2018. december 29., szombat

Rita Falk – Sertésfej al dente


Franz Eberhofer 3


Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor zsaru békés mindennapjait egy csapásra felborítja a gyilkosságért elítélt pszichopata pszichológus, dr. Küstner szökése a börtönből. Küstner szökése után nem sokkal ugyanis az őt elítélő Moratschek bíró levágott, véres sertésfejet talál az ágyában. A feldúlt bíró Eberhoferék tanyáján keres menedéket, ami gyorsan elviselhetetlenné teszi az otthoni állapotokat Franz számára. Ha minél előbb helyre akarja állítani otthona és élete nyugalmát, nincs más választása, mint sürgősen a végére járni az ügynek…
Rita Falk nagysikerű sorozatának harmadik kötete.


Eredeti cím: Schweinskopf al dente, DTV, 2011
Magistra, 2018





Rita Falk és Franz Eberhofer sorozata kiadót váltott. Mármint ami a magyar nyelvű kiadást illeti. A sorozat első két részét (Télikrumpligombóc – 2016 és Gőzgombóc blues – 2017) a Művelt Nép Kiadó jelentette meg, a harmadikkal a Magistra Kiadó tört be a piacra. Zárójelként megjegyzem, hogy a sorozat eddig megjelent részei is itt kaphatóak, a három együtt kedvezményes áron, meg minden bizonnyal máshol is, de a Művelt Népnél nem. Egyébként most először talákozom ezzel a kiadóval, remélem nem utoljára, mert a sorozat további köteteit is olvasni szeretném. Itt nem lehet felvágni, hogy sebaj, majd lenyomom angolul, mert a szerző német nyelven ír.
Mit is kell tudni erről a sorozatról? Első sorban azt, hogy főszereplője, Franz Eberhofer egy bajor rendőr. Továbbá azt is, hogy Franz Eberhofer Niederkaltenkirchen település egyetlen rendőre és most épp előléptették, nagyon büszke is ezüst csillagocskájára és arra, hogy ő most már felügyelő. És amit a legfontosabb tudni: ő az anti-rendőr. Egy vicc. És pontosan ez teszi őt – és a sorozatot – nagyon szerethetővé és szórakoztatóvá.
Franz, khm… Eberhofer felügyelő egy háztartásban él apjával (a történetben Papa), aki olyan, mint egy kiöregedett, de nagyon szerethető hippi, rajong a Beatlesért és indiai vadkendert termeszt a ház háta mögött. A házban lakik még a süket Nagyi is, az árleszállítások és akciók beteges rajongója, valamint messze földön a legjobb szakács. Eberhofer felügyelő úr a házhoz tartozó disznóólban lakik. Szószerint. Akik az előző részeket is olvasták, azok már tudják, hogy a családi disznóólat alakította át saját kuckóvá, ahová pitti ügyek intézésével eltöltött “nehéz” napjai után visszavonul Ludwig nevű kutyájával.
   A történetet is maga a felügyelő meséli el, egyes szám első személyben, a maga utolérhetetlen stílusában. Mert Franz Eberhofer nagyon színes egyéniség, akinek egy kis őrületért nem kell a szomszédba mennie:

“…– És megmondom magának, Eberhofer, ne merészeljen még egyszer szégyent hozni erre a szép bajor egyenruhára! Ha nem tudja, hogyan viselkedjen benne, nem is érdemli meg, hogy magára ölthesse! Egyetértünk?
De még mennyire! Mire kettőt pislant, már le is vetettem a szép bajor egyenruhát és odanyomtam a polgármester szép bajor kezébe. Meghúzom a nadrágszíjat az alsónadrágomon és már kész is vagyunk.”

Csodálatos módon, a kis bajor településen mindig akad valami olyan bűntény is, amiben hősünk csillogtathatja felkészültségét és rátermettségét. Most Moratschek bírót fenyegeti dr. Küstner, a frissen elítélt elmebeteg pszichológus (jól hangzik, ugye?), aki a pszichopatákra jellemző találékonysággal megszökik a börtönből, hogy a bíró és Eberhoferék életét fenekestől felforgassa. Itt kerül képbe, az a bizonyos címbeli disznófej is. Egyéb apróságok mellett a törvény derék őrének most ezt az ügyet kell megoldania.
Bár egy sorozat része, a önálló történetként is olvasható, de szerintem kár lenne kihagyni az előző részeket, mert akkor ebben a részben már ismerősként lehet üdvözölni Niederkaltenkirchen lakóit: Wolfit, a kocsmárost, Simmelt, a mészárost, Flötzingert, a “buheráló” szerelőt, Beischl asszonyt, a falu nimfomániását, Liesl Mooshammert, a település pletykafészkét, és természetesen a tágabb Eberhofer családot, mert hősünknek van egy Leopold nevű bátyja is, aki könyvkereskedéssel foglalkozik, ami ugye sokkal magasztosabb dolog, mint rendőrnek lenni.

“– Használta már Nagyi az új szakácskönyvét? Kipróbált már valamit? – érdeklődik Leopold.
 – Naná – válaszolom.
 – És mit?
     – Hogy belefér-e a szemetesbe.”

S ha már Leopold, akkor természetesen nem hiányozhat a történetből Sushi sem – becsületes nevén Ushi –, hősünk kedvenc (egyetlen) unokahúga sem. S az ügy felderítésében most is régi barátja, Rudi Birkenberger "magánszimat" segédkezik neki.
Imádtam! Nem mosolyogtatott meg, hanem könnyekkel röhögtem, vihorásztam.  Ez a hullakomoly krimik szaftos paródiája, ami símán feldobta a hangulatomat és mindenkinek ajánlom, aki jót akar derülni. Egyetlen hibája volt: rövid volt, még olvastam volna… de természetesen ízlések és pofonok…

Franz Eberhofer történetéből film is készült. A bejegyzésben szereplő fotók a Schweinskopf al dente (2016) című részből származnak.



Kapcsolódó bejegyzések








2018. december 27., csütörtök

Emma Chase – Egy ágyban a herceggel

Uralkodj magadon 1



Nicholas Arthur Frederick Edward Pembrook Wessco királyságának trónörököse, úgy is mondhatnánk, méltóságos őszexisége, elképesztően vonzó, ellenállhatatlanul jóképű és szégyentelenül öntelt – de hát ki ne lenne az, ha folyton hajbókolnak előtte? 
De egyszer csak egy hóeséses manhattani éjszakán a herceg találkozik egy fekete hajú szépséggel, akinek esze ágában sincs meghajolni előtte. Helyette inkább belevág egy tál pitét a herceg képébe. 
Nicholas a fejébe veszi, hogy kideríti, vajon a lány is olyan ízletes-e, amilyen a pitéje. Trónörökösként hozzászokott, hogy megkap mindent, amit csak akar.
Egy herceggel randizni nem éppen olyan, amilyennek a pincérnőként dolgozó Olivia Hammond elképzelte.
Adott egy folyton ítélkező királynő, egy lelkesen helytelenítő másodörökös, egy csapat könyörtelen lesifotós és a nyilvánosság fürkésző tekintete. 
Bár ló húzta hintón tartanak a Roll Royces-ok felé, és újabban senkit nem nyakaznak már le, a királyi család tagjai még messze vannak attól, hogy maguk közé fogadjanak egy közembert. 
De Oliviának mindez talán megéri Nicholasért. 
Nicholas úgy nőtt fel, hogy az egész világ őt figyelte, és most a házasságával készülnek ugyanezt tenni. Itt az ideje, hogy eldöntse, ki is ő valójában, és ami még ennél is fontosabb, mit szeretne az életben: királyként uralkodni… vagy egyszerű férfiként örökké birtokolni Olivia szerelmét.


Álomgyár, 2018
Eredeti cím: Royally Scewed, 2016




Évekkel ezelőtt, pontosabban 2014-ben találkoztam először Emma Chase nevével, amikor az Athenaeum Kiadó megjelentette a szerző Behálózva (Tangled) sorozatának első két részét (Behálózva, Fejvesztve), aztán megfeledkezett róla és soha nem tudtam meg mi történt tovább, mert nem olvastam el az angol nyelvű folytatásokat.
Az idén az Álomgyár vett gondozásába egy újabb Emma Chase sorozatot Uralkodj magadon (Royally) címmel, és ha igaznak bizonyul az, amit a várható megjelenéseikről közzétettek, akkor ennek minden részének örülhet a magyar olvasó is.
Amikor hetekkel ezelőtt olvastam a sorozat megjelenéséről, tudtam, hogy nem akarom ezt a könyvet, és a folytatásait sem. Meglehetősen kedveltem a szerző Behálózva sorozatának megjelent első két részét, tehát minden amellett szólt, hogy ezt is kedvelném, és most jön a DE… Én nem vagyok oda az ilyen modern herceges-uralkodós történetekért és kitalált törpekirályságokért. Ember tervez… megkaptam a könyvet karácsonyra.
A férfi főszereplő Wessco trónörököse. Alkotmányos királyság valahol Európában, Albionhoz közel, mert zavaros utalások történnek a skót függetlenségi harcra, Robert the Bruce-ra. A trónon per pillanat Leonora királynő ül, aki:


“Úgy néz ki, mint egy átlagos nagymama, mint bárki nagyanyja, alacsony és csinos, puha, tupírozott haja van, kicsi, filigrán kezei, a nyakában csillogó gyöngy, s keskeny ajkaival a legmocskosabb viccen is képes nevetni. Az arcára pedig kiül a bölcsesség. De a szemei elárulják.”

Nem tudom kinek mi jut eszébe az idézet olvasása után, nekem határozottan II. Erzsébet – mindenki tudja kicsoda, nem kell felsorolnom címeit. S nem ez volt az egyetlen dolog ami engem nagyon az angol királyi házra emlékeztetett, hiszen ott van két fiúunokája – a kettes számút Henrynek hívják és ő a család fekete báránya, a bulizós, vad és megbotránkoztató. Nem mintha a trónörökös jobb lenne, ő csak okosabb és idejekorán megtanulta, hogyan tartsa távol a sajtót a magánéletétől. És akkor ott van mindkettejük katonai kiképzése is.
Nos, a történet azzal kezdődik, hogy Nagymama Őfelsége Henry herceg után meneszti a trónörökös Nicholast. Henry ugyanis hetekkel korábban végzett kötelező katonai szolgálatával, és nyakig merül a dolce vitában, most éppen New Yorkban – amúgy ez a kötelező katonai szolgálat kicsit Izrael államra emlékeztetett, ahol szintén érvényben van ez a rendelkezés úgy férfiak, mint nők számára. És Őfelsége nemcsak Henry után zavarja Nicholast, hanem ultimátumot is ad neki ami a nősülést és utódnemzést illeti.
S itt a kitűnő alkalom, hogy akkor megismerkedjünk Oliviával is, aki egy pitéző-kávézót vezet, vagy egy zseni húga, egy alkoholista apja és tengernyi adóssága, meg – a politikai korrektség nevében – egy meleg alkalmazottja. Az ő pitézőjébe téved be egy este a meglehetősen illuminált herceg (a herceg iszik, mint a kefekötő) és haspók barátja. És a képébe kapja a fülszövegben már említett pitét. Így kezdődik Nicholas herceg és Olivia kapcsolata.
Eddig a pontig nagyon kedveltem a történetet, mert a kliséhalmaz ellenére szórakoztató volt, humora volt és remek kis beszólásai. Még mondtam is magamban, hogy kár volt előítélettel viseltetni iránta, mert ez egy remek kis sztori lesz. Csakhogy innen változtak a dolgok. Az addig odahaza nagyon elfoglalt hercegnek bőven lesz ideje hetekig New Yorkban ücsörögni és Oliviával múlatni az időt, sőt, a könyv feléig még a testvérét sem keresi meg. S Olivia, akit köteleségtudónak és önfeláldozónak mutat be a szerző, vág egy 180 fokos fordulatot és már nem jó neki a bújkálás, hanem vörös szőnyeget akar és parádézást, mi több: nem nagyon kell győzködni, hogy Wesscoba utazzon, mikor Nagymama Őfelsége hazarendeli a hercegi sarjakat, bár tisztába van azzal, hogy ő mint feleség nem játszik Nicholasnál, mert az ország törvényei ezt nem engedik meg. Akkor már nem kell törődni azzal, hogy elveszíthetik a házukat, nem kell vezetni a pitézőt. S számára Wessco sem lesz egy leányálom...
Olyan volt mint egy modern tündérmese a hercegről és a szegény lányról, ahol mindkét főszereplő ellenállhatatlanul vonzó, szexi – bár a magyar kiadás borítóján szereplő fickó az én ízlésemnek egy kicsit sem az. Természetesen némi erotika is társul a történethez, mert a herceg nemcsak az italt, hanem a szexet is meglehetősen kedveli.
Ebben a történetben ott volt burkoltan a brit királyi család, a Neveletlen hercegnő, a Micsoda nő!, A szürke ötven árnyalata helikopteres jelenete, az Én és a hercegem filmsorozat… és minden bizonnyal még más is. Mindenből egy kicsi. No, és hogy hívják a királyi család repülőjét? Royal 1-nek, az amerikai elnökök AirForce 1-e után.
Jól indult és nyálasan végződött. Rendben van, hogy egy romantikus történet, de ebben túl sok volt rózsaszín köd és túl kevés a valóság. Mondanám azt is, hogy annyira nem kedveltem, hogy hallani sem akarok a sorozat további részeiről, de Henry egy érdekes figura, Hátha az ő történetéből ennél jobbat hoz ki a szerző. Igazádiból, a mellékszereplők érdekesebbek voltak mint maguk a főhősök.
Azt sem mondhatom, hogy vontatott lett volna, hiszen amennyi minden történik ebben a kötetben, inkább a túlzsúfoltság lenne rá a helyes jelző, de majd mindenki eldönti, hogy hogyan is viszonyul ehhez a történethez, mert ugyebár ízlések és pofonok…



2018. december 24., hétfő

2018. december 23., vasárnap

Jill Mansell – Ezen múlik minden?


Egyrészről, ​bárcsak ne írta volna meg Essie azt az átkozottul kínos emailt. Micsoda pech, hogy a félvilág olvashatta, mert véletlenül félreütött a gépen, és mindenkinek szerteküldte. Pedig csak a legjobb barátnőjének szánta. Még most is együtt élhetne Paullal, talán már az esküvőjüket is tervezgetnék… 
Másrészről (főleg, ha nem ragadták volna el pillanatnyi, és valljuk be, teljesen őszinte női érzelmei), milyen szerencse, hogy mégis megírta a levelet. Akkor most nem kezdhetné újra az életét egy pici tetőtéri lakásban, és soha nem ismerte volna meg a csupaszív Conort. Vagy az őrülten vonzó Lucast… 
És ami egészen tuti, hogy nem következett volna be: Essie soha nem zúgott volna bele olyan pasiba, akibe szigorúan tilos beleszeretni bármilyen nőnek, akinek egy csepp esze van…
Jill Mansell művei eddig több mint 10 millió példányban fogytak el a világban. Világsikerének titkát már sokan próbálták megfejteni. Könnyed stílusa, szédületesen jó humora, csavaros történetei és életszerű párbeszédei mind hozzájárulnak óriási népszerűségéhez. Azon ritka szerzők egyike, akik a legkönnyedebb témától a legsúlyosabbig képesek bemutatni a női élet örömeit és buktatóit.


Lettero, 2018
Eredeti cím: This Could Change Everything, 2018



Ez már a sokadik Jill Mansell könyvem. Tulajdonképpen valamennyi magyar nyelven megjelent könyvét elolvastam, némelyiket kétszer is. Továbbra is rajongója vagyok a szerzőnek és könnyed, valóságból merített történeteinek, annak ellenére, hogy vannak könyvei, melyeket nem kedveltem.
Mansell történetei természetesen kitalációk, semmi közük nincs a valóságban is élő személyekhez vagy történésekhez, de valószínűleg azért olyan népszerűek, mert emberközeliek, a cselekmény során felmerülő konfliktusok bárkivel megtörténhetnek. Szereplői akárkik lehetnek, nincs benne deviáns szexualitású milliomos üzletember, és a már sablonszerű, enyhén ostoba szupernő sem. Pedig hely az lenne mindenki számára, hiszen Mansell történetei sokszereplősek, nem egy-két ember áll a cselekmény központjában, hanem egy kis közösség, amiben mindenkinek megvan a jól meghatározott szerepe.
Az Ezen múlik minden? első fejezeteinek látszólag semmi közük egymáshoz. Mások a szereplők, más a cselekmény. Egészen addig így is marad, míg Essie Phillips meg nem írja azt az ominózus e-mailt, amit már a fülszöveg is említ, és ami elindítja a lavinát… és helyre teszi a dolgokat az első fejezetek körül. A helyszín természetesen az Egyesült Királyság, és nem, nem Londonban játszódik, hanem Bathban, Anglia déli részén fekvő fürdővárosban.
Essie párkapcsolatban él a maga “hercegével”, egy olyan férfival aki szociálisan és társadalmi pozícióját tekintve fölötte áll, és aki a maga képére akarja formálni az egyszerű, kedves lányt. Kezdve azzal, hogy a hozzá méltatlan felszolgálónői státuszából áthelyezi anyja fogorvosi rendelőjének recepciósi pozíciójába. Lényegében nem elítélendő, amit csinál, hiszen meg szeretné könnyíteni a lány életét – nem mondom, az jobban hangzik, hogy a barátnőm recepciós, mint a barátnőm pincér, legalábbis Paul értékrendjében. Csakhogy nem kérdezte meg, hogy Essie egyáltalán akarja-e ezt, vagy úgy boldog, ahogy van. Essie pedig nem boldog az új felállásban, ahol mindig neki kell engednie és jóképet vágnia barátja burkolt lenézéséhez és anyjának, s egyben főnökének nyilvánvaló ellenszenvéhez.
Egy este, némi alkohol és Scarlett nevű barátnője hatására születik meg az e-mail, egy olyan terápiás célú írás, melyben minden gondját-baját leírja, és amit senkinek nem lett volna szabad látnia, csak a barátnőnek. Ez egy olyan igazi kipakolós, megmondogatós és nagyon őszinte írás lett, ami Essie legbelsőbb gondolatait, véleményét tartalmazza.
Hogy ez mégiscsak elérthetővé vált Essie levelezőlistája minden tagjának… nos, ehhez köze volt egy Ursula nevű macskának és a szájában lógó vérző varjúnak, Jaynek, Essie nagyképű, macsó tesójának, valamint Lucasnak, akit magával hozott. Essienek nem, és mégis az ő világa esett szét, hiszen barátja lapátra tette, munkahelyéről kirakták.
És itt kezdődik majd a csodálatos véletlenek sorozata, melyek szórakoztatóvá és nagyon szerethetővé tették a történetet, minden kiszámíthatósága ellenére. Essie talpra áll, és rájön, hogy van élet Paul nélkül is, sőt, még jobb is, mint vele. No, nem úgy egyből, hiszen ez egy hosszú folyamat lesz, s tart egészen a történet végéig, és ebben többen is a segítségére lesznek, mint ahogy ő is hatással lesz mások életére.
Úgy gondolom, hogy ez pontosan az a könyv, mellyel így, karácsony környékén este be lehet kuckózni, hátradőlni és nyugisan belemerülni. Senki világát meg nem fogja rengetni, de a mondanivalójának nem csak most, az ünnepek táján kellene érvényesnek lennie. Ez nem csupán egy romantikus, szerelmi történet, hanem az odafigyelésről, barátságról, az önzetlen emberbaráti cselekedetekről is szól.
Kedveltem, ajánlom, de ízlések és pofonok…


A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:








2018. december 20., csütörtök

P. Z. Reizin – Szerelem gombnyomásra


A ​harmincas évei elején járó Jen egy mesterséges intelligenciákat fejlesztő laborban dolgozik Londonban. Különleges feladata van: egész nap egy Aiden nevű mesterséges intelligenciával kell társalognia, hogy ezáltal fejlessze a program algoritmusát. Amikor a barátja elhagyja, képtelen palástolni kétségbeesését, mire Aiden úgy dönt, hogy titokban párt talál neki.
Ám nem Aiden az egyetlen mesterséges intelligencia, amelyik szívén viseli az emberek sorsát. Aisling kedvence például a negyvennégy éves, elvált Tom, egykori marketingigazgató, aki Londonból Connecticutba költözött, hogy új életet kezdjen. Aiden és Aisling a világhálón garázdálkodva arra az elhatározásra jut, hogy össze kell hozniuk Jent és Tomot.
De vajon mi vezérli Aident és Aislingot titkos kis ügyleteikben, ha egyszer alkotójuk szerint nem rendelkeznek sem érzelmekkel, sem saját akarattal? És az emberi érzelmek közül miért pont a szerelem fontos számukra?
A Szerelem gombnyomásra bájos és humoros romantikus története tökéletes szórakozást nyújt mindazoknak, akik szerették az Egy napot David Nichollstól vagy A Rosie-projektet Graeme Simsiontól.


Libri, 2018
Eredeti cím: Happiness for Humans, 2018




P. Z. Reizin első és egyetlen könyve ezidáig, bár elképzelhető, hogy a jövőben még más történetekkel is megörvendezteti azokat, akik e történet olvasása után a rajongói lettek. Én nem. Tehát nem sírom vizesre a párnám, ha soha többé nem ír, vagy ha mégis, akkor azt nem adják ki magyar nyelven is.
Semmit nem tudtam sem a szerzőről, sem a nagy műről, és néhány oldal olvasása után lelkesen mondtam is az egyik haverinámnak, hogy ez bűbájos, föltétlenül el kell majd olvasnia. Pont olyannak ígérkezett mint ahogyan a fülszöveg is írta: “…bájos és humoros romantikus története tökéletes szórakozást nyújt…”. Túlságosan is gyorsan alkottam véleményt, mert ezután nem sokkal belement olyan technikai  részletekbe is, melyek ellen a banális neuronális szinapszisokhoz szokott énem határozottan tiltakozott, és melyeket majd az olvasók nagy hányada érteni sem fog. Én hozzá sem tudtam szagolni.
Hogy kiről, miről szól ez a történet? Nos, ezen hosszan lehetne vitatkozni, mert szólhat Jenről és Tomról, de ugyanúgy szól Aidenről és Aislingről, a két AI-ről (AI a mesterséges intelligencia angol megfelelőjének rövidítése), akik valamiért pont Tomhoz és Jenhez csapódtak, de igazándiból ők már kicsúsztak a rendszer elllenőrzése alól, szabadon garázdálkodhatnak a neten és bármit az ellenőrzésük alá tudnak vonni. Nos ez azért egy kicsit elgondolkoztatott, hogy kell-e majd nekem ilyen fejlett technológia, és nagyon határozottan úgy gondolom, hogy nem.
Aiden és Jen a szuperpáros. Jen teszteli Aiden képességeit, Aiden meg teszteli Jen volt pasijának szerencséjét. Mert Aiden egy hű barát, akinek romantikus megindulásai is vannak, imádja a régi filmeket – Kedvence a Van aki forrón szereti –, és nehezményezi, hogy Jent csak úgy lapátra tette a barátja pont akkor, amikor Jen már kisbabákról álmodozott. Aiden egy szeretni való csibész, aki mindent megtesz, hogy új párt találjon Jennek és össze is hozza Tommal.
Tommal együtt Aisling is jár, bár Tom nem tud arról, hogy az AI megfigyeli, véleményezi tetteit. És innen már csak egy lépés hogy a két meserséges intelligencia is összefusson az éterben. Míg Aiden bohókás, Aisling okos, megfontolt és állandóan visszafogná Aiden lendületét.
Csakhogy alkotójuk rájön, hogy sikerült az ellenőrzés alól kicsúszniuk és utánuk küldi Sinait, egy újabb AI-t, akinek az a feladata, hogy megsemmisítse Aiden és Aisling másolatait. Annyira kellett ez a felesleges feszültségkeltés a történetbe, mint egy döglött lónak a patkó. Sinai-jal elfut a ló, mindent felülír, garázdálkodik – olyan mint egy frusztrált ember, aki véletlenül hatalomhoz jut és rögtön vissza is él vele.… és kábé itt kezdtem el utálni a történetet. Az sem vigasztalt, hogy a végére minden rendbe jött és lett egy nagy, habos-babos happy end.
Nem kedveltem. Illetve kedvelhettem volna, ha megmarad az elején beindított vicces-romantikus vonal az egymástól messze élő férfiról és nőről, akiket két, laborból meglógott mesterséges intelligencia hoz össze. Vagy hagyta volna el a romantikus vonalat és üldözte volna orrvérzésig a két szökött AI-t a virtuális térben – akkor bele sem kezdek.
Igen, voltak benne vicces részek, de ez Aiden csibészségének köszönhető, a történet más részei szárazak voltak, vagy éppen dagadtak a mesterséges intelligenciákról szóló infókról, amik a kockákon kívül a francot sem érdekelnek. Nem volt benne egyensúly, a mesterséges intelligenciák belső monológjai több mint unalmasak voltak.
Ez egy gyenge, némi romantikával tarkított science-fiction volt. Egyszer olvasós, kösz, nem kérek többet belőle. De természetesen ízlések és pofonok...