A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1001-es lista. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 1001-es lista. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 31., vasárnap

Hóvégi klasszikus: Margaret Mitchell - Elfújta a szél

Ez az a könyv ami megérdemli a “történelmi  romantikus” címkét, mert egy nagyon is valós történelmi esemény idején játszódó szerelmi történet. És nemcsak az, hanem nagyon hiteles bemutatása az amerikai déli társadalomnak, a polgárháborúnak az északi és déli csapatok között, a feketék felszabadításának és annak a megszületésének ami a mai Amerikai Egyesült Államok elődje volt.
A könyv két részből áll: az elsőben megismerjük a  19. századi déli világot és a háborút, majd a második részben a háború utáni újrakezdés van terítéken. S ezt végigkíséri a főhősnő obesszív ragaszkodása és képzelt szerelme egy olyan férfi iránt, aki a másé, valamint az ír apjától örökölt szeretete a föld, Tara iránt. Lényegében az ő életének egy részén keresztül vannak bemutatva a kor történései, szokásai, társadalma. Igen, ő az a főhősnő, aki lerántotta  a nappali függönyét, ruhát varrt belőle és a városba utazott pénzt szerezni a birtok megmentésére
Irodalmi Nobel-díjat nem kapott érte, de Pulitzer-t igen és szerepel az 1001-es listán. – aki nem tudja mit jelent az 1001-es lista, nézzen utána, röviden: az olyan irodalmi művek listája, amit mindenkinek legalább egyszer el kellene olvasnia.
Már a megjelenése idején nagy port kavart fel, a kor szokásaihoz képest gyorsan meg is filmesítették – a film 1939-ben a mozikba került, olyan nagyágyúkkal a szereposztásban mint Vivien Leigh, Clark Gable vagy Olivia de Havilland. 1940-ben besepert több Oscar díjat is, többek között a legjobb mellékszereplő színésznőnek járót, amit a díj történetében előszőr egy színesbőrű színész kapott meg: Hattie McDaniel Mammy szerepéért. A film eredetileg fekete-fehér volt, később a technika ördöge segítségével lett színes - az elkövetőjét ezért az Akadémia Oscar díjjal jutalmazta. A film, akárcsak a könyv, egy klasszikus.
S mivel a könyv annyira népszerű volt, mindenki a folytatását várta, de az írónő nem állt kötélnek, s hosszú ideig az örökösei sem, míg a ’90-es évek elején Alexandra Ripley megkapja a jogot, hogy folytatást írjon a történethez onnan, ahol az eredeti mű abbamaradt: Melanie halálától. Ez a Scarlett, magyarul is megjelent, filmet is készítettek belőle. Majd 2007-ben, szintén a jogutódok engedélyével jelenik meg egy újabb folytatás: Donald McCaig – Rhett Butler, ami tulajdonképpen a férfi szemszögéből meséli el a történetet.
Mert ezt a csontot nagyon jól lehetett rágni, több folytatás is született Audrey Dee Milland tollából, számszerint nyolc. Ezek a Scarlett-könyvek, egyet sem olvastam, maga, a jogutódok által engedélyezett Alexandra Ripley-féle Scarlett is elég kínos volt és meg sem közelítette az eredeti színvonalát.
Az Elfújta a szél olyan könyv amit időnként újraolvasok… és a filmet is többször láttam…


Scarlett ​​O'Hara, Észak-Georgia ünnepelt szépsége tizenhat esztendős, amikor e monumentális regény első lapjain találkozunk vele – és huszonnyolc, amikor elbúcsúzunk tőle. A közben eltelt tizenkét esztendő nem csak Scarlett életében sorsformáló időszak: átalakul szűkebb környezete, de tágabb pátriája, az amerikai Dél is – mert közben lezajlik az amerikai polgárháború, Észak és Dél harca, amely mindkét félnek mérhetetlen szenvedést okoz.
Margaret Mitchell, maga is a Dél szülötte, tízévi gondos kutatómunka után részletes és hű képet fest a háborús Dél megrázó hétköznapjairól s a vereség utáni újrakezdés megpróbáltatásairól.
A regény 1936-ban jelent meg Amerikában, s addig ismeretlen szerzőjét egy csapásra világhírűvé tette, néhány év alatt több millió példány kelt el művéből, s elnyerte a legrangosabb amerikai irodalmi kitüntetést, a Pulitzer-díjat. 1939-ben azóta is nagy sikerrel játszott filmet forgattak belőle Vivien Leigh, Clark Gable és Leslie Howard főszereplésével.
A szép Scarlett O'Hara viharos szerelmeiről és örök szenvedélyéről, a családi birtokról szóló regény lebilincselő olvasmány.

Eredeti mű: Margaret Mitchell – Gone with the Wind, 1936

Magyarul 1937-ben jelent meg előszőr a Singer és Wolfner kiadásában. Az utolsó magyar nyelvű kiadása 2014-ben volt, az Európa Kiadónál… a kettő között még tizenötször jelent meg, és mai napig az 1937-es Kosáryné Réz Lola-féle fordítást olvassuk… tudott valamit a hölgy!

Majd holnap gondolok erre, Tarán. Akkor már el tudom viselni. Holnap majd kigondolok valamit, hogy visszaszerezzem Rhettet. Elvégre a holnap az már egy másik nap.
(Margaret Mitchell – Elfújta a szél, zárómondat)

2016. május 30., hétfő

Hóvégi klasszikus - John Galsworthy - Forsyte Saga, Modern komédia

Néhány napja szűk körben dumaparti volt arról, hogy ki éppen mit olvas és a sok divatos-hangzatos cím között elhangzott Stendhal Vörös és feketéje. Ettől a pillanattól a beszélgetés teljesen más fordulatot vett, és a klasszikusokat kezdtük osztani-szorzani, ki melyiket szereti és miért nem a másikat. Hozzá kell tennem, hogy egyikünk sem bölcsész, író vagy valami hasonló, még irodalomtanár sincs közöttünk… egyszerűen könyvet eszünk reggelire, ebédre és vacsora helyett is.
Innen az elhatározás, hogy havonta egyszer egy kedvenc klasszikusomról fogok írni. Hátha más is kedvet kap az olvasásához vagy épp az újraolvasásához. Ha nem tetszik az ötlet és csak kortárs szórakoztató műfajra vagy vevő, itt és most abbahagyhatod az olvasást.
Köszönöm Zsu, ez az ötlet tőled ered.

James Galsworthy – A Forsyte Saga, Modern komédia


Azért egyszerre kettő, mert a Modern komédia A Forsyte Saga folytatása, s ha netán kedvet kaptál, akkor alapból szerezd be mindkettőt. Ezért a könyvéért John Galsworthy 1932-ben Irodalmi Nobel-díjat kapott, tehát ez nagybetűs irodalom, és természetesen szerepel az 1001-es listán. A harmadik részt, End of the Chapter, már nem olvastam, tudomásom szerint nem jelent meg magyarul, ha mégis, akkor szóljatok.
A viktoriánus idők felső-középosztályának a világát ismerjük meg: hagyomány, szerelem, csalódások, ambíciók és az íróra oly jellemző társadalmi kérdések megismertetése. Teljesen hiteles képet kaphatunk a kor Angliájáról nyomon követve a család három generációját.
A mű hat ciklusból áll (3-3 A Forsyte Saga és Modern komédia), eredetileg ezek különálló regények voltak egymás folytatásában, az elsőt 1906-ban írta… No ugye, hogy nem most találták fel a sok-kötetes sorozatokat.
Filmsorozat is készült belőle, az idősebbek minden bizonnyal emlékeznek rá, nekem a nagyi mesélt róla. Talán azóta lett egy újabb sorozat is 2002-ben, modernebb, utána kell néznem hol lehetne azt megnézni…
Hogy olvastam-e a könyveket? Igen, mindekettőt és nem is egyszer. Hosszú, de akkor is megérte a rá áldozott időt és nagy valószínűséggel valamikor ismét el fogom olvasni.
Babits Mihály jellemzése a szezőről: “Alig képzelhető író, Galsworthynál egyformább, megbízhatóbb, meglepetéseket kizáróbb nívójú. Nemes tónus, de középszerű érdekesség jellemezte számomra minden művét; a közönség viszont ugyanezeket a műveket magas szépségű, és mégis könnyű, jó olvasmányoknak találta.”
(Babits Mihály – Könyvől könyvre, Nyugat, 1933)

A Forsyte Saga


A Forsyte-Saga A Viktória-korszak Angliájának nagy regényírója realista kritikával vizsgálja és ábrázolja a századforduló angol társadalmát. Főművében valóságos mondává, legendává, „szágává” szövi a Forsyte-család egymást követő nemzedékeinek történetét. Ez a család a birtoklási szenvedély jelképének tekinthető. Életeleme a pénz, a vagyon, melyet örökölt és gyarapítani már alig tud, de körömmel-foggal meg akar őrizni.
A Forsyte-regényeket az író két ciklusba foglalta össze. Az első ciklus a Forsyte-Saga, mely három regényből (A tulajdonos, Válóper és Ez a ház kiadó), továbbá két intermezzóból, közjátékból, összekötő elbeszélésből áll. A cselekmény 1886-ban indul meg, az öreg Jolyon házában, és elvezet a búr háborúba, Viktória királynő temetésére, a százegy éves Timothy Forsyte halálos ágyához. Tanúi vagyunk Bosinney építész, Soames Forsyte és ifjabb Jolyon, a művész Forsyte szerelmi drámájának. A ciklus első felének izgató nőalakja a szép és bájos Irene, míg a ciklus végén már az első világháború utáni nemzedék lép színre, és a nyughatatlan Fleur házasságának története már egy másik Anglia jellemző vonásait tünteti fel.

Eredeti mű: James Galsworthy – The Forsyte Saga, 1921
Ulpius-ház, 2006
Magyar Könyvklub, 1994
Kriterion, 1983
Európa, 1960, 1970

Modern komédia


John Galsworty az angol irodalom legnagyobbjai közé tartozik. Technikája az impresszionista festésmódra emlékeztet – a természetet, az emberi világot, hõseinek jellemét váltakozó képekben, tovavillanó víziókban látja és mutatja meg. Regényei központjaiban egy-egy nagy szerelem lobog – talán az egyetlen emberi szenvedély, amelyet iróniája megkímél. 
A Modern komédia szintén három ciklusból áll. A fehér majom a nyugati kultúra bomlását, a Hattyúdal pedig e kultúra végét jelképezi. Az ezüst kanál a kiváltságos osztály szatírája, azoké, akik az angol közmondás szerint szájukban ezüst kanállal születtek

Eredeti mű: James Galsworthy – A Modern Comedy, 1924
Kriterion, 1985
Európa, 1960, 1970, 1971



2016. március 19., szombat

Sylvia Plath - Az üvegbura


„Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.

Európa, 2014, 2010, 2002, 1983
Kriterion 1981
Eredeti mű: Sylvia Plath – The Bell Jar, 1963

Monica Carrot A gyöngyszürke olvasásakor jutott eszembe ez a könyv, akkor említettem is, s mivel mostanság olvastam a folytatását, A szivárványszürkét ismét eszembe jutott. Egy olyan mű, amit minden könyvmolynak legalább egyszer el kell olvasnia - és nemcsak nekik. Lehetőleg felnőttként (is). Nem véletlenül szerepel az 1001-es listán és minden időben, mindenhol aktuális marad. Ez nagybetűs irodalom. Ha csak magyar nyelven ennyiszer adták ki, vajon hány kiadása lehetett úgy összesen az idők folyamán?
Nem mondanám, hogy nyomasztó történet, hisz a maga módján még humora is van, a cselekmény gördülékeny, nincs benne felesleges időhúzás. A történet meglehetősen objektív módon van elmesélve egy depresszív személyhez képest. Elképzelhető, hogy idegesíteni fog a főszereplő, mert hát rámosolyog a fene-nagy szerencse, de ő nem tudja értékelni és lelkesedni érte. Rengetegen szeretnének a helyében lenni, hiszen abban a korban a nők helyzete teljesen más volt, mint ma. S hogy jobb-e azóta vagy csak áltatjuk magunkat a látszattal, azt mindenki döntse el saját maga.
   Lehet maga a történet nem fog megérinteni, hisz több mint ötven éve írták, a régi idők Amerikájában játszódik. Más kor, más világ, még meg sem születtél akkor (én biztosan nem) mi közöd hozzá? – gondolhatod. Mi ennek a nőnek a zavara egy világégéshez vagy az emberéleteket követelő ilyen-olyan katasztrófákhoz képest, de aztán lassan rájösz, hogy bár egy önéletrajzi írás, ez mégsem kizárólag Esther Greenwoodról szól (vagy Sylvia Plathról), hanem valamennyi olyan emberről, akit befogott üvegbura… Van aki ki tud jönni alóla, van akit elnyel. S ha te magad nem is vagy alatta (vagy soha nem is voltál), attól még megvan a magad Esther Greenwoodja, lehet nemcsak egy, hanem több is.
Először még érettségi előtt olvastam a könyvet, különösebben nem érintett meg, mit tudtam én akkor, tizenévesen, mit jelent az, amikor semmi sem jó, amikor mindenkit elmar maga mellől az ember, akár mondva-csinált okokkal is. Mostanra már tudom mit szimbolizál az üvegbura, bár - eddig - még nem szippantott be. Néha előveszem és beleolvasok a könyvbe, különösen olyankor, amikor belefutok egy-egy "Esther Greenwood"-ba, mert "Esther Greenwood"-ok mindig voltak és mindig lesznek.
Akivel most utóbb találkoztam még ott van a bura alatt. A maga kis álomvilágában él, körbeveszi magát olyanokkal akik ezt elhiszik, olyanokkal akik nem kérdőjelezik meg létének fontosságát, és akik még véletlenül sem mondják el, hogy a bura alatt teljesen egyedül van, és ők, a többiek, mind az üvegen kívül vannak, vagy épp a saját burájukkal vannak elfoglalva és nem látják az üvegharang alatt kínlódó megkeseredett, magányos személyt. Ott lesz, amíg egy nap a bura teljesen elnyeli, mert ő nem a kiszabadulós fajta… és mikor ez megtörténik, senki még észre sem fogja venni, hogy a bura eltűnt, vagy már nincs alatta senki. Mert ilyenek vagyunk...