Nicky Pellegrino – Olaszország, szeretlek!

Csodálatos történet a szerelemről és az itáliai konyha titkairól. 

1964, Dél-Olaszország. Mintha megállt volna az idő San Giulioban, a békés, napsütötte faluban. Az asszonyok itt még naponta frissen sütik a kenyeret, és esténként egy kis pletykálkodásra jönnek össze a Caffé Angeli illatos kávéi és süteményei mellett. 

1980, Róma. A Carozza család legidősebb lánya az olasz fővárosba szökik a szerelmével a kis faluból. Alig tud valamit a titokzatos férfiről, de szenvedélyesen szereti. Amikor keservesen csalódik benne, és terhes lesz tőle, nincs más választása, hazatér a szüleihez. 

2005, Dél-Olaszország. Egy fiatal nő érkezik Londonból a kis faluba…

„A Csokoládé című regény olasz unokatestvére.” Cleo Magazine 

„Senki nem ír úgy a szerelemről és az olasz ételekről, mint Nicky Pellegrino.” Sunday Times 

„Ez nem a fogyókúrázók regénye! Lapról lapra éhesebb leszel tőle.” Cosmopolitan

Lettero, 2018

Eredeti cím: Delicious, 2005

Nagyon szeretem a ‘60-as, ‘70-es évek európai – különösen az olasz és francia – filmjeit. S azért mondom ezt, mert ez a történet olyan volt mintha egy ’60-as években játszódó olasz filmbe csöppentem volna, ehhez pedig hozzájárult a szerző stílusa. Annyira olvasmányos, annyira tökéletesek a leírásai, hogy símán elhittem ott sétálok a faluban, vagy ott tartozkodom a közösségben.

Ez az állítás igazándiból a történet első részére érvényes, amit nagyon kedveltem, a másodikat már annál kevésbé és ehhez nagyban hozzájárult a hősnő is, aki anyjától eltérően kicsit sem volt sem szimpatikus, sem szerethető, legalábbis nekem.

A szerző neve teljesen ismeretlen volt számomra. Miután a kiadó nagy csindarattával beharangozta az Olaszország szeretlek! megjelenését  utánaolvastam, és a Goodreads-en számszerint tíz, a szerző által jegyzett könyvet találtam – természetesen angol nyelven. Nagyon kedvelem a gasztroregényeket, valószínűleg azért mert a gasztronómiai ismereteim éppen csak az éhenhalástól mentenek meg, tehát izgatottan vártam a történetet, hátha valami mégiscsak ragad rám a lelkesedésen kívül is.

Nem nagy filozófia kitalálni, hogy a cselekmény nagy része Olaszországban játszódik, hiszen erre utal a cím is, bár a történések Angliába is elkalauzolják az olvasót, hiszen Anglia az ami biztosítja az újrakezdést Mariának és az otthont, a gyermekkort, a családot lányának, Chiarának.

A történet igazádiból két részre osztható: Maria Domenica története, majd a Chiaraé, Maria Domenica felnőtt lányáé, és kezdődik 1964-ben, egy olaszországi kicsiny faluban, ahol a tizenhat éves Maria Domenica, a Carozza család legidősebb gyermeke már keményen megtapasztalta miről szól az élet, hiszen nemcsak a házimunkából kell keményen kivenni az részét, hanem anyja már ki is választotta neki jövendőbelijét a Manzoni család Marcójának személyében. Csakhogy sem Marcónak sem Mariának nem fűlik a foga a házassághoz, mindketten világot akarnak látni, távol a kis porfészektől képzelik el jövőjüket, és vonzza őket a nagyváros varázsa. Ezért meg is szöknek. Nem, nem együtt, hiszen mégcsak nem is kedvelik egymást. Előbb Marco, majd Maria is, aki időközben munkát vállalt a falu kávézójában, hogy pénze is legyen az új, városi életéhez. És ez nem 1980-ban történik, ahogy a fülszöveg írja, hanem a hatvanas évek második felében. Mint ahogy a könyv eredeti címe sem Under the Italian Skies, ahogy a Molyon tűntetik fel, a link pedig egy teljesen más Nicky Pellegrino regényhez vezet. Az is megtévesztő, hogy a magyar kiadás borítója viszont kísértetiesen hasonlít az Under the Italian Skies-éra.

Ez volt Maria első szökése. És azért az első, mert egy év után terhesen érkezik haza Rómából, szülei pedig hozzákényszerítik Marco Manzonihoz, akit szabályosan hazapofoztak Rómából, annak ellenére, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a gyermek apja valaki más. Ebből a házasságból szökik meg másodszorra Maria és meg sem áll Angliáig, hogy ott nevelje fel lányát, Chiarát, újrakezdje életét és ismét rátaláljon a szerelem. Hogy miért éppen Anglia? Azt majd mindenki felfeldezi a könyv olvasásakor.

