2019. március 26., kedd

Katie Fforde – Szerelmes levelek

Nemrég megjelent a Libri Kiadó gondozásában Katie Fforde Szerelmes levelek című regénye, amelynek köszönhetően nemcsak betekintést nyerhetünk egy könyvfesztivál megszervezésébe, hanem egy romantikus szerelem fellángolását is végigkövethetjük. Ezúttal a Blogturné Klub 7 bloggerének véleményét olvashatjátok a könyvről, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy saját példányt a regényből.




Laura Horsley a könyvek szerelmese. Sajnos azonban a könyvesbolt, ahol dolgozik, bezár, így a lány búcsúpartit rendez az olvasóklub és a törzsvásárlók számára. A fogadásra betéved egy neves irodalmi ügynök, akit lenyűgöz a lány szervezőkészsége, és rögvest munkát is ajánl neki. A festői Somerbyben kellene tető alá hoznia egy irodalmi fesztivált.
Laura boldogan vállalja a feladatot, ám szinte azonnal nem várt nehézséggel találja szemben magát: a szponzor csak akkor hajlandó támogatni a rendezvényt, ha fesztiválon részt vesz Dermot Flynn, az ír széppróza fenegyereke. Flynn húszévesen robbant be az irodalmi életbe, ám második kötete után eltűnt a nyilvánosság elől. Alkotói válságba került? Vagy más oka van a visszavonulásának?
Laura nagy rajongója a férfinak: ő a kedvenc írója, sőt: plátói szerelmet táplál iránta. Nekivág hát az útnak, hogy a festői ír falucskában becserkéssze a vérlázítóan jóképű "ír vadembert", aki meglepő feltételhez köti a fesztiválon való megjelenését...


