Helen Pollard – A kis francia panzió

Rózsakert 1

A kis francia panzióval egy könnyed chick litet hozott el nekünk a Könyvmolyképző Kiadó. Emmy egy kis francia panzióba utazik párjával, a nyaralás alatt azonban teljesen felfordul az élete. Ismerjétek meg a Rózsakert sorozat első részét a Blogturné Klub három bloggerének idegenvezetésében, a turné végén pedig, ahogy lenni szokott, megnyerhetitek a kötet egy példányát. Becsomagoltatok? Akkor indulhatunk!

Amikor Emmy Jamieson a barátjával, Nathannel együtt megérkezik Franciaországba, a mesésen szép, Loire-völgyi panzióba, a Cour des Roses-ba, nem vágyik másra, mint két hét jól megérdemelt pihenésre. A kapcsolatukra igazán ráfért már egy kis töltekezés. Emmy bízik abban, hogy a nyaralástól minden helyre zökken közöttük. Ám szinte kis sem pakolják a csomagjaikat, Nathan máris összegabalyodik Rupert, a tulaj feleségével, a csini, ám korántsem mai csirke Glóriával.

Az amúgy is rossz bőrben lévő, ráadásul most már felszarvazott Rupertet alaposan fejbe kólintja az eset. Emmy felelősnek érzi magát a történtek miatt, és egy nagylelkű pillanatában (egy üveg bor után) felajánlja, hogy a segít a panzió körüli munkákban: neki is jobb, ha inkább ágyneműket cserél, és nem a saját nyomorúságán rágódik.

A panzió körüli teendők és a pezsgő, kisvárosi élet ellenállhatatlanul magával ragadja Emmyt. Hamarosan azon kapja magát, hogy egy sor új barátot szerzett. Ott van Ryan, az észveszejtően dögös kertészfiú és Alain, a rettenetesen bosszantó, ám annál jobb képű könyvelő, így Nathan emléke hamarosan halványodni kezd.

Ahogy telnek a friss croissant-nal és mennyei kávéval kényeztető reggelek, és a virág- és szántóföldillatú esték, Emmy egyre otthonosabban érzi magát Rupert panziójában. De ki lenne képes olyan őrültségre, hogy hátrahagyja a barátait, a családját, a munkáját és mindazt, amiért odahaza, Angliában annyit dolgozott, és mindent feltegyen egyetlen lapra: egy helyre, ahova eredetileg csak nyaralni jött…?

Könyvmolyképző Kiadó, 2018

Eredeti cím: The Little French Guesthouse, 2016.

Megrendelhető

Az idei nyaralást Provence-ba terveztük, tehát pont jókor jött “A kis francia panzió”, mikor szállást kerestünk, mert segített egy hangyányit ráhangolódni Franciaországra, bár a történet nem Provence-ben játszódik, hanem a Loire völgyében.

A szerző nem köntörfalazik, egyenesen a közepébe csap: máris a Loire völgyébe viszi az olvasót, ahol a történet hősnője Emmy és élettársa Nathan nyaral. Ők ketten nemcsak együtt élnek már egy ideje, hanem ugyanannak a cégnek az alkalmazottai is. Kapcsolatuk döcög, mindketten tudják, de egyikük sem meri kimondani.

Ahogy már jeleztem, Emmy és Nathan a Rózsakert nevű panzióban tartózkodik, ami annak ellenére, hogy Franciaországban van, az angol Glória és Rupert tulajdona (erről jut eszembe, hogy nekem még úgy tanították, hogy a francia “cour” nem kertet jelent, hanem udvart). Amikor egy este Rupert a konyhában rosszul lesz, a Glória keresésére induló Emmy bizalmas együttlétben kapja a nőt… kivel mással, mint Nathannal. Bár mélységesen meg van bántódva, Emmy könyörgőre fogja, meg akarja beszélni a dolgokat, túl akar lépni Nathan félrelépésén és kész megbocsátani, csakhogy a férfi Glóriát választja és a fura páros el is húz a panzióból, hátrahagyva egy lelkileg megtört és fizikailag lábadozó Rupertet és természetesen Emmyt, aki még mindig nem hiszi el, hogy vele ez megtörténhet és továbbra is Nathan miatt kesereg.

Ez volt a pillanat, amikor nagyon megráztam volna szegény lányt, és bevallom, nem is nagyon kedveltem őt, míg jobban meg nem ismertem. Emmy nem is lehet másmilyen, hiszen szülei mindig a biztonságos “játékra” nevelték, kiöltek belőle minden kalandvágyat és spontaneitást. Viszont a jólneveltséget és altruizmust még a hűtlen Nathannak sem sikerült kiirtania belőle, mert Emmy hirtelen felindulásból Franciaországban marad, hogy Rupertnek segítsen, akire Glória távozásával a panzió minden gondja-baja rászakadt. Emmy eleinte csupán annyi időre tervez maradni, ameddig a foglalása szólt volna, de utána meghosszabítja ott-tartózkodását, ameddig csak lehet. És annak ellenére, hogy soha nem foglalkozott vendéglátással, megy neki a dolog. Mi több, egy idő után tetszik is.