És itt véget is ért az, amit a történetben szerettem, mert huszonöt évet ugrott a cselekmény és Chiara főszereplésével folytatódott, őt pedig nem kedveltem. Több okból sem, kezdve azzal, hogy még gyermekként megtagadta anyja olasz örökségét és soha nem volt hajlandó egyetlen szót sem megtanulni olaszul, ami jól jött volna, amikor anyja családját – és apját – készül felkutatni Olaszországban. És meg is teszi, tehát a szerző ismét visszavisz San Giulioba, ahol az idő mintha megállni látszott volna, csupán az emberek lettek idősebbek és a család bővült.

S hol volt benne a gasztro? Olaszországról beszélünk, tehát szinte mindenhol.

Nagyszerű ábrázolása volt a múlt század második felének vidéki társadalmának, a szociális megfelelési kényszernek, a szokások hatalmának. És annak is, hogy vidéken a feljődés lassúbb, a berögzött szokásokat nehéz levetkőzni és az emberek nem igazán változnak.

Összességében egy szerethető történet, bár – mint említettem már – nekem Chiarát nem sikerült megkedvelnem. Aki olyan habos-babos romantikus történetre vár, az bele se fogjon, mert itt a romantika keserédes és bizony meghökkentő, botrányos dolgok is terítékre kerülnek.

Nem mondhatom, hogy imádtam, mert ez nem lenne igaz, hiszen Chiara számomra ellenszenves volt és ez sokat nyomot a latba. Viszont kedveltem annyira, hogy Nicky Pellegrino neve ismét kísértésbe hozzon, ha a kiadó újabb könyvét jelentetné meg magyar nyelven. De természetesen ízlések és pofonok…

Santa Montefiore – A Valentina utolsó útja

Mese háborúról, Itáliáról, egy csodaszép fiatal nőről és egy szörnyű tragédiáról.

Olaszország 1945: 

A háborúnak vége, de az árnyéka még ott kísért. És egy különc arisztokratát kegyetlenül meggyilkolnak gyönyörű kastélyában.

London 1971: 

Évtizedekkel később, a megoldatlan bűntény hatással van egy hedonista lány, Alba sorsára, aki egy lakóhajón él a Temzén. 

Alba megtalálja halott édesanyja portréját – az asszonyét, akit alig ismer, és akinek
a történetét titkolja előtte az apja. A lány elhatározza, hogy kideríti az igazságot.

Visszatér Olaszországba, az Amalfi partvidék olajfaligeteihez, ahol rejtélyes történetre bukkan pusztulásról, csalásról, árulásról, partizánokról és nácikról, parasztokról és arisztokratákról.

Albát nem csupán édesanyja titkolt múltjához vezeti el az utazása, de talán a saját boldog jövőjéhez is. 

Művelt Nép, 2018

Eredeti cím: Last Voyage of the Valentina, 2014, 2006

Kezdeném azzal, hogy csalódott vagyok, amiért a kiadó ezt a könyvet jelentette meg a szerzőtől és nem a Deverill krónikák harmadik, befejező részét. Annak megjelenéséről egyébként mélyen hallgatnak, legalábbis egyelőre, de azért szép lenne, ha valamikor – minél hamarabb, ha lehetséges –, befejeznék legalább ezt a sorozatot. De semmi gond, gondoltam, kedvelem a szerző írásait, jöhet a történet!

Mindent elolvastam, ami a szezőtől magyar nyelven megjelent – kivéve a Reader’s Digest által megjelentetett A farancia kertészt –, és el kell mondanom, hogy A Valentina utolsó utazása nem lett a szívem csücske. 
   Elképzelhető, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy az utóbbi időben több második világháborús témájú könyvvel is összefutottam, a téma pedig nem a kedvencem. Bár ami azt illeti ebben a történetben kevés utalás történik a háborúra és magában a harcok leírásában nincs is részünk. Csupán annyi, hogy a háború végén a fess angol tengerésztiszt nácik által hátrahagyott fegyverarzenál keresése közben hajójával kiköt Amalfi partjainál és belecsöppen egy fura, a háború által megviselt közösségbe… és beleszeret Valentinába, a falu legszebb lányába.

S ugyanakkor a “Valentina” egy, a Temzén horgonyzó lakóhajó, ahol Alba rendezi be főhadiszállását. Ő a fess angol tengerészszázados és a csodaszép olasz Valentina szerelmének a gyümölcse, egy rebellis, felnőtt fiatal nő, aki mindennel elégedetlen, sportot űz abból, hogy apját és annak új családját megbántsa, és aki nagylelkűen osztogatja szerelmét.