Libri, 2019 -  Ulpius-ház, 2010
Eredeti cím: Love Letters, 2009




Katie Fforde neve nem ismeretlen a magyar olvasóknak, hiszen az évek során szám szerint 16 könyve jelent meg magyar nyelven, van ami kétszer is, mert annak idején a megboldogult Ulpius kezdte el a szerző könyveinek kiadását, majd a Libri kiadó folytatta, és néhány történet új kiadást kapott.
Nem mondanám magam nagy Katie Fforde rajongónak, de szinte minden magyar nyelven megjelent könyvlt olvastam, a kivételt a novelláskötetek képezik. Könyvei senki világát nem fogják megrengetni. Könnyed, szórakoztató stílusban ír és kitűnően ellazíthat egy rohadtul fárasztó nap után – már amikor az ember lánya nem mászik a falra a bugyuta hősnő miatt. Nem véletlen, hogy szinte minden könyvéből tévéfilm is készült már, az a fajta, ami nyomokban hasonlít a könyvben leírt eredeti történetre. Kettőt láttam, egy életre elég is volt.
A Szerelmes leveleket néhány évvel ezelőtt olvastam és úgy emlékeztem, hogy kedveltem, ezért jött a Libri Kiadós újraolvasás. Meg kíváncsiságból, hogy mi a különbség a régi kiadás és az új között. Röviden: abszolút semmi. Talán az oldalszám eltérő, de ez nem befolyásolja a tartalmat, hiszen a szerkesztésnél-tördelésnél úgy lehet játszani az oldalszámokkal, ahogy úri kedvük diktálja.
Ez nem egy rövid kis történet, hiszen 500+ oldallal állunk szemben, amit – ha őszinte akarok lenni –, háromszázban is el lehetett volna mesélni, ha a szerző rövidebbre fogja a hősnő belső monológjait.
A cselekmény a könyvek világába vitt, hiszen hősnője, a húszas évei közepén járó Laura Horseley imád olvasni, élete a könyvek körül forog, a szerencse mellé állt és egy könyvesboltban kapott munkát. Introvertált típus, magánélete szinte nincs is, nehezen enged fel idegenek között. Kivéve, ha könyvekről van szó. Mert akkor a szégyenlős Laura szervezőzsenivé alakul át, és kisujjából kirázza az épp aktuális dedikálást, író-olvasó találkozót, vagy bármilyen más, könyvekhez kapcsolódó eseményt. Ez a képessége hozza meg a felkérést, hogy vegyen részt egy új és szokatlan vidéki könyvfesztivál megszervezésében, melyen a könyv mellett a zene is szerepet kap. S mivel a könyvesboltot, ahol dolgozik, hamarosan bezárják, s ő munka nélkül maradna, beleegyezik, bár fenntartásai vannak, hogy képes lesz-e elvégezni a rábízott feladatokat. A feladat pedig nem kisebb, mint Dermot Flynnt, az ír próza fenegyerekét meggyőzni, hogy legyen a fesztivál díszvendége, ugyanis ez az anyagi hátteret biztosító támogató feltétele.
Dermot Flynnről tudni kell, hogy még a húszas éveiben robbant be az irodalom világába két könyvvel, s mint egy üstökös, el is tűnt onnan. Visszavonultan él egy ír kisfaluban és sok éve írói válsággal küzd. Nem szereti a közszereplést, köszöni szépen, viszonylag jól elvan a maga kis világában és nem hajlandó ezen változtatni.
Laura imádja a férfi írásait, főiskolás kora óta rajong érte és izgalommal fogadja a kihívást, tehát új barátnőjével Írország felé veszi az irányt, hogy felkutassa a férfit s meggyőzze, vegyen részt a könyvfesztiválon. S egy beszeszelt estén még azt is eldönti, hogy szüzességét a férfival akarja elveszteni.
A történet természetesen fikció, de ettől függetlenül remek betekintést nyújtott abba, hogy hogyan is működik a könyvkiadás, vagy mivel kell szembenézni, ha valakik úgy döntenek, hogy könyvekről szóló, többnapos összeröffenést terveznek összehozni. Bár, gondolom, ez nem minden esetben van így. S természetesen a fáradtságos munkával megszervezett zenés könyvfesztivál osztatlan sikert arat, hála a fikció ördögének.
A cselekmény szerelmi szálát nem kedveltem, mert az én ízlésemnek túlságosan elnyújtott volt, nem beszélve a kiszámíthatóságáról. Mindeki örömére meglesz a boldog végkifejlet. A hősnőt sem kedveltem túlságosan, mert bevallottan szégyenlős, visszahúzódó és szerelmes az íróba, de mikor érdeke úgy kívánja mindezt mesésen félre tudja dobni. Az, hogy valaki rajong egy író műveiért még nem jelenti azt, hogy magáért a személyért is rajongania kell, márpedig Laura pontosan ezt teszi.
Nekem ez a történet az egyszerolvasós kategóriába esik, bár – a sors iróniája – már másodszor olvastam el. A romantikus írások szerelmesei minden bizonnyal kedvelni fogják, mert lényegében nem rossz, csak nagyon kiszámítható és helyenként vontatott. Fáradt estékre egészen jó kis olvasmány lehet, de természetesen ízlések és pofonok…





A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:











A könyv főszereplője, Laura Horsley igazi könyvmoly. A feladatotok ezúttal az lesz, hogy a blogjainkon található képek alapján beazonosítsatok más könyvmoly karaktereket (könyvekből vagy filmekből), és a nevüket beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.










03. 25. Deszy könyvajánlója
03. 26. Betonka szerint a világ...
03. 27. Szembetűnő
03. 28. Olvasónapló
03. 29. Könyvvilág
03. 30. Kellyés Lupi olvas
03. 30. Spirit Bliss Sárga könyves út

