A következő címkéjű bejegyzések mutatása: General Press. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: General Press. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 4., kedd

Julie Klassen – Az udvarház titka



   Amikor Abigail családja anyagi gondok miatt arra kényszerül, hogy eladja londoni otthonát, egy ügyvéd meghökkentő ajánlattal jelentkezik: egy tizennyolc éve elhagyatottan álló, távoli udvarházat ajánl fel számukra. Az épület azonban furcsa titkot rejt; az új lakók molyrágta ruhákat, bevetetlen ágyakat, félbehagyott hímzést találnak benne – egyértelmű, hogy a korábbi tulajdonosok meglehetősen sietve távoztak. De vajon miért?
   Ráadásul a faluban azt pletykálják, hogy az udvarházban található egy titkos szoba, tele kincsekkel. Abban a reményben, hogy megoldást találhat a családja nehéz helyzetére, Abigail nekiáll a kincs felkutatásának, hiába óvja ettől a jóképű, helyi segédlelkész, William. Vajon a titkok napfényre kerülésével, Abigail rábukkan a régóta vágyott szerelemre és a kincsre is – vagy igazi veszély leselkedik rá?


   General Press, 2020
   Eredeti cím: The Secret of Pembrooke Park, 2014



   Ha jól számolom Julie Klassennek épp a nyolcadik magyar nyelven megjelent könyve. Kedvelem a klasszikus romantikus történeteket, tehát nyilvánvaló volt, hogy teszek egy próbát írásaival. Tettem többet is, bár azt nem mondhatom el, hogy minden magyar nyelven megjelent könyvét olvastam volna. Jók a történetek, csupán a szerző stílusával, a kivitelezéssel vannak gondjaim. Ez a magyarázat arra, hogy nem ismerem minden írását és az utolsó Julie Klassen könyvet két évvel korábban olvastam egy blogturné keretén belül. 
   Az ember lánya mindig reménykedik, a szerző kapott még egy esélyt, mert a fülszöveg alapján izgalmasnak tűnt a történet. Az is volt, és ez volt az egyetlen dolog, amit motivált, hogy végigolvassam a könyvet.
   A történet főszereplője Abigail Foster, egy kisnemesi család nagyobbik lánya. A tökéletes és eltúlzottan romantiukus hősnő, bár azt is mondhatnám, hogy nem ő, hanem Pembrooke Park titkos szobája, hiszen az is legalább akkora szerepet kap a történetben, minden körülötte forog. mindenki azt szeretné megtalálni, különösen a kincset, amit oda rejtettek. Ez egy nagyon jó példa volt arra, hogy a kincs mindenkinek mást jelent, és nem feltétlenül anyagi vonzata van.
   Visszaterve a hősnőre, nos ő az a típus, akinek jellembeli tökéletességétől viszketegséget lehet kapni. A család csúnyácska idősebb lánya, legalábbis ezt érezteti vele mindenki, amikor angyalian szép húgával hasonlítják össze, ezért ésszel, talpraesettséggel kompenzál. Anyja helyett ő vezeti a háztartást, üzleti ügyekben apja tanácsadója és szerelmes a szomszéd fiúba, akivel együtt nőttek fel, együtt rajongtak az építészetért.
   A történet elején mindjárt két csapást is kap Abigail önbizalma: egyrészt szerelme egy éves európai utazásra készül, és minden reménye ellenére nem kéri meg a kezét, hanem úgy néz ki, hogy érzelmileg inkább a csélcsap, de csodaszép húgához vonzódik (s még mondja valaki, hogy a férfiak nem vizuális lények!). S gyorsan ezután jön a második csapás is: a család elveszíti szinte teljes vagyonát egy olyan befektetésben, melyet a lány teljes mellszélességgel támogatott, hiszen tulajdon nagybátyja szorgalmazta a társulást.
   A nincstelen család kettészakad: anyja és húga Londonba marad Luisa szezonja miatt és természetesen a látszat megörzéséért, Abigail és apja Pembrooke Parkba utazik, amit egy titokzatos távoli rokon bocsájtot a rendelkezésükre. S mivel apjának rendezni kell a család katasztrófális üzleti ügyeit, Abigail hamarosan egyedül marad Pembrooke Parkban.
   A helyről tudni kell, hogy húsz éve lakatlan, poros, lepukkant, a tulajdonos személye vitatott és csupán a hagyatékot kezelő ügyvéddel állnak kapcsolayban. Az egész helyet titok (és pusztulás) lengi körül, a helybéliek sem beszélnek arról, hogy miért és fenntartásokkal kezelik az új lakókat. Az egy Chapman család kivételével, akik valamikor a birtok intézői voltak, és idősebbik gyermekük, William a falu segédlelkésze. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a történetnek meglehetősen nagy spirituális töltése legyen, ami nem feltétlenül rossz, de nem is kedveltem.
   Abigail nem az a lány, aki veszni hagy egy jó kis titkot s természetesen mindent elkövet, hogy az itt-ott elejtett információkhoz még többet szerezzen, hogy megismerje Pembrooke Park és az ott lakók történetét, s különösen azt, hogy miért távozott a család olyan hirtelen. Kiváncsiságát még jobban felcsigázzák azok a névtelen levelek, naplórészletek, melyek egy idő után neki címezve érkeznek, és valamennyire segítségére van az ifjú segédlelkész is, akire a szerző következetlenül hol Williamként, hol Mr. Chapmanként utal. És aki lassan de biztosan gyengéd érzelmeket táplál a lány irányába (mégsem vizuálisak a férfiak?). 
   Hogy a dolgok jobban bonyolódjanak, megjelenik a színen egy titokzatos köpenyes alak, egy potenciális örökös, akit az ügyvéd határozott utasítása ellenére befogadnak a házba, és miért ne tűnne fel Abigail gyerekkori szerelme is, aki – mit tesz a fikció ördöge! – épp a szomszédos birtokon irányítaná az építkezést. Abigail világát anyja és húga érkezése is megzavarja, mert miért ne bonyolódnának még jobban a dolgok.
   S akkor még ott van a titkos szoba rejtélye, melyről lassan kiderült, hogy nem is olyan titkos, viszont kincs sincs benne, legalábbis olyan értelemben nincs, ahogyan a kincsvadászok azt elvárnák.
   A cselekmény lassan, vontatottan csordogált, és azt gondolom, hogy ez a történet akár jó is lett volna, ha valaki más tollából olvasom és nem a Klassenéből. Nem az volt a gond, hogy teljesen erotikamentes volt, mint a szerző könyvei általában, hanem a vontatottsággal volt bajom, azzal, hogy elveszett olyan részletekbe és leírásokba, melyeknek nem volt jelentőségük a cselekmény szempontjából. Bajom volt a tökéletes hősnővel, akire senki rá sem néz, de aztán egyből három férfi is vetekszik kegyeiért. Túl sok titok, túl sok véletlen egybeesés. Egy nagyon ígéretes történetet elrontott a szirupos romantikával, legalább is az én ízlésemnek túl sok volt ez a romantika, ami ugyan Austennek jól áll, de Klassennél már túlzás.
   Egyszer olvasós és sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ismét kísértésbe essem egy Klassen könyv miatt. De nem vagyunk egyformák, és az ízlés nem képezheti vita tárgyát.




A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések







2019. november 6., szerda

Sabrina Jeffries – Csalfa csábító


A herceg emberei 3



A General Press jóvoltából hazánkban is megjelent A herceg emberei sorozat harmadik része, a Csalfa csábító. A Blogturné Klub négy bloggere ennek örömére bemutatja a pimasz Lady Zoe és Tristan Bonnaud izgalmakkal, szenvedéllyel és humorral teli történetét.
Tartsatok velünk, kövessétek figyelemmel az állomásokat, és a turné végén vigyétek haza a kiadó által felajánlott regény egyik példányát.



A gazdag és pimasz Lady Zoe Keane-t kételyek gyötrik a származását illetően. Elhatározza, hogy mielőtt feleségül menne kiszemelt jövendőbelijéhez, utánajár a gyökereinek. A tét pedig nem kevés: az, hogy megtudja, valóban jogot formálhat-e az Olivier grófnője címre, vagy sem. Úgy dönt, a környék legjobb nyomozóit, A herceg embereiként elhíresült irodát keresi meg a feladattal.
Tristan Bonnaud-nak, a nyomozóiroda egyik emberének jut a megbízatás - ő azonban bármire hajlandó lenne, hogy ne kelljen együtt nyomoznia a minden lében kanál Lady Zoéval. A kényszer szülte együttműködésben, a múlt sötét titkainak kifürkészése közben a két fiatal mind közelebb kerül egymáshoz, és a szenvedély megélése közepette nem is sejtik, hogy a végső titok, amely leleplezésre vár, miként változtatja meg az életüket.
Sabrina Jeffries sorozatának, A herceg embereinek harmadik részében ismét rengeteg izgalom, szenvedély és humor várja a romantikus regények kedvelőit.


General Press, 2019
Eredeti cím: How the Scoundrel Seduces, 2014



Bár A herceg emberei sorozat harmadik része, a Csalfa csábító önálló történetként is olvasható, mert a cselekmény egy 1813-ban játszódó előszóval kezdődik, ami elismételi mindazt, amit már tudnak azok, akik a sorozatot az első könyvtől kezdve követik, azaz Rathmoor vikomtjának két családja van: egy hivatalos, melyből törvényes örököse és a tartalék származik, valamint egy nem hivatalos, ugyanis éveken keresztül viszonyt folytatott egy francia színésznővel, mely kapcsolatból két gyermek is származik: Tristan és Lisette.
Rathmoor vikomtja dícséretesen nem tett különbséget gyermekei között származásuk miatt, ami nem mondható el örököséről, George Mantonról, aki még édestestvérére is irigy és féltékeny, hogy törvénytelen testvéreiről már ne is beszéljek. Mert ilyen ő. Tehát, mikor Rathmoor vikomtja vadászbaleset áldozata lesz és jobb létre szenderül, az új vikomt elüldözi a másik családot, ha tehetné, a föld színéről is eltűntetné őket. Mi több, öccsének is keresztbe tesz, csupán azért, mert a féltestvérek pártját fogja. Csupán a sorozat harmadik részének végére derült ki, hogy honnan ez a mérhetetlen gyűlölet. S a körülmények úgy hozzák, hogy George végre megkapja méltó büntetését mindazért, amit tett. Én ezt az első könyv végére vártam és hiányérzetem volt, hogy nem következett be, most már értem is, hogy miért.
Mivel Lisette történetét már a sorozat első könyvéből megismerhette a lelkes olvasó, most Tristanon van a sor.
A cselekmény az előszóban leírtakhoz képest tizenhárom évvel később folytatódik. Már működik a Manton nyomozóiroda, melyet mindenki csak A herceg emberei néven ismer. Itt dolgozik Dominic, a kisemmizett testvér, valamint féltestvére, egyben történetünk főhőse is, Tristan Bonnaud, s végzik azt, amivel egy korabeli nyomozóiroda foglalkozni szokott, míg egy nap Lady Zoe Keane settenkedik be az irodába, hogy egy régebbi ígéretet behajtson a társaságon.
Lady Zoe Keane-ről tudni kell, hogy Lord Olivier egyetlen gyermeke, és az a kivétel, ami erősíti a szabályt: apja halála után saját jogán grófnő lehet, örökölheti a címet, a vagyont. Ez ugye szokatlan, de nem lehetetlen az angol nemesség körében, ahol az esetek túlnyomó többségében egyenes ági férfirokon örökölheti a nemesi címet és kiváltságokat, ennek hiányában további, távolabbi férfirokonok jöhetnek csak szóba, szigorúan szabályozott sorrend szerint.
Lady Zoe-nak pedig pontosan a származásával van gondja, ugyanis meggyőződése, hogy ő nem szülei gyermeke, így sem a cím, sem a birtok nem lenne az övé. A címért nincs is annyira oda, viszont a birtokot nagyon szeretné. Bizonyosságot akar származásáról, hogy a továbbiakban lépéseket tehessen a birtok megvédése érdekében, amely egy amerikai unokatestvérre, Jeremy Keane-re, egy ismert festőre szállna. Amennyiben a Manton nyomozóiroda kideríti, hogy Zoe nem törvényes örökös, úgy a lady (de inkább apja és nagynénje) számításba veszi a házasságot az amerikai unokatestvérrel.
A nyomozás során a cselekmény egy korabeli cigánytáborba is elvisz, ami kitűnő alkalom volt a nomád népcsoport szokásainak, hagyományainak, életvitelének bemutatására, szembeállítva azt az angol arisztokrácia merev viselkedési törvényeivel. S ez egyben alkalom volt arra is, hogy Tristan Bonnaud a saját ügyében is nyomozzon, s talán végleg lerázza magáról féltestvére, a jelenlegi Lord Rathmoor állandó fenyegetését. S míg a nyomozás folyik, Zoe és Tristan természetesen egymásba szeret.
Kedveltem a történetet annak ellenére, hogy nem volt tökéletes. Szerettem Tristan és Zoe csatározását, mert nem mondhatni, hogy rajonganának egymásért, bár azért a kémia megvan közöttük. Ez a vonzalom alakul át a későbbiekben testi vágyból szerelemmé. S ha már testi vágy, akkor természetesen némi erotika is járt a történethez.
Viszont határozottan idegesített, hogy Tristan egy egész könyvön keresztül hercegnőzte Zoe-t, csupán azért, hogy idegsítse.
Azt sem igazán pontoztam, hogy Lisette-et, aki már egy herceg felesége, nem igazán kellett kapacitálni, hogy családi titkokat osszon meg egy idegennel, mert Zoe Lisette számára csupán egy idegen, egy olyan valaki, akivel néha összefut társasági eseményeken. Ennek ellenére az első adandó alkalommal símán kitárgyalja Tristan múltját és minden titkát Zoe-val.
Nem különösebben kedveltem az amerikai unokatestvért sem, nekem kicsit erőltetett volt a karaktere, de számomra az igazi negatív hős még csak nem is George Manton, Rathmoor vikomtja volt, hanem Zoe nagynénje. Ha ő és a lepcses szája nincs, akkor Zoe talán sosem sejti meg, hogy származása körül némi bonyodalom van, a titok szépen titok marad. S saját fecsegésének következményeit is Zoe-n akarta leverni azzal, hogy az amerikai unokatestvér fele terelgette, hol diszkrétebben, hol erőszakosabban, csak azért, hogy a vagyon a családban maradjon, a titok maradjon titok és ne legyen belőle társadalmi botrány és bukás.
Tökéletlensége ellenére kedveltem a történetet, mert igzalmas volt, pörgős és természetesen felvezette a következő részt, ami majd Dominicról, a legújabb Lord Rathmoorról szól. De erre sajnos jövőig várni kell.
A szerző és a klasszikus romantikus történetek rajongói minden bizonnyal kedvelni fogják ezt a történetet, de ízlések és pofonok…


Kapcsolódó bejegyzések:








Mostani játékunk során azt teszteljük, mennyire ismeritek az első két rész főszereplőit.
Minden állomáson találtok egy idézetet, nektek mindössze annyit kell kitalálnotok, ki mondhatta. Ha mind a négy megfejtést beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába, esélyetek nyílik megnyerni a könyv egy példányát.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!





“– Eszébe jutott valaha is, hogy mióta világ a világ, a házaspárok kénytelenek végignézni, hogy a másik megöregszik, legyengül, és szenilissé válik? Hogy ez a házasság természetes velejárója? Ez bizonyára nagyon nehéz, de azért annyira nem, hogy az emberek házasságba vetett hite megrendüljön.”





11/06 Betonka szerint a világ…
11/15 Dreamworld



2019. november 3., vasárnap

Lucinda Riley – A szerelmes levél


Titkot őrizni veszélyes játék…
London, 1995 
Amikor nemzedékének egyik legnagyobb színésze, Sir James Harrison kilencvenöt évesen meghal, nemcsak egy gyászoló családot és egy rendkívül gazdag életművet hagy maga után, hanem egy felkavaró titkot is, amely az egész országot megrendítheti… 
Joanna Haslam, a fiatal, ambiciózus újságíró kapja meg a feladatot, hogy közvetítsen a legendás színészóriás gyászszertartásáról. Egy jól sikerült írás sokat lendíthetne a karrierjén, Joanna figyelmét a gyászoló hírességek helyett mégis egy ismeretlen, idős hölgy köti le. Sötét titkot sejt a csillogó felszín alatt: a rejtély kulcsa egy levél lehet, amelynek tartalmát hetven éve próbálják titokban tartani. Vakmerő lépés olyan játékba kezdeni, amelynek nem vagyunk tisztában a szabályaival, és Joanna is egyhamar rádöbben, hogy ezúttal egy jó sztorinál sokkal több forog kockán. Valaki vagy valakik bármit megtennének azért, hogy a szerelmes levél titka örökre rejtve maradjon a nagy nyilvánosság előtt. 
A szerelmes levél egyszerre megkapó családregény és sodró lendületű krimi, amelynek szálait ezúttal is a két legnagyobb játékos alakítja: a hatalom és a szenvedély.


General Press, 2019
Eredeti cím: The Love Letter, 2018 (Lucinda Edmonds: Seeing Double, 2000)



Kedvelem Lucinda Riley írásait, de nem állítanám, hogy elvakult rajongója lennék. Szinte minden magyar nyelven megjelent írását olvastam – az Éjféli rózsa az egyetlen, amit első próbálkozás után feladtam, de nem zárom ki, hogy valamikor ismét teszek vele egy próbát –, vannak írásai melyeket nagyon kedvelek, és olyanok is, melyeket kevésbé.
A szerelmes levél című könyve 2019 augusztus elején jelent meg a General Press Kiadónál, és bizony hetekig tologattam, míg rávettem magam az olvasásra. Ennek egyszerű oka volt: a szerző A hét nővér sorozata, melynek utóbb magyarul megjelent ötödik része (Holdnővér) már nagyon követte a sorozatra jellemző sablont, és nem igazán tudott lekötni, annak ellenére, hogy még mindig érdekel a nagy titok és szemfényvesztés, ami az örökbefogatott lányok története mögött áll. Mert, hogy abban a történetben semmi nem az, aminek látszik (különösen a titokzatos Pa Salt), arra akár mérget is vennék.
A fülszöveg tartalmán kívül semmit nem tudtam erről a könyvről, tehát meglepetésként ért a szerző megjegyzése mindjárt a könyv elején. Az ilyesmit általában a könyv végén szokták elkövetni, de olvasás után nagyon is egyetértettem azzal, hogy ennek itt volt a helye.
Miről is szól ez a szerzői megjegyzés? Tulajdonképpen egy rövid infó a könyv keletkezéséről és arról, ami utána következett. A történet eredetije 2000-ben jelent meg először, Lucinda Edmonds név alatt (a szerző addig ezen a néven publikált) és Seeing Double (Kettőslátás) címmel. Annak ellenére, hogy a történet fikció, a könyv nem aratott osztatlan sikert, kényes témája miatt a szerzőt évekig parkolópályára tették. A kényes téma pedig a brit királyi család, akinek abban az időben rengeteg összeesküvés-elmélettel kellett szembenéznie, ez a történet pedig újabbakra adott volna okot, hiszen pihentagyúak mindig vannak és lesznek.
2018-ban a történet kapott egy újabb esélyt, hiszen az eredeti megjelenés időpontját övező szóbeszédek már csitultak, és idén magyar nyelven is olvashattuk A szerelmes levél címmel.
A történet egyszerre családregény, thriller, szerelmes történet vagy akár politikai krimi, melynek központjában egy, a múlt század húszas éveiben írt kompromittáló szerelmes levél áll – micsoda meglepetés, ugye? Minden ami történik ennek a réges-régen megírt levélnek rendelődik alá, mindenki ezt akarja megszerezni, akár emberéletek árán is, mert, ha a tartalom nyilvánossságra kerül, az akár a morarchia végét is jelenthetné.
Amikor ez a történet íródott, a brit királyi család éppen nem állt valami előkelő helyen alattvalóik népszerűségi listáján, és a könyv tartalmát tekintve egy kicsit sem csodálkozom, hogy a szerzőt leírták és évekig nem jelenhetett meg egyetlen könyve sem.
A történet hősnője (a címadó szerelemes levelen kívül) Joanna Haslam, egy fiatal, pályakezdő újságíró és az egész cselekmény egy véletlenből indul. A lánynak ott sem kellene lennie a híres színész, Sir James Harrison temetésén, mert egyrészt szabadnapos, másrészt dögróváson van, de mint pályakezdő, akkor kell pattannia, amikor főnöke utasítja. A gyászszertartáson pedig teljesen véletlenül egy idős nő mellé ül le. Ez pedig egy olyan eseménysorozatot indít el, melynek egyetlen szabálya van: ne bízz senkiben! Se a szerelmedben, se gyermekkori barátodban, se munkatársadban, lassan a családodban sem. Joanna Haslam körül pedig rengeteg ember van, számuk egyre növekszik, és mind ugyanazt akarja: a levelet, vagy az információt, hogy meddig jutott el a lány a nyomozásban.
Lucinda Riley története két dologról szól: hatalomról és szenvedélyről. Igen, el tudom hinni, hogy a hatalom mindenre képes, azért, hogy titkait megőrizze, nem riad vissza a megfélemlítéstől, a mocskos módszerektől és a gyilkosságtól sem – bár ismét elmondom: a történet fikció.
Az én olvasatomban ez a szerző messze legjobb könyve volt. A cselekmény pörgött és Riley nagyszerűen építette fel, mindig csak egy apró információmorzsát dobva az olvasónak, hogy ébren tartsa a figyelmet. Meglepő volt, botrányos, véres… és szenzációs. Mikor azt hittem már sínen vannak a dolgok, akkor meglepetésszerűen jött még egy csavar, ami új löketet adott a történetnek és más megvilágításba helyezte a dolgokat.
Imádtam! És ízlések, meg pofonok…



A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:











2019. október 4., péntek

Julia London – A vad skót


A vad skót 1



A General Press Kiadó szeptember 2-án újabb névvel gazdagította a magyar fordításban olvasható történelmi románcok szerzőinek névsorát. A több, mint harminc regényt publikált Julia London idehaza A vad skót című művével mutatkozik be az olvasóknak, amely hat részes Felföldi vőlegények sorozatának nyitó kötete.



Arran McKenzie első látásra beleszeret a vörös hajú, zöld szemű Margot Armstrongba. A luxusban született és nevelkedett angol nemeskisasszony azonban képtelen beilleszkedni a skót klánfő barbár világába, így pár hónappal az elrendezett esküvő után elhagyja a férjét, és igyekszik mindent elfelejteni – leszámítva azokat a pillanatokat, amelyeket a vad Arran szenvedélyes ölelésében töltött.
Három évvel később azonban kénytelen visszatérni a férjéhez a Skót-felföldre, hogy kiderítse, milyen szerepet játszik a férfi egy Anglia elleni, feltételezett árulásban, mielőtt a gyanú a nő családjára terelődne. Vajon melyikük kerül ki győztesen a kémkedés és a csábítás szövevényes játékából? És sikerül-e túllépniük a félreértéseken és a megbántottságon, hogy beengedjék szívükbe a szerelmet?



General Press, 2019
Eredeti cím: Wild Wicked Scot, 2016

 



Julia London neve nem volt ismeretlen a számomra, de nem pont ezt a könyvét olvastam, és természetesen nem magyar nyelven. Úgy gondolom, hogy épp ideje volt a magyar olvasóknak is megismerkedni vele (megtehették volna korábban is), tehát örömmel fogadtam a hírt, hogy a General Press Kiadó felvállalta e sorozatnak a kiadását. Legalábbis remélem, hogy a teljes sorozatot alkalmunk lesz magyar nyelven olvasni, hiszen A vad skót csupán az első része annak a hat részből álló szériának, mely magyar nyelven az első kötet címét viseli, angolul viszont Highland Grooms (Felföldi vőlegények) név alatt fut.
Ha a skótok nem lennének ki kellene találni őket, a klasszikus romantikus irodalom pedig annyi remek történettel lenne szegényebb! Többek között az Outlanderrel. Nem véletlenül említettem meg Diana Gabaldon monumentális művét, hiszen akik figyelemmel kisérik annak a történetnek az alakulását (könyvben vagy filmen), azok otthonosan érzik majd magukat Julia London történetében is, hiszen a cselekmény a 18. század elejére visz vissza, a jakobita mozgalom kezdeteire. Skócia az angol korona fennhatósága alatt áll, és aki egy kicsit is jártas a történelemben, vagy kellő mennyiségű skótokról szóló romantikus történetet olvasott, az tisztában van vele, hogy ez a skót klánok nagy részének nincs ínyére. A békét biztosítandó, a trónön ülő Anna királynő elrendeli a vegyes házasságokat, melyek inkább szövetségek egy politikai játszmában, mint érzelmeken alapuló kapcsolatok.
Egy ilyen húzás áldozata Margot Armstrong, egy felettébb ambiciós angol főnemes lánya, akit apja a skót klánvezérnek, Arran McKenzie-nek ígér feleségül, csakhogy a házasság nem működik, Margot pedig hazaszökik apja kastélyába. Amikor néhány évvel később felröppen a jakobita mozgalom híre és a pletyka, hogy Arran McKenzie is részese lenne, a ravasz főnemes visszaküldi lányát kémkedni. A politikai játszmán túl tettei mozgatórugója természetesen a kapzsiság és ebben osztozik törvényes örököse is, Margot bátyja. 
Amit meglepőnek találtam ebben a történetben az, hogy az angol arisztokráciára nem jellemzően a főnemes családtagként neveli törvénytelen fiát is. Ennek a fiúnak a későbbiekben szerepe lesz a történetben, és ő valójában sokkal közelebb áll Margothoz, mint bátyja, nem beszélve arról, hogy teljesen más fából faragták, mint a törvényes örököst.
A történet első része tulajdonképpen egy állandó időutazás a jelen, amikor is Margot-t visszazavarják Felföldre kémkedni, és a múlt között, ami alkalmat adott arra, hogy megismerjem a két főhőst és kapcsolatukat megismerkedésük pillanatától egészen addig, amíg az ifjú feleség úgy dönt, hogy neki elég a barbár Felföldből és hazafut sebeit nyalogatni.
Azt is el kell mondanom, hogy Margot Armstrong eleinte nem volt szerethető, de megértettem, hogy miért olyan, amilyen. Ő egy finom angol kisasszony, egy főnemes lánya, akit arra neveltek, hogy egy hozzá hasonlóan finom és gazdag angol főnemes felesége legyen, és elművelje mindazokat a dolgokat, amiket a hozzá hasonló státuszú hölgyek tesznek: a hitvesi kötelességeken túl (értsd: örökös biztosítása) bálok, vendégségek, parádézás és édes semmittevés. Ehhez képest egy ősrégi skót várban találta magát a Felföldön, egy meglehetősen vonzó, de számára teljesen idegen férfi feleségeként, akitől annyira távol állt az angol urakra jellemző kifinomultság, mint Makó Jeruzsálemtől. S azzal is szembesülnie kellett, hogy itt bizony nincsenek bálok, parádézás és édes semmittevés, hanem mint a klánvezér felesége, kötelezettségei vannak a klánnal szemben, hogy a megszokott és új élete között a különbség ég és föld. Ezt pedig a gőgös, elkényeztetett kiasszony nem fogadta jól, és semmit nem tett a beilleszkedés érdekében. A két hős házasságában az egyetlen működöképes dolog a hálószobában történik, tehát néhány meglehetősen forró erotikus jelenetet is olvashattam. Tehát Margot-nak nem csupán a férjét ért vádakat kellene megerősítenie (vagy megcáfolnia) – természetesen titokban –, hanem egyre nagyobb hajlandóságot érez arra, hogy a kapcsolatukat valójában is rendbe hozza, mert a hálószobában még mindig jól működnek a dolgok közöttük.
Margot mentségére, mikor rájön, hogy ő semmi más, mint egy  gyalog apja mocskos politikai játszmájában, és, hogy még mindig  vonzódik férjéhez, fokozatosan változni kezd. Ez a fokozatosság volt az, ami hihetővé tette a történetet, mert nem olyan volt mint egy hirtelen megvilágosodás, ami után a jelleme 180 fokos fordulatot vesz és példamutató klánvezér-feleség lesz belőle, hanem minden egyes nap egy új felfedezést hozott, ami más megvilágításba helyzete azt, amit apjától hallott, és amiért őt tulajdonképpen odaküldték. S szembesülnie kell apja valódi jellmével is, mert bár tudja, hogy apja egy erőszakos, önző ember, gyermeki naivitással az utolsó pillanatig bízik abban, hogy a férfi mégiscsak azt fogja tenni, ami helyes –   azaz kiáll Arran ártatlansága mellett –, és nem amit az érdekei diktálnak.
Egyetlen dolgot nem sikerült Margotnak elérnie és az a férje bizalma. Arran McKenzie az első pillanattól kezdve gyanakvással fogadja felesége visszatértét, és meggyőződése, hogy a háttérben más van, mint a házasságuk működőképessé tételének szándéka. Bár első látásra beleszeret a csinos, vörös hajú lányban, ő sincs tisztában azzal, hogy ifjú feleségét egy olyan világba viszi, amit a nő nem ismer.  
Nyilvánvaló, hogy mi lesz a történet vége: Arran és Margot ismét egymásratalál és boldogan élnek míg meg nem halnak. Csakhogy amíg ez megtörténik hosszú az út, és mocskos játszmákkal, árulással van kikövezve. Ezekből pedig olyan sok van, hogy egyetlen pillanatig sem untam magam, hiszen arra kellett gondolnom, hogy akkor most ki lépi a következőt és az milyen hatással lesz a történet alakulására.
Pörgős, nagyon szerethető olvasmány volt, tele izgalommal, csavarokkal, félreértésekkel és emberi gyarlósággal. Kedveltem és nagyon reménykedem a folytatásokban is. Meg ízlések és pofonok…




A General Press már számos, a skót felföld szülötteit életre hívó történelmi románccal kényeztették olvasóikat a hosszú évek alatt. Mostani játékunkban ezek közül néhány címét adjuk meg, megfejtés gyanánt pedig azok szerzőinek neveit várjuk.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.




Szenvedély 






09.30. – Angelika blogja
10.02. – Könyvvilág
10.04. – Betonka szerint a világ…
10.06. – Dreamworld



2019. október 1., kedd

Amy Meyerson – Az elmúlt napok könyvesboltja


A General Press kiadó jelentette meg Amy Myerson: Az elmúlt napok könyvesboltja című regényét, egy keserédes, melankolikus történetet, ahol a főszereplő régi családi titkok után nyomoz, miközben megörökölt egy könyvesboltot. Ha te is szeretsz a polcok között bolyongani és rejtélyeket megoldani, tarts a Blogturné Klubbal és ha szerencséd van, megnyerheted a kiadó által felajánlott csodás kötetet.



Miranda Brooks sosem fogja elfelejteni a tizenkettedik születésnapját. Ekkor veszett össze ugyanis az anyja és az imádott nagybátyja, a különc Billy. A lánynak fogalma sincs arról, mi vezethetett a szóváltáshoz, amely végül mindent megváltoztatott.
Attól kezdve nem látta többé a nagybátyját, így sok-sok év múltán, Billy halálakor meglepődve értesül arról, hogy a férfi ráhagyta a Los Angeles-i könyvesboltját. Mirandának nemcsak a csőd szélén álló üzlet irányításával és a meglehetősen ellenséges boltvezetővel kell megbirkóznia, de a végére kell járnia a nagybátyja utolsó kincsvadászatának is. A férfi ugyanis nyomokat hagyott hátra számára a könyvesbolt polcain sorakozó könyvekben, amelyek révén nemcsak a férfi élettörténete tárul a lány elé, hanem az is, miért szakadt ketté a családja azon a végzetes születésnapon. 
Amy Meyerson regénye lírai történet családról, szeretetről és a közösség gyógyító erejéről, valamint arról, hogyan formál minket a személyes történelmünk azzá, akik vagyunk.


General Press, 2019
Eredeti cím: The Bookshop of Yesterdays, 2018




“Amy Meyerson regénye lírai történet családról, szeretetről és a közösség gyógyító erejéről, valamint arról, hogyan formál minket a személyes történelmünk azzá, akik vagyunk.” – írja a fülszöveg, és egy nagyjából össze is foglalja mindazt, amiről ez a történet szól, és amit közvetíteni próbál olvasójának.
Az elmúlt napok könyvesboltja a szerző bemutatkozó regénye – következő írása jövőre jelenik meg angol nyelven –, és abszolút semmi köze nincs a mostanság divatos romantikus, csatakosan erotikus, egy kaptafára írt történetekhez. Ez jó, nem? Nem tudom ki hogy van vele, de én már rettentően unom a domináns gazdag fickókat szexuális devianciáikkal és csodaszép, de butácska partnereikkel együtt, tehát ez a történet valóságos felüdülés volt számomra, mert mellőzte mindazokat a kliséket, melyekkel a mostanában megjelenő könyvek meglehetősen nagy hányada tele van.
A történet központi figurája Miranda Brooks, húszas évei végén járó fiatal nő, aki amerikai történelmet tanít egy nyugati parti iskolában. Szülei Los Angelesben élnek, ő is ott nevelkedett, mint egyetlen gyermek, egy fura családban. Anyja valamikor énekesnői karierről álmodott s nehéz volt ezt az álmot elengednie – valójában úgy éreztem, hogy soha nem is engedte el –, apja ügyvéd és két lábbal áll a földön. Viszont ennek a két embernek a szövetsége annyira erős, olyan véd és dacszövetséget alkotnak, hogy ebben a konfigurációban Miranda mindig is kicsit kívülálló marad. Valószínűleg ezért működik kapcsolata munkatársával, a testnevelő tanár Jay-jel is, hiszen nyilvánvaló, hogy a férfi önző, és mindig a saját személyét, vágyait, akaratát helyezi előtérbe, viszont Miranda megszokta, hogy ő mindig csak járulékos szerv egy kapcsolatban, legyen az családi, vagy párkapcsolat.
Miranda viszonylag nyugodt és rendezett életét szeretett Billy bácsikájának, anyja testvérének halála kavarja fel. Azé a szeizmológus és könyvesbolt-tulajdonos Billy bácsié, akit gyermekkorában bálványként imádott, aki minden találkozásukat egy élménnyé tudta varázsolni játékos fejtörőivel, és akit utoljára tizenhat évvel korábban, tizenkettedik születésnapja után látott, és akiről azóta sem illik beszélni a családban.
Éééés itt a matek már nem jött ki. Többször is elhangzik, hogy Miranda huszonhét éves, az is hogy Billy bácsikáját tizenhat éve nem látta, és utolsó találkozásuk közvetlenul a lány tizenkettedik születésnapja után volt. Tizenhat meg tizenkettő az a matematika mai állása szerint testvérek között sem huszonhét, hanem eggyel több, de kicsire nem adunk!
Hazatérve szeretett bácsikája temetésére Mirandának több fura és kellemetlen dologgal kell szembesülnie, első sorban szülei makacs távolságtartásával és azzal, hogy továbbra sem hajlandóak a múltról beszélni. Azt is nehezményezik, hogy Billy a könyvesboltot Mirandára hagyta, akinek döntéseket kell hoznia a jövőjét illetően, és ahol az alkalmazottak bizony nem fogadják tárt karokkal a lányt.
Nyilvánvaló, hogy a háttérben valamilyen családi titok lappang, amiről a szülők nem akarnak beszélni, viszont a nagybácsi még a síron túlról is tisztába teszi a dolgokat a maga sajátos, játékos módján, ahogy Miranda gyermekkorában is tette. Irodalmi fejtörőkön keresztül vezeti Mirandát lépésről lépésre egészen a teljes igazság megismeréséig.
Bár a családi titok viszonylag korán és könnyen kitalálható, a megoldás, ahogy Miranda lassan megismerkedik az egész történettel nagyon eredeti. Mi több, élvezetes is lesz azok számára, akik jártasak az angol klasszikus irodalomban, hiszen minden Shakespeare A vihar című drámájával kezdődik, innen származik a könyvesbolt neve (Prospero Books), Miranda neve is, és nem ez az egyetlen utalás az angol klasszikusokra. Engem viszont a kortárs szerzők megzavartak, hiszen irodalomról beszélünk és nem annak szórakoztató alfajáról, melyet magyar nyelven olyan lelkesen népszerűsítenek mostanság. S azt is nagyszerű megoldásnak tartom, hogy Miranda döntése, hogy végigjárja-e ezt a fejtörőkkel teli útat, vagy feladja és szülei tanácsát megfogadva hazahúz sekélyes párkapcsolatába – bár nem nagy filozófia kitalálni, hogy a lány melyiket választja, hiszen ha hazamegy teljesen másként alakul a történet.
Miranda nagyon szerethető karakter a maga csendes kitartásával, és minden szereplő titkolózását meg tudtam érteni a szülők kivételével. Az apa kicsit nyitottabb, az anya viszont a sikert nem ismerő művészemberekre jellemző önzés mintapéldája, hiszen csak és kizárólag a saját érzéseit helyezi előtérbe. Az a típusú karakter, akit mély meggyőződéssel tudtam volna verni egy hólapáttal.
A történet tanulsága pedig az – mert dícséretes módon tanulsága is van –, hogy nem létezik olyan titok, amire egy idő után ne derülne fény. Akkor viszont szembe kell nézni a következményekkel, akár tetszik, akár nem.
Kedveltem, mert nagy érzelmi viharokat felvonultató történet. Olvasmányos, szerethető volt és olyan más... de ízlések és pofonok…

“Néztem a legrégibb barátomat és azokat, akiket mostanában szereztem, az embereket, akik ismertek, mielőtt megismertem volna saját magamat. Az Elmúlt Napok Könyvei legalább annyira tartozott hozzájuk, mint hozzám, de a Prospero Könyvek Billyé volt. És Evelyné. Adtunk a boltnak egy esélyt, hogy tovább élhessen. Magamnak is adnom kellett egy esélyt. Ezt akarta Prospero az ő Mirandájának: hogy alaposan ismerje meg a múltat, hogy ne kelljen magával cipelnie tovább a terheit, és így felkészülhessen a jövőre.”





A regényben szereplő Prospero Könyvei olyan bolt, ahova szívesen járnánk mi is. De hasonló könyvesboltokkal má találkoztunk más regényekben is. Úgyhogy a feladványunk minden állomásán 1-1 bolt neve található, nektek pedig meg kell írnotok hogy melyik szerző milyen regényében szerepelt.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



Nightingale Könyvesbolt





10.01 Betonka szerint a világ…