Ez természetesen ismét egy két idősíkban játszódó történet és igazándiból, már kezdek telítődni ezzel a megoldással. Az egyik a negyvenes években történik, közvetlenül a háború után, Valentina és az angol tengerészszázados történetét mesélve el, a másik pedig a hetvenes évek elején, amikor Alba válaszokat  egyben önmagát is keresi, mikor többet akar tudni sosem ismert anyjáról, arról a nőről, akit idolatrizált, piedesztálra emelt, és akiről nem illik beszélni a családi összejöveteleken. Ezekért a válaszokért képes egészen Olaszországig is futni.

Nem kedveltem a női főhősök miatt sem. Alba anyjának tökéletes mása, úgy kinézetre, mint jellemre, viselkedésre is. Ez a valóságban nem igazán működik így, lehet vitatkozni rajta, de a genetika csak egy bizonyos fokig határozza meg azt, akik vagyunk, a többi a környezet hatása. S mivel Alba és Valentina két nagyon különböző környezetben nőtt fel, ez a túlságosan is hangsúlyos hasonlóság nem igazán valós. S akkor még nem említettem, hogy mennyire ostoba és önző nőszemély Alba.

A szerző egy másik könyvénél említettem már, hogy minden művében lennie kell egy házasságon kívül született gyermeknek is. Ez a történet sem úszta meg, de az érdekelődők majd saját maguk felfedezik kicsodáról van szó és milyen szerepe lesz a történetben.

Éééés természetesen a romantika sem hiányzik, hiszen nemcsak Valentina szerelmi életéről lesz szó, hanem Alba érzelmi világába is belemerülünk elég mélyen, hogy majd Valentina igaz történetével együtt Alba is megtalálhassa nemcsak a sosem ismert olasz rokonokat, hanem az igaz szerelmet is.

Túl sok meglepetést nem okozott, igazán szórakoztató sem volt, inkább a lelki vívódásokat, a családi titkokat próbálta kiaknázni. Nekem nem jött be a történet egyik része sem, talán a túl hangsúlyos hatásvadászat, az eltúlzott érzelmi válságok miatt, de nem vagyunk egyformák, meg az ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A ház a tengernél

Szerelem és háború dalai

A kestély a tengernél

Az ombu-fa árnyékában

Mary Nichols – Találkozunk még

A General Press Kiadó gondozásában jelent meg Mary Nichols legújabb történelmi regénye, a Találkozunk még, melyben ismét olyan fantasztikus nőkkel ismerkedhetünk meg, akik megállták helyüket a II. világháború viszontagságai közepette. Hogy változtatja meg egy bombatámadás egy fiatal lány életét? Hogyan szolgálhatja hazáját egy előkelő, tanult hölgy a háborúban? Tarts velünk a négy állomásos blogturnén, ismerkedj meg a történettel és a turné végén megnyerheted a könyv egy példányát!

1940 őszén, a London ellen indított légi háború első napjaiban Sheila Phipps egyetlen délután alatt elveszíti a családját. Az otthona lebombázása után a nagynénjéhez, Constance Tranterhez kerül Bletchley-be. Szerencsére nem marad magára az ellenséges özveggyel: az asszony albérlője, Lady Prudence Le Strange a szárnyai alá veszi az árván maradt lányt, még állást is szerez neki. Nem is akárhol: a Blecthley Park szigorúan titkos hadi létesítményében, ahol a kódfejtők az idővel versenyt futva próbálják feltörni a német Enigma rejtjeleit. A két lány mindennapjait titkok szövik át, a munkájukról senkinek sem beszélhetnek. De nem csak ők bizonyulnak sikeresnek a titkok megőrzésében: Constance is elhallgat valamit a lányok elől, ami alapvetően befolyásolhatja a jövőjüket...

Mary Nichols új regényében a hadi szolgálatot teljesítők mindennapjaiba kíséri az olvasóit. Sheila és Prue ugyanolyanok, mint a korukbeli fiatalok; szórakozni és szerelemre vágynak. A háborús évek alatt szövődő szerelmeket azonban beárnyékolja a forgandó hadi szerencse. Vajon sikerül Sheilának tisztázni magában udvarlója iránti érzéseit, mielőtt túl késő lenne?

General Press Kiadó, 2018

Eredeti cím: 2015.

Megrendelhető

Első könyvem a szerzőtől, annak ellenére, hogy a polcomon évek óta további két könyve vár olvasásra. Mary Nichols a háborús-romantikus történetekben tűnik ki, engem pedig pontosan a beteg elmék személyes ambíciói miatt történő öldöklés taszít a legjobban, magyarul: nem kedvelem a háborús történeteket.

A nosztalgia volt, ami mégis rávett, hogy elolvassam ezt a történetet. Ugyanis néhány nappal a könyv megjelenése után az egyik kereskedelmi csatorna egy filmklasszikust vetített, a Jenkiket (Yanks, 1979), melynek a témája nagyon hasonlít a Mary Nichols könyvében leírt második világháborús Angliához, hiszen ott és akkor játszódik. S a filmről életem első lógása jutott eszembe, hiszen a fizika felmérőt cseréltük fel többen is a mozilátogatásra és meglehetősen nehezményeztük, hogy egy olyan “ócska” filmet vetítettek abban a korai órában. Azok, akik valamikor látták a Jenkiket, pontosan tudják, hogy mire várjanak ettől a történettől is.

Mary Nichols könyve nem okozott csalódást, pontosan azt kaptam, amire vártam: háborús történetet, mely túlmutatott az Egyesült Királyság határain. Lényegében családtörténetet is, hiszen nem csak a főhősöket ismerhettem meg, hanem a családjaikat, a barátaikat is. Igazándiből azt sem tudnám megmondani, hogy ki a főhőse ennek a történetnek, ha magát a háborút nem számítom annak. A történet egyben korkép is, hiszen szépítések nélkül kaptam ízelítőt abból, hogy mit jelentettek a bombázások, a kitelepítések, az idegen országban levő ellenállás segítése saját életük kockáztatásával. Én a jegyrendszerről, a nélkülözésekről is nagyszüleimtől hallottam, akik nagyon fiatalon élték meg mindazt a nyomort, amivel egy háború jár, és az amit ők meséltek nagyonis egybevág azzal, amit a szerző leír könyvében, bár természetesen a helyszínek különböztek, de a háború ugyanaz volt.

Sheila Phipps egyetlen napon, egyetlen bombázás alkalmával veszíti el egész családját és egyetlen életben levő rokonához küldik, ahhoz a Constance nagynénihez, akivel a szülei soha nem tartották a kapcsolatot és belemélyülve a történetbe, nem is kellett sokat godolkoznom azon, hogy miért. Constance Tranter megkeseredett, irigy, kellemetlen perszóna, és a későbbiekben kiderülő titkai sem szolgáltak mentségnek viselkedésére. Viszont nála lakik Prue le Strange, Winterton grófjának lánya is, és a két fiatal nő összebarátkozik, mi több, Prue segít állást találni a hadseregnél és valamennyire pótolja az elvesztett családot. A társadalmi különbségek miatt a két fiatal nő közötti barátság soha nem jött volna létre, ha nincs a háború, és nagy valószínűség szerint Sheila élete is másként alakult volna.

A történet a múlt század negyvenes éveiben játszódik és több évet ölel fel. Néha pörögött, néha vontatott és túlságosan is részletező, de összességében egy nagyonis élvezhető olvasmány volt, többnyire szerethető karakterekkel és boldog végkifejlettel, hiszen háború ide meg oda, de csupán egyetlen szereplőt veszítettünk el a cselekmény során – őt sajnos nagyon kedveltem és reménykedtem a csodában, ami nem akart jönni.

Nem lettem a szerző rajongója, de teljesen biztosan olvasni fogok tőle mást is, amikor hangulatom lesz hozzá, mert azt azért el kell ismernem, hogy Mary Nichols történetei könnyen olvashatóak, de nehezen emésztetőek a tematikájuk miatt, hiszen nem mindenki kedveli a valós történelmi tényekre épülő sztorikat és a világháború sem egy rózsaszín lányregény.

Ajánlom a háborús-romantikus történetek rajongóinak, és különben is ízlések és pofonok...

Mary Nichols regényeiben a II. világháború, a női sorsok és persze, a romantika áll a középpontban. Nyereményjátékunkban a szerző további könyveire is szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Minden állomáson találtok egy-egy fülszövegrészletet. A feladat, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába írjátok be az idézett könyv címét.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Élj ​a jelennek, és higgy a jövőben!

Louise Fairhurst kimerült, megviselt tanítványaival az éj leple alatt érkezik meg egy barátságos norfolki faluba. Hosszú út áll mögöttük. Egyenesen Londonból jönnek, de nem azért, hogy egy jót kiránduljanak – kitelepítették őket, miután Hitler lerohanta Lengyelországot, és a kormány a főváros bombázásától tartott. 

a Rafflecopter giveaway

08.28. - Szembetűnő

08.29. - Betonka szerint a világ…

08.31. - Olvasónapló

09.02. - Kellyés Lupi olvas

Kimberley Freeman – Örökzöld-zuhatag

Kimberley Freeman legújabb regénye egy botrányos vonzalom, egy rég elfeledett titok meg egy furcsa szálloda története, ahol két nő élete egyszer és mindenkorra megváltozik.
1926-ot írunk. Violet Armstrong pincérnőként dolgozik a grandiózus Evergreen Spa Hotelben, ahol az ausztrál elit tölti téli vakációját. Sam és Flora Honeychurch-Black, a gazdag testvérpár hosszabb tartózkodásra rendezkedett be a szállóban. Violet és Sam között szenvedélyes, tiltott vonzalom alakul ki. 

Nyolcvannyolc évvel később Lauren Beck a Kék-hegységben vállal munkát: felszolgáló lesz egy kávézóban. Lauren megismerkedik Tomasszal, az Evergreen Spa Hotel felújítási munkálatait irányító dán építésszel. Mikozben kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, a nő felfedez egy sor szerelmeslevelet, még 1926-ból. Nekilát a rég feledésbe merült rejtély felgöngyölítésének…

Athenaeum, 2018

Eredeti cím: Evergreen Falls, 2015

Megrendelhető

Első találkozásom Kimberley Freeman írásaival 2013-ban történt, amikor megjelent a Vadvirágok lányai. Akkor még nem létezett a blog, de később azért született a történetről egy bejegyzés, mert úgy a szerző, mint a történet a kedvencekhez tartozik. S nemcsak a szerzővel volt első találkozás, hanem a két idősíkú cselekménnyel is, ami lényegében két különböző történetet jelent, melyeknek valamilyen formában közük van/lesz egymáshoz. Nos, azóta ez a több idősíkú történetmesélés mondhatni divattá vált, bár nem mindenkinek jön be.

Mint oly gyakran, a szerző a cselekményt most is Ausztráliába helyezi, ami nem meglepő, hiszen ő maga is ausztrál. Már ez változatosságot jelent a sok amerikai kontinensen vagy az Egyesült Királyságban játszódó romantikus után.

Bár a történet a múlttal kezdődik, én előbb mégis a jelenéről mondanék néhány szót, különösen a hősnőről, Lauren Beckről. Nem különösebben szép, nem is zseniális és még gazdagnak sem mondható. Életében először van egyedül, a családjától távol. Attól a családtól, amely feláldozta a kamaszkorát és fiatalságának sok-sok évét bátyja, Adam betegségének oltárán. És az áldozat hiábavaló volt, mert Adam nem gyógyult fel, Lauren pedig nulla élettapasztalattal szökik meg zsarnok anyja túlzott féltése és ellenőrzése elől és vállal munkát Evergreen Fallsban.

A valamikor nagyon előkelő és híres Evergreen Spa Hotel elhanyagolt és romos, és visszaállításával egy dán építészt, Thomas Lindegaard-t bízták meg, Laurent pedig odaviszi egészséges kiváncsisága… meg a férfi iránt érzett vonzalma. S tulajdonképpen Lauren kiváncsisága az, aminek köszönhetően felgöngyölíthető a múlt század húszas éveiben játszódó, tragédiával körített szerelmi történet.

1926-ban Sam és Flora Honeychurch-Black, az előkelő és gazdag testvérpár szabályosan beköltözik Evergreen Falls Spa Hotelbe. Hosszúnak tervezett tartózkodásuknak több oka is van. Az egyik Sam ópiumfüggősége, és ezt felhasználva szeretné Flora minél messzebre tolni esküvője dátumát Tonyval, a felkapaszkodott gengszterrel, aki ezzel a házassággal vásárolná be magát az előkelő társaságba. Tony és gorillái természetesen elkísérték a testvéreket Evergreen Fallsba.

S a hotelben dolgozik egy jobb jövő reményében Violet Armstrong is, akibe a szenvedélybeteg Sam beleszeret. Hogy ennek a szerelemnek mi lesz a vége, Flora megússza-e a házasságot a kellemetlen Tonyval, nem fogom elmesélni, mindenki fedezze fel maga, ahogy azt is, hogy milyen kapcsolat van a történet múltja és jelene között. Annyit azért elmondhatok, hogy a kor, azaz a múlt század húszas éveinek ábrázolása remek volt. Átfogó képet kaptam úgy a gazdagok életéről, mint a kevésbé szerencsésekéről is. Nem kevés kutatómunka állhat mögötte.

A múltbeli kalandozások során Lauren nem csupán az emberöltőnyivel korábban történteket feldezi fel, hanem saját családjának titkaira is fény derül, olyan titkokra, melyek szőnyeg alá seprése miatt megrendül szüleibe vetett bizalma. Különösen ellenőrzésmániás anyjától fordul el, aki úgy viselkedik vele mintha még mindig kislány lenne – végül is valahol érthető az eltúlzott féltés, hiszen Mrs. Beck már elvesztett egy gyermeket.