2019. március 23., szombat

Lisa Kleypas – A kék szemű ördög

Travis testvérek 2



ISMERJÉK MEG A KÉK SZEMŰ ÖRDÖGÖT – Hardy Catesnek hívják. Szegénysorból származik, és a saját erejéből lett milliomos. Sok ellenséget szerzett a houstoni olajipar csúcsáig vezető durva, rögös úton. Forró a vére, és csak a bosszú jár az eszében.
ISMERJÉK MEG AZ ÖRÖKÖSNŐT – Ő Haven Travis. A család vagyonának ellenére sem hajlandó arra az ösvényre lépni, amelyet neki választottak. De amikor olyan férfihoz megy feleségül, akit a családja elutasít, az élete új és veszélyes irányt vesz. Két évvel később hazatér, elszántan arra, hogy megóvja a szívét. Hardy Cates, a család ellensége, az utolsó ember, akire szüksége van, hogy betegye hozzá a lábát és lángra gyújtsa a szívét.
NÉZZÉK, AHOGY REPKEDNEK A SZIKRÁK… Lisa Kleypas érzékiségtől áthatott regénye tele van olyan férfiakkal, akiket boldogan imádunk. Lebilincselő meseszövésével fogva tart, miközben a két ember sorsa lassan kibontakozik előttünk.


Gabo, 2019
Eredeti cím: Blue-eyed Devil, 2008



A sorozat első részét, A pártfogót, nem kedveltem, s most nagyon finoman fogalmaztam. Annyira azért nem volt rossz – legalábbis az én ízlésem szerint –, hogy ne adjak még egy esélyt a sorozatnak.
Nem mondom, hogy hogy ez a második könyv lenyűgőzött, de teljesen más irányt vett a történet. Sajnos továbbra is E/1-ben íródott, amit soha nem fogok kedvelni, de legalább nem kellett végigszenvedni a hősök kamaszkorát és tömény lelki mizériáit, hiszen a történet onnan folytatja, ahol az előző rész abbahagyta, azaz Liberty és Gage esküvőjén, csakhogy most nem ők a történet főszereplői, hanem Haven Travis, a Travis-klán egyetlen lánygyermeke és Hardy Cates, akit már az előző részben megismertünk, mint notórius bajkeverőt. Nos ebben a részben Hardy Cates, aki a címbeli kék szemű ördög, átáll a jófiúk táborába, mert a negatív hős szerepét másra osztották, konkrétan Nickre, akiért a Travis-lány oda s vissza van, és minden szülői figyelmeztetés ellenére megszökik vele, meg sem állva egészen az oltárig. Ez pedig azt eredményezi, hogy Travis-papa elzárja a pénzcsapot.
Tehát van egy hősnőnk, a dúsgazdag Travis família egyetlen, elkényeztetett lánygyermeke, aki igazándiból, csak ahhoz ért, hogy hogyan legyen úrinő, hiszen Texasban nem is igazán várnak el mást a hozzá hasonló hölgyeményektől. Bár, ami azt illeti, munkája van, s becsülettel el is végzi azt. Makacs, önfejű, és természetesen azt hiszi, mindent jobban tud másoknál, ezért dacolva apja intésével megszökik Nickkel és összeházasodnak. Csakhogy rövid időn belül kiderül, hogy Nick egy szociopata és az érzései nem Havennek szólnak, hanem a remélt anyagi javaknak. S mikor a csapot elzárják, a sármőrből egy agresszív disznó lesz, aki a sárba tiporja a nő önbizalmát és a fizikai bántalmazástól sem retten vissza, természetesen ezt úgy álítva be, mintha Heaven provokált volna ki mindent.
Mikor egy durvább bántalmazás után Heaven úgy dönt, hogy elég volt és szégyenét legyűrve családjához fordul segítségért, a dolgok némileg rendeződni látszanak, csakhogy megjelenik a színen Hardy Cates, aki az előző részhez képest, most a jók táborát erősíti, és akivel bátyja esküvőjén Heavennek volt egy véletlenen múló érzéki fellángolása a családi borospincében. S hogy a dolgok mégse menjenek olyan símán, Haven visszautasítja bátyja cégében a vezetői poziciót, inkább irodavezetőként dolgozik egy olyan nőnek, aki férje viselkedésének női variánsa. A mutatós nő rosszindulatú, irigy, szinte állandóan az orra alá dörgöli származását és gazdag-gyerek mivoltát, és ott árt Havennek, ahol csak tud, csupán azért, mert megteheti.
S mikor már azt hiszi dolgai rendbejötek, családjával is javul a kapcsolata, viszonya Hardy Catesszel jól alakul, akkor ismét feltűnik a színen a szociopata ex, s a dolgok eldurvulnak.
A nyilvánvaló szerelmi történeten kívül, ez a családon belüli erőszakról szól. Arról, hogy egy erős személyiségű férfi mennyire tud manipulálni egy nőt, hogyan tudja elérni, hogy teljesen értéktelennek érezze magát, hogy jogosnak érezze a büntetést, a bántalmazást. S arról, hogy a bántalmazott nők, szégyentől, önbizalomhiánytól, vagy ki tudja még mitől indíttatva milyen hosszan tűrik el, hogy egy másik személy átvegye életük felett az irányítást.
Annak ellenére, hogy egy sorozat második része, kis jóindulattal önálló történetként is olvasható. Sőt! Az első része annyira felejtős, hogy aki nem kedveli a YA lelki mizériát, az bele se fogjon, hanem inkább ezzel indítsa a sorozatot. A szereplők amúgy is valamennyien feltűnnek itt is és senki semmiről nem marad le.
Lényegében ez egy három főszereplős történet volt: a jó fiú, rossz fiú meg a szende hősnő, akit viktimizálni kellett többszörösen is. Természetesen a végére ott van a mindenre kiterjedő boldog végkifejlet, boldogan élnek, míg meg nem halnak és a roszfiú elnyeri méltó büntetését, ami úgy van jól, hiszen a végére nagyon elragadtatta magát.
Összehasonlíthatatlanul jobb volt az előző résznél, de ahogy mondani szoktam: ízlések és pofonok…


