Mit olvastam mostanság?

   Lassan egy hete lesz annak, hogy semmit nem írtam a blogra. Persze olvastam közben, mert mikor az ember lánya élete a munkahely és az otthon között zajlik esetenkénti bevásárlós elhajlásokkal, akkor túl sok nem marad az olvasáson kívül. Esetleg a tévé, de attól is lassan sikítófrászt kapok, ahogyan a celebek kötelességüknek érzik üzengetni puccos lakásukból, villájukból a pórnépnek, hogy maradjanak odahaza. Mintha az, aki eddig is magasról leszarta, pont egy celeb szövegétől fog megvilágosodni. Igazság szerint nem érzem kellemesen magam a bőrömben, s ez, ebben az áldatlan helyzetben, teljesen normális reakció. Aki azt állítja, hogy semmilyen hatással nincsen rá, az vagy hazudik, vagy mentálisan zavart.

   Finomvegyes amit az elmúlt napokban, hetekben olvastam - mert ugye nem egy hete tört rám a nyugtalanság. Bár olvastam frissen, vagy viszonylag frissen megjelent könyveket is, azért símán becsúsztak olyanok is, melyek bizony régen jelentek meg. Olyan régen, hogy tudom, hogy valamikor olvastam őket, de az olyan messze volt, hogy túl sokra nem emlékeztem belőlük. Több ilyen is volt – például Susan Elizabeth Phillips, Elizabeth Hoyt vagy éppenséggel Marian Keyes, s sokan mások –, de csupán néhányat említenék tételesen

   Nos, az egyik ilyen újraolvasásom Mary Jo Putney Davenport család duológiája (Könnyelmű ígéret, Veszélyes vonzalom), melyek a szerző korai művei közé tartoznak, s mint olyanok, az én olvasatomban toronymagasan jobbak, mint a későbbi írásai. Oda jutottam, hogy szívesen olvasom/újraolvasom a szerző régebbi könyveit, a frissebbek viszont egyáltalán nem tetszenek. S mennyire jellemző, hogy a minisorozat második része korábban jelent meg magyar nyelven, mint az első...

Mary Jo Putney – Könnyelmű ígéret

(Davenport család 1)

   A ​dúsgazdag és jóképű Lord Radford aki igen sikeres a hölgyek körében a negyvenhez közeledve családja nyomásának engedve nősülésre adja a fejét. A menyasszony kiválasztását azonban a véletlenre bízza: fogadást köt barátjával, hogy bármilyen, találomra kiválasztott lányt hat hónapon belül oltár elé vezet. A sors az ábrándos lelkű, de nem mindennapi zenei tehetséggel megáldott Caroline Hanscombe-nak kedvez, ám ő egyáltalán nem érzi magát szerencsésnek. Családja szűkös anyagi helyzetére való tekintettel azonban nem kosarazza ki az ördögi bárót. Az esküvő előtt, a Lord birtokán eltöltött hetek alatt mindkettejükben egyre erősödik az az érzés, amelyet maguknak is csak nehezen vallanak be: ezt a jegyességet kizárólag a saját külön fogadalmuk tartja fenn. Vajon lehet-e ebből házasság, ha a szívüket végül mégiscsak megdobogtatja a szerelem csak éppen nem egymásért? Mary Jo Putney (Végzetes csók, Különös találkozás, Vihar és rózsák) érzelmekben és kalandokban bővelkedő, rendkívül finom humorú regényében a hősök félreértések és csalódások sorozata után jutnak el a megérdemelt boldogságig.

General Press, 2006

Eredeti cím: The Diabolical Baron, 1987

Mary Jo Putney – Veszélyes vonzalom

(Davenport család 2)

   A ​harmincas évei derekán járó Reginald Davenportnak rövid életet és tragikus véget jósolnak ismerősei: miután éveken át hiába várja, hogy hozzájusson az örökségéhez, bánatát italba fojtja. Hajnalig dorbézol a londoni éjszakában, rendszeresen keveredik konfliktusokba, amelyek párbajba torkollnak. Amikor már ő is úgy érzi, végleg összecsaptak a hullámok a feje fölött, a sors egy utolsó esélyt kínál fel neki: megkapja unokaöccsétől azt a birtokot, ahol a gyermekkorát töltötte. Stricklandben a maga ura lehet, önálló gazdálkodásba foghat, így talán jóváteheti az eltékozolt éveket, és bebizonyíthatja, mégsem hiábavaló az élete.
   Az igazi kihívást mégsem az új életforma jelenti a hírhedt szoknyavadász számára, hanem Alys Weston, a birtokot felvirágoztató intéző. Ez a találkozás gyökeresen megváltoztatja az életüket, s már csak az a kérdés, sikerül-e megszabadulniuk a korábbi csalódások emlékétől, átformálniuk nézeteiket a férfi-nő kapcsolatról, s mindketten el merik-e hinni, hogy a szerelem csodálatos ereje segítségével bármit képesek elérni az életben, amire vágynak.

