2026. május 5
Fura dolog a könyvkiadás. Illetve nem is az, hanem a kiadók marketingesei fura ötletekkel állnak elő.
Mivel könyves blogom van, nem véletlen, hogy közösségi oldalam hírfolyamában számos kiadó posztja jelenik meg. Ebben eddig semmi különös nincs, más bloggernél is ez a szokás. Csakhogy egy ideje az egyik vezető magyar kiadó – nem fogom leírni a nevét – egyre több angol szöveggel reklámozza magyar olvasóinak a kiadványait. Előbb csak a felcímkézés jelent meg angol nyelven – különösen imádták a "forced proximity" kifejezést –, újabban pedig egész mondatokat tolnak egy-egy posztba. S teszik ezt akkor, amikor hivatalos adatok szerint Magyarország lakosságának több mint a fele kizárólag magyarul beszél (ír-olvas) – néha azt