A sorozat első könyve:







2019. március 17., vasárnap

Könyvmolyképző tavasz - első felvonás


Jön a Könyvfeszt – bár még van egy kicsi addig –, a Könyvmolyképző Kiadó pedig nem minden friss megjelenését tartogatta, tartogatja a nagy eseményre, hiszen kaptunk azért új könyvet az idén. S még lesz néhány a nagy könyves összeröffenésig, hiszen a kiadó webshopjában már előrendelhetővé vált néhány könyv, úgy szinte minden zsánerben. Ezek közül lesz ami majd csak a Könyvfesztre jelenik meg – majd mindenki észreveszi, hogy melyek, és azt is, hogy milyen címek társulnak még hozzájuk. A pénztárcák tuti megsínylik ezt az időszakot is.




Jeanette Oke – Ha eljő a tavasz 
(Ha szól a szív 2)


Mire elég az összetartozás?
Elizabeth egy évig tanított egy egytermes kis iskolában Kanada nyugati felén – most pedig az esküvőjére készül a jó kiállású Wynn Delaney-vel, a Királyi Kanadai
Lovasrendőrség tagjával.
Amikor elkezdik új, közös életüket Wynn elszigetelt állomáshelyén, a messzi északon,
Elizabeth még nincs felkészülve a magányra és a nehézségekre, amiket az eddig megszokott kényelmi berendezések hiánya okoz.
Úgy tűnik, csupán a Wynn iránti szerelme és Istenbe vetett hite maradt meg.
De ez vajon elegendőnek bizonyul?



Eredeti cím: When Comes the Spring
Sorozat: Arany pöttyös



Jenny Han – A fiúknak, akiket valaha szerettem


Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.
Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.


Eredeti cím: To All the Boys I’ve Loved Before
Sorozat: Vörös pöttyös



Simone Elekes – A pasim tönkretett hírneve 
(Hogyan tegyük tönkre 3)


Katonai tábor a barátommal? Eszelős!
Talán nem a legjobb ötlet Amytől, hogy nyáron épp abba a tengerentúli katonai táborba jelentkezzen, ahol a helyes és szexi pasija, Avi is szolgál. Pláne, miután kiderül, hogy Avi egy olyan titkot őriz, ami véget vethet a kapcsolatuknak.
A történet szórakoztatva enged bepillantást egy másik kultúrába, szokásokba és a közel-keleti viszonyokba.
Ismerd meg Amy és Avi történetének új fordulatait!


Eredeti cím: How to Ruin Your Boybfriend’s Reputation
Sorozat: Vörös pöttyös



Jeff Wheeler – A tolvaj lánya 
(Királyforrás 2)


Harcba száll, ha a kötelesség szólítja, de vajon a szerelemért is képes megtenni?
Owen Kiskaddon rabként került a rémséges Severn király udvarába. Aztán, miután elhitette vele, hogy a Forrás kegyeltje, sikerült a házsártos uralkodó kegyeibe férkőznie. Kilenc év telt el azóta, és az egykor bátortalan Owen mostanra magabiztos fiatalemberré cseperedett. Horwath herceg pártfogása alatt sokat tanult harcról és politikáról, és időközben beleszeretett gyermekkori barátjába, a herceg unokájába.
De az Owen és Elysabeth Mortimer által elképzelt boldog jövőt beárnyékolja a király ármánykodása.
Egy trónkövetelő lépett színre, aki megesküdött, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem kaparintja Királyforrás koronáját. Severn király szembeszáll a veszéllyel, de Elysabethet használja fel ahhoz, hogy tőrbe csalja az imposztort – Owen, aki csupán jelentéktelen szereplő e színjátékban, most arra kényszerül, hogy válasszon kötelesség és szerelem között. A vidéket méregkeverők és kémek járják, a háború a küszöbön áll, és Owennek szörnyű áldozatot kell hoznia, ha távol akarja tartani a fenyegető árnyakat.
Vajon szíve a királyt követi, vagy hajlandó mindent kockára tenni a szerelemért?
Ismerd meg sorsukat!


Eredeti cím: The Thief’s Daughter
Sorozat: Vörös Pöttyös



Scott Pratt – Egy ártatlan ügyfél 
(Joe Dillard 1)


Egy bűntény, amire a bulvárlapok ráharapnak…
Egy ügy, amiről a legtöbb ügyvéd álmodik…
Egy bírósági tárgyalás, ami több életet pusztít el, mint amennyit megment…
Egy prédikátort brutálisan meggyilkolnak egy Tennessee motelszobában. Egy gyönyörű, titokzatos fiatal lányt vádolnak. Ő lenne az az „ártatlan ügyfél”, akire a kiábrándult, pályaelhagyásra készülő ügyvéd vágyik?


Eredeti cím: An Innocent Client
Sorozat: Kristály pöttyös – női pszichothrillerek



Loreth Ann White – A csali


Visszakaphatod-e az elrabolt életed?
Tizenkét évvel ezelőtt Sarah Bakert elrabolta és számtalanszor megerőszakolta a Watt Lake-i gyilkos. Hónapokat töltött a férfi fogságában, de végül sikerült megszöknie. A sorozatgyilkost elfogták, Sarah azonban mindenét elvesztette: a férjét, a lányát, az egész életét.
A poszttraumás stresszel küszködő Sarah Olivia West néven lel menedéket a Broken Bar Ranchen, ahol a sebei végre gyógyulni kezdenek. Az egykori nyomozásban résztvevő rendőrök egyikének azonban meggyőződése, hogy nem a valódi Watt Lake-i gyilkost tartóztatták le. Csapdát állít a tettesnek, és idővel újabb holttestet fedeznek fel. Oliviának szembe kell néznie a lehetetlennel – elképzelhető, hogy a mészáros visszatér, hogy befejezze, amit elkezdett?
Amikor a közelítő tél elszakítja a külvilágtól a birtokot, csak egyetlen ember segíthet Oliviának: Cole McDonough, író, kalandor, egyben a birtok örököse, aki rég szunnyadó érzéseket ébreszt fel a nőben. Ezúttal azonban Olivia elszánt igyekezete, hogy eltemesse a múltat, nem csak a szerelem lehetőségét veheti el tőle, de akár az életébe is kerülhet.
Kövesd a sorsát!


Eredeti cím: A Dark Lure
Sorozat: Kristály pöttyös – női pszichothrillerek



Marybeth Mayhew Whalen – Bár igaz lenne!


Idilli amerikai kisváros – egy csaknem tragikus baleset sötét felfedezések egész sorát indítja el.
Az észak-karolinai Sycamore Glen kívülről a békés, átlagos amerikai kisváros képét mutatja, de a fehér deszkakerítések mögött egyik háztól a másikig húzódó titkok hálója feszül.
Mindannyian csöndben viselik saját múltjuk súlyát, míg a környék kedvenc strandján történt baleset meg nem bolygatja a kényes egyensúlyt. És amikor a körülmények úgy hozzák, hogy egy régi lakos visszatér,önkéntes száműzetéséből Sycamore Glenbe, az összefonódó élettörténetek szövete bomlani kezd..
Egy tikkasztó nyár során rég eltemetett titkok kerülnek felszínre, és a szomszédok rádöbbennek, hogy lehetetlen igazán megismernünk a hozzánk legközelebb állókat is.
De vajon szeretni is lehetetlen őket? És megbocsátani nekik?
Pillants be a szomszéd ajtók mögé!


Eredeti cím: The Thiings We Wish Were True
Sorozat: Kristály pöttyös – női pszichothrillerek



Bryn Greenwood – Minden csúf és csodálatos dolog


Wavy ötéves korára már nagyon sok traumát szenvedett el.Nem hajlandó sem beszélni, sem mások előtt enni, mert kábítószerfüggő anyja mocskosnak tartja, ami a szájába kerül. Apja, a drogdíler Liam nem sokat törődik a családjával. Wavy egymaga küszködik, hogy iskolába tudjon járni és ellássa a kisöccsét, Donalt. Csak Kellen, Liam egyik embere mutat együttérzést és törődést Wavy irányában. A szeretetre éhes kislány és a sérült férfi egymásba szeretnek, és Wavy mindössze tizenhárom éves, amikor szexuális kapcsolatot kezdenek. Nagynénje  pedofilnak bélyegzi Kellent, és kitartóan küzd, hogy elválassza őket egymástól. Wavy időközben felnő, és hihetetlen szívóssággal, minden akadályt legyőzve dolgozik azon, hogy ismét összekerülhessen a férfival.
„Lírai és perzselően őszinte próza a szerelemről és a teherbírásról szóló, az elképzelhető legsivárabb környezetben. A regényirodalom legjobb darabjaihoz hasonlóan összezavar és kihívás elé állít, mivel kénytelenek vagyunk részvéttel tekinteni még a legesendőbb, felejthetetlen szereplőre is. Az első oldaltól az utolsóig lebilincselt.” – Patry Francis, háromszoros Pushcart Díj-jelölt
„Kínzóan nyers, de gyönyörűen megírt könyv.Hipnotikus erejű történet a felnőtté válásról és szívszorító tragédia egyszerre. Greenwood érzelemdús prózája és gondosan megrajzolt karakterei azonnal megragadtak, és fogva tartottak. Még most is Wavyre gondolok, az ő csúf és csodálatos világára, pedig már régen elolvastam az utolsó oldalt is. – Jillian Cantor, író
„Érzelmes húrokat pengető regény, olyan hihetetlen szereplőgárdával, amit nem egyhamar felejt el az olvasó. Bryn Greenwood egyéni hangjából és az emberi természet kivételes ismeretéből születik meg ez a lenyűgöző mese családról, veszteségről és szerelemről, amely olyan kiszámíthatatlan és ihletet adó, mint a szerelem maga. – Brunonia Barry, New York Times Bestselller –szerző, A csipkeolvasó írója
„Bryn Greenwood regénye olyan jó, hogy az szinte fáj. Prózája szikár, pontos, elegáns, telis-tele beszédes részletekkel, – a visszafogott dialógus mindent leleplez.” – Robert Ferrigno, New York Times Bestselller-szerző, a Monkey Boyz, a Horse Latitudes és a Bérgyilkos-trilógia írója


Eredeti cím: All the Ugly and Wonderful Things
Sorozat: Rázós könyvek



2019. március 13., szerda

Laurelin Paige – Szabadíts meg!


Találkozások 1


Laurelin Paige neve nem ismeretlen a zsáner kedvelőinek, hiszen több könyvével, sorozatával is találkozhatott már a magyar olvasóközönség. A Libri Kiadó a Fixed sorozat spin off történetét, a két részes Találkozásokat hozta el a szerző rajongóinak. Ennek első könyve a Szabadíts meg, mellyel a Blogturné Klub három bloggere indul turnéra. Kövesd őket, játsz velük, s amennyiben a szerencse is melléd áll, tiéd lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.





Gwen Anders sebhelyekkel, kérges szívvel élte túl a nehéz gyerekkort. Elégedetten végzi a munkáját: a menő New York-i klubot, az Eighty-Eighth Floort menedzseli. Az ő története nem azzal ér véget, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”. Fenébe a tündérmesékkel! Amúgy sem hisz az ilyesmiben.
Amíg meg nem ismerkedik JC-vel.
A gazdag, megnyerő playboy a legszexisebb férfi, akit Gwen valaha látott, de őt nem érdekli az éjszakai kalandor. Ám amikor egy családi tragédia kis híján az összeomlás szélére sodorja, JC az, aki új túlélési trükköt tanít neki, mely elemi ösztönökre és vágyakra épül. JC kötöttségektől mentes leckéi arra kényszerítik Gwent, hogy lemondjon az irányításról. A gondosan felhúzott falak lassan összeomlanak körülötte.
Gwen csodálatos világot fedez fel a börtönén túl. A szabadság megrészegíti – és halálra rémíti. Amikor rájön, hogy érez valamit JC iránt, félti a szívét. Főleg, amikor kiderül, hogy JC-nek is vannak titkai. Olyan titkok, melyen nem eresztik.