General Press, 2004

Eredeti cím: The Rake and the Reformer, 1989

   Volt egy egészen friss chick lit is a Vinton Kiadótól, egy sorozat harmadik része, melyet Susan Mallery-nek köszönhetünk. Valamikor kedveltem a szerző írásait, most csak az unalom, meg a kiváncsiság visz rá, hogy olvassam őket, többségükről nem is született blogbejegyzés. A Mischief Bay sorozat tipikus nőcis olvasmány, felnagyított problémákkal és a tökéletes társ keresésével, melyhez ebben a részben társul a bekattanó anya figurája is, aki a túlzott szeretetből és óvásból fakadóan árt a gyermekének. Már csak ezért is érdemes elolvasni, mert sajnos egyre több ilyen figura jelenik meg a való életben is. Amúgy a történet első osztályú limonádé, bár néhány nagyon is valós dologra azért felhívja a figyelmet.

Susan Mallery – Kisvárosi társkeresők

(Mischief Bay 3)

   Zoe Saldivar nem egyszerűen csak szingli – hanem magányos. Nemrég ért véget egy hosszú szerelmi kapcsolata, otthonról dolgozik, és a legjobb barátnőjét, Jent annyira leköti másfél éves kisfia, hogy gyakorlatilag nincs ideje rá. Aznap, amikor Zoe véletlenül a macskájával együtt csapdába ejti magát a padlásán, ráébred, hogy ideje véget vetni ennek az elszigeteltségnek.
   A két éve megözvegyült Pam lassan kezdi kialakítani a maga nyugodt, kiegyensúlyozott életét, amikor megismerkedik Zoe szoknyavadász hírében álló apjával. Ő az egyetlen férfi, aki hosszú idő után megdobogtatja a szívét, ám úgy érzi, megcsalná elhunyt férjét, ha új kapcsolatot kezdene.
   Jen, Pam lánya mindentől betegesen félti másfél éves kisfiát, a nap huszonnégy órájában kizárólag vele foglalkozik, miközben eltávolodik a férjétől, a családjától és a barátaitól. A jóindulatú tanácsoktól vérig sértődik, és egyre inkább magába fordul. Aztán a legváratlanabb helyről érkezik a segítség…

Vinton Kiadó, 2020

Eredeti cím: A Million Little Things, 2017

   Egy másik chick lit történet ami az elmúlt napokban a kezembe került egy francia szerző könyve. El kell mondanom, hogy nagyon szórakoztató és nagyon rendhagyó volt, mert egy idős otthonban játszódik, ahová a lelkileg megviselt harmincas pszichológusnő helyettesíteni érkezik. Humoros volt, megható, volt benne néhány váratlan csavar is. Egyébként kitűnő példája volt annak, hogy az életet bármilyen korban élvezni lehet. S ugye megint van egy nagyon kreatív címfordítás: "Majd megérted, ha nagyobb leszel" helyett egy banális "Merci, nagyik!"

Virginie Grimaldi – Merci, nagyik!

   Julia, a harmincas évei elején járó pszichológus nehéz időszakon megy keresztül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve feladja addigi életét, és állást vállal egy vidéki idősek otthonában. Mikor megérkezik új munkahelyére, kábé annyira hisz a boldogságban, mint a Mikulásban, és ami még rosszabb, már a beköltözése napján rádöbben, hogy egyáltalán nem rajong az idősekért. Ám ahogy telnek a napok, hetek, rájön, hogy az otthon lakóitól bizony sokat tanulhat. Pedig nehéz elképzelni, hogy visszatérhet az ember életkedve a tréfamester bácsik, álmodozó nénik és az összetört szívű kollégák között. Julia mégis kezdi úgy érezni, talán mégsem átok, hogy éppen itt kötött ki. Ráadásul a szerelem is szívesen bukkan fel ott, ahol a legkevésbé várják.

   Ez a fanyar humorú francia regény olyanokról szól, akiknek van mit mesélniük az életről. No és olyanokról is, akiknek még meg kell írniuk a saját meséjüket. Felemelő, megható, vicces és emberséges. Igazi örömóda.

Animus, 2019

Eredeti cím: Tu comprendras quand tu seras plus grande, 2017

   Persze az erotikus-romantikus zsáner is megkísértett, az a fajta, melyet bizonyos körökben mami-pornónak neveznek, és melynek eszméletlenül nagy a rajongótábora. Nem tisztem minősíteni ezeket az írásokat, sem azokat, akik kizárólag ilyesmiért lelkesednek, különösen, hogy magam is néha elolvasok egy-egy ilyent. Én nem tartozom a rajongók közé és kizárólag unaloműzés céljából, vagy jobb híján veszek kézbe ilyesmit.

   Az egyik ilyen könyv melyet mostanában olvastam Pam Godwin Harcolj értem trilógiájának indítókötete. Ez egy olyan "adjunk még egy esélyt a szerzőnek" típusú olvasás volt, mivel a szerző előzőleg megjelent kötetét (Vágyakra hangolva) ki nem állhattam és az én olvasatomban egy ígénytelen és primitív valami volt.

