2020. február 11., kedd

Lorraine Heath – Egy ágyban a csábítóval


   Botrány és szenvedély 3



   Finn Trewlove, egy nemesember törvénytelen fia, szégyenletes titokként nevelkedett egy idegen asszony házában. Miután elérte a nagykorúságot, Finn-nek is meglett a maga titka – tiltott viszonyt kezdett egy grófkisasszonnyal. A lány örök szerelemre vonatkozó ígérete azonban árulással végződött.
   Lady Lavinia Kent képtelen szabadulni a múlt árnyaitól, és London alvilágában keresi a megváltást – a legkiszolgáltatottabb gyerekeken próbál segíteni. A nemes ügyért való harcát az a férfi inspirálta, akinek odaadta az ártatlanságát, és aki ezek után rútul elhagyta őt.
   Amikor az útjaik ismét keresztezik egymást, nem tagadhatják, hogy még mindig lángol bennük az egymás iránt érzett vágy és szenvedély. Miután kiderül az igazság arról, hogy miért is kellett elszakadniuk, Laviniának és Finn-nek minden veszéllyel szembeszállva meg kell küzdeniük azért, amit elvesztettek – mert a szerelem minden kockázatot megér…


   Vinton, 2020
   Eredeti cím: The Scoundrel in Her Bed, 2019



   A Vinton (volt Harlequin, volt HaperCollins) Kiadó folytatja Lorraine Heath Botrány és szenvedély (eredetiben Sins for All Seansons) sorozatát a soron következő harmadik résszel. Angol nyelven a sorozat pillanatnyilag öt részből áll és az indénre várható a hatodik, gondolom az utolsó rész megjelenése is, ugyanis ennyien vannak a Trewlove testvérek, és eddig minden könyv egy-egy testvér romatikával-erotikával tűzdelt történetét mutatta be.
  Akik olvassák a sorozatot, azoknak már nem mondok újdonságot azzal,  hogy a Trewlove testvérek tulajdonképpen nem is testvérek (kettő kivételével, akiknek azonos az apjuk, de az anyjuk nem), hanem az arisztokrácia bal kézről született gyermekei, akiket erre szakosodott szegény asszonyok gondjaira bíztak a látszatot megőrizendő. Ezek a gyerekek aztán vagy túlélték a szegénységet, vagy nem, annak függvényében, hogy az illető asszonyok hogy álltak lelkiismeret dolgában. A Trewlove-oknak szerencséjük volt, mert Mrs. Trewlove szeretettel fordult a rá bízott gyerekek felé és igazi családot teremtett, sajátjaiként szerette őket és ugyanúgy bánt velük, mint egyetlen vér szerinti gyermekével.
   Az előző két részben előbb Mick, majd Gillie történetét ismertük meg, most Fin-nen van a sor, azért is, mert az előző, Gillie-ről szóló könyvben némiképpen felvezetődik az ő története is, hiszen nyilvánvaló, hogy közte és Lady Lavinia Kent között valamikor történhetett egy s más. Lady Lavinia Kent pedig nem más, mint a herceg szökött menyasszonya. azé a hercegé, aki az előző könyv végén épp a kocsmáros Gillie-t vette feleségül.
   A történet ugrál a 19. század hatvanas és hetvenes évei között, annak függvényében, hogy akkor a történet jelenéről van szó, vagy éppenséggel a szereplők visszaemlékeznek megismerkedésükre, a szinte gyerekfejjel fellobbanó szerelemre és ennek következményeire, mert azért lehet bújkálni, titkolózni, de mindig lesz egy valaki, aki a saját érdekeit előbbre helyezi és keresztbe tesz a fiatal szerelmeseknek. Mert azt nem szabad elfelejteni, hogy Lady Lavinia – Vivi, ahogyan Finn becézi – egy gróf lánya, akit már születése pillanatában egy hercegnek ígértek, Finn Trewlove pedig egy arisztokrata törvénytelen gyermeke, aki épp lómészárosként keresi meg a napi betevőre valót, amikor a két fiatal megismerkedik. És pont Finn munkája az, ami összehozza őket, hiszen a lány apja a vágóhidra küldené azt a lovat, mely lányát levetette – bár ezért nem a ló volt a hibás –, és pont Finn az akinek el kell szállítania az egyébként békés állatot. Innen indul a két fiatal ismeretsége, majd később szerelme, ami évekre megszakad és csak a Mick Trewlove esküvőjén látják ismét egymást.
   Hogy miért szakad meg a kapcsolat, nem fogom elmondani, mert akkor minek elolvasni a történetet, de azt mindenki tudja – legalább is azok, akik figyelemmel kisérik a Trewlove tesvérek történetét –, hogy Lavinia sosem lesz a herceg felesége, tehát szabad az út a kibéküléshez, az érzelmek újraélesztéséhez.
   Finn most már saját vállalkozást vezet, tehetős, Lavinia pedig az elhagyott csecsemők lelkes istápolója. És mindketten a másikat hibáztatják a szakításért. Bár tisztázzák, hogy mi is történt sok évvel korábban, azt is, hogy mindketten árulás áldozatai, a következményeket nem könnyű feldolgozni egyikük számára sem, S ezek a következmények ékes példák voltak arra, hogy mire képes az arisztokrácia a látszat és a jó hírnév megörzéséért. Lavinia családja annyi fájdalmat okozott mindkettőjüknek, hogy azt nem lehet könnyen felejteni, felejteni sem. S túl kell lépni az egymás iránt érzett csalódáson és dühön is, ami nem is olyan egyszerű.
   A szerző nagyon szépen csavarja a szálakat, hiszen, mikor már azt hittem sínen vagyunk, lassan, de biztosan jön majd a boldog végkifejlet, jött egy váratlan csavar, egy fricska, ami ismét felpögrette a cselekményt és újabb izgalmakat hozott. A szereplők szerethetőek, bár természetesen most is lennie kell egy gonosz karakternek.
   A cselekmény során epizódikusan megjelenik az egész Trewlove család, tehát őket sem hanyagolta el a szerző, és természetesen a kis zsivány Robin sem maradhatott ki, de ez a történet igazándiból Finn-ről és Laviniáról szól. Meg egy Sophie nevű fehér lóról. A következő rész pedig Aidené lesz majd, gondolom néhány hónap múlva olvashatjuk is.
   Szép volt, jó volt, izgamas volt, tökéletes azért nem, de nagyon kedveltem, s az én olvasatomban eddig ez volt a sorozat legjobb része. Kell-e ennél több? De, ugye, ízlések és pofonok...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:





A havishami ördögfiókák sorozat







2020. február 9., vasárnap

Katherine Stone – Laura


   A négy nővér, Laura, Ardath, Dinah és Yardley látszólag semmiben sem szenved hiányt. Mind szépek és sikeresek, ki-ki a maga útját járja, ám boldogságuk látszat csupán. Egyikük sem volt képes feldolgozni és elfogadni egy gyermekkori traumát, édesanyjuk titokzatos halálát. Miközben feltárul a fájdalmas gyermekkor, és feltépődnek a régi, már begyógyultnak vélt sebek, lassanként fény derül számos titokra, amelyet hosszú éveken át őriztek magukba fojtva, s mindannyian rátalálnak arra a férfira, aki életük társa, méltó párjuk lehet. 
   A négy különböző egyéniségű lánytestvér sorsát a négy szerző egy-egy önálló történetben meséli el.
   A váratlan fordulatokkal és helyzetkomikummal tartkított regény szálai a legvégén fonódnak össze ismét, keretbe foglalva romantikus sorozatunk e kevert műfajú, s ilyen értelemben egyedülálló, legújabb darabját.


   General Press, 2003
   Eredeti cím: Sisters and Secrets, 1998



   Bár már jól benne járunk februárban, azért nem mondhatjuk el, hogy a kiadók nagyon igyekeznének a friss megjelenésekkel. Nem mintha nem lenne három emberéletre elég olvasnivalóm, hiszen az évek során annyi könyv jelent meg, s olyan kevés az idő az olvasásra.
   Zárójel: ha valaki szert tesz valamilyen időcsináló gépre, megköszönném, ha elárulná nekem is a forrást.
   Nos, mivel friss megjelenésekről nem igazán számolhatok be – mindössze egyetlen 2020-ban megjelent könyvet olvastam – az elmúlt hetekben rengeteg régebbit újraolvastam, aztán jött az ötlet, hogy olvasnivalót keressek olyan szerzőktől, akiknek eddig egyetlen könyvét sem olvastam, s vannnak bőven, ami azt illeti. Így került a kezembe Katherine Stone Laura című könyve. A szerzőnek több magyar nyelven is megjelent könyve van, gondolom vannak olyanok, akik valamennyit olvasták már. Ha e könyv után kellene megítélni a szerzőt, akkor teljesen biztosan soha az életben egyetlen sort sem olvasok tőle. Megsúgom: nem is áll szándékomban újabb Katherine Stone könyvre pazarolni az időm.
   Az első meglepetés akkor ért amikor a fülszöveget olvasva rájöttem, hogy itt négy történetnek kellene lennie, a címben pedig csak az egyik nővér neve szerepel. Aztán gyorsan jött is a következő: a négy lány történetét négy különböző szerző írta meg és az egész egyetlen kötetbe tömörül, aminek a kiadó miért is adta volna az eredeti angol cím magyar megfelelőjét? És miért nem szerepel a többi szerző (Anne Stuart, Donna Julian, Jodie Larsen) neve is a borítón? Tehát ez a kötet négy kisregényt tartalmaz négy különböző szerző tollából, és az egyetlen közös bennük az – az elő- és nyálas utószó kivételével –, hogy mindegyik történet egy-egy nővér történetét meséli el. Na, meg a Lady Smith revolver, ami mint egy családi ékszer, úgy öröklődik anyáról lányára generációkon keresztül. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy a könyv és valamennyi benne levő történet főszereplője ez a gyöngyházberakásos Lady Smith revolver.
   A könyv 1977 telére repíti vissza az olvasót, amikor karácsony napján a Smith lányok anyja tesz egy sétát az erdőbe a sokat emlegetett revolver társaságában, és soha nem tér onnan élve vissza. Hogy tulajdonképpen miért vetett véget önkezüleg az életének soha ki nem derül, a négy kisregény során is csak találgatásokba bocsátkozik mindenki, de semmi konkrétum. Valószínűnek tartom, hogy a hölgy depressziós volt és épp egy rossz napja volt, semmi több. Nos, a négy lánygyermek közül is csak a nagyobbak értik, hogy mi történik, amikor anyjuk karácsony napján eltűnik, viszont a ház és a környék megtelik rendőrökkel. A kicsik még mindig abban reménykednek, hogy ez a karácsony is olyan lesz mint a többi, és annak ellenére, hogy anyjuk eltávozott, attól még az ünnep ünnep marad, fénnyel és ajándékokkal.
   S innen a cselekmény már húsz évet ugrik, hogy sorra elmesélje a négy lány történetét, melyben – bár négy különböző szerző írta négy különböző hősnőről – ott szerepel a családi revolver. S nem ez az egyetlen közös a történetekben, hanem a dögös férfi főhős is, aki látszólag a főgonosz, de mégsem, hanem ő az aki a valódi főgonosztól majd megmenti az épp aktuális hősnőt. S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor ott van a vacakul klisés szerelem első látásra, megismerkedésük másnapján már csöpögnek az érzelmek, tombol a vágy és folyik a csapból is a szerelemi vallomás, miközben fegyverek dördülnek el és életek vannak veszélyben.
   Lényegében ezt a könyvet úgy kell elképzelni, mint egy másik, nevét sokat változtató kiadó időszakos kiadványait, melyek "különszám" címszó alatt futnak és esetenként három vagy négy rövid történetet tartalmaznak. Azzal a különbséggel, hogy azok összehasonlíthatatlanul jobbak ennél – bár rég olvastam utoljára olyant is –, mert ennél bugyutább, nyálasabb, primitívebb történetegyüttes rég került a kezembe.
   Igazándiból a harmadik történetnél abba is akartam hagyni, de aztán mégsem tettem meg, mert kiváncsi voltam, ha a negyedik könyv szerzője is ugyanarra a kaptafára húzza a soron következő testvér történetét. Mert a keret ugyanaz, csak a szereplők és a helyszín változik minden esetben. Ó, és említettem, hogy a férfi főhősök mind dögös és tehetős fazonok?
   Nos, én ezt a könyvet senkinek nem ajánlom olvasásra, kivéve, ha valaki hajlamos az önkínzásra. De nem vagyunk egyformák...



2020. február 4., kedd

Julie Klassen – Az udvarház titka



   Amikor Abigail családja anyagi gondok miatt arra kényszerül, hogy eladja londoni otthonát, egy ügyvéd meghökkentő ajánlattal jelentkezik: egy tizennyolc éve elhagyatottan álló, távoli udvarházat ajánl fel számukra. Az épület azonban furcsa titkot rejt; az új lakók molyrágta ruhákat, bevetetlen ágyakat, félbehagyott hímzést találnak benne – egyértelmű, hogy a korábbi tulajdonosok meglehetősen sietve távoztak. De vajon miért?
   Ráadásul a faluban azt pletykálják, hogy az udvarházban található egy titkos szoba, tele kincsekkel. Abban a reményben, hogy megoldást találhat a családja nehéz helyzetére, Abigail nekiáll a kincs felkutatásának, hiába óvja ettől a jóképű, helyi segédlelkész, William. Vajon a titkok napfényre kerülésével, Abigail rábukkan a régóta vágyott szerelemre és a kincsre is – vagy igazi veszély leselkedik rá?


   General Press, 2020
   Eredeti cím: The Secret of Pembrooke Park, 2014



   Ha jól számolom Julie Klassennek épp a nyolcadik magyar nyelven megjelent könyve. Kedvelem a klasszikus romantikus történeteket, tehát nyilvánvaló volt, hogy teszek egy próbát írásaival. Tettem többet is, bár azt nem mondhatom el, hogy minden magyar nyelven megjelent könyvét olvastam volna. Jók a történetek, csupán a szerző stílusával, a kivitelezéssel vannak gondjaim. Ez a magyarázat arra, hogy nem ismerem minden írását és az utolsó Julie Klassen könyvet két évvel korábban olvastam egy blogturné keretén belül. 
   Az ember lánya mindig reménykedik, a szerző kapott még egy esélyt, mert a fülszöveg alapján izgalmasnak tűnt a történet. Az is volt, és ez volt az egyetlen dolog, amit motivált, hogy végigolvassam a könyvet.
   A történet főszereplője Abigail Foster, egy kisnemesi család nagyobbik lánya. A tökéletes és eltúlzottan romantiukus hősnő, bár azt is mondhatnám, hogy nem ő, hanem Pembrooke Park titkos szobája, hiszen az is legalább akkora szerepet kap a történetben, minden körülötte forog. mindenki azt szeretné megtalálni, különösen a kincset, amit oda rejtettek. Ez egy nagyon jó példa volt arra, hogy a kincs mindenkinek mást jelent, és nem feltétlenül anyagi vonzata van.
   Visszaterve a hősnőre, nos ő az a típus, akinek jellembeli tökéletességétől viszketegséget lehet kapni. A család csúnyácska idősebb lánya, legalábbis ezt érezteti vele mindenki, amikor angyalian szép húgával hasonlítják össze, ezért ésszel, talpraesettséggel kompenzál. Anyja helyett ő vezeti a háztartást, üzleti ügyekben apja tanácsadója és szerelmes a szomszéd fiúba, akivel együtt nőttek fel, együtt rajongtak az építészetért.
   A történet elején mindjárt két csapást is kap Abigail önbizalma: egyrészt szerelme egy éves európai utazásra készül, és minden reménye ellenére nem kéri meg a kezét, hanem úgy néz ki, hogy érzelmileg inkább a csélcsap, de csodaszép húgához vonzódik (s még mondja valaki, hogy a férfiak nem vizuális lények!). S gyorsan ezután jön a második csapás is: a család elveszíti szinte teljes vagyonát egy olyan befektetésben, melyet a lány teljes mellszélességgel támogatott, hiszen tulajdon nagybátyja szorgalmazta a társulást.
   A nincstelen család kettészakad: anyja és húga Londonba marad Luisa szezonja miatt és természetesen a látszat megörzéséért, Abigail és apja Pembrooke Parkba utazik, amit egy titokzatos távoli rokon bocsájtot a rendelkezésükre. S mivel apjának rendezni kell a család katasztrófális üzleti ügyeit, Abigail hamarosan egyedül marad Pembrooke Parkban.
   A helyről tudni kell, hogy húsz éve lakatlan, poros, lepukkant, a tulajdonos személye vitatott és csupán a hagyatékot kezelő ügyvéddel állnak kapcsolayban. Az egész helyet titok (és pusztulás) lengi körül, a helybéliek sem beszélnek arról, hogy miért és fenntartásokkal kezelik az új lakókat. Az egy Chapman család kivételével, akik valamikor a birtok intézői voltak, és idősebbik gyermekük, William a falu segédlelkésze. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a történetnek meglehetősen nagy spirituális töltése legyen, ami nem feltétlenül rossz, de nem is kedveltem.
   Abigail nem az a lány, aki veszni hagy egy jó kis titkot s természetesen mindent elkövet, hogy az itt-ott elejtett információkhoz még többet szerezzen, hogy megismerje Pembrooke Park és az ott lakók történetét, s különösen azt, hogy miért távozott a család olyan hirtelen. Kiváncsiságát még jobban felcsigázzák azok a névtelen levelek, naplórészletek, melyek egy idő után neki címezve érkeznek, és valamennyire segítségére van az ifjú segédlelkész is, akire a szerző következetlenül hol Williamként, hol Mr. Chapmanként utal. És aki lassan de biztosan gyengéd érzelmeket táplál a lány irányába (mégsem vizuálisak a férfiak?). 
   Hogy a dolgok jobban bonyolódjanak, megjelenik a színen egy titokzatos köpenyes alak, egy potenciális örökös, akit az ügyvéd határozott utasítása ellenére befogadnak a házba, és miért ne tűnne fel Abigail gyerekkori szerelme is, aki – mit tesz a fikció ördöge! – épp a szomszédos birtokon irányítaná az építkezést. Abigail világát anyja és húga érkezése is megzavarja, mert miért ne bonyolódnának még jobban a dolgok.
   S akkor még ott van a titkos szoba rejtélye, melyről lassan kiderült, hogy nem is olyan titkos, viszont kincs sincs benne, legalábbis olyan értelemben nincs, ahogyan a kincsvadászok azt elvárnák.
   A cselekmény lassan, vontatottan csordogált, és azt gondolom, hogy ez a történet akár jó is lett volna, ha valaki más tollából olvasom és nem a Klassenéből. Nem az volt a gond, hogy teljesen erotikamentes volt, mint a szerző könyvei általában, hanem a vontatottsággal volt bajom, azzal, hogy elveszett olyan részletekbe és leírásokba, melyeknek nem volt jelentőségük a cselekmény szempontjából. Bajom volt a tökéletes hősnővel, akire senki rá sem néz, de aztán egyből három férfi is vetekszik kegyeiért. Túl sok titok, túl sok véletlen egybeesés. Egy nagyon ígéretes történetet elrontott a szirupos romantikával, legalább is az én ízlésemnek túl sok volt ez a romantika, ami ugyan Austennek jól áll, de Klassennél már túlzás.
   Egyszer olvasós és sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ismét kísértésbe essem egy Klassen könyv miatt. De nem vagyunk egyformák, és az ízlés nem képezheti vita tárgyát.




A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések







2020. január 31., péntek

Jennifer Weiner – Jó az ágyban


   Nagydarab nőt szeretni   (Cannie Shapiro 1)


   Mi ​lehet annál szörnyűbb, mint amikor a pasink kövérnek tart? Például ha ezt még meg is írja egy népszerű női magazinban…
   „Soha nem felejtem el azt a napot, amikor megtudtam, hogy a barátnőm nehezebb, mint én…
   Véletlenül megtaláltam a fogyókúrás naplóját, amelyben feljegyezte, mikor mit evett, mit tervez enni ezután, és hogy megissza-e az előírt 2-3 liter folyadékot naponta. Ott volt a neve. Ott volt a fogyókúrás programban kapott azonosító száma. És ott volt a súlya is, amit, mivel úriember vagyok, nem fogok elárulni. Legyen elég annyi, hogy sokkolóan magas szám volt.
   Tudtam, hogy C. nagydarab lány. Nagyobb, mint a tévében látott fürdőruhás modellek, vagy a vígjáték- és kórházi sorozatok légiesen karcsú szereplői. Egyértelműen nagyobb volt, mint bármelyik korábbi barátnőm.
   A válla olyan széles, mint az enyém, a kezünk is majdnem egyforma méretű, és a mellétől a hasáig, a csípőjétől a combja domborulatáig csupa édes hullám és hívogató melegség volt. De mások társaságában már nem éreztem magam ilyen kellemesen mellette. A 178 centi magas C., akinek a felépítése leginkább egy nehézsúlyú díjbirkózóéra emlékeztetett, nem tudott észrevétlenül beleolvadni a tömegbe.
   Nagydarab nőt szeretni bátor tett a mai világban – sőt, talán hiábavaló is. Mert hiába szerettem C.-t, tudtam, olyasvalaki iránt lángolok, aki nem hiszi el magáról, hogy megérdemli a szerelmet.”
   Cannie Shapiro nem akar hinni a szemének, amikor meglátja, hogy a barátja, Bruce, akivel épp „szünetet tartanak”, ezt írta róla. Amúgy sincs túl jó passzban, az anyja ugyanis váratlanul bejelenti, hogy leszbikus, az egyik kolléganője állandóan fúrja a munkahelyén, ráadásul valóban van egy kis probléma a súlyával…
   Egy igazi nő azonban nem hagyhatja ennyiben a dolgot. Cannie kétségbeesett fogyókúrába kezd, hogy visszaszerezze Bruce-t, és helyreállítsa a saját önbecsülését, ám ezzel olyan eseménysorozatot indít el, amely örökre megváltoztatja az életét…
   Jennifer Weiner, a nagysikerű Egy cipőben és Kismamák pácban szerzőjének első és egyik legsikeresebb műve, amellyel az egész világon berobbant az irodalmi köztudatba. Egy szórakoztató, intelligens, megható és humoros szingliregény azoknak, akik a kliséknél többre vágynak.


   Kelly, 2009
   Eredeti cím: Good in Bed, 2001



   Meglehet annak már nyolc-tíz éve is, mióta először olvastam ezt a könyvet. Nem nehéz kitalálni, hogy miről jutott ismét eszembe, hiszen napok óta Norbi merész kijelentésein háborog a nép, mármint az a része, amelyik érintve és sértve érzi magát. Nem fogok elnézést kérni azért, amiért a genetika kegyes volt hozzám (bár lett volna mit örökölni innen-onnan), azért sem, hogy nem vagyok kényszeres zabáló. Soha nem volt súlyproblémám és nem is kellett semmit tennem azért, hogy ne legyen. Mondjuk azért a fast foodokat nem látogatom és bolti üdítő latyakot sem iszom, de ennek a választásnak semmi köze nem volt a testsúlyomhoz. Mielőtt bárki is terhességgel és szüléssel kezdene példálózni, elárulom, hogy már azon is túl vagyok. Tehát én a másik oldalról szemlélem ezt a könyvet és a történéseit – szeretném azt hinni, hogy elfogulatlanul –, mely egy fiatal, túlsúlyos nő személyes kárváriájáról szól, s melyet a nagy port kavaró kijelentés hatására újraolvastam.
   A könyv egy két részes sorozat része, sajnálatos módon a második rész soha nem jelent meg magyar nyelven, mert azért kiváncsi lettem volna, hogyan alakul a hősnő sorsa.
   A történet hősnője Candace (Cannie) Shapiro, a húszas évei második felében járó újságíró. Nem kövér (kilóinak száma soha nem hangzik el a történet során), hanem nagydarab (és van rajta némi súlyfelesleg). Mindig is az volt, ez pedig már gyermekkorában is zavarta, amikor szüleihez és nádszálkarcsú testvéreihez képest ő olyan volt, mint az elefánt a porcelánboltban. A sors ironiája pedig az, hogy apja plasztikai sebész, és nem az a fajta, aki kíméli lánya érzéseit, hanem támogatás helyett kihangsúlyozza hiányosságait, majd hátat fordít neki és az egész családnak. S ha lúd, akkor legyen kövér: néhány évvel a válás után anyja bejelenti, hogy leszbikus.
   Egy ilyen kamaszkor után Cannie csodálatra méltó módon navigál az életben, míg egy nap úgy dönt, hogy ideje szünetet tartani Bruce-szal három éve tartó kapcsolatában. Bruce-ról azonban tudni kell, hogy egy nagyra nőtt gyerek, aki csak úgy lézeng az életben. Cannie előtt kapcsolata sem igazán volt, trehány, elkényeztetett és személyi higiéniája is hagy kivánnivalót. Évek óta a doktori disszertációját írja és tehetős szüleitől kapott pénzből él, míg Cannie az egyik helyi újság megbecsült munkatársa. Mégis Bruce az, akinek sikerül egy neves magazinhoz bekerülni, és néhány hónappal a szakítás után Cannie arra ébred, hogy Bruce a sajtóban teregeti ki kapcsolatukat. Bár csak a név kezdőbetüjét írja le, közös ismerőseik mind tudják, hogy kiről van szó. S mindjárt azzal kezdi, hogy mekkora darab a volt barátnője, aki egy nagyszerű lány minden szempontból, nagyon jó volt vele lenni, de néha szégyellt nyilvánosan megjelenni vele, mert nem felelt meg a kulturálisan és társadalmilag elvárt sovány nő típusának.
   Tulajdonképpen innen indul  a történet, Cannie múltjára, gyerekkorára, családi körülményeire mind a továbbiakban derül fény. Mint ahogy arra is, hogy mekkora görény Bruce, akit Cannie nem tud felejteni és számtalan kísérletet tesz arra, hogy helyrehozza közöttük a dolgokat. S nem csupán szerelemből teszi. Ami igazán hajtja az a félelem, hogy egyedül marad élete hátralevő részére, hogy senki nem fogja elfogadni őt nagy teste és súlyfölöslege miatt. Cannie addig is tudta, hogy nem egy balerina alkat, de Bruce írása egyenlő volt az arculcsapással, különösen, hogy még több is követte. A család, a barátok figyelmeztetései ellenére Connie továbbra sem hajlandó elengedni a reményt, hogy visszaszerezze Bruce-t, pedig még Cöfi, a kutyája sem bírta a pasit.
   Cannie, minden nyomora ellenére nagyon szerethető karakter, aki szenzációs humorérzékkel szemléli mindazt ami vele történik: a munkája sikereit és kudarcait, zavaros családi körülményeit, túlsúlyát és a kísérleteket, hogy megszabaduljon tőle. Egészen addig, míg Bruce új barátnője miatt élete veszélybe nem kerül. S történik ez pont akkor, amikor sikerül forgatókönyvét eladni Hollywoodban és évek óta nem látott apjától újabb képletes pofont kap. Mert ekkor cserbenhagyja optimizmusa, humora, és Cannie szétesik. Testileg-lelkileg, és családja, barátai hiába állnának mellé, Cannie nem fogadja el a segítségüket, míg ő maga nem érzi elérkezettnek az időt a továbblépésre.
   Nagyon szórakoztató történet, melynek a humoron túl nagyon mély és nagyon aktuális mondanivalója van arról a relatív dologról, hogy kinek mi a szép és csinos, táplálkozási- és testképzavarról (mert nem csak az anorexia a testképzavar eredménye), eredményt nem hozó fogyókúrákról, lelki nyomorokról és előítéletekről, saját magunk elfogadásáról és elfogadtatásáról. 
   Minden nőnek ajánlom, de ízlések és pofonok...






2020. január 28., kedd

Samantha Young – India Place

   Dublin Street 4


   Hogyan ​borítsunk fátylat a múltra és tanuljunk meg bízni a jövőben…
   Hannah Nichols azóta nem látta Marco D’Alessandrót, hogy a srác öt hosszú évvel ezelőtt összetörte a szívét. A rosszfiú volt Hannah első és egyetlen szerelme… az ágyban is. Mindössze egyetlen szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt, aztán Marco eltűnt – Skóciából és Hannah életéből is. A következmények súlya alatt összeroppant Hannah azóta sem tudta kiheverni a dolgot.
   Marco – aki valójában nem is olyan elvetemült – iszonyúan megbánta, hogy faképnél hagyta Hannah-t. Így amikor a sors szeszélye folytán újra összefut a lánnyal, többé már nem akarja elengedni. Örökké a nyomában van, hogy minden lehetséges módon bebizonyítsa, ők ketten nem élhetnek egymás nélkül…
   Ám amikor Marco már kezdi azt hinni, hogy van esély a közös jövőre, Hannah olyan felfedezést tesz, ami a felszínre hoz egy fájdalmas titkot. Egy titkot, ami még azelőtt elszakíthatja őket egymástól, hogy egyáltalán újrakezdhetnék a kapcsolatukat…
   A világszerte kirobbanóan sikeres Dublin Street, London Road és Jamaica Lane sorozat új története.
   Tudd meg, mire lehet esély!

   Könyvmolyképző, 2019
   Eredeti cím: Fall From India Place, 2014



   Valamiért mindig azt hittem, hogy a kiadó Arany pöttyös sorozata olyan felnőtteknek szól, akik kinőttek a vörös-rubin pöttyös könyvekből, és másról is szólnak, mint a fiatalság hisztériájáról és mondvacsinált, eltúlzott lelki nyomoráról. Az India Place a legjobb példa arra, hogy mégsem, hiszen a történet valahol a vörös és rubin pöttyös könyvek tematikájának a határán van. Úgy emlékeztem, hogy kedvelem ezt a sorozatot, bár amennyi könyvet olvasok, s amennyi idő eltelt a korábban megjelent kötet óta (két év), az emlékek símán megtréfálhatnak. Ez most nagyon rossz vicc volt.
   A történet továbbra is Edinburghban játszódik, akárcsak a sorozat korábban megjelent részei (Dublin Street, London Road és Jamaica Lane), és a folytatások (pillanatnyilag még két könyv), valamint a kiegészítő novellák, szám szerint nyolc darab. Ezek a helyek valójában is léteznek Edinburghban, aki arra jár könnyen meg is találja őket.
   Arról is megfeledkezdtem, hogy ennek a sorozatnak mennyi szereplője van, s ezek a szereplők minden részben ismét előfordulnak kisebb-nagyobb jelenetekben. Nem lehet minden sorozatot újraolvasni, mielőtt az ember lánya a következő kötetbe fog bele, különösen, ha a sorozat nem is tartozik az újraolvasósok közé. Ez pedig számomra határozottan nem az. Egyszer el lehet olvasni és annyi. Tehát kellemetlenül érintett, hogy ott van egy hatalmas közösség bonyolult rokonsági-barátsági kapcsolatokkal s én nem nagyon emlékszem, hogy ki kicsoda és milyen szálak fűzik a többiekhez. Szerencsére elég utalás történik az előző részekben történtekre, tehát némileg kapisgálni kezdtem, hogy kicsoda is a történet hősnője, Hannah.
   Sajnálatos módon a történet nem csak az előző részekre tesz utalásokat, hanem részletekben, itt-ott elszórva a cselekmény során egy egész young-adult típusú történetet is kaptam, mert a szerző visszavitt a most huszonkét éves Hannah kamaszkorába, hogy fokozatosan magyarázatot kaphassak arra, hogy mi is történt a hősnő és Marco D'Alessandro között a megismerkedésük pillanatától egészen addig, amíg a férfi öt év szünet után ismét feltűnt Hanna életében. S ez a történet akkor kezdődik, mikor Hannah tizennégy éves. Ez a történet szempontjából nagyon jó, hisz nélküle nem lenne teljes a kép, csak én nem szeretem a young adult meséket, mert rég kinőttem belőlük. Hannah pedig még huszonévesen is úgy viselkedik, mint egy zavart kamasz. Nem igazán vannak céljai, nem tudja mit akar az élettől. Még azt sem mondhatom, hogy egyszerűen csak sodródik az eseményekkel, mert nem teszi. Ő egyszerűen bezárkózik és a sérelmeivel veszi körül magát.
   Nos, tehát van nekünk egy fiatal angoltarnárnőnk, tele frusztrációkkal, az első szerelem feldolgozatlan drámájával, aki öt év szünet után ismét összefut kamaszkori szerelmével, az olasz-afroamerikai Marcoval, aki tulajdonképpen az Egyesült Államokból származik. Ugye mindenki tudja, hogy Marco annyira jóképű és dögös, hogy minden női szívben azonnal kamrafibrilláció lép fel és beindulnak a pavlovi nyálcsorgatós reflexek? S nemcsak mutatós példány, hanem tele van múltban gyökerező problémákkal, mert unalmas lenne, ha nem lenne hányatott gyermekkora. S mivel apja afroameriaki származású, természetesen a szerző érinti a rasszizmus érzékeny témáját is.
   Ez a második esély története, de az újrakezdéshez rögös út vezet és a titkok sem segítenek Hannah-nak és Marconak, hogy problémamentes kapcsolatot építsenek. Titkaik pedig bőven vannak.
   Ami a szereplőket illeti... nos tőlük sem voltam elájulva. Hannah egy bizonytalan, zárkózott liba, aki nyakig merül az önsajnálatba és felfokozza személyes drámáját minden alaklommal, mikor szembe kellene néznie a való életel és tovább kellene lépnie. Határozatlansága nagyon idegesítő volt. Egy pszichiáter talán segített volna rajta, de talán egy hólapát hatékonyabb módszer lett volna. Ugyanazt a hólapátot ráfogtam volna nagypofájú, kavarós barátnőjére is, és a kolleganő sem úszta volna meg. Marco egy fokkal szimpatikusabb volt, de erőszakossága néha túl sok volt nekem. Azt sem értettem meg, miért kellett mindenkinek mindenbe beleszólnia. Első sorban miért nem akarta a család és a barátok megérteni, hogy Hannah azért nem randizik, mert jó neki egyedül? Az is kicsit meredek volt, amikor azzal gyanúsították a lányt, hogy leszbikus, azért nincs férfi az életében. Engem a mások életébe való beavatkozás nagyon kiborít, s tele ilyen epizódokkal az egész történet, bár Hannah esetében szükséges volt ez a beavatkozás, mert a sérüléstől való félelmében képes lett volna az egész életét egyedül leélni.
   Természetesen lesz boldog végkifejlet. A szerző nagyon közhelyes megoldást alkalmazott, előre borítékolható milyent.
   Ez egy minden szempontból zsúfolt történet volt. Túl sok szereplő, túl sok dráma, hiszti, határozatlanság és klisé. Más volt, mint amire vártam, és nem a jó értelemben. Nem tudom, hogy a kiadónak szándékában áll-e folytatni a sorozatot és főleg mikor, én meglennék a következő részek nélkül is. De nem vagyunk egyformák és ízlések, meg pofonok...



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:


Jamaica Lane (Dublin Street 3)

Mély víz (Mély víz 1)