Bár a történet főhőse Emmy, nemcsak őt, hanem egy egész közösséget ismehettem meg a történet során. Többnyire Franciaországban élő angolokat, akik természetesen tartják a kapcsolatot egymással, de nemcsak. S Emmy is egy más világgal ismerkedik meg, ami merőben különbözik attól, amihez odahaza szokva van. Az emberek itt még a szerelmet is könyebben veszik, és Emmy sem mond nemet egy jó kis kalandra Ryannal, Rupert fiatal kertészével és talán Alainnel, Rupert könyvelőjével még több is lehetne egy kalandnál, ha az idő nem szorítana. Ezért is nehéz hazamennie, mikor már nem tudja tovább halasztani a munkakezdést.

Kedveltem a történetet, a helyszínt, a szereplőket is – az egy Nathan kivételével, akinek olyan vastag a bőr a pofáján, hogy az már nem is bőr, hanem traktorgumi.

A történetet Emmy meséli el egyes szám első személyben, tehát az ő szemszögéből ismerjük meg a Loire-völgyi nyár eseményeit. Hozzá kell tennem, hogy Emmy szépen tud mesélni.

Tudod milyen a habcsók? No, ez a történet is olyan volt: könnyű és fincsi – egyébként ez is francia találmány... mármint a habcsók. Szórakoztatott, néha feldühített, máskor meg megmosolyogtatott. Nekem ez bejött és várom a folytatásait – tegnapra pont jó lett volna. S az ízlések, meg a pofonok...

A sorozat angol nyelvű folytatásai:

2. Return to the Little French Guesthouse

3. Summer at the Little French Guesthouse

Ahogy A kis francia panzió története, úgy a regényhez kapcsolódó nyereményjátékunk is a francia mindennapokba kalauzol. Minden bejegyzésben elrejtettünk egy-egy Franciaországra jellemző dolgot (tárgyat, ételt, italt, növényt). A feladatotok, hogy a bejegyzések szövegében kiemelt betűkből kirakjátok, mire gondoltunk.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

a Rafflecopter giveaway

08.01. - Szembetűnő

08.03. - Betonka szerint a világ…

08.05. - Könyvvilág

Hóvégi klasszikus: Gustave Flaubert - Bovaryné

Vidéki erkölcsök

Egy újabb 1001-es listán szereplő könyv, s nemcsak azon, hiszen nekem ez kötelező háziolvasmány volt valamikor a gimnázium felsőbb osztályaiban, pontosan nem emlékszem mikor. Hogy ma is az, mikor a francia realista regényt tanítják, nem tudom, azt sem, ha egyáltalán tanítják-e még magát a fogalmat. Tulajdonképpen ma, fenőtt fejjel nem is értem, miért kellett ezt nekünk tizenévesen elolvasni, mikor kellő élettapasztalat hiányában nem értettük, nem érthettük meg a történet valódi mondanivalóját. Felnőtt fejjel Emma Bovary már nem egy sajnálatra méltó fiatal lány, aki egy visszataszító jellemű férfihoz ment férjhez, mert elvakította annak imádata és ennek az áldozata lesz, hanem egy elkényeztetett, unatkozó, ostoba dáma, akit saját túlzott becsvágya visz a romlásba – bármilyen is legyen ez a romlás.

Azok számára, akik még nem olvasták, sőt nem is hallottak a töténetről, elmondanám, hogy ez nem egy habos-babos romantikus lányregény, hanem egy korkép. A vidéki francia társadalom bemutatása 19. század első felében, kevés szereplővel, kevés cselekménnyel – legalábbis a ma divatos és elvárt pörgő-forgó, szédületes vonalvezetéshez képes –, inkább szereplőinek belső konfliktusa jellemző rá, és ez viszi előre a cselekményt. A történések kronológikusan követik egymást, nincs oda-vissza ugrálás az időben.

Ez egy unatkozó szépasszony tragikus története, hiszen Emma, a hősnő, csupán unalomból és egy fajta kiváncsiságból megy hozzá a jelentéktelen vidéki orvoshoz, érzelmek nem fűzik hozzá. S ez az unalom veszi rá arra, hogy másokkal flörtöljön, hogy felszarvazza férjét és luxusimádata pedig anyagi romlásba dönti. Emma nem egyedül hibás azért, amilyen irányba síklik élete. Ehhez nagyban hozzájárul meglehetősen buta, de annál becsvágyóbb férje feltétel nélküli imádata és a körülötte zsongó férfiak rajongása is.

"Úristen! Miért is mentem férjhez?" Tűnődött, nem lett volna-e mód rá, hogy a véletlen más játékai révén a végzet egy másik férfit hozott volna az útjába, és próbálta elképzelni, milyenek is lehettek volna ezek a meg nem történt események, milyen lett volna ez a másik élet, az a férj, akit nem ismert. Mert végre is nem minden férfi ugyanolyan, mint az ő ura. Lehetett volna szép, szellemes, választékos és vonzó (...) Az ő élete viszont olyan hideg, mint egy padlás, amelynek ablaka északra néz, s homályában az unalom, e csendes pók szövi hálóját szíve minden szögletén*

A könyv először folytatásokban jelent meg, majd 1857-ben egészben is és szerzőjét a mű tartalma miatt perbe fogták vallás- és erkölcsgyalázásért (forrás: Wikipédia)

Természetesen a filmszakmát is megihlette, hiszen 1933-as első feldolgozása óta több film és minisorozat is készült belőle, igaz nem mostanában. Sajnos nem emlékszem, hogy bármelyiket is láttam volna.