   Ezt sem kedveltem. Annyira a szexualitásra fókuszál, hogy másnak már nem igazán marad hely, s ehhez még tartozik egy rém antipatikus, vulgáris hősnő, aki azt hiszi ő a világ közepe, mindenkinek beszólogat, míg őt természetesen imádni kell, lehetőleg több férfinak is. Még kísérleti céllal sem tervezem a folytatásokat olvasni.

Pam Godwin – Szerelmet ígértél, de...

(Harcolj értem 1)

   Elég volt egyetlen pillantás, hogy tudjam: Cole, a bőrkabátos, lázadó fickó kell nekem. Ő a megtestesült szenvedély és lobbanékonyság.

   Amikor a munkája külföldre szólítja, megígéri, hogy visszatér, de sosem tartja be az ígéretét.

   Mindig is szerettem Cole-t. Akkor is, amikor eltűnt három évre. Aztán ismét betört az életembe, hogy mindent szétromboljon körülöttem.

   Hirtelen visszatérése mindent megkérdőjelez, mindent, ami azalatt történt, míg nem volt velem. Most már fogalmam sincs, hogy voltam képes beleszeretni valaki másba is…

   Trace igazi csábítás. A második esély. Eltökélte, hogy legyőzi a versenytársát.

   Egy biztos: ez a verseny teljesen kikészít. Nem tudok választani.

   Harcolunk és szeretkezünk. Ellenállunk és behódolunk.

   Két férfit szeretek, de csak egyikük lehet az enyém.

   Pam Godwin New York Times és USA Today bestsellerszerző szenvedélyes, magával ragadó regénye egy szerelmi háromszög buja történetét tárja az olvasók elé.

Álomgyár, 2020

Eredeti cím: One is a Promise, 2017

   S természeetesen erőt vett rajtam a mazochizus is, mert bár azt mondtam soha többé nem olvasok Meghan March könyvet, mégis kézbe vettem a Kísértés trilógia zárórészét. Minden bizonnyal hatalmas rajongótábora van a szerzőnek, mert ha nem lenne piaca, a kiadó nem adna ki egyre több könyvet tőle. Én továbbra sem tartozom a rajongók közé.

   Ebben a harmadik kötetben a szerző felülmúlta önmagát ami  a kavarást és zavarkeltéltést illeti, ugrált ide-oda a történet jelene és múltja között, több idősíkban is, annyira kavarva a dolgokat, hogy egészen a végéig nem lehetett tudni, ki melyik oldalon áll, mi a szerepe az egészben Mountnak, vagy éppenséggel Magnóliának, a mádámnak. S igazándiból azt sem értem, hogy az eredeti angol címnek mi köze van a könyv tartalmához – nem mintha a magyarnak olyan sok lenne.

   Nekem túlbonyolított és a belezsúfolt sok fordulat és kavarás ellenére is unalmas volt. De nem vagyunk egyformák, és mostantól ténylegesen nem veszek kézbe egyetlen könyvet sem a szerzőtől.

Meghan March – Utolsó kísértés

(Kísértés 3)

   Elképzelhetetlen. Hihetetlen. Felfoghatatlan.

   Nem veszem észre, mivé vált az életem. Már nem tudom megmondani, hol ér véget a hazugság és hol kezdődik az igazság.

   Betoppant az életembe, és arra ösztönzött, hogy kibújjak a biztonságos kis csigaházamból.

   Minden álmom valóra válik, kivéve azt az egyet, amit a leginkább szeretnék: a saját hepiendem.

   De küzdeni fogok érte.

   Most és mindörökké.

   Meghan Marchnak, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerzőjének legújabb sorozatának befejező részében felkerül végre a pont az i-re.    Az Utolsó kísértés a Kísértés-sorozat befejező kötete.

Álomgyár, 2020

Eredeti cím: Rogue Royalty

Jodi Ellen Malpas – Ki ez a férfi

   Ez a férfi 4

   Jesse „Lord” Wardnak aranyélete van. Mi több, egyszerűen tökéletes. Nagyszerű formában van, még ma is megbabonáz bárkit és egyetlen pillantással őrült vágyat ébreszt a feleségében, Avában. Kézben tart mindent. Pontosan úgy, ahogy szereti.

   De ez az eszményi világ darabokra hullik, amikor Ava egy szörnyű baleset következtében életveszélyes fejsérüléssel kórházba kerül. Jesse kétségbeesett és dühös. Úgy érzi, a léte forog kockán. Az asszony szerelme nélkül az ő életének sincs értelme. Amikor Ava magához tér, Jesse ingatag életében kezd helyreállni a rend. De az őt fenyegető lidércnyomásnak itt még nincs vége. Még csak most kezdődik: Ava emlékezetéből ugyanis eltűnt az utolsó tizenhat év. Vagyis az, amit Jesse-vel töltött. A közös életük. Idegenként tekint a férjére.

