú tanácsoktól vérig sértődik, és egyre inkább magába fordul. Aztán a legváratlanabb helyről érkezik a segítség…


Vinton Kiadó, 2020
Eredeti cím: A Million Little Things, 2017


   Egy másik chick lit történet ami az elmúlt napokban a kezembe került egy francia szerző könyve. El kell mondanom, hogy nagyon szórakoztató és nagyon rendhagyó volt, mert egy idős otthonban játszódik, ahová a lelkileg megviselt harmincas pszichológusnő helyettesíteni érkezik. Humoros volt, megható, volt benne néhány váratlan csavar is. Egyébként kitűnő példája volt annak, hogy az életet bármilyen korban élvezni lehet. S ugye megint van egy nagyon kreatív címfordítás: "Majd megérted, ha nagyobb leszel" helyett egy banális "Merci, nagyik!"



Virginie Grimaldi – Merci, nagyik!

   Julia, a harmincas évei elején járó pszichológus nehéz időszakon megy keresztül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve feladja addigi életét, és állást vállal egy vidéki idősek otthonában. Mikor megérkezik új munkahelyére, kábé annyira hisz a boldogságban, mint a Mikulásban, és ami még rosszabb, már a beköltözése napján rádöbben, hogy egyáltalán nem rajong az idősekért. Ám ahogy telnek a napok, hetek, rájön, hogy az otthon lakóitól bizony sokat tanulhat. Pedig nehéz elképzelni, hogy visszatérhet az ember életkedve a tréfamester bácsik, álmodozó nénik és az összetört szívű kollégák között. Julia mégis kezdi úgy érezni, talán mégsem átok, hogy éppen itt kötött ki. Ráadásul a szerelem is szívesen bukkan fel ott, ahol a legkevésbé várják.
   Ez a fanyar humorú francia regény olyanokról szól, akiknek van mit mesélniük az életről. No és olyanokról is, akiknek még meg kell írniuk a saját meséjüket. Felemelő, megható, vicces és emberséges. Igazi örömóda.

Animus, 2019
Eredeti cím: Tu comprendras quand tu seras plus grande, 2017


   Persze az erotikus-romantikus zsáner is megkísértett, az a fajta, melyet bizonyos körökben mami-pornónak neveznek, és melynek eszméletlenül nagy a rajongótábora. Nem tisztem minősíteni ezeket az írásokat, sem azokat, akik kizárólag ilyesmiért lelkesednek, különösen, hogy magam is néha elolvasok egy-egy ilyent. Én nem tartozom a rajongók közé és kizárólag unaloműzés céljából, vagy jobb híján veszek kézbe ilyesmit.
   Az egyik ilyen könyv melyet mostanában olvastam Pam Godwin Harcolj értem trilógiájának indítókötete. Ez egy olyan "adjunk még egy esélyt a szerzőnek" típusú olvasás volt, mivel a szerző előzőleg megjelent kötetét (Vágyakra hangolva) ki nem állhattam és az én olvasatomban egy ígénytelen és primitív valami volt.
   Ezt sem kedveltem. Annyira a szexualitásra fókuszál, hogy másnak már nem igazán marad hely, s ehhez még tartozik egy rém antipatikus, vulgáris hősnő, aki azt hiszi ő a világ közepe, mindenkinek beszólogat, míg őt természetesen imádni kell, lehetőleg több férfinak is. Még kísérleti céllal sem tervezem a folytatásokat olvasni.



Pam Godwin – Szerelmet ígértél, de...
(Harcolj értem 1)


   Elég volt egyetlen pillantás, hogy tudjam: Cole, a bőrkabátos, lázadó fickó kell nekem. Ő a megtestesült szenvedély és lobbanékonyság.

   Amikor a munkája külföldre szólítja, megígéri, hogy visszatér, de sosem tartja be az ígéretét.
   Mindig is szerettem Cole-t. Akkor is, amikor eltűnt három évre. Aztán ismét betört az életembe, hogy mindent szétromboljon körülöttem.
   Hirtelen visszatérése mindent megkérdőjelez, mindent, ami azalatt történt, míg nem volt velem. Most már fogalmam sincs, hogy voltam képes beleszeretni valaki másba is…
   Trace igazi csábítás. A második esély. Eltökélte, hogy legyőzi a versenytársát.
   Egy biztos: ez a verseny teljesen kikészít. Nem tudok választani.
   Harcolunk és szeretkezünk. Ellenállunk és behódolunk.
   Két férfit szeretek, de csak egyikük lehet az enyém.

   Pam Godwin New York Times és USA Today bestsellerszerző szenvedélyes, magával ragadó regénye egy szerelmi háromszög buja történetét tárja az olvasók elé.

Álomgyár, 2020
Eredeti cím: One is a Promise, 2017


   S természeetesen erőt vett rajtam a mazochizus is, mert bár azt mondtam soha többé nem olvasok Meghan March könyvet, mégis kézbe vettem a Kísértés trilógia zárórészét. Minden bizonnyal hatalmas rajongótábora van a szerzőnek, mert ha nem lenne piaca, a kiadó nem adna ki egyre több könyvet tőle. Én továbbra sem tartozom a rajongók közé.
   Ebben a harmadik kötetben a szerző felülmúlta önmagát ami  a kavarást és zavarkeltéltést illeti, ugrált ide-oda a történet jelene és múltja között, több idősíkban is, annyira kavarva a dolgokat, hogy egészen a végéig nem lehetett tudni, ki melyik oldalon áll, mi a szerepe az egészben Mountnak, vagy éppenséggel Magnóliának, a mádámnak. S igazándiból azt sem értem, hogy az eredeti angol címnek mi köze van a könyv tartalmához – nem mintha a magyarnak olyan sok lenne.
   Nekem túlbonyolított és a belezsúfolt sok fordulat és kavarás ellenére is unalmas volt. De nem vagyunk egyformák, és mostantól ténylegesen nem veszek kézbe egyetlen könyvet sem a szerzőtől.



Meghan March – Utolsó kísértés
(Kísértés 3)


   Elképzelhetetlen. Hihetetlen. Felfoghatatlan.

   Nem veszem észre, mivé vált az életem. Már nem tudom megmondani, hol ér véget a hazugság és hol kezdődik az igazság.
   Betoppant az életembe, és arra ösztönzött, hogy kibújjak a biztonságos kis csigaházamból.
   Minden álmom valóra válik, kivéve azt az egyet, amit a leginkább szeretnék: a saját hepiendem.
   De küzdeni fogok érte.
   Most és mindörökké.
   Meghan Marchnak, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzőjének legújabb sorozatának befejező részében felkerül végre a pont az i-re.    Az Utolsó kísértés a Kísértés-sorozat befejező kötete.


Álomgyár, 2020
Eredeti cím: Rogue Royalty


2020. március 23., hétfő

Jodi Ellen Malpas – Ki ez a férfi

   Ez a férfi 4


   Jesse „Lord” Wardnak aranyélete van. Mi több, egyszerűen tökéletes. Nagyszerű formában van, még ma is megbabonáz bárkit és egyetlen pillantással őrült vágyat ébreszt a feleségében, Avában. Kézben tart mindent. Pontosan úgy, ahogy szereti.
   De ez az eszményi világ darabokra hullik, amikor Ava egy szörnyű baleset következtében életveszélyes fejsérüléssel kórházba kerül. Jesse kétségbeesett és dühös. Úgy érzi, a léte forog kockán. Az asszony szerelme nélkül az ő életének sincs értelme. Amikor Ava magához tér, Jesse ingatag életében kezd helyreállni a rend. De az őt fenyegető lidércnyomásnak itt még nincs vége. Még csak most kezdődik: Ava emlékezetéből ugyanis eltűnt az utolsó tizenhat év. Vagyis az, amit Jesse-vel töltött. A közös életük. Idegenként tekint a férjére.
   Jesse-nek most mindent el kell követnie, hogy felkutassa Ava emlékeit, és segítsen a feleségének, hogy újra őrülten, szenvedélyesen beleszeressen…

   Művelt Nép, 2020
   Eredeti cím: With This Man, 2018



   Lehúztunk egy újabb rend bőrt Jesse Wardról. Mert miért is ne, ha lehet. Kéretik nem félreérteni, imádom Jesse Wardot, mint férfit, és bármikor hazahoznám egy kis átnevelésre, és a szerző Ez a férfi sorozata (eredetileg trilógiája) toronymagasan élvezhetőbb mint az agyonreklámozott ötven módon elcseszett szürke valamennyi árnyalatával egyetemben. De, ugye, ez is ízlés kérdése, mert nem vagyunk egyformák.
   Jó volt ismét kedvenc rosszfiúmról olvasni, de nem volt az igazi. Igen, tudom, nagyon sokan imádják ezt a sorozatot, magam is nagy kedvelője vagyok, de talán nem kellene a szerzőnek engedni az olvasói nyomásának, hogy még, tovább, többet akarnak belőle. Természetesen megértem a szerzőt is, ennek van piaca, ezt nyomjuk, mert ebből jön a pénz. Mert azért senki nem az olvasó két szép szeméért ír, hanem anyagi viszonzást is vár érte.
   Mi bajom volt ezzel a történettel? Sok. Nagyon sok. Elsősorban az, hogy ismét hosszas halogatások után jelent meg, de ez nem újdonság, megszoktuk a kiadótól, s elmosolyodom azok optimizmusán, akik még hisznek az ígéretekben és előrendelnek náluk. Nem térek ki most a fordításra, a szerkesztés hiányára sem, csupán néhány dolgot említek meg, ami kizárólag a tartalomhoz kapcsolódik.
   A történet és a konfliktushelyzet – Ava autóbalesete – kitűnő alkalom volt arra, hogy hosszas visszaemlékezésekbe fogjanak, az előző részek szinte minden fontos eseményét megemlítsék, újra átéljék valamilyen formában. S történik mindez évekkel az előző részek után, mert a cselekmény idején Jesse Ward éppen ötven éves, az ikrek kiskamaszok.
   Milyen Jesse Ward ötven évesen? Jól tartja magát, az már biztos, viszont megsuhintja az életközép válság szele. Fél az öregedéstől, attól, hogy felesége több mint tíz évvel fiatalabb mint ő, hogy gyerekei nőnek és sokasodnak a gondok. S azt is el kell mondanom, hogy továbbra is olyan amilyennek az első könyvben ismertem meg: mint egy elkényeztetett hisztis kisfiú, aki valamilyen véletlen folytán megállt a fejlődésben. Helló! Legalább tíz év telt el az előző rész cselekményétől, jellemfejlődésről, természetes változásról nem hallott a szerző? S kapcsolata Avával is pont ugyanolyan, mint ahogyan ismerjük: bárhol, bármikor szex, szex és szex. Túlságosan posszeszív, túlságosan ellenőrzése alatt akar tartani mindent és mindenkit, tehát az a Jesse, akit már olyan jól ismer mindenki, aki olvassa/olvasta az előzményeket. Megmaradt a "három, kettő egy, nulla bébi" stílus és továbbra is ipari mennyiségű mogyoróvajat eszik. Időben minden kapcsolat dinamikája változik, a Jesse-é és Aváé nem, két gyermek ellenére sem.
   Nem lövöm le a poént azzal, hogy elmondom Ava autobalesetet szenved, minek következménye a retrográd amnézia. Azaz semmire nem emlékszik abból a 16 évből, amit Jesse-vel töltött – Jesse-re sem –, nem emlékszik a gyermekeire, közös barátaikra, a munkájára sem. Mert Jesse és Ava közösen vezetik a bizniszüket, egy egészségközpontot. A fejében Ava huszonéves. És sajnos úgy is viselkedik. Ritkán találkoztam ennyire antipatikus hősnővel, őt csak barátnője, Kate tudta túlszárnyalni, aki még adta is alá a lovat, s provokálta, hogy minél többet ellentmondjon annak, amit Jesse kért tőle.
   Zavart az is, hogy kötelező módon jelen kellett lennie legalább egy olyan nőnek, aki Jesse-re hajt, és egy másik hülye bigének is, aki az életére tör. Ezt is eljátszottuk már éppen elégszer. S ha ez sem lett volna elég, fokozásképpen még Sarah-t is visszarángatta a történetbe, mert miért is ne.
   Bár ez egy sorozat része – elméletileg zárókötete, gyakorlatilag ki tudja? –, nyugodtan olvasható az előző részek ismerete nélkül is, mert amennyi visszaemlékezés, töténésekről való mesélés van benne, senkinek nem lesz hiányérzete. Persze akkor az igazi, ha elejétől ismerjük a történetet, de akik csupán ezt a könyvet olvassák, megkímélik magukat a visszaemlékezésektől, és attól, hogy bizonyos élethelyzetek megismétlődnek más szereplőkkel, de nagyon hasonló kontextusban.
   Miben különbözik az előző részektől? Első sorban abban, hogy bár ez is E/1-ben íródott, ezt a történetet Jesse szemszögéből ismerhettem meg. Legalább is nagy részét, mert azért a hisztis Ava is megkapja a maga néhány fejezetét, ahol ő maga mesélhet, többnyire aktuális érzéseiről. Ééééééééés nem volt benne a Converse-imádat!
   Bár nem rajongtam érte és egyszer olvasós marad, nem bántam meg, hogy időt szántam rá, különösen most, amikor a munkahely és az otthon között zajlik az életem. Minden bizonnyal sokan imádni fogják, különösen a benne található, tetemes mennyiségű erotikus jelenetekért, nekem ez már olyan volt, mint a hattyúdal. De nem vagyunk egyformák...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:


Egy éjszaka ígérete (Egy éjszaka 1)

Egy éjszaka megtagadva (Egy éjszaka 2)

Egy éjszaka leplezetlenül (Egy éjszaka 3)


Ez vagyok (Ez a férfi 3.5)