Klasszikus irodalom kedvelőinek ajánlott olvasmány, azoknak, akik a terjedelmes leírásokat és hosszas lelki vívódásokat részesítik előnyben, s főleg azoknak, akiket nem zavar, hogy itt nincs boldog végkifejlet. De természettesen az ízlések és a pofonok…

„Emma Bovary nyomorúságos kalandjai a tragédia szférájába emelkednek, mégpedig azért, mert egy közömbös, segítségre képtelen, vigaszt nem nyújtó világtól körülvéve, neki magának kellene a hitvány anyagból a gazdag és ritka értéket lepárolnia. És bele is fog a vállalkozásba, tudatlanul, vezető nélkül, nemes szórakozás híján, s kiszolgáltatva a tudatában kavargó természetes és mesterséges ösztönzőknek – hogy szükségszerűen csúfos kudarcot valljon vele; olyan kudarcot azonban, amely a következő fordulatban lehetővé tette, hogy Flaubert a legtalálóbban, a legtökéletesebben előadott történetet kerekítse ki belőle.” 

Henry James

Eredeti mű: Gustave Flaubert – Madame Bovary, 1857

Magyar nyelven huszonöt kiadást ért meg az 1904-es Révaival kezdődően. Utoljára 2015-ben adta ki a Hermész Média

Madame Bovay címmel is megjelent

"Mennyire tele volt illúziókkal! Mindebből semmi sem maradt! Mindent elpazarolt végleg, lelke minden kalandjára, ahogy egymást követték, lánykorában, a házasságban, azután a szerelemben - s úgy vesztette el mind sorra eddigi élete folyamán, mint egy olyan utazó, aki minden fogadóban hagy valamit a vagyonából." *

* Gustave Flaubert - Bovaryné

Sabrina Jeffries - Mire vágyik egy herceg?

A herceg emberei 1

Egy ​nap váratlan látogató kopogtat a Manton Nyomozóiroda ajtaján. Az igencsak dühös herceg, Maximilian Cale magyarázatot követelve kér bebocsátást. Azt állítja ugyanis, hogy az irodavezető testvére orvul rászedte őt, és nem átallotta azt hazudni, hogy az ő halottnak hitt bátyja él. A helyszínen azonban csak az igézően szép Lisette-et találja, az őt becsapó férfi húgát, aki hiába próbál magyarázattal szolgálni. Cale szentül hiszi, hogy a testvérek összejátszanak ellene, a nő azonban váltig állítja, hogy mind ő, mind a fivére ártatlan. Lisette végül meggyőzi Maximiliant, hogy együtt próbálják meg kideríteni, hová tűnhetett a bátyja, és hogy valóban él-e a herceg testvére. Azért, hogy a nő tisztességén folt ne essen, kénytelenek inkognitóban, férjként és feleségként útra kelni. Ahogy úti céljuk, Párizs felé tartanak, a kényszer szülte helyzet megannyi izgalmat tartogat számukra, a legnagyobb kihívás elé mégis tulajdon szívük állítja őket. Vajon hihetnek az érzéseiknek, és teret engedhetnek a vágyaiknak, vagy az egész nem több egy hirtelen fellángolásnál?

Sabrina Jeffries új sorozatának, A herceg embereinek első kötetében sem izgalmakból, sem szenvedélyből, sem pedig humorból nincs hiány. Igazi ínyencfalat a romantikus regények kedvelőinek.

General Press, 2017

Eredeti mű: Sabrina Jeffries – What the Duke Desires, 2012

Új sorozatot indít a General Press – legalábbis remélem – Sabrina Jeffriestől, A herceg embereit.

Három félbehagyott könyv után úgy kellett ez nekem mint fuldoklónak a levegő. Amennyire nem szerettem a szerző előző könyvét a Karácsonyi csoda-t, annyira kedveltem ezt.

Mindjárt az előszóban szépen felvezetődik a történet: Rathmoore vikomtja vadászbalesetben végzi földi pályafutását és két családja egymásnak feszül. Kettő bizony, mert a kor szokásai szerint volt neki egy törvényesen kialkudott felesége, aki az örököst és a tartalékost biztosította a címnek (George és Dom), és volt a szíve szerinti családja: egy francia színésznő és a kapcsolatukból származó utódok: Tristan és Lisette. S mivel a vikomt egyáltalán nem titkolta második családját, a gyermekek szinte együtt nőttek fel, az örökös kivételével, aki mély gyűlöletet érez a párhúzamos család tagjai iránt és amint lehet földönfutóvá is teszi őket. S velük együtt saját testvérét is, amiért az a Bonnaud-ék pártját fogta.

Itt tízenkét évet ugrik a történet, Londonban vagyunk, a Manton nyomozó irodában, melyet a kisemmizett Dom Manton vezet és működtet a frissen Londonba visszatért féltestvére, Lisette segítségével. Tristan még mindig Franciaországban van és nem is térhet vissza Angliába az új Rathmoore vikomt miatt, aki mindenképpen börtönbe szeretné juttatni a közös apjuk halála után elkövetett lopás miatt – bár vitatható, hogy az lopás volt-e.

Ekkor lép a színre Lyons hercege, Maximilian Cale, aki Tristanon szeretné számon kérni azt a megtévesztő üzenetet, amit réges-rég elrabolt bátyjával kapcsolatban küldött neki, hogy aztán meg se jelenjen a kért találkozón. Lyons hercege, aki a Hallstead Hall bajkeverői sorozatból már ismert Gabriel Sharpe barátja, és erről a barátságről többször is említést tesz a történet folyamán a szerző.

Itt veszi kezdetét Lisette és Lyons hercegének kalandja oda-vissza Franciaországba, amely egyrészt a testvéreik utáni izgalmas nyomozásból áll, másrészt ez adja majd a történet romantikus szálát is, hiszen a herceg és a nyomozópalánta Lisette természetesen közel kerül egymáshoz és jön a nagy szerelem. És fontos szerepet kap a történetben egy hímzett zsebkendő is.

Szórakoztató, ahogy a két erős jellem egymásnak feszül, ahogy egymás iránti bizalmatlanságuk miatt csupán információmorzsákat árulnak el a másiknak, ahogy megpróbálják csőbe húzni, átverni a másikat. Ez sajnos egy idő után átmegy egy akarom-nem akarom, egymás kerülgetése játékba, ami azért nem volt rossz, csak hosszú.

A két főhősről el kell mondanom, hogy nem a klasszikus romantikus történetek megszokott típusai. A herceg ugyan magas és impozáns, de nem lehet szívdöglesztően jóképűnek mondani, ahogyan Lisette sem egy szépség, kezdve az átlagon felüli magasságával és szénfekete, zabolázhattalan loboncával, egészen a terjedelmes mellbőségig, amivel a természet megáldotta. Szóval fizikailag sem egy kecses angol virágszál, aki védelemre és gyámolításra szorul, a természete pedig minden, ami egy finom, angol úrinő ellentéte: szókimondó, független, akaratos, kalandvágyó és kicsit sem érdekli Őhercegsége rangja.

Erotika is van a történetben, hiszen Lisette és a herceg között lángol a szerelem és az érzéki vonzalom. S nem csak erotika, hanem humor is van bőven, mert, mint mondtam, Bonnaud kisasszony egyáltalán nem tesz féket a nyelvére.

“– Én is kedvelem önt, maga faragatlan szamár – mondta Lisette, aztán, amiért ilyen vallomásra ragadtatta magát, bosszankodva hozzátette: – De ha még egyszer megmarkolja a mellem, esküszöm, hogy felpofozom.”

Természetesen ott a végén a happy end és szívesen mondanám azt is, hogy a gonosz – ez esetben George, Rathmoore vikomtja – elnyeri méltó büntetését, de ez nem történik meg. Legalábbis nem ebben a részben. De még van a sorozatból három és fél rész, bőven van ideje megbűnhődni. S e történet végére azzal is tisztába jön mindenki, hogy miért A herceg emberei a sorozat címe.

Pörgős, szórakoztató, nagyon jól felépített, vérbeli klasszikus romantikus történet volt, aminek egyetlen, hatalmas hibája van: a folytatásaira minimum a jövő évig kell várni. Nagyon szerettem a cselekményt, a szereplőket, a megoldásokat, bár azt az akarom-nem akarom játék a főhősök között kissé sok volt.

A klasszikus romantikus írások kedvelőinek nyugodt lélekkel ajánlom, szórakoztatni fogja őket… de természetesen az ízlések és a pofonok…

A sorozat további részei, egyelőre angol nyelven:

2. When the Rogue Returns

3. How the Scoundrel Seduces

3.5 Dorinda and the Doctor (e-történet)

4. If the Viscount Falls

Monika Peetz - Keddi nők

Keddi nők 1

„A ​hazugság visszatér, mint a bumeráng, és azt találja el, aki eldobta – esetleg azért, hogy elejét vegye valami nagyobb bajnak. Ez a bumeráng néha azonnal visszatér, néha csak sokára.” 

Caroline, Eva, Estelle, Kiki és Judith belevaló kölni nők, akik egy francia nyelvtanfolyamon barátkoznak össze. Levizsgázni ugyan csak egyikük tud, de a barátság megmarad, tizenöt éven át minden hónap első keddjén együtt vacsoráznak a Le Jardin étteremben, beszélgetnek, megosztják egymással kisebb-nagyobb gondjaikat, örömeiket, nyaranta pedig elutaznak egy-egy hosszú hétvégére. 

Miután Judith megözvegyül, és igen rossz idegállapotba kerül, bejelenti, hogy ezúttal nem tart a többiekkel, mert rábukkant férje, Arne zarándoknaplójára, és helyette is szeretné végigjárni az El Caminót, befejezni azt, ami a férfinak a betegsége miatt már nem adatott meg. A keddi nők döbbenetén felülkerekedik a kalandvágy és a szolidaritás, így aztán egyhangúan úgy döntenek, hogy elkísérik. 

Igen ám, de a naplóval valami nem stimmel. Állandóan eltévednek, és kezdenek arra gyanakodni, hogy Arne sosem járt arra, amerre ők. Hamarosan arról is meggyőződnek, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik. Szinte még egymásról se tudnak semmit…

„Fergeteges romantikus komédia.” amazon.de

Park, 2014

Eredeti mű: Monika Peetz: Die Dienstagsfrauen, 2010

“– A vallás rossz tanácsadó – vonta le a tanulságot Estelle. – A Bibliában az van, hogy szeresd felebarátodat. Csak azt felejtették el hozzátenni, vigyázz, nehogy rajtakapjanak.”

A Keddi nők trilógia indító kötete – legalábbis pillanatnyilag ennyi részből áll a Keddi nők sorozat. Aki kedvet kap hozzá – mert még nem olvasta –, bele lehet fogni nyugisan, mindhárom rész megjelent már magyar nyelven is. Magam sem értem miért tologattam ennyi ideig az olvasását, de most legalább nem kell várnom a folytatásokra.

Chick lit könyv, olyan igazi nőcis, nőkről szóló. Amiben a többi hasonló irománytól különbözik az, hogy a szerző német, a barátnők története is Kölnben kezdődik és a cselekmény nagyrészt a mai Németország területén játszódik, nem a megszokott angliai vagy tengeren túli környezetben. Azért csak nagyrészt, mert ebben az első részben a társaság a franciaországi Lourdes-ba megy zarándokútra – van aki még tovább is megy a Szent Jakab (El Camino) zarándokúton. És még abban is különbözik, hogy itt nem három barátnőről van szó, mint az esetek nagy többségében, hanem öt, egymástól teljesen különböző nőről.

Keddi nők – szószerint értendő, hiszen minden hónap első keddjén találkoznak ugyanabban a vendéglőben sok-sok éve. Eredetileg csupán csoportársak voltak egy francia nyelvtanfolyamon, aztán lassan összebarátkoztak és most már tizenöt éve bizalmas barátnők, évente egy alkalommal pedig együtt nyaralnak egy hetet.

Ez a könyv egy ilyen alkalomról szól. Az öt nő Judith nemrég elhunyt férjének zarándoklatát követi a férfi naplója szerint – amivel valami nagyon nem stimmel.. S hogy mire lesz jó ez a zarándoklat, azt megtudod, ha elolvasod a történetet, ami meglehetősen lassan indul be, de végülis tartogat meglepetést bőven. S nemcsak meglepetéseket és váratlan fordulatokat tartogat, hanem rengeteg humoros helyzetet is, ami olvashatóvá és szórakoztatóvá teszi a könyvet.

Említettem már, hogy az öt barátnő teljesen különbözik egymástól és csak a véletlen, meg a francia nyelv tanulása hozta össze őket. Ezért a cselekmény boncolgatása helyett inkább róluk mondanék el néhány dolgot, mert valamennyiük számára nemcsak felejthetetlen élmény lesz a zarándoklat, hanem sorsfordító is.

Caroline – menő ügyvéd, orvosfeleség, gyermekei fenőttek és kirepültek a fészekből. Meg van győződve, hogy házassága stabil és jó kapcsolatban élnek a férjével, bár mindketten rém efoglaltak a karrierjükkel.

Eva – valamikor orvos, pillanatnyilag négy gyermekes családanya, fontos beosztásban dolgozó férfi felesége, házvezetőnő, cseléd. Ez az idézet jellemzi a legjobban: “– Lehetek őszinte, Eva? Többéves kemény munkával leszoktattad a kedves családodat arról, hogy felismerjék a saját zoknijukat.”

Estelle – Patikabirodalom tulajának második felesége. Tele pénzzel és sznobizmussal valamint tengernyi jóindulattal és cinizmussa. Üdítő jelenség, az a típus, aki gurulós bőrönddel indul neki a zarándoklatnak. “– Én csak a repülőn hiszek Istenben, landolás után már jóval kevésbé.”

Kiki – a legfiatalabb a csapatban, mindössze 35 éves, dizájner. Zűrös a magánélete, nagykanállal fogyasztja a férfiakat és állandóan a nagy szakmai áttörésre vár. Pillanatnyilag főnőke fia elől menekül a zarándoklatba, de a nála 12 évvel fiatalabb férfi itt is megtalálja. “– A dizájn olyan, mint a versenysport – magyarázta Kiki Estelle-nek. Harmincévesen már mehetsz a sunyiba.”

Judith – a nemrég megözvegyült nő, aki miatt a zarándoklat indul és mindenki azt hiszi, hogy ez egy kegyelet-túra az elholt Arne tiszteletére. Hogy mi is motiválta Judithot, majd kiderül a történet során. Boldogtalan, és lelke mélyén barátnőire irigy nő, mert sosem lesz olyan karriere mint Carolinénak, olyan családja mint Evának, annyi pénze és stílusa mint Estelle-nek és tehetsége, kreativitása, mint Kikinek.

A történetből tévéfilm is készült, a bejegyzésben szereplő fotók onnan vannak. Még nem láttam a filmet – a német nyelv annyira merőleges nekem mint tehénnek a balett, viszont a sorozat második könyvén is túl vagyok, jöhet a harmadik is.

Bár a történet a zarándoklatról szól, és annak motiválója Judith, ez  történet nem kizárólag róla szól, hanem valemennyi résztvevőről, hiszen mind az ötüket megismerjük, úgy a magánéletüket, mint szakmai kihívásaikat. Humoros, vannak jó beszólásai és mégis komoly dolgokról is szó esik benne. Kedveltem, annak ellenére, hogy az eleje olyan lassan indult, hogy kísértett a féltretevés. Könnyű, szórakoztató, nyári olvasmány, egy próbát mindenképpen megér… de hát az ízlések és a pofonok

A sorozat további részei a Park Kiadó jóvoltából:

2. Lébőjt Hotel, 2015

Sieben Tage ohne

3. Keddi nők és a sok zöldség, 2017

Zwischen Kraut und Rüben

HRH Princess Michael of Kent - A szerelmes Királynő

Négy ország uralkodója – Anjou trilógia 1

Az angol királyi család magyar hercegnéjének történelmi regénye a 15. századba, a százéves háború korába viszi el az olvasót. Aragóniai Jolán 19 éves, amikor feleségül adják Lajoshoz, az Anjou herceghez. Barátait és családját hátrahagyva a fiatal lánynak bizonyítania kell rátermettségét a francia királyi család pletykákkal, cselvetésekkel és árulásokkal terhelt légkörében. Miután fiatalon megözvegyül, rá marad a feladat, hogy teljesítse férje küldetését: meg kell óvnia Franciaországot a széthullástól, egyben pedig igazgatnia az Anjou család életét. A szövevényes, sodró erejű történetben a kor olyan híres szereplői is feltűnnek, mint az Orléans-i Szűz, vagy Agnés Sorel, VII. Károly francia király legendás szeretője.

A könyv nemcsak egy fordulatos, megható szerelmi történet, hanem hiteles korrajz is, melyet a Kenti hercegné személyes királyi udvari élményei gazdagítanak.

Libri, 2017

Eredeti mű: HRH Princess Michael of Kent – The Queen of Four Kingdoms

Aki egy habos-babos klasszikus romantikus regényre vágyik, az bele se fogjon. Ez valós történelmi eseményeket bemutató történet, némi romantikával megfűszerezve. Az se kapkodjon érte, aki nem rajong a sötét középkorért, Franciaországért és a korra jelemző politikai intrikákért, szövevényes családfákért. Mert bár a történet főhősnője, Aragóniai Jolán ahogy neve is mutatja Aragóniából indul, de mint II. Lajos felesége többnyire a mai Franciaország és Olaszország területén levő királyságokba és hercegségekbe viszi a cselekményt. Azt is figyelembe kell venni, hogy Európa térképe akkoriban nem úgy nézett ki, mint mostanság.

Nagyon sok történelmi adatot tartalmazó, nagy aprólékossággal megírt könyv, amit valószínüleg titáni kutatómunka előzött meg, mert ezt nem lehet csak úgy egyszerűen kiguglizni. S talán ez az aprólékosság, a túlzába vitt részletesség teszi vontatottá és nehezen olvashatóvá, emészthetővé.

Ez a 15. századi Anjou-ház története Aragóniai Jolán, egy nő szempontjából bemutatva és egyben egy, az Anjou-król szóló trilógia első része is. Hogy a kiadó a folytatásokat is tervezi-e magyar nyelven vagy sem, nem tudom.

Hogy szerettem-e? Nem igazán, és ellenérzésemet nem minden esetben a történet váltotta ki. Tény és való, hogy nagyon hiteles korrajz és nagyon szépen megfogalmazott könyv, úgy a történelmi adatokban dúskáló része, mint a romantikus szál. És most jön a de… és bizony sok de van.

Engem alapból zavartak a magyarra fordított személy- és földrajzi nevek. Yolande d’Aragon a főszereplő neve, így jegyzik a történelemkönyvek, természetesen azok, amiket nem magyar földön adtak ki. S ha már itt tartunk, akkor még szép, hogy a szerzőt nem Őkirályi Felsége Mihály kenti hercegnének írták a borítóra, ami egyébként a férje után kapott nemesi címe és nem a neve, ugyanis a hölgy Marie Christine Anna Agnes Hedwig Ida von Reibnitz néven látta meg a világot egy báró lányaként.

Az is zavart, hogy ugyan a személy- és földrajzi neveket magyarra fordították, a párbeszédek az angol nyelvre jellemző idézőjeles stílust követik. Nincs egyetlen párbeszédet jelző, a magyar nyelvre jellemző írásjel sem. S azt sem pontoztam, hogy a szerző a jelenben meséli el a történetet, ezzel azt az érzést keltve, mintha egyenes adásban közvetítene a 15. századból:

“Aragóniai Jolán lemegy a kastély lovagtermébe, amelyet betölt az égő hasábokból áradó ámbra bódító illata, és meglátja anyját, aki int neki, hogy menjen be a szobájába. Az aragóniai királyné olyan magas, mint a lánya, és a sok idegeskedéstől nádszálvékony. Egyedül uralkodott Aragóniában az elmúlt hat évben, azóta, hogy sokkal idősebb és hőn szeretett férje itt halt meg a karjai között. A királynénak megmaradtak büszke vonásai: tekintete okos, orra finom metszésű, arccsontja erőteljes. Érett negyvenes, jóval túl van a gyermekvállalási koron, és sosem fordult meg a fejében, hogy újraházasodjon.

„Kedves gyermekem, gyere, üljünk le ide. Ez az utolsó alkalom, hogy kettesben lehetünk, mielőtt köszöntjük a követeket, akik elkísérnek.” Majd arcán édes mosollyal, ám erős szorítással kézen fogja lányát. Három lánya közül egyedül Jolán maradt meg neki, és nem könnyű elengednie.

„Féltem ettől a pillanattól, de mégis örülök is neki” – vallja be. „A francia királyi házból érkeztem ide, Aragóniába, hogy hozzámenjek apádhoz. Most pedig te házasodsz vissza Franciaországba, a király kuzinjával kelsz egybe.” Felsóhajt, mintha visszaemlékezne szülőföldjére. Nem járt ott az esküvője óta.

Jolán nem szól, anyja szemébe néz, mintha lelkében próbálna olvasni.

„Tudom, hogy tisztában vagy vele, kedvesem, de anyaként kötelességem újra elmondani, immár utoljára. Sose feledd ennek a frigynek a célját: véget kell vetnünk a tizenöt éve tartó harcnak Aragónia és Anjou között.”

Drága Mama, gondolja Jolán, egy kicsit tovább próbál itt tartani azzal, hogy elmondja, amit annyiszor hallottam az eljegyzésem óta, pedig az már nagyon rég volt – és mosolyog, bár érzi, hogy gyűlnek szemében a könnyek. Anyja folytatja.

„Amint tudod, jegyesed anyjával kilenc éve levelezek. Úgy érzem, megismertem őt és fiát a leveleiből, ezért nem aggódom a jövendő családod miatt.” Hirtelen szorosan magához öleli Jolánt. „De ne feledkezz meg az otthonodról és azokról, akiket itt szerettél. Ott pedig éld az életed azzal az elkötelezettséggel és bátorsággal, amelyet megpróbáltam beléd nevelni!”

(HRH Princess Michael of Kent – A szerelmes királynő, Libri, 2017)

Azt sem értettem miért kellett azt az olcsó reklámfogást alkalmazni, miszerint a szerző az angol királyi ház magyar hercegnője. Amiért valakinek az anyai nagyapja magyar volt, az nem jelenti azt, hogy ő is az, mint ahogyan a szerző magasról tesz több nemzethez is köthető származására, kivéve mikor az érdeke megkívánja… ahogy most: könyvét magyar nyelven kiadták, elő a magyar őssel. Ha majd cseh nyelvre is lefordítják, akkor eszébe jut születésének helye és így tovább.

Én biztosan nem a szerző magyar származása miatt vettem kézbe a könyvet, hanem azért mert érdekelt a korszak és a történet. Viszont a könyv nem annyira jó, hogy esetleg mellőzve a hangzatos nemesi címet, írói álnév alatt is eladható legyen, mert ha eltekintünk a romantikus száltól, akkor a belezsúfolt töménytelen történelmi adat miatt száraz mint egy tankönyv.

De ez csak az én olvasói véleményem, mert ugye az ízlések és pofonok.

Az Anjou trilógia további részei, egyelőre angol nyelven:

2. Agnès Sorel Mistress of Beauty

3. Quicksilver

Corine Gantz - Rejtekhely Párizsban

„Kezdje újra Párizsban!” A háromgyerekes, megözvegyült Annie ezzel a mottóval ad fel hirdetést egy amerikai újságban, és házát kisvártatva elárasztják az új lakók: az erőszakos férjtől menekülő ex-modell két gyerekével, az anorexiás fiatal lány és a szívdöglesztő francia festőművész. Szerelem, humor, bonyodalom! Kell ennél több?

Tericum, 2014

Eredeti mű: Corine Gantz – Hidden in Paris, Carpenter Hill, 2011

A szerző egyetlen magyar nyelven megjelent könyve, más nyelven sem írt sokkal többet. Jelen alkotáson kívül csupán egy könyvet jelentetett meg, egy színes szakácskönyvet, természetesen a francia konyhaművészetbe bevezetendő az olvasót. Feltételezhetően mindazokat a finomságokat tartalmazza amiket Annie, e könyv főhősnője könyhájában készít, hiszen még a címük is azonos, csupán ezen feltünteti, hogy “a szakácskönyv”. Ez sajnos nem jelent meg magyar nyelven.

Corine Gantz Los Angelesben élő blogger, de Párizsban született, ott végezte tanulmányait is, könyvében tehát meglehetősen hiteles képet alkot a francia szellemről, arról hogyan illeszkedik be egy amerikai fiatalasszony számára egy teljesen más, idegen világba. És természetesen van benne egy csipetnyi annyira jellemző francia nacionalizmus is. Kicsit sem sértően, ikább olyan szórakoztató módon.

Ez a könyv az újrakezdésről szól, viccesen, meghatóan, könnyed stílusban. Olyan nyári olvasmány-féle a női sorsról, barátságokról, Párizsról, szerelemről, emberi kapcsolatokról.

A történet főhőse Annie, amerikai fiatalasszony, aki nagyratörő férjét követte Párizsba, tíz év múlva, 35 évesen pedig ott áll három gyerekkel és férj nélkül, egy óriási házban Párizs egyik menőnek számító negyedében. Menő negyed, de az ő háza nagy és költséges felújításra szorulna, erre pedig pénz nincs – ez egy olyan dolog, amit nem értettem, hiszen férje menő üzletember volt, hová lett a pénz? Bár barátja, Lucas (és ezen szigorúan a plátói barátságot kell érteni, legalábbis eleinte) az eladással rágja a fülét, Annie dönt: lakókat fogad, és nem is akárkiket, amerikaiakat. Döntését tett követi, néhány amerikai lapban hírdetést ad fel, bár maga sem igazán tudja mire is vállalkozik egyedülálló anyaként, három gyermekkel.

Így kerül a házba a rémült Lola, volt modell, jelenleg trófea-feleség, aki két gyermekével verbálisan agresszív férje elől pattan meg. Ide jön Althea, az anorexiás lány, akinek önbizalomhiánya és szeretetéhsége egekbe kiáltó… és ide jön Jared, a zavart lelkű, alkoholista és drogfüggő festő – mellesleg Lucas alig tizenöt évvel fiatalabb keresztfia, majd hónapokkal később Mark, Lola gazdag férje is, hogy megpróbálja visszaszerezni feleségét és gyermekeit.

És természetesen ott van Párizs, a hangulatával, a bohémságával, örökké pezsgő életével.

Egy próbálkozást határozottan megér a könyv, mert könnyed stílusával olvastatja magát, szórakoztat, ugyanakkor elgondolkoztat, mert komoly dolgokat is érint, mint a házastársak közötti agresszió vagy táplálkozási zavarok. Nem mondom, hogy újraolvasós lett, de engem igenis szórakoztatott, de hát ízlések és pofonok.

Louisa Rawlings - Cselszövések hálójában

Széphistória 1

Az ismeretlenség homályából felbukkanó gyönyörű özvegyasszony meghódítja egy ifjú gróf szívét. A Beaufort család feje azonban nem nézi jó szemmel kapcsolatukat. Mindent elkövet, hogy eltávolítsa őket egymástól, hiszen az ifjú már vőlegény, a hölgy feslett életviteléről pedig botrányos históriák keringenek. Sötét titkok lappanganak a háttérben, két család gyilkosságba fúló engesztelhetetlen gyűlölete. A cselszövés fojtogató hálója bűnöst és ártatlant egyaránt pusztulással fenyeget. A bonyodalmak során kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik – vagy, aki jobb, van, aki rosszabb…

Párizs, 1836

A nagyúri szalonok csillogó világában csalás, hűtlenség, ármánykodás rejtőzik a tisztes és előkelő felszín alatt. Úgy tűnik, ebben az álságos környezetben még a szerelem is csupán a cselszövések eszköze. Céleste, a szép és titokzatos özvegyasszony mesterien űzi ezt a játékot, egészen addig, amíg bele nem szeret a nőgyűlölő Edmondba. Nőiességének egész vonzerejét latba veti, hogy meggyőzze a csalódott férfit: létezik még igazi szerelem

Harlequin Magyarország, 2017, 2012, 2002

Eredeti mű: Louisa Rawlings – Scarlet Woman, 1993

Ugyanaz a történet, két fülszöveg – az egyik a kiadó honlapjáról származik, a másik a Molyról –, és három kiadás. Illetve a harmadik az néhány nap múlva jelenik majd meg – gondolom semmi új nem lesz az előző kiadásokhoz képest, nem lesz újra-fordítás (vagy igen?) csak kapott egy tetszetősebb borítót. De még ha új fordítással örvendeztetne meg a kiadó – amit nem hiszek –, maga a történet akkor is ugyanaz lenne. 

Annak ellenére, hogy bizony rég megvan a könyv, nem olvastam el mostanáig, mikoris épp ez a bizonyos harmadik kiadás vitt rá. Gondoltam, ha a kiadó harmadszor is megjelenteti, akkor biztos van benne valami, mert ha szemét, akkor még a kiadónak sem éri meg.

Nem mondom, hogy rossz volt, mert alapból más. Nem angol-szász környezetben játszódik, mint a klasszikus romantikus regények többsége, hanem a 19. század első felében, Franciaországban. Szereplői sem angol lordok, hanem a francia arisztokrácia és polgárság tagjai – a főszereplő Céleste egy neves zenetanár unokája, aki kapcsolatban állt az arisztokráciával Európa-szerte.

Ez a könyv tulajdonképpen egy beteg elme bosszúvágyának története és ebben Céleste nemcsak a bosszú eszköze, hanem tudtán kívül áldozat is, hiszen egy párbaj következményeibe belehalt férje szülei, de LaGrange-ék, nemcsak fiúk halálát akarják megbosszulni, hanem őt teszik felelőssé nemesi nevük és családfájuk kihalásáért. És akkor még ott vannak Beauforték, akik maguk sem mindennapiak és az egész történetben csak járulékos áldozatok. Nekik csak annyi közük van az egészhez, hogy rosszkor vannak rossz helyen: Paul Beaufort udvarol a gyilkos lányának.

Azt nem értettem, hogy miért lenne az méltó bosszú az ifjú de LaGrange lovag haláláért, ha özvegye elcsábítja gyilkosa lányának vőlegényét, Paul Beaufort-t. Még akkor sem, ha ezzel lenne egy kis botrány és e miatt a de Malecot családtól (a gyilkos családja) a nagyasszony megvonná anyagi támogatását. Ez egy kicsit mondvacsinált konfliktus volt és legalább olyan zavaros, mint ahogy én itt elmondani próbáltam. Az sem derül ki soha, hogy az ifjú de LaGrange és de Malecot miért ment ölre Párizsban, aminek következménye a szerencsétlenül végződő párbaj volt.

Mint mondtam nem volt rossz, de annyira jó sem, hogy valamikor tervbe vegyem az újraolvasását. Elsősorban azért, mert a történet első pillanatától szigorúan ki vannak osztva a szerepek, aki jó az végig a jó szerepében tetszeleg, a rosszak velejükig romlottak és az őrület csak nagyobb mértéket ölt. Céleste az első pillanattól önfeláldozó és alárendeli magát férje szülei bosszúvágyának. És áldozat is – bár ő ezt nem tudja.

Az egyetlen aki jellembeli fejlődést mutat, az Edmond Beaufort, aki Céleste társa ebben a nagyon képzelet-szülte történetben – először csak azért, hogy távolt tartsa öccsétől, később pedig szerelem szövődik kettejük között. Edmond jellembeli fejlődése természetesen Céleste hatására történik, hiszen ő a pozitív hős ebben a történetben, bár ez erősen megkérdőjelezhető.

Túl sok cselszövés, túl sok ok-okozat, kavarás és megtévesztés. Ez kissé zavarossá teszik a történetet. És Céleste nagy önfeláldozása sem teszi őt szerethetővé – inkább butácskának. Nem a volt férje iránt érzett szerelem tetteinek mozgatórugója, hanem a bűntudat, amit férje szülei érbesztettek benne és sikeresen továbbtápláltak. 

Nálam ez az “egynek elmegy” kategóriában marad, nem tervezem újraolvasni, de hát ízlések és pofonok…