   Jesse-nek most mindent el kell követnie, hogy felkutassa Ava emlékeit, és segítsen a feleségének, hogy újra őrülten, szenvedélyesen beleszeressen…

   Művelt Nép, 2020

   Eredeti cím: With This Man, 2018

   Lehúztunk egy újabb rend bőrt Jesse Wardról. Mert miért is ne, ha lehet. Kéretik nem félreérteni, imádom Jesse Wardot, mint férfit, és bármikor hazahoznám egy kis átnevelésre, és a szerző Ez a férfi sorozata (eredetileg trilógiája) toronymagasan élvezhetőbb mint az agyonreklámozott ötven módon elcseszett szürke valamennyi árnyalatával egyetemben. De, ugye, ez is ízlés kérdése, mert nem vagyunk egyformák.

   Jó volt ismét kedvenc rosszfiúmról olvasni, de nem volt az igazi. Igen, tudom, nagyon sokan imádják ezt a sorozatot, magam is nagy kedvelője vagyok, de talán nem kellene a szerzőnek engedni az olvasói nyomásának, hogy még, tovább, többet akarnak belőle. Természetesen megértem a szerzőt is, ennek van piaca, ezt nyomjuk, mert ebből jön a pénz. Mert azért senki nem az olvasó két szép szeméért ír, hanem anyagi viszonzást is vár érte.

   Mi bajom volt ezzel a történettel? Sok. Nagyon sok. Elsősorban az, hogy ismét hosszas halogatások után jelent meg, de ez nem újdonság, megszoktuk a kiadótól, s elmosolyodom azok optimizmusán, akik még hisznek az ígéretekben és előrendelnek náluk. Nem térek ki most a fordításra, a szerkesztés hiányára sem, csupán néhány dolgot említek meg, ami kizárólag a tartalomhoz kapcsolódik.

   A történet és a konfliktushelyzet – Ava autóbalesete – kitűnő alkalom volt arra, hogy hosszas visszaemlékezésekbe fogjanak, az előző részek szinte minden fontos eseményét megemlítsék, újra átéljék valamilyen formában. S történik mindez évekkel az előző részek után, mert a cselekmény idején Jesse Ward éppen ötven éves, az ikrek kiskamaszok.

   Milyen Jesse Ward ötven évesen? Jól tartja magát, az már biztos, viszont megsuhintja az életközép válság szele. Fél az öregedéstől, attól, hogy felesége több mint tíz évvel fiatalabb mint ő, hogy gyerekei nőnek és sokasodnak a gondok. S azt is el kell mondanom, hogy továbbra is olyan amilyennek az első könyvben ismertem meg: mint egy elkényeztetett hisztis kisfiú, aki valamilyen véletlen folytán megállt a fejlődésben. Helló! Legalább tíz év telt el az előző rész cselekményétől, jellemfejlődésről, természetes változásról nem hallott a szerző? S kapcsolata Avával is pont ugyanolyan, mint ahogyan ismerjük: bárhol, bármikor szex, szex és szex. Túlságosan posszeszív, túlságosan ellenőrzése alatt akar tartani mindent és mindenkit, tehát az a Jesse, akit már olyan jól ismer mindenki, aki olvassa/olvasta az előzményeket. Megmaradt a "három, kettő egy, nulla bébi" stílus és továbbra is ipari mennyiségű mogyoróvajat eszik. Időben minden kapcsolat dinamikája változik, a Jesse-é és Aváé nem, két gyermek ellenére sem.

   Nem lövöm le a poént azzal, hogy elmondom Ava autobalesetet szenved, minek következménye a retrográd amnézia. Azaz semmire nem emlékszik abból a 16 évből, amit Jesse-vel töltött – Jesse-re sem –, nem emlékszik a gyermekeire, közös barátaikra, a munkájára sem. Mert Jesse és Ava közösen vezetik a bizniszüket, egy egészségközpontot. A fejében Ava huszonéves. És sajnos úgy is viselkedik. Ritkán találkoztam ennyire antipatikus hősnővel, őt csak barátnője, Kate tudta túlszárnyalni, aki még adta is alá a lovat, s provokálta, hogy minél többet ellentmondjon annak, amit Jesse kért tőle.

   Zavart az is, hogy kötelező módon jelen kellett lennie legalább egy olyan nőnek, aki Jesse-re hajt, és egy másik hülye bigének is, aki az életére tör. Ezt is eljátszottuk már éppen elégszer. S ha ez sem lett volna elég, fokozásképpen még Sarah-t is visszarángatta a történetbe, mert miért is ne.

   Bár ez egy sorozat része – elméletileg zárókötete, gyakorlatilag ki tudja? –, nyugodtan olvasható az előző részek ismerete nélkül is, mert amennyi visszaemlékezés, töténésekről való mesélés van benne, senkinek nem lesz hiányérzete. Persze akkor az igazi, ha elejétől ismerjük a történetet, de akik csupán ezt a könyvet olvassák, megkímélik magukat a visszaemlékezésektől, és attól, hogy bizonyos élethelyzetek megismétlődnek más szereplőkkel, de nagyon hasonló kontextusban.