Libri, 2019
Eredeti cím: Free Me, 2014




Laurelin Paige könyveivel mindig bajban vagyok, mert soha nem tudom, hogy mire számítsak. Persze, az erotikán túl, mert az nála mindig biztos befutó.
A Fixed sorozatát, amivel a magyar piacra berobbant, szerettem is, meg nem is, viszont a First and Last mindkét részét kedveltem, és azért mindkettőt, mert külön-külön semmi értelme nem lett volna. Annyival több van abban a történetben mint a szerzőre jellemző csatakos erotika, de mint minden, ez is ízlés kérdése, meg azé, hogy ki mit akar érteni belőle, mert ugye nem vagyunk egyformák.
S akkor most itt van ez az újabb két részes történet. Egyelőre csak az első része érhető el magyar nyelven, amit természetesen akkor hagyott abba szerzője, amikor már igazán érdekes lett volna a dolog. Remek marketing fogás, nem mondom, de én már annyira vágyom egy olyan könyvre, aminek eleje és vége is van, illetve a befejezésre nem kell hónapokat, esetleg éveket várni. Feltételezem, ezzel nem vagyok egyedül, de ez pusztába kiáltott szó.
A Találkozások a szerző Fixed trilógiájának (rossz beidegződés – azóta a trilógia duplájára nőtte magát!) spin off története. Hogy a Szabdíts meg! miben kapcsolódik hozzá? A történet hősnője, Gwen Anders, annak a Norma Andersnek a húga, aki Hudson Pierce jobbkeze, és aki gyengéd érzelmeket táplált főnöke iránt a Fixed történet egy adott pontján. Ugye azt tudjuk, hogy fölöslegesen. Egyébként a történetben epizódikusan maga Hudson és felesége is meg fog jelenni, Norma is megkapja a maga helyét, mint mellékszereplő.
Tehát itt van Gwen Anders, az Eighty-Eighth Floor klub menedzsere, közel a harminchoz, és sajnálatos módon neki sem volt boldog gyermekkora. Az még sajnálatosabb, hogy ezzel a klisével már sokadszorra kell szembesülni, mintha a világ csupán ilyen típusú emberekből állna.
Ettől függetlenül Gwen elég jól megvan, van munkája, amit még élvez is, van fedél a feje fölött, hiszen nővérével osztozik annak lakásán és esze ágában sincs tartós kapcsolatba bonyolódni senkivel. Itt a tartóson van a hangsúly. Kicsit magányos, kicsit tartózkodó, és szivesebben tölti szabad estéit otthon a tévé előtt, vagy nővére társaságában… szintén otthon.
Gwen és a történet hősének megismerkedése véletlen eredménye. Helyettesített valakit, amikor a rájött, hogy a klub egyik magántermében dekadens buli folyik. S mint utóbb kiderült ez heti rendszerességgel megtörtént. Itt találkozik először Gwen és a titokzatos JC, aki a pikáns bulikat szervezi barátainak és innen indul a titkokkal teli történetük.
Nagy véleményem nincs Gwenről, mint szereplőről. Az esze tiltakozik, hogy belemenjen abba a kizárólag érzéki élvezetekre korlátozott és nagyon jól behatárolt viszonyba, de mégis megteszi és úgy viselkedik a férfi jelenlétében, mint egy tüzelő szuka. Tudom, ez így csúnyán hangzik, de szebben nem tudom szemléltetni azt, ahogyan Gwen reagál a férfi jelenlétében. Ebben a felállásban a férfi irányít, nincsenek teljes nevek, nincsenek személyes infók, nincs kötődés, csak szex és az is a JC feltételei szerint. Csakhogy ez a viszony lassan megváltozik, legalábbis, ami Gwent illeti, hiszen egyre több információmorzsát ad át magáról a férfinak, miközben az nem viszonozza semmivel. Nyilvánvaló, hogy a férfi titkol valamit és ez szerencsére ki is derül a könyv végére, viszont nem volt akkora durranás mint vártam volna.
A politikai korrektség nevében a történetben feltűnik Benjamin, az Anders nővérek öccse. Róla azt kell tudni, hogy homoszexuális és ő az, aki a legrosszabban viselte a bántalmazó apa viselkedését. S mit tesz a fikció ördöge? A bántalmazó apa pont most szabadul a börtönből, hogy ismét megkeserítse gyermekei életét.
Szóval feszültség volt bőven, erotikában sem volt hiány, mint ahogy meglepetésekben sem. A kellemetlen fajtából. Mert a JC-féle Las Vegas epizódnál bizony fintorogtam egyet, hogy ez most meg mire volt jó?
Hogy mi nem volt? Boldog végkifejlet. Biztosan lesz majd, de ki kell várni a sorozat második részét. Hogy ez hogyan fog majd materializálódni, arról fogamam sincs, még megtippelni sem tudom. Egy biztos: ennek a kötetnek a végére JC és Gwen már nem egy pár – hiába a kölcsönös szerelem –, egyelőre az is kétséges, hogy valaha is azok lesznek.
Bár az elején nehezen indultak be a dolgok, utána a cselekmény meglehetősen felpörgött, erotika is bőven volt benne, tehát a zsáner kedvelői minden bizonnyal értékelni fogják ezt az új Laurelin Paige történetet. Meg ízlések és pofonok…




A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:




Hudson (Fixed 4)

Első érintés (First and Last 1)

Utolsó csók (First and Last 2)

Chandler (Fixed 5)




A történet hősei az Eighty-Eighth Floor klubban ismerkednek meg. Ha klub, akkor italokat is felszolgálnak, s ha italok, akkor lássuk hogyan is állunk a koktélokkal.
A turné minden állomásán egy ismert koktél fotóját és klasszikus receptjének összetevőit találjátok. A ti feladatotok az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a koktél nevét
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.






10 cl Prosecco

5 cl zúzott őszibarack











03.13 - Betonka szerint a világ…
03.15 - Kristina blogja
03.17 - CBooks