Nagyszerű történet volt a múlt század húszas éveinek képmutatásáról, pénzről és hatalomról, szerelemről – hiszen több szerelmi történetet is kapunk a cselekmény során –,  szenvedélybetegségről, másságról és rossz döntésekről.

Az egyetlen dolog ami zavart az a cím és egyben a helység nevének fordítása. Nem értem miért kellett magyarra fordítani, de egyébként más történetben is idegesít, ha személyek vagy helységneveket lefordítják magyarra.

Könnyen olvasható, gördülékeny és izgalmas. Egyetlen pillanatig sem unatkoztam, nincsenek benne klisék, eltúlzott lelki drámák sem. Nagyon kedveltem és kicsit sem zavart, hogy egy idő után abszolút kiszámítható volt merre tart a történet. Felnőtt olvasónak ajánlom. Nem csak az Örökzöld-zuhatagot, hanem a szerző valamennyi könyvét, de természetesen ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések:

Vadvirágok lányai

Parázs-sziget

Hóvégi klasszikus: George Orwell – Állatfarm

Tündérmese

Orwell ​1943/44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr. Jones Major-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta Állatfarm-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul…

A könyvet Ralph Steadman egyedülálló rajzai illusztrálják.

“Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél”

Nincs ember a világon, aki ne hallotta volna a fenti mottót, mely Orwell méltán híres regényéből származik. Ez továbbra is érvényes és minden időben érvényes lesz, bár ami azt illeti mostanra kissé módosult megfogalmazásában: Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek.

A történet megírása után tizenöt évvel tett szert népszerűségre, a háború után sok helyen betiltották, mert bevallottan a sztálini Szovjetúnió allegóriája és minden szereplőnek valós személy megfelelője is van, a mellékszereplők pedig egy-egy valós embertípust képviselnek: a talpnyalókat, az elítet, a manipulált tömeget, az átvert munkásosztályt, stb.

A történetet valószínűleg mindenki ismer, vagy ha nem, akkor hallott róla, hiszen az 1984 mellett ez Orwell legismertebb műve, mely kifigurázza a baloldali demokráciáknak nevezett diktatúrákat.

A cselekmény egy angliai framon játszódik, ahol az állatok megdöntik az ember uralmát és maguk veszik át a hatalmat és a farm irányítását. A politikai elítet a disznók képezik és, ahogy minden politikai elítben, itt is vannak ellenségeskedések és ellenlábasok, személyes ambíciók.

A történet fergeteges szatíra és kiválló iskolapéldája annak, ahogyan egyik diktatúra felcseréli a másikat, és ahogyan az ideológiák, eszmék változnak az érdekek függvényében.

"HÉTPARANCSOLAT

1. Aki két lábon jár, az ellenség. 

2. Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak, az barát. 

3. Állat nem visel ruhát. 

4. Állat nem alszik ágyban. 

5. Állat nem iszik alkoholt. 

6. Állat nem öl meg más állatot. 

7. Minden állat egyenlő."

A könyv az 1001-es listán szerepel, 1954-ben animációs film készült belőle – ezt huszon-harminc évvel ezelőtt gyermekként láttam, és természetesen semmit nem értettem belőle, de évekkel később annál többet. 1999-ben tévéfilm is lett belőle... s legalább egyszer mindenkinek el kellene olvasnia, bár – ahogy mondani szoktam – ízlések és pofonok

Eredeti mű: George Orwell – Animal Farm, 1945

Magyar nyelven először 1989-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában és azóta még huszonkétszer, leutóbb 2017-ben. Állati gazdaság címmel is megjelent 1985-ben az AB Független/Framo kiadásában. 

Sarah Addison Allen – A varázslat tava

    
Gyönyörű, felejthetetlen történet régi és új szerelmekről, az eltéphetetlen kötelékek erejéről… 

Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele.
Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, ami sikeresen ellenállt a georgiai hőségnek és párának, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik – kimondatlan álmaiktól és vágyaiktól vezérelve – évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez. 

Ez nem csekélység, Eby ennek ellenére kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá. 

Kate Pheris tizenkét évesen az utolsó legszebb vakációját töltötte a Lost Lake-nél; még azelőtt, hogy megismerte volna a magányt, a fájdalmat, a veszteséget. Azóta ezek az érzelmek uralják az életét, de azért – talpraesett lányának, Devinnek, és saját céltudatosságának köszönhetően – a remény sem halt ki a szívéből. Talán a Lost Lake-nél Devin kiélvezheti gyerekkorának utolsó hónapjait… és Kate is újra felfedezheti azt a valamit, ami annak idején olyan hirtelen siklott ki az ujjai közül. 

Az emberek egymás után zarándokolnak el a tóhoz, hátha ott megtalálják azt, amit már oly régóta keresnek: szeretetet, megnyugvást, reményt az újrakezdésre, békét, egy rejtély megoldását, a felejtés lehetőségét. De vajon még időben érkeznek? 

A különleges hangulatú, varázslatos regény Sarah Addison Allen egyik legkiválóbb írása az ember titkos vágyairól és a hétköznapi csodákról, amik a legvalószínűtlenebb helyeken lepnek meg minket. 

Könyvmolyképző, 2017

Eredeti mű: Sarah Addison Allen – Lost Lake, 2014

“– A múltadat nem tudod megváltoztatni, de a jövődet igen. Ez a könyvekre is igaz. Ha nem tetszik a befejezés, költesz egy másikat.”

Mindent elolvastam, ami magyar nyelven Sarah Addison Allen tollából származik, s kacérkodom az angol nyelvű könyveivel is, de el kell mondanom, hogy legalább három éve nem jelentetett meg új könyvet és pillanatnyilag csak két olyan írása van, amit még nem ismernek magyar rajongói.

Nagyon kedvelem a szerző könyveit, bár valamennyi közül talán ez tetszik a legkevésbé. Nincs semmi baj a történettel, nagyon élveztem a kalandozást múltban és jelenben, szerethetőek a szereplői is. Viszont nem tetszik az a csipetnyi fantasy (vagy mágikus realizmus – kinek hogy tetszik), ami a szerző könyveire jellemző. Akik olvassák Sarah Addison Allen könyveit, azok tudják miről beszélek. Én nem rajogok a fantasy-ért, sőt, amennyiben lehet kerülöm is, de a szerző eddigi könyveiben nagyszerűen oldotta meg ezt az írásaira annyira jellemző természetfelettit. Szépen kiegészítette a történetet, adott neki egy csipetnyi misztériumot.

Ebben a történetben számomra túlzásba ment az, ami azt a csipet misztériumot volt hivatott szolgálni, mert el tudok fogadni egy csodatevő almafát vagy egy-két szellemet a házban, viszont a fiút, aki krokodillá változik, csak azért, mert annyira szereti a krokodilokat, már nem igazán.

Túl sokat nem szeretnék mondani a könyvről, hiszen egy nagyon terjedelmes fülszöveget kaptunk a kiadótól. Azt viszont mindenképpen el kell mondanom, hogy igenis megéri elolvasni a történetet, mert egyszere tud szórakoztató és megható lenni. Egyidőben szól szeretetről, családról, szerelemről, egész élettörténetekről, múltról, jelenről, jövőről…

Lost Lake egy tóparti üdülőtelep, és minden szereplő – legyen bármilyen jelentéktelen szerepe a történetben – a helyhez kötődik, testileg-lelkileg. Azt is el merném mondani, hogy a történet főhőse maga az üdülőtelep és a személyek csupán mellékszereplők a maguk történeteikkel. Természetesen minden szereplőt alkalmunk lesz megismerni, honnan jönnek, hová tartanak és közben az üdölőtelep történetét is megismerjük, s azt is, hogy a szereplők közül ki miért ragaszkodik a helyhez.

Továbbra is kedvelem a szerzőt és könyveit, remélem visszatér az alkotókedve és további történetekkel örvendeztet meg minket. De addig is reménykedjünk, hogy a kiadó más könyveit is elhozza a magyar nyelven olvasó rajongóknak. És természetesen ízlések és pofonok…

Kapcsolodó bejegyzések

A csodálatos Waverley-kert 

Könyvmolyképző, 2010

Sugar Queen – Édes élet

Könyvmolkézpő, 2012

Joanna Trollope – A pap felesége

Anna ​Bouvarie a helyi pap feleségeként húsz éven keresztül szolgálta Istent és az egyházközséget – számos különféle módon. Süteményt sütött, kihordta az egyházi lapokat, szorgalmasan mosta és vasalta férje karingeit, miközben magát és gyermekeit csakis a használt holmik vásárán talált viseltes ruhákba öltöztette. Ám amikor férje sikertelenül pályázik a főesperesi tisztségre, és a férfi csalódásában keserű magányba gubózik, kislányát pedig immár elviselhetetlenül zaklatják a helyi iskolában, Anna végül fellázad. Munkát vállal a helyi élelmiszerüzletben, ahol a pénzkereset mellett visszanyeri saját önértékelését is – szembeszállva az egyházközség döbbent rosszallásával és férje jéghideg dühével. S felkelti három nagyon is különböző férfi szenvedélyes érdeklődését, akik mind fontos szerepet játszanak Anna életének kivirulásában… 

Kossuth, 2013

Eredeti mű: Joanna Trollope – The Rector’s Wife, 1991

“egy idő után az embernek elege van abból, hogy állandóan türelmesnek kell lennie.”

Ez nyilvánvalóan nem egy mostanában megjelent könyv, én is tavaly olvastam, de valamiért mindig kerültem, hogy erről írjak a blogban. Az este ismét belenéztem, mert ez egy újraolvasós könyv – mellesleg nálam a szerző valamennyi  eddig olvasott könyve az újraolvasós katergóriába tartozik –, s hát akkor itt az ideje erről a történetről beszélni egy keveset.

Azért szeretem Joanna Trollope könyveit olvasni, mert mindig egy kényes témát választ és azt járja körül a történetben. Annak ellenére, hogy ezek a történetek az élet dolgairól szólnak, az erotikát teljes egészében mellőzik és inkább az alaptémához tartozó élethelyzeteken van a hangsúly. Ebben a történetben sincs ez másképp. S azért is kedvelem a szerzőt és az írásait, mert felnőttekről ír felnőtteknek.

Angliában járunk, időben a 20. század végén, de ez a történet akár napjainkban is érvényes lehetne bárhol a világon... pontosítok, a világ keresztény részén. A történet középpontjában természetesen egy pap felesége van, nem nagy filozófia kitalálni. Akkor lett volna meglepetés, ha a történet nem róla szól.

Ugye mindenkinek saját privát nyomora, hogy hogyan viszonyul a valláshoz és Istenhez, hisz-e a létezésében, jár-e templomba, gyakorolja-e a vallását vagy sem, és senkinek semmi köze hozzá. Az egyetlen kivétel ugyebár a lelkész felesége, mert egy sztereotíp világban élünk, a pap feleségétől elvárják, hogy a férje munkáját segítse, sőt! az legyen a legfontosabb, hogy a gyülekezet apró-cseprő dolgait megoldja, segítsen a rászorulókon, smúzoljon a támogatókkal és mindehhez vágjon jó képet is. Ez nemcsak a könyv lapjain van így, gyakori a valós életben is, különösen kisebb településeken, ahol a papnénak példát kell mutatnia a gyülekezetnek.

Anna Bouvarie rendesen el is játsza ezt a szerepet kemény húsz évig, ám amikor férje nem kapja meg a remélt előléptetést elege lesz. Ő eredetileg fordító volt, szakszövegeket fordított németből(re?), de miután nem maradt fizikai ideje határidőre befejezni a fordításokat, a megbízók lassan elmaradtak. Most pedig nagyon kellene a pénz, hiszen két gyermekük is van, és Annának nagyon elege van az örökös nélkülözésből és spórlásból és természetesen jobbat-többet szeretne nyújtani gyermekeinek is. Munkát vállal a közeli város egyik boltjában és ő nem szégyeli, hogy árufeltöltés lesz a feladata. Férje viszont annál inkább és egy idő után a nő tudta nélkül felkeresi főnökeit és a nevében felmond. Anna egy békés személy, én kiheréltem volna.

Nemcsak az anyagiakkal állnak hadilábon, hanem a családi életük is szétesőben van. Annát két férfi is kísértésbe hozza, férje kizárólag saját magával és sérelmeivel törődik és mindig csak a látszatért él, az érdekli mit fog a gyülekezet (és főleg a tehetős támogatók) szólni ha… És a gyülekezet szól is, mert a pletyka vastagon folyik, olyankor is, amikor Anna vagy a gyerekek teljesen vétlenek. Férjét teljesen letaglózza, hogy nem kapta meg a főesperesi kinevezést, önző módon csak és kizárólag magával és a sérelmeivel törődik. Meg azzal, hogy kifele, a világnak és a gyülekezetnek a tökéletes család képét mutassák, azt a képet, amit a környezet elvár tőlük.

Ez egy felnőtteknek szóló történet, mert mit értene egy alig tizen-huszonéves egy negyvenes, két gyermeket nevelő nő kínjából, egy sértett férfi megfelelési kényszeréből. Én nagyon kedveltem, mert volt mondanivalója, bár nem mondanám, hogy nagyon pörgős lett volna. Ez a lassan csordogáló cselekmény egyébként nagyon jellemző a szerzőre, legalábbis az általam eddig olvasott műveire érvényes.

1994-ben négy részből álló minisorozat is készült a könyv alapján. Még nem láttam, de tervben van, feltételezhetően majd egy következő életben, amikor csak olvasni és filmet nézni fogok.

Ja, és ízlések meg pofonok…

  

Kapcsolódó bejegyzések:

Szeretőből feleség

Lányok és férfiak