   Miben különbözik az előző részektől? Első sorban abban, hogy bár ez is E/1-ben íródott, ezt a történetet Jesse szemszögéből ismerhettem meg. Legalább is nagy részét, mert azért a hisztis Ava is megkapja a maga néhány fejezetét, ahol ő maga mesélhet, többnyire aktuális érzéseiről. Ééééééééés nem volt benne a Converse-imádat!

   Bár nem rajongtam érte és egyszer olvasós marad, nem bántam meg, hogy időt szántam rá, különösen most, amikor a munkahely és az otthon között zajlik az életem. Minden bizonnyal sokan imádni fogják, különösen a benne található, tetemes mennyiségű erotikus jelenetekért, nekem ez már olyan volt, mint a hattyúdal. De nem vagyunk egyformák...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

Egy éjszaka ígérete (Egy éjszaka 1)

Egy éjszaka megtagadva (Egy éjszaka 2)

Egy éjszaka leplezetlenül (Egy éjszaka 3)

A védelmező

Ez vagyok (Ez a férfi 3.5)

A tiltott 

Gail Carriger – Időtlen

   Napernyő Protektorátus 5

   A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik Gail Carriger nagysikerű sorozatának, a Napernyő Protektorátusnak a befejező része – Időtlen címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub három bloggere bemutatja a megfélemlíthetetlen Alexia utolsó kalandját, mely ezúttal a titkokkal teli Egyiptomba, és megannyi megoldásra váró rejtélyhez vezet.

   Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott regény egy példányát.

   ALEXIA ​TARABOTTI, AZAZ LADY MACCON BOLDOG HÁZASÉLETET ÉL.

   Persze, mivel Alexiáról van szó, ennek a boldogságnak része, hogy a farkasembereket bevezesse a londoni társaság krémjébe, miközben egy vámpír második legjobb ruhaszobájában él, és egy koraérett totyogóssal birkózik, aki lépten-nyomon alakítgatja a természetfelettieket.
   Alexia annyira élvezi új londoni életét, hogy még Ivy Tunstell társulatának legújabb előadása (nem mondtunk sokat, ha katasztrofálisnak nevezzük) sem tudja kedvét szegni.
   Ám egy este olyan meghívást kap Alexandriából, melyet nem hagyhat fi gyelmen kívül. Férjével, gyermekével és a Tunstell házaspárral súlyosbítva gőzhajóra száll, hogy átkeljen a Földközi-tengeren. Egyiptom azonban talán több rejtélyt tartogat, mint amennyivel a megfélemlíthetetlen Lady Maccon elbír.
   Mit akar tőle az alexandriai bolykirálynő valójában? Miért támad újra az Istenölő Átok? És hogyan lett Ivy Tunstell egyszerre a Brit Birodalom legnépszerűbb színésznője?

   A NÉPSZERŰ SOROZAT RÉGEN VÁRT BEFEJEZŐ RÉSZE.

   Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!
   Felnőtteknek ajánljuk!

Könyvmolyképző, 2020

Eredeti cím: Timeless, 2012

Megrendelhető

   Négy évvel a sorozat negyedik része után végre magyar nyelven is olvashatjuk a Napernyő Protektorátus ötödik, azaz utolsó kötetét is. Bár születtek hozzá kapcsolódó történetek, nem is egy, ezek már a következő generációról szólnak, ami azért nem ugyanaz, mintha Alexia, Lady Maccon és vérfarkas férje kalandjait olvasná az ember lánya, abban a viktoriánus korban, melyben az emberek mellett szépen ott sorjáznak a vámpírok, vérfarkasok, lélektelenek, s más hasolnó fura figurák. Igen, ez az a történet, melyben úgy minden van, amit a fantasy világ fel tud kínálni.

   Nem különösebben kedvelem a fantasyt, több próbálkozás után két sorozatra szűkítettem le a rajongásomat: a Fekete Tőr Testvériség vámpírjaira és természetesen a Napernyő Protektorátusra.

   Bár egy sorozat ötödik része, kis jóindulattal önálló történetként is megállja a helyét, de akkor igazán teljes az élvezet, ha az ember lánya az első résszel kezdi és fokozatosan ismerkedik meg azzal a világgal, amit Carriger olyan sikeresen felépített, és ami nem igazán hasonlít semmi máshoz.

   Nos, az előző rész azzal végződött, hogy megszületik a Maccon házaspár – Conall, a vérfarkas és Alexia, a lélektelen – gyermeke, Prudence, akit a szomszédban lakó piperkőc vámpír, Lord Akeldama, rögtön a pártfogásába vesz. Lényegében a kislány nála lakik, ő a gyámja, úgymond védelmi okokból. A Maccon házaspár pedig látszólag saját házában él a szomszédban, de tulajdonképpen Lord Akeldama gardróbjában laknak. Az egyik gardróbjában, mert neki természetesen több is van.
   Prudence már egy életvidám totyogó, akkor beszél, amikor kedve van, és lévén két természetfeletti gyermeke, maga sem egy mindennapi teremtés. Annyira nem mindennapi, hogy tulajdonképpen a saját szülei sem tudják kezelni, nem ismerik mire képes, mikor éppen milyen alakot fog felvenni, és ez időnként mulatságos helyzeteket teremt.

   "Nem kevesebb, mint nyolc dolgozó volt jelen, továbbá Lord Akeldama, egy inas, és a dadus. Prudence Alessandra Maccon Akeldamát azonban senki sem győzhette le, ha fürdésről volt szó.
   A kád felfordult, szappanos vízzel áztatva el a szép szőnyeget és nem is egy dolgozót. Az egyikük térde bekékült, a másik ajka felhasadt. Lord Akeldama személyét tetőtől talpig apró, szappanos kéznyomok fedték. Az egyik szárító eldőlt, és egy törülköző megpörkölődött. Az inas tátott szájjal állt, az egyik kezében szappan, a másikban egy darab sajt. A dadus könnyek között roskadt az ülőkére.
   Ami azt illeti, egyvalaki maradt sértetlen és száraz: maga Prudence. A kisgyerek a kandalló párkányán kuporgott, a tűz felett, egy szál ruha nélkül, arcocskáján harcos kifejezés.
   – Nem, Dama! Nem a víszbe! Nem! – kiabálta, az agyarai miatt selypesen."

   Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a történetről egyetlen olyan dolgot tudok mondani, ami nem tetszett. És az az egyetemes happy end, a minden jó, ha vége jó. Mintha az egész történet – ami mellesleg nagyon pörgős és szórakoztató volt – azért jött volna létre, hogy minden elvarratlan szálnak a végére járjunk s a végén mindenkiről elmondhassuk, hogy boldogan éltek, míg meg nem halltak, ami a természetfeletti lények esetében nagyon tág fogalom.
   A fülszöveg meglehetősen sokat elárul arról, hogy mi is várható ettől a történettől ami a cselekményt illeti, ezért nem mennék bele, hogy hol és mi történik. Legyen elég annyi, hogy Alexia meghívást kap az alexandriai bolykirálynőtől, hogy látogassa meg, mi több, vigye magával lányát is. Igazándiból ez egy parancs az életben lévő legidősebb bolykirálynőtől, aki Prudence-t akarja látni, mivel megvannak a maga tervei. S történik ez akkor amikor az Istenölő Ragály egyre jobban terjed, tehát egy esetleges alexandiai út esély lehet ennek a megoldására is, vagy legalább alkalom lenne további kutatásokra. Nem utolsó sorban azt is ki kellene deríteni, hogy Alexia apja annak idején melyik táborban játszott, mikor Egyiptomban járt. S azért a falkán belül is vannak némi ellentétek, sőt, egy esetleges árulóval is számolni kellene.

   Mivel nem szeretnék dobra verni az utazás célját, ezért úgy állítják be, mintha színész barátaikat kísérnék el, akik a bolykirálynő meghívására legújabb színdarabjukat mutatják be neki. Tehát az egész titkos expedíció úgy néz ki, mint egy vándorcirkusz. S ne felejtsük el azt sem, hogy Alexia még az előző részben elveszítette híres napernyőjét, ami egy fél hadsereggel ért fel... de talán szerető férje tesz valamit az ügyben.
   A történet során természetesen feltűnnek a már megszokott karakterek: Biffy, a vámpír, Lyall professzor, a falka bétahímje, Madame Lefoux, a feltaláló, és magától értetődik hogy Lord Akeldamaval is találkozni lehet, aki színes szóvirágaival gyakran megnevettetett. De a kedvencem az mégis a pöttyöm Prudence volt és az ő gépkaticája.

   Izgalmas volt, pörgős, humoros. A mindenre és mindenkire kiterjedő boldog végkifejlet kivételével imádtam és őszintén sajnálom, hogy vége a sorozatnak, bár nem tudom mit lehetne ebből még kihozni. A sorozat rajongóinak kötelező olvasmány, meg mindenkinek, aki szereti a fantasyt, vagy egyszerűen csak jót akar szórakozni. De ízlések és pofonok...

Kapcsolódó bejegyzés:

Szívtelen

   Játékunk során arra vagyunk kiváncsiak, mennyire ismeritek a sorozatot, és annak karaktereit. Ennek értelmében minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a helyes megoldást beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, és máris esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott regény egy példányát.

   Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!

Melyik angol királynő korában játszódik a történet?

a Rafflecopter giveaway

03/20 Betonka szerint a világ…

03/22 Angelika blogja

03/24 Dreamworld - extra

03/26 Dreamworld

Vi Keeland – A vetélytárs

   Bennett Fox egy pokolian vacak hétfő reggelen sétált be az életembe.
   Késésben voltam a munkahelyemről. Épp aznap, amikor egy váratlan fúzió miatt versenyeznem kellett a pozíciómért.

Mialatt a holmimat cipeltem át az új irodámba, megbírságolt a parkolóőr.

   Sorban ragasztgatta az autókra a büntető cetliket – kivéve arra az Audira, ami előttem parkolt, és ami pontosan olyan volt, mint az enyém.

   Mérgemben átragasztottam a saját bírságomat arra az autóra, amelyik megúszta a büntetést, hátha a tulajdonos kifizeti és észre sem veszi a trükkömet. Csakhogy, miközben rátettem a cédulát, véletlenül eltörtem az ablaktörlőjét…

   Egy nehéz nap szörnyű kezdete…

   Azt hittem, minden jóra fordul, amikor megláttam egy csodás férfit a liftben… Úgy pillantottunk egymásra, ahogy a filmekben szoktak: a tested felvillanyozódik, tűzijáték robban, és a levegő megtelik köztetek elektromossággal.

   A forró pillantásától egészen elpirultam.

   Talán mégsem annyira szörnyű ez a nap…

   Ezt gondoltam, egészen addig, míg be nem sétáltam az új főnököm irodájába, és meg nem pillantottam a vetélytársamat.

   A nagyszerű fickó volt az. Az, akivel a liftben találkoztam. Akkor jöttem rá, hogy perzselő pillantását nem a kölcsönös vonzalom okozta, hanem a tény, hogy látta, amint megrongáltam az autóját.

   És most alig várta, hogy elpusztítsa a riválisát.

   Nagyon keskeny a határ a szerelem és a gyűlölet között – és nem kellene átlépnünk.

   Nem kellene, de átlopakodni rajta mégis annyira jó mulatság.

   Vi Keeland New York Times bestsellerszerző legújabb, perzselően szenvedélyes regénye elvarázsolja az olvasókat.

Álomgyár, 2020

Eredeti cím: We Shouldn't, 2019

   "Lehet, hogy van egy határvonal a szerelem és a gyűlölet között… de olyan szórakoztató ezen a vonalon egyensúlyozni!"

   Egy ideje már nyilvánvaló, hogy az Álomgyár Kiadó ritkán tud meglepni kiadványaival, s nem sok könyvükről mondhatom el, hogy azta! ezt érdemes volt elolvasni. Nem vagyunk egyformák, vannak olyan olvasók, akiknek éppen ez az erotikus-romantikus stílus jön be, amire a kiadó az utóbbi években a hangsúlyt helyezte. Nincs semmi baj az erotikával, amennyiben nem azért van jelen egy írásban, hogy eladja azt, olyan minél több, annál jobb módon.
  Vi Keeland azon kevés Álomgyárnál megjelenő (bár nemcsak) szerzők közé tartozik, akiknek írásait szívesen olvasom, de nem mindig rajongok érte. Ezért sem rajongtam, mert már annyiszor lenyúzták a bőrt az eltúlzott lelki nyavalyákkal küzdő mutatós férfiak témáról, meg a mások gyerekét bűntudatból látogatókról is, a munkahelyi afférról, ahol a vetélytársakból szerelemesek lesznek, hogy lassan semmi újat nem lehet kiadni ebben a témában.

   A vetélytárs egy munkahelyi affér története, s nem nehéz kitalálni hogyan végződik, annak ellenére, hogy a való életben ezek a munkahelyi kapcsolatok az esetek túlnyomó részében teljesen máshogy végződnek, de – mint tudjuk – óriási igény van az idealizált happy endre, a rózsaszín ködre, lehetőleg kemény lepedőszaggatással jól megspékelve.
   A történet E/1-ben íródott, váltott szemszögben, s a történéseket természetesen a főhősök mesélik el: Bennett és Annalise, valamint abszolút felesleges naplórészleteket olvashattam Bennett gyermekkori barátnője (kizárólag baráti kapcsolat volt közöttük) naplójából, akinek halála miatt a férfinak bűntudata van, különösen miután kiderült, hogy Sophie többet érzett iránta egyszerű barátságnál. S akkor még ott van Lucas, Sophie gyermeke egy korábbi kapcsolatból, akit a nagymama nevel, és akit Bennett bűntudattól hajtva látogat. Ehhez hasonlót már több könyvben is lelőttek, kisebb-nagyobb változtatásokkal.

   Nos, Bennett és Annalise találkozása a munkával függ össze. Mindketten egy-egy reklámcégnél dolgoznak azonos pozícióban, a két cég összeolvadása után csak egyiküknek van hely kreatív igazgatóként, a másiknak el kell költöznie Texasba, hogy a cég ottani irodájában töltse be ugyanazt a funkciót. Hogy kettejük közül melyik lesz az, azt verseny dönti el. Mindketten ugyanannak a három ügyfélnek mutatnak be egy-egy reklámtervet és az ügyfelek választanak. Kettő a háromól alapon a győztes marad, a vesztes megy. Csakhogy közbeszólnak az érzelmek is, bár eleinte mindkét szereplő csak és kizárólag a nyerésre játszik, egy esetleges affér kettejük között szóba sem jöhet.

   A történet mellett szól, hogy a kliségyűjtemény mellett volt humora, voltak szellemes párbeszédei, vicces szituációi, melyek feldobták és próbálták ellensúlyozni a sok véletlen egybeesést, a főszereplők fikizai tökéletességét és lelki nyomoraikat. Mert miért csak Bennettnek lennének sötét foltok az életében, mikor lehet fokozni a dolgokat Annalise esetében is egy sikkes kis közlekedési fóbiával, vagy éppenséggel egy szemét expasival. S a lány autóbalesete már a giccs határát súrolta, annyira közhelyes volt.
  A fodítás sem volt a topon, de ez nem újdonság a kiadó esetében, csak nem értem, hogy akkor hol voltak a szerkesztők. S többször is elmondtam, hogy nem érdekelnek a könyvek csomagolásai, de talán fejlődni kellene, s leszokni az ölelkező párocskáról s az igénytelen megoldásokról.
  Nem mondom, hogy rossz volt, mert nem volt az, de olyan sem, hogy akkor feltegyem az újraolvasandó könyveim listájára. Vannak ennél rosszabb könyvek is, ez pedig szépen besorjázott a most divatos sablonkönyvek közé. Tehát nekem ez egyszerolvasós, de ízlések és pofonok

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A beosztott

Nagyképű öltönyös (Penelope Warddal közösen)

Egomániás

Szösszenet egy vírus margójára

   Bepöccentem. Nem viccelek. Az utóbbi két hétben többet káromkodtam – s mint tudjuk, a magyar nyelv nagyon színes, amikor disznó beszédről van szó –, mint eddigi életemben összesen, s azért nem vagyok egy mai csirke. S tulajdonképpen nem is a vírustól pöccentem be, hanem attól, amit a nyilvánvaló pandémia (aki nem tudja mit jelent a szó, hát Gugli a barátunk) kiváltott nagyon sok emberből.

  Ugye itt van ez a misztikus kis vírus, amire csak legyintett mindenki: Á! velünk ez nem történik meg! S nem is történt volna meg, ha komolyan vette volna mindenki első pillanattól, leül anorexiás, vagy éppenséggel terjedelemes hátsójára, és azt teszi, amit mondanak neki. Igen, igen, a "volna", aminek meg kellett volna történnie, ha felelősségteljes állampolgárai vagyunk bármelyik országnak. De inkább elvicceltük, mert milyen jól lehet vihorászni a szellemes mémeken, miközben fogalmunk nincs mivel nézünk szembe. Mert, ugyebár, az okostónik, a nagymenők megjátszák magukat, hogy mit kell beszarni, ez olyan mint az influenza, abba is belehalnak, sőt még többen. Hát Tónikáim, vagy egy hírem számotokra: az influenza ellen van védőoltás és kezelés, a SARS-CoV-2 ellen nincs, csak szimptomatikus kezelés, s amúgy meg te vagy és a Jóisten... meg persze a vírus, ami a felelőtlen emberek miatt terjed olyan sebességgel, hogy pislogni sincs időd. Az olyanok miatt, akik egy héttel ezelőtt Párizsban felháborodtak, mert bezárt a Louvre, őket pedig megfosztották a kultúrához való joguktól. Az olyanok miatt, akik akkor is elmennek szabira fertőzött területekre, ha tudják, hogy az egészségüket – és a másokét is – veszélyeztetik, mert ugye ők azt kifizették, az jár nekik, és különben is leszarják.

   Meg az olyanok miatt, akik az utolsó utáni pillanatig kint lógtak Olaszországban – vagy Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, lassan bárhol –, majd, amikor komolyra fordult a buli és jött a karantén, úgy menekültek, mint a patkányok a süllyedő hajóról, annak ellenére, hogy országaik kérték, ne induljanak útnak. Csak egy dolog nem jutott el két neuron közötti szinapszisból álló agyukig: vírushordozók lehetnek és mindenkit megfertőzhetnek, akikkel csak érintkeznek, s mint ahogy a statisztikai adatok mutatják, az elsők, akiknek az egészségét veszélyeztették, azok a saját hozzátartozóik. Izolálás? Karantén? Minek? Ők aztán nem! Meg minek kellett bezárni az iskolát? Hová tesszük a gyereket? S miért marad el a koncert, a színházi előadás, a sportesemény... meg a könyvfesztivál? 

   Talán valami úton-módon meg kellene érteni, hogy könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. Itt most nem a jogainkról kellene vitázni, hanem a kötelességeinket kellene szem előtt tartani, mert ez már rég túlment a vicc határán.

  Hogy be vagyok-e rezelve? Nem tudom, de kellemesen sem érzem magam. Az okostónik, a felelőtlenek és a nagypofájúak miatt. Meg azért, mert sok éves praxis áll a hátam mögött - bár nem virológiából –, s van némi fogalmam, hogy mivel nézünk szembe. Senkinek nem fogom megmondani, hogy mit csináljon, vagy mit ne, de bármit is tenne, azt úgy tegye, hogy ne veszélyeztesse mások egészségét.

   A világ több pontján is kutatják ezt az egyelőre misztikus SARS-CoV-2 vírust, keresik az ellenszert, az oltóanyagot. S ha már ennyien foglalkoznak a kutatással, mellékesen talán egy hülyeség elleni oltást is ki kellene fejleszteni, mert nagy szükség lenne rá. Úgy a fél világnak.

   Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra.