Abbi Waxman - Új örömök kertje

Lilian ​Girvan harminchét éves. Három évvel ezelőtt a szeme láttára halt meg a férje autóbalesetben, s ő azóta sem tud magához térni. Az őrült depresszió mélyéről valahogy felevickélt, de továbblépni képtelen… Öngyilkos gondolatai már csak elvétve vannak, ellátja két kislányát, és végzi a munkáját: illusztrátor egy könyvkiadónál. Ha a húga nem segítene lelkesen és rendszeresen, talán még erre sem lenne képes. A kiadó beíratja egy kertészeti tanfolyamra, hogy kellő tudással és lelkesedéssel illusztráljon egy sorozat zöldségtermesztési tanácsadó kiskönyvet. A tanfolyamon aztán véletlenszerűen összeverődött férfiak és nők társaságába csöppen és lassan-lassan képes lesz kibújni a csigaházból.
A napsütés és a növények gyógyító hatása, meg a húga őrült ötletei szinte észrevétlenül vezetik vissza Lilit az élő (és nem csak vegetáló) emberek közé. Lehet, hogy még a szerelem is megterem egy kiskertben?

Európa, 2017

Eredeti mű: Abbi Waxman – The Garden of Small Beginnings, Berkley, 2017

A szerző első és ezidáig egyetlen magyar nyelven megjelent könyve. Ami azt illeti angol nyelven sincs több neki, második regénye 2018-ban várható és nagyon remélem, hogy megjelenés után hamarosan elérhető lesz a magyar olvasótábor részére is.

Teljesen véletlen volt találkozásom a könyvvel, nem is igazán akartam elolvasni, hiszen a témája már sokszorosan lerágott csont: fiatal nő korán elveszíti férjét, aki egyben nagy szerelme is, egyedülálló anyaként gürizik – meg kell a szívnek szakadni, milyen nehéz neki egyedül két apró lánykával, s egyszer csak ott az új szerelem, az újrakezdés, a második esély, nevezd aminek akarod. Ezt a témát már unalomig körüljártuk bármilyen nemű is legyen az az egyedülálló szülő. Legutóbb épp Nicholas Sparks Mindig van holnap című könyvében találkozhattam egy ilyen egyedülálló szülővel, s a felsorolást lehetne hosszan folytatni, mert van honnan.

Abbi Waxman könyve más az eddig olvasottakhoz képest, és elmondom miért. Első sorban azért, mert a hősnő – aki maga meséli el a történetet – tárgyilagos saját magával szemben. Nem játsza túl a lelki nyomorát, nem titkolja el öngyilkos gondolatait, tisztában van vele, hogy gyarló és esendő, hogy egyik napról a másikra él – és ezt nem anyagi szempontból kell éreteni. Mert Lilian még mindig nem dolgozta fel férje halálát, bár évek teltek el a tragikus eseménytől és azóta is gyászterapeutához jár. Ennek ellenére képes humorral és jó adag öniróniával mesélni mindennapjairól, a rá szakadt gondokról, a tanácstalanságról, bűntudatról, arról, hogyan vesztegeti meg édességgel lányait öt perc csendért.

Tehát itt van nekünk Lilian, a depresszióban dagonyázó kétgyermekes özvegy, akinek mindene a két gyermeke és a munkája körül forog. Az egyetlen aki még nem adta fel és reménykedik, hogy csak idő kérdése és Lili ismét a régi lesz, az Rachel, a húga, aki a baleset után rögtön kézbeveszi a kis család ügyeit.

Ahogy a fülszöveg is írja, Lili illusztrátor és a kiadója íratja be a kertészeti tanfolyamra, mert ez majd kapcsolódik egy jövőbeli munkához. Csakhogy hamarosan kirúgják a kiadótól is, és Lilinek a kertésztanfolyam lesz a menedék, ahová magával viszi lányait és meglepő módon a húgát is, aki folyamatosan megpróbálja visszarángatni a mindennapok valóságába.

A kertésztanfolyam pedig új lehetőségeket nyit meg Lili előtt, hiszen számára ismeretlen dologgal foglalkozik, új emberekkel találkozik, és lassan, de kötődni kezd frissen szerzett ismerőseihez, a tanfolyamot vezető Edward Bloem pedig férfiként is megtetszik neki. Ez a vonzalom magától értetődően nem egyoldalú.

Vegyük sorra, kivel tölti idejét hősnőnk a szombati kertésztanfolyamokon:

Első sorban a lányaival, a koravén gondolkodású, megfontolt Annabellel és a cserfes, szeleburdi Clare-rel,

Rachellel, húgával, aki műtárgykereskedő, lepedőművész és őrült ötletei vannak,

Francesszel és Eloise-zal, a leszbikus tanárpárossal,

Angelával, a zárkózott és nehéz sorsú elvált anyával, és fiával Robbal,

Gene-nel, a visszavonult kőgazdag bankárral, akinek természetesen fiatal felesége van,

Mike-kal, a különc zsenivel, aki hobbijainak él és ezek a hobbik az extrém sportokhoz köthetőek, a kertészeti tanfolyam csak egy újabb hóbort.

Ezek az látszólag nem összeillő emberek – beleértve Lilit és családtagjait – lassan megnyilnak egymás előtt, törődni kezdenek egymással, egymás életére befolyással lesznek.

S ehhez az illusztris társasághoz csatlakozik sógornője és egyben legjobb barátnője, Maggie, aki saját gondjait zúdítja a nyakába, hiszen olaszországi otthonából futott haza, mert életközép válságban szenvedő férje lecserélte egy fiatalabb évjáratú csinibabára. Ugye ez egy újabb klisé: a legjobb barátnő bátyjába szeret bele a hősnő és férjhez is megy hozzá, hogy a középkorú férfi-csinibaba felállást már ne is említsük. Hab a tortán a kiöregedett modell anya, egy végtelenül önző és megkeseredett alkoholista, aki saját személyén kívül senkiről sem tud jót, szépet mondani, még saját gyermekeiről sem.

Természetesen kiszámítható a végkifejlet és senki világát nem rengeti meg ez a történet, mert semmi újjal nem szolgál a témában, viszont a szerző stílusa egyedivé és nagyon szórakoztatóvá teszi.

Van még egy dolog, ami a könyv mellett szól. Nincsenek benne süti- vagy ételreceptek, a hősnő nem nyit kávézót, cukrászdát vagy virágboltot, viszont minden fejezet végén kertészeti tanácsokat kapunk. Olyan dilettánsoknak valót, szájbarágósan leírva, s ha nem lenne már egyik hobbim a kertészkedés, akkor minden bizonnyal kedvet kaptam volna hozzá.

Nagyon kedveltem a történetet, első sorban az író stílusa miatt. Ajánlom mindazoknak, akiknek most épp egy könnyed, humorral gazdagon meghintett olvasmányra van szükségük. Tehát ne menjetek el könyv mellett, mint ahogyan én szinte megtettem... meg természetesen az ízlések és a pofonok.

“– Anya! – szólt Annabel, miközben a spagettit tekergette a villájára, legújabb tudományaként. A tekergetés rendszerint jóval tovább tartott a szükségesnél, de hiszen a gyakorlat teszi a mestert.

– Igen, drágám? – feleltem, még egy kis sajtért nyúlva.

– Mondtam már, hogy van fiúm?

– Nem... – válaszoltam Rachelre sandítva. – Ki az?

– James.

Jól van, őt legalább ismerem. Egy hús-vér kisfiú, nem képzeletbeli.

– Tényleg? Akkor jó, őt szeretem.

Hatalmas falat tésztát gyömöszöltem a számba, és hálát adtam Istennek az olaszokért. Spagetti, pizza, fagylalt... Ha nem folyton a szerelmeskedéssel lennének elfoglalva, és nem pöfögnének szüntelenül fel-alá a Vespáikkal, szerintem ők irányítanák a világot.

– Á, nagyon lüke. – Annabel grimaszolt. – De azért a fiúm.

– Ő is tud róla?

– Dehogy! Természetesen nem! – tiltakozott megbotránkozva.

Rachel Clare-re nézett.

– Neked is van fiúd?

– Nem, én férjnél vagyok. – Clare szája tele volt spagettivel, de közben vigyorgott.

– Csak nem? – Rachel tovább falatozott. – Kihez mentél hozzá?

– Frankhez.

Frank, a nevét hallva, megcsóválta a farkát a földön.

– Ajjaj. Tudod, hogy a férjed gilisztás?

Clare bólintott.

– Clare, nem mehetsz férjhez egy kutyához! – szólt közbe Annabel türelmesen, de határozottan. Letette a villáját.

– De igen. Kész, vége. – Ez volt Clare kedvenc szavajárása. Sokféle helyzetben mondhatta, hogy „kész, vége”: ha a falra rajzolt, ha a padlóra pisilt, vagy ha megevett egy cukorkát. Kész, vége, nem lehet visszacsinálni. Csupa lezárás, véglegesség.

– De az emberek nem házasodhatnak össze kutyákkal!

– Miért ne? Szeretem Franket.”

(Abbi Waxman – Új örömök kertje, Európa, 2017)

Mary Alice Monroe - Nyári fuvallat

Nyári emlékek 2

Dora boldogtalan házasságában évekig játszotta a tökéletes anya és feleség szerepét. Férje azonban egy nap beadja a válókeresetet, és az asszony úgy érzi, hogy autista kisfia nevelésében is kudarcot vallott. A válása és az eladandó házzal kapcsolatos megannyi teendő pedig szinte minden energiáját felemészti. Szorult helyzetéből nem talál kiutat. Végül egy rosszullét kell ahhoz, hogy rádöbbenjen: ha újra boldog akar lenni, gyökeres változásokra van szükség az életében, amelyeket csakis önerőből vihet véghez. Elindul hát egy rögös, számára ismeretlen úton, amely a sok megpróbáltatás mellett megannyi örömöt is ígér, és csak remélni meri, hogy a végén nemcsak önmagára, hanem egyúttal haza is talál.

Mary Alice Monroe szívmelengető és magával ragadó trilógiájának második kötetében folytatódik a Nyári emlékekből megismert három lánytestvér, Dora, Carson, Harper és nagyanyjuk édes-bús története.

General Press, 2016

Eredeti mű: Mary Alice Monroe – The Summer Wind, 2014

Halál a hölgyekre!* – hangzik fel ismét Sullivan’s Island-on a csatakiáltás, hiszen második részével folytatódik a Nyári emlékek sorozat.

Kis jóindulattal akár önálló kötetként is megállná a helyét, de pontosan onnan folytatja ahonnan az előző rész, a Nyári emlékek abbahagyta. S aki azt valamiért kihagyta ne essen kétségbe, mert elégszer történik utalás, magyarázat és visszaemlékezés ahhoz, hogy senki fiának-lányának ne legyen hiányérzete.

Aki az első részt olvasta már, annak nem ismeretlenek a szereplők és a stílus sem, hiszen valamennyi szereplőt már ismerjük és csak egy-egy új helyszín hoz újabb karaktereket a történetbe. S akárcsak az előző rész, ez is az egész Muir családdal foglakozik, továbbra is szinte kiáltványszerűen érintve olyan témákat, mint a környezetvédelem, delfinek, autizmus, család, poszttraumatikus stressz szindróma.

   Tehát továbbra is velünk van az energikus Muir nagymama és Lucille, aki egyre fáradékonyabb és egyre titokzatosabb találkozókra tűnik el. S természetesen nem hiányozhatnak a lányok sem – kéretik ezt nem félreérteni: a Muir unokák felnőtt fiatal hölgyek –, Dora, Carson és Harper Sullivan’s Island-i tartózkodása folytatódik apróbb-nyagyobb zűrökkel.

Annak ellenére, hogy nem kimondottan egy személyről szól – ezt már megszokhattuk az előző részben is – most Dorán van a hangsúly. Rajta és természetesen Nate-en, hiszen anya és fia összetartozik. Talán jobban is mint kellene, mert Dora minden idejét, figyelmét és energiáját a különleges odafigyelést igénylő gyermekére fordítja, elhagyagolja férjét és ez a házassága róvására megy. Meg az is, hogy neki mindenképpen tökéletes déli hölgynek kell lennie, hiszen erre nevelték és anyja mai napig ezt szorgalmazza.

   Eudora (Dora) Tupper (született Muir) a legidősebb a lányok közül, a tökéletes déli úrinő és az egyetlen akinek saját családja van, bár ez a család most épp felbomlóban van. Dorát megviseli a válás, férje gerinctelensége és pofátlansága, amikor még az utolsó száz méteren is kizárólag a saját érdekeit és kényelmét hajszolja. A férfi állandóan a pénzhiányra panaszkodik, a vagyonelosztásnál még a Muir családi bútorok felezését is követeli (bár neki semmi köze hozzájuk), hiszen azok értéket képviselnek. Az sem segít az összeomlás szélén álló Doranak, hogy Cal Tupper továbbra is úgy tesz, mintha Asperger-szindrómás gyermeke, Nate, nem is létezne. A nő tizen-plusz évi házasság után kiégett, elhanyagolt, túlsúlyos és megkeseredett.

   A család – értendő Muriék – most is összefog és Dora mellé áll. Carson egy delfin-terápiás központba viszi a magát továbbra is ostorozó Nate-et, hogy az állatok társasága segítsen a gyermeknek feldolgozni a Palack (az előző részben szereplő delfin) sebesülése okozta traumát. 

   Ez idő alatt Harper kirángatja konfortzónájából és a tömény önsajnálatból a depresszió szélén egyensúlyozó Dorát és nagyanyja segítségével elindítja a változás útján. Mert a változás, az nem feltétlenül rossz, ahogy a válás sem jelenti az élet végét. Ennek legjobb példája az, hogy Dora összetalálkozik első szerelmével, és ismét fellángolnak közöttük az érzelmek. S hogy ezzel mit kezdenek majd, az csak rajtuk áll. Igazándiból a hivatalosan még el sem vált Dorának kell eldöntenie, hogy a negatív tapasztalat után megtud-e bízni egy férfiben.

És természetesen a történetnek még mindig nincs vége.

Nugis, könnyed olvasmány, annak ellenére, hogy néhol nagyon komoly témákat feszeget – és túl is magyarázza azokat. Ezzel a túlmagyarázással nálam pont a várt hatás ellenkezőjét érte el, azaz kimondottan taszított a szociális érzékenységre, tökéletességre és túlzott környezettudatosságra való kényszerű törekvés. De ettől függetlenül szórakoztató volt, meg természetesen az ízlések és a pofonok.

Egyikünk sem tökéletes. A tökéletesség helyett a kiegyensúlyozottság is bőven elegendő életcél.*

* Mary Alice Monroe – Nyári fuvallat, General Press, 2016

A sorozat részei:

1. Nyári emlékek

General Press, 2015

The Summer Girls

3. Nyárutó, 2016

The Summer's End

4. Déli mennyegző, 2017

A Lowcountry Wedding

5. A Lowcountry Christmas - még nem jelent meg magyar nyelven

Mary Alice Monroe - Nyári emlékek

Nyári emlékek 1

Marietta ​Muir csodás tengerparti otthona, amelyet egykor gyerekzsivaj töltött meg, mostanra némaságba burkolózott. Az idős asszonyt ritkán látogatják meg unokái, akik hajdan / régen / sok évvel ezelőtt minden nyári vakációjukat nála töltötték. Marietta ezt megelégelve meghívónak álcázott ultimátumot küld az azóta már felnőtté lett három lánynak, Dorának, Carsonnak és Harpernek, hogy nála töltsék a nyarat, és vele együtt ünnepeljék az asszony nyolcvanadik születésnapját. Nem titkolt szándéka, hogy a nyári emlékeket megidézve megerősítse a testvérek közötti, korábban igen szoros köteléket. Maga sem tudhatja azonban, hogy a terve miként sül el: a három igencsak különböző női életút fonala összefonható-e még, vagy örökre szétfutnak a világban.

Mary Alice Monroe szívmelengető és magával ragadó trilógiájának első kötetében Carsoné, a szabad szellemű fotósé, a tenger szerelmeséé a főszerep. Csak sodródik az árral, nem találja a helyét a világban, ezért kapóra jön neki a nagyanyja meghívása. Kiderül azonban, hogy még a meseszép dél-karolinai vidéken sem lelhet megnyugvást a lelkét sanyargató démonoktól, mígnem egy vonzó férfi és egy különleges barát segítségével újra fel nem fedezi a családi kötelékek, a megbocsátás és a szeretet erejét, és rá nem talál önmagára.

General Press, 2015

Eredeti mű: Mary Alice Monroe – The Summer Girls, 2013

“– (…) Sose felejtsd el, hogy az életben vannak pletykák és a családi titkok! Tolerálhatjuk a locsogást, de megbocsáthatatlan vétek a családi köteléket megszakítani.”*

A Nyári emlékek az azonos nevű sorozat első része. A fülszöveg szerint egy trilógia, de igazándiból öt részből áll, amiből négy már meg is jelent magyar nyelven.

Tudtam, hogy több részes sorozat, ezért nem fogtam bele míg valamennyi része meg nem jelent magyar nyelven is – múlt hétig még nem tudtam egy ötödik rész létezéséről. S miközben a következő részekre vártam, olvastam a könyvről jót is, rosszat is… inkább rosszat, többnyire olyan emberektől, akik a szerző nevét félreolvasva másra vártak. Pech!

Kelemes nyári olvasmány, senki világát megrengetni nem fogja. Lesz szó benne környezetvédelemről, alkoholizmusról, autizmusról, delfinekről és szinte mindenről, amit el lehet képzelni… még nem jutottam a negyedik rész végéig, tehát bővülhet a lista. De első sorban családi kötelékekről van szó.

Sullivan’s Island Sea Breeze nevű házában él Marietta Muir. Szálegyedül, ha nem számítjuk Lucille-t,  a fekete bőrű házvezetőnőt, aki ennél azért sokkal több, hiszen ő Marietta bizalmasa, barátnője. Lucille-on és három unokáján kívül Mariettának senkije sincs és lassan a fényes déli elegancia és előkelőség is megkopik, hiszen fogytán a pénz és Marietta úgy dönt, hogy eladja a sok nemzedék óta a család tulajdonában levő házat és egy idősotthonba vonul. De mielőtt ezt megtenné, még egy utolsó nyarat szeretne a helyszínen tölteni unokái társaságában, akik egyetlen fia három különböző nővel kötött házasságából származnak, más-más géneket hoztak anyjaiktól, más-más nevelést kaptak és nem is igazán állnak közel egymáshoz.

Míg gyermekkorukban sok nyarat töltöttek a szigeten, mostanra a lányok évek óta nem jártak Marietta házába és minden meghívást különböző kifogásokkal hárítottak el. Tehát nem lesz könnyű őket a helyszínre csalni. A fiatal nőket Marietta nyolcvanadik születésnapja hozza a szigetre és megkezdődik a kaland, mert a lányok egyetlen közös vonása az apjuktól kapott nevük, ugyanis a zaklatott lelkű és hányatott életű férfi híres amerikai írókról nevezte el lányait. És csupán ennyi apai törődése lányai iránt.

Dora (Eudora) a legidősebb. Igazi déli úrinő, ennek nevelték és pontosan azzal is foglalkozik, mint a déli elit asszonyai: férjhez megy, gyermeket szül, a családnak él és jótékonykodik, valamit tovább ápolja a déli szokásokat. Csakhogy egyetlen gyermeke, Nate, az autizmus egyik formájában, Asperger-szindrómában szenved és Dora élete e köré épül, míg azon kapja magát, hogy férje kiköltözik közös házukból és indul a válás.

Carson, a középső lány, Dora francia babysitterének lánya. Mivel ő töltötte a legtöbb időt nyughatatlan természetű apjával, ez nem kis nyomot hagyott benne. Alkoholproblémái vannak, munkáját is emiatt vesztette el, tehát neki is kapóra jön a meghívás. Imád szörfölni, imádja a veszélyt, az adrenalint… és a delfineket. Kicsit nyughatatlan, kicsit gyökértelen és kötődési problémái vannak.

Harper hármuk közül a legfiatalabb. Előkelő angol családból származó anyja spermadonornak használta apját, aki megismerkedésük idején írói álmokat dédelgetett és mivel a nő egy kiadó szerkesztője volt, abban reménykedett, hogy a segítségével megvalósíthatja álmait. Még meg sem száradt a tinta házassági bizonyítványukon és a nő máris kipenderítette a szépreményű Parker Muirt, közös lányukat pedig kemény kézzel nevelte és a Muir család ellen hangolta minden szavával, cselekedetével. Georgiana James saját magán kívül csak a karrierje iránt viseltetett  imádattal, minden más elhanyagolható volt. Harper olyan félénk és visszahúzódó lett parancsolgató anyja miatt mint egy kisegér és igazi szórakozást, törődést, szeretetet csak a Sullivan’s Island-on töltött nyarak jelentettek.

Az ő történetüket ismerheted meg a Nyári emlékekből, illetve az utolsó Sullivan’s Islandon együtt töltött nyár egy részét. Valamennyiükét, mert bár Carson egy kicsit többet szerepel ebben a részben, mellette mindenki más is szóhoz jut. S miközben a lányok múltjával-jelenével ismerkedünk, fény derül a Muir család titkaira is… mert vannak titkaik bőven.

Szórakoztató irodalom kedvelőinek ajánlott, és nemcsak, mert azért komoly dolgokról is szó van az édes semmittevés közben. De természetesen ízlések és pofonok…

“– Ha semmi mást nem is tanultunk ezen a nyáron, azt biztosan mindnyájan a fejünkbe véssük, hogy a titok egy családban olyan, mint valami métely. Egyik hazugság a másik hátán. Végül az igazság mindig kiderül.” *

*Mary Alice Monroe – Nyári emlékek, General Press, 2015

További részek a General Press kiadó gondozásában:

2. Nyári fuvallat, 2016

The Summer Wind, 2014

3. Nyárutó, 2016

The Summer's End, 2015

4. Déli menyegző, 2017

A Lowcountry Wedding, 2016

 A sorozat ötödik, egyelőre csak angol nyelven elérhető része:

5. A Lowcountry Christmas

Isla Dewar - Tánc a világ végén

Mihez kezd egy asszony, ha megtudja: halott férje után nem maradt semmi más, csak lóversenytikett, jelzálog, adósság, létbizonytalanság, két kamaszodó gyerek, egy macska, egy kutya és egy örökösen mindent jobban tudó, zsémbes anyós?
Iris, a városi tanítónő merész lépésre szánja el magát, állást vállal egy egyszerű falusi iskolában, valahol a világ végén.

A hegyvidékiek vizsla szemmel követik az új tanítónő, a „Missie” minden lépését. A jövevény telis-teli van furcsasággal: nagy szájú, de nem ad körmöst, sem nyaklevest, ellenben tiszteli a kiskölyköket, akiket arra buzdít, hogy valósítsák meg álmaikat, és telis-tele van varázslattal, ehetővé válik a menzakoszt, napsugarassá az iskola, kitágul a világ. Miközben szól a Beatles, hétköznapi, szép, emberi történetek – néha sírósak, néha nevetősek – tanúja és részese lesz Iris és két gyermeke, akik megvívják a maguk csatáját az élettel, az életért.

Magyar Könyvklub, 2004

Eredeti mű: Isla Dewar – Dancing in a Distant Place, 2003

Első könyvem a szerzőtől. Ami azt illeti nem sok könyvét adták ki magyar nyelven, hiszen ezen kívül még kettő jelent meg (Az igazi Madeline, Szájról szájra), és azok sem mostanság, annak ellenére, hogy egy termékeny szerzőről van szó.

Nagyon hosszú ideje tologattam-halogattam ezt a könyvet, s így utólag nem is értettem miért, hiszen egyike a legjobb könyveknek amiket az utóbbi időben olvastam, annak ellenére, hogy a végén nem mindenre kaptam választ és az az igazság, hogy egy jókora hiányérzettel maradtam. S ez nem azért, mert nem volt jó a történet, hanem még többet szerettem volna kapni belőle.

Az 1960-as évek Egyesült Királysága. A szigetországot is elérte az ellenérzéseket kiváltó hippi-láz és a zenei toplistákat a The Beatles uralja.

A történet hősnője, Iris Chisholm, tanár. Harminckilenc éves, többször is kihangsúlyozza, hogy az nem negyven, addig még van, mintha a negyven valamiféle mérföldkő lenne a számára és akkortól már öregnek számítana. Elemi osztályokban tanít és az iskolában éri a hír, hogy férje – akivel már egy ideje elhidegültek egymástól és inkább egymás mellett, mint házasságban éltek – baleset áldozata lett és a helyszínen meghalt. Ekkor derül fény arra is, hogy nem csak a házasságuk volt romokban, hanem a meglehetősen ósdi elveket valló férj anyagi romlásba döntötte a családot és nemcsak a tartalékaikat lóversenyezte el, hanem komoly adósságba is verte a családot. Mert család is van, természetesen, két kamasz gyermek: a történet idején Scott 17, Sophy 13 éves. És púpnak ott van az anyós is, aki sosem szerette menyét, unokáit sem igazán és akinek – számomra érthetetlen módon – Iris egyetlen szóval sem említi azt az anyagi káoszt és nyomort, amibe férje döntötte a családot. Szinte egy évnek kell eltelnie, amíg anyósa tudomására hozza az igazságot, akkor is a véletlennek köszönhetően.

Tehát Iris ott áll özvegyen, két kamasz gyerekkel és mélyen adósságban, amiből csak egy radikális húzással tud kilábalni… vagy legalábbis szinten tartani magát és azt ami a családjából megmaradt. Gondol egy merészet, eladja a házat még mielőtt a bank rátenné a kezét és egy skóciai kisfalu iskolájában vállal állást csupán azért, mert ott a tanári pozícióval szolgálati lakás is jár. És megkezdődik a nagy kaland Green Cairns-ben.

Egy év – ennyi időt tölt Iris és családja a településen, de ez egy egész életre meghatározó úgy az ő, mint a gyermekei számára. S legyünk őszinték, a kis falu életére is hatással vannak a Chisholmék, különösen Iris.

A hősnőnk mellett a település más lakosainak életébe is betekintést nyerünk, igazándiból a gyermekeken keresztül, hiszen ők azok, akik napi szinten jelen vannak Iris életében. Tehát előbb a gyermekeket ismerjük meg, majd a hozzájuk tartozó szülőket és a történeteiket, hiszen ebben a településben mindenkinek van egy története.

Ez az az év, amikor Iris “meggyógyul”, amikor maga mögött tudja hagyni mindazt a keserűséget, amit a férje átverése okozott, amikor megtanulja elengedni a dolgokat, hiszen a hegyvidéki kis település, aminek egyetlen főutcája van, merőben más mint amihez eddig szokva volt és minden nap egy új meglepetés, egy új kihívás… s egy nap majd egy új szerelem is.

Szerethető a helyszín, a cselekmény. Szerethetőek a szereplők, mert annyira valóságosak, erényekkel és hibákkal és nem hiszem, hogy lesz egy olvasó is, akit a kis szutyokmatyi Colin története nem fog meghatni.

“– Nagy különbség, hogy valaki csöndes, vagy egy árva kukkot sem szól. Biztos nagyon magányos ott bent a kobakjában. 

Charles a fejét rázta. – Á, nem. Itt kint magányos, közöttünk. A fejében minden rendben van. Ezért él odabent.”

A történet az események után 35 évvel kezdődik: Iris a partnerével, lányával és annak férjével, valamint régi barátaival egy bárban ücsörög színházi látogatást követően. Ekkor lép hozzá egy fiatalember… az a férfi, az a Colin, aki a kis szutyokmatyiból lett. Ez indítja el az emlékezést, ez visz vissza az időbe és innen származik az én hiányérzetem is. Mert, ugye, félmondatokból kiderül, hogy Iris gyermekeiből mi lett, és Colin is néhány szóban vázolja jelen életét, de szerettem volna tudni mi történt a többi gyerekkel, a falu többi lakosával. Tehát símán el tudtam volna képzelni egy epilógust, ami erről szól.

Felnőtteknek szóló könyv – a mondanivalója miatt, mert erotika nincs ebben egy csepp sem. Olvastatta magát, kiváncsivá tett és nagyon szerettem. Figyelemre méltó könyv, de természetesen ízlések és pofonok…

J. K. Smith - Szerelem hirdetésre

Kori élete fordulóponthoz érkezik. Férje és szülei meghalnak, munkahelyét elveszíti, egyedül marad a világban, és csak legjobb barátnőjére számíthat. Életét eddig családja szabályai szerint élte. A tragédia után minden megváltozik körülötte.
Vajon hogy éli meg a hirtelen jött függetlenséget? 

Megtakarított pénzéből utazni szeretne, a helyszínt csukott szemmel választja ki a földgömbre bökve, de halott férje ezt a tervét is meghiúsítja. 

A lány régi életét maga mögött hagyva fejest ugrik az ismeretlenbe, és munkát vállal egy kanadai farmon. A farm tulajdonosa, a jóképű Christopher Walker, aki egyedül neveli kislányát. Hamar kölcsönös vonzalom alakul ki köztük. 

Vajon túléli kapcsolatuk a múlt szellemeinek felbukkanását? Van esély újrakezdeni egy tragédiák sokaságával teletűzdelt életet?

J. K. Smith humoros jelenetekben és érzelmekben gazdag könyve ezekre a kérdésekre keresi a választ, és elvezeti az olvasót egy olyan világba, ahol a család és az összefogás a legfontosabb érték.

Álomgyár, 2017

“– Szóval: Laskovics Orsolya. 

– Én is ezt mondtam – nézett ártatlanul Korira a férfi. 

– A túrót – nevetett a lány. – Meg sem közelítetted. Gyerünk, mondd! 

– Lájszkoviksz Orsolija – próbálkozott újra lassan a férfi, s Korinak a végén már potyogtak a könnyei a nevetéstől. 

– Ez olyan, mintha egy tehén kérődzne az egyik mesében – nyögte ki a hasát fogva a lány. 

– Hát, igazán kösz, az én nevem legalább ki lehet mondani – válaszolt tettetett sértettséggel Chris. 

– Bocs, szóval, Laskovics. 

– Laszkoviksz. 

– Las-ko-vics – tagolta Kori, hátha úgy könnyebben megy Chrisnek. 

– Laszkovics. 

– Majdnem. Laskovics. Nem sz, csak s. Laskovics. 

– Laskovics – Chris már nagyon koncentrált. 

– Bingó! – ujjongott Kori. – Most jön az Orsolya. 

– Orszolya. 

– Nem, nem sz, csak s itt is. „Sz” függő vagy, vagy csak „s” fóbiás? Or-so-lya.”* 

Nehéz magyar szerző könyvéről írni. Állandóan benned a frász, hogy netán megsérted ha őszinte vagy és kendőzetlenül közlöd a véleményed. Mert ugye mindenki azt hiszi magáról, hogy most írta meg A Nagy Magyar Regényt és hozzá fogható tehetséget még sosem hordott hátán a golyó. S ha netán valami nemtetszőt ír le az ember lánya, akkor jönnek a dörgedelmes szerzői levelek, vagy sűrű anyázások közepette rádküldi a barátnőjét/családtagjait. Teljesen normális az, hogy mindig és mindennel kapcsolatban van és lesz… ne nevezzük negatív véleménynek, hanem eltérőnek. Mert nem vagyunk egyformák, ahogy az ízlésünk sem az, tehát tiszteljük egymás hülyeségét. S aki nem bírja a kritikát, az meg ne menjen a nyilvánosság elé.

Egy ilyen bevezető után negatív vélemény szokot következni, ugye? Téves, mert J. K. Smith könyve felüdülést jelenetett. Bár nem írta meg A Nagy Magyar Regényt, J. K. Smith szórakoztatott, s ami még ennél is fontosabb: nagyon szépen fogalmaz. Sallangmentesen, felesleges szleng nélkül, olvasmányosan.

Ismerd meg Laskovics Orsolyát (Korit), a történet hősnőjét, a fiatal magyar nőt, aki – mint megannyi sorstársa – rossz emberhez köti az életét. Ugyanis a sármos udvarlóból zsarnok férj lesz, aki alapjaiban rengeti meg a nő önbizalmát, s nemcsak a földbe döngöli, hanem hirtelen halála után derül ki, hogy meg is lopta. Tehát ha Kori utazni szeretne – és szeretne –, akkor valamilyen más megoldást kell találnia, mert pénz az nincs.

Hirdetés útján vállal házvezetőnői állást pont Kanadában, egy, gyermekét egyedül nevelő farmernél. Christopher Walker természetesen dögös és természetesen sok évi özvegység után pont Kori tetszik meg neki, bár más jelentkező is lenne. Körülbelül ennyi dióhéjban a történet, a többi az út, ami a boldog végkifejlethez vezet.

A szerző nagyszerűen világít rá arra a felületességre amely más nemzetek kultúrája iránti érdeklődést jelenti. Hogy csak egyetlen példát említsek, Kori barátnőjének Kanada, a farm egy csilivili piros cowboy-csizmára redukálódik, ami ott, a helyszínem több mint nevetséges. Kori sem tud ennél sokkal többet az országról, ahol hosszabb időt készül eltölteni. A pökhendiség (vagy nevezzük nacionalizmusnak?) is jelen van, mellyel Kori a környezete iránt viseltetik. Az egy dolog, hogy megismerteti munkaadóját és lányát a magyar konyha remekeivel, de forma kolonizálja a Walker farmot és nem hajlandó a helyi szokásokat megáévá tenni, ha a háziak nem teszik magukévá a magyar szokásokat is. Minden bizonnyal Kori nem hallotta a szólást, mi szerint Rómában élj úgy, mint a rómaiak.

“– A Mikulással semmi bajom, de ő nálunk december hatodikán csempész csomagot a gyerekek kipucolt csizmájába, 24-én pedig a Jézuska jön. Ráadásul nálunk nem nagy divat a Halloween. Mégis teleraktam a kedvetekért tökökkel meg egy rakás ijesztő hülyeséggel a házat. Hatalmas citromnak öltözve megjelentem a Honey-ház ajtajában egy mini eperrel és egy óriási banánnal az oldalamon, és lelkesen kiabáltam, hogy „Csokit, vagy csalunk!”, aztán visszajöttem és cukorkát adtam a méhecskévé változott Honey-knak. Úgyhogy vagy ötvözzük az ünnepeinket, vagy itt sem vagyok, csillagbogár – mosolygott negédesen a vőlegényére Kori.”*

Első könyves magyar szerző írásáról beszélünk – én legalábbis nem találtam semmilyen más, a szerző neve alatt futó kiadványt… még. Tessék félretenni az előítéleteket és elolvasni, mert ha kedvenc nem is lesz, de mindenképpen szórakoztatni fog. S természetesen az ízlések és a pofonok…

“– Miért rúgtál bokán? – törölgette a szemét a férfi. 

– Csak hogy érezd a törődést. 

– Ja, már értem. Akkor kösz, hogy ilyen erősen törődsz velem.”*

* J. K. Smith – Szerelem hirdetésre, Álomgyár, 2017

Mary Kay Andrews - Víkendezők

„Dráma, ​humor, ármány és egy csipetnyi gyilkosság tökéletes egyvelege.”

Vannak, akik az egész nyarat az idilli észak-karolinai Belle-szigeten töltik, mások pedig csak hétvégre jönnek – az egész nyarat itt töltők, s a hétvégi látogatók keveredése néha ellentéteket szül. Riley-ra egy egész szezonnyi szórakozás vár a szigeten, amikor a dolgok nemvárt fordulatot vesznek. Miközben egy péntek délután a férjére vár a kikötőben, Riley-nak egy bírósági kézbesítő hivatalos iratokat nyom a kezébe. A férjét pedig sehol sem találja, ráadásul szembesülnie kell azzal, hogy a szigeten lévő csodálatos házuk árverés alá került. A családjához fordul segítségért, ám kiderül, hogy mindegyiküknek megvan a saját titkuk… az idő múlik, s a rejtély egyre mélyül… egy halálos irányba. A koktélpartikat félretéve Riley-nak meg kell találnia a módját, hogy felkutassa a Belle-sziget titkait, s a férjét, akit talán nem is ismer igazán.

Mary Kay Andrews védjeggyé vált humorának, valamint a környezetnek és a karaktereknek köszönhetően elkerülhetetlenül beleszeretsz a történetbe.

A VÍKENDEZŐK a tökéletes nyári menedék.

„A bestseller szerző, akit a Nyári Olvasmányok Királynőjének neveznek, a nyár kezdetét egy nagy rejtéllyel indítja az Észak-karolinai Belle-szigeten. Riley Griggs azzal találja magát szemben, hogy eltűnt a tőle elhidegült férje, és a part menti házát árverezik. Adjunk hozzá ehhez néhány ködös pénzügyi spekulációt, egy régi sérelmet, és egy pár színes déli karaktert, és Riley nyara máris hátborzongatóvá válik.”

I.P.C., 2017

Eredeti cím: The Weekenders, 2016

Második könyvem a szerzőtől Az élet virágos oldala után. A két történet egyetlen közös pontja az, hogy mindkettő “délen” játszódik, és ízelítőt kapunk abból, hogy vannak dolgok, amik sosem változnak. Például a társaság mindig is megosztott lesz: vannak a régi, vérbeli előkelőségek, meg az újgazdagok, akiket továbbra is ugyanúgy lenéznek a régi előkelőségek, mint a meggazdagodás előtt, amikor még csak alkalmazottak voltak.

Belle-sziget. A hely, ami egyesek állandó tartózkodási helye, mások csak a nyarat tölteni járnak ki oda, és ismét mások csupán a hétvégére ruccannak ki. Az idillikus hely, ahol nincs tömegközlekedés, kocsik sem, és a közlekedést mindenki golfautókkal oldja meg. A sziget, amely megőrízte délies báját, szokásait és amit csupán komppal lehet megközelíteni. Az a hely, ahol az ember lánya nagyon szivesen ellenne, akár hosszabb ideig is.

Riley, a történet hősnője, egész nyárra érkezik Belle-szigetre, ahol anyja, testvére és nagynénje állandó jelleggel tartózkodik. Ők vérbeli helyi előkelőségek, hiszen a család tulajdonában van a sziget nagy része és a családi vállalkozás a szigeten levő földterületek és ingatlanok adás-vételével, fejlesztésével foglalkozik. S ezt a vállalkozást most Riley férje vezeti egymaga – mert ugyan Rileynak van egy fiútestvére, de Billy meleg, déli standarddal pedig ő olyan, mintha nem is létezett volna apja szemében és a vállalkozás szempontjából. Billy szexuális orientáltsága egy olyan dolog volt, amit a családfő nem akart tudomásul venni, sem elfogadni, és erről a család soha nem is beszélt amíg a családfő életben volt.

Ez a hétvége arról szólna, hogy Riley és férje, Wendell Griggs végre megmondják Maggsnek, közös tizenéves lányuknak, hogy a házasságuk menthetetlen és elválnak újtaik. Eddig azzal ámították a lányt - főleg Wendell, hogy apja a munka miatt annyira elfoglalt, bár a házaspár már hetek óta külön élt és egyre jobban távolodott egymástól. És ez az "óvjuk meg a gyereket az élet csúnya oldalától" hozzáállás nem tesz jót Maggsnek, hiszen annál nagyobb lesz a csalódása, mikor az igazság kiderül.

Csakhogy Wendell nem érkezik meg a kompra, a család házát lefoglalták a végrehajtók, Riley és lánya kénytelen a szülői házba meghúzni magukat, miközben állandó hívásokkal és üzenetekkel bombázzák a bújkáló Wendellt. Egészen addig, amíg egy reggel a vízben egy férfi holttestét kapják meg… Előkerült Wendell, s vele együtt napfényre jut a katasztrófa is, amit becsvágyból okozott.

Ki és miért ölte meg Wendellt? Mert a férfi nem baleset áldozata lett. A tágabb család valamelyik tagja? Egy féltékeny szerető? Egy átvert üzleti partner? Hát ez bizony csak a végén derül ki. Addig alkalmad van megismerni Belle szigetet, a lakóit, a szokásaikat és Riley tágabb családját-barátait, minden gondjukkal-bajukkal együtt. S mivel a rendőrség nagyon lezserül áll hozzá a nyomozáshoz, Riley kézbe veszi a dolgokat, sőt! Barátnőjét is meggyőzi, hogy segítsen neki a szálak felgöngyölítésében, ami néha meglehetősen vicces helyzeteket eredményez.

A történet szereplői tipikusan amerikaiak. A férfiak viszik a bizniszt, keresik meg a napi betevőre valót, a nők férjhezmennek és rögtön abbahagynak mindent amit addig csináltak, hogy kizárólag a családnak szenteljék minden energiájukat. Ilyen Riley is, aki ígéretes televíziós riporteri állását hagyta ott, vagy kebelbarátnője Parrish, aki a jogász-karriert dobta fel. Sokat mond el a déli mentalitásról az a tény is, hogy Evelyn, Riley anyja, lányát teszi felelőssé tönkrement házasságáért, veje pártját fogja a lánya ellenében, mert az a férfi tökéletes és tévedhetetlen, Rileynek pedig csak egyetlen dolga van: boldoggá tenni Wendellt, mindent elnézni neki és két kézzel kapaszkodni a házasságba. Mert Wendell sosem hibázhat, minden rossz csak látszólagos félreértés.

Miközben Riley és barátnője Parrish megpróbál végére járni, hogy mi is történt Wendellel, a vállalkozással és egyáltalán mi az ábra, Riley életébe megjelenik a szerelem Nate, egy régi udvarló személyében, akit anyja már annak idején sem nézett jó szemmel – és ez azóta sem változott. S nemcsak a szerelem talál Riley-ra, hanem a pénzügyi gondok mellett tizenéves lánya is próbára teszi a türelmét, aki nem tudja elfogadni, hogy apja már nincs, azt sem, hogy a férfi nem olyan volt, ahogy ő idealizálta és felháborodik, amiért anyja új életet akar kezdeni.

Van a könyvben néhány olyan kifejezés, amit igazándiból sehová sem tudok tenni, mert olyan fura. Például az angol "master bedroom" főhálószobának való fordítása, ami lényegében helyes, de fura – egyébként a szülői hálószobát jelenti, vagy a "zálogjog", ami a könyv felénél hirtelen "jelzálog"-gá változik, de ezek apróságok és nincs jelentőségük a történet szempontjából

Olvastatja magát, szórakoztat, de azért több mint egy nőcis nyári olvasmány, mert bizony van mondanivalója bőven, míg – mindenki megelégedésére – eljutunk a boldog végkifejletig. De természetesen az ízlések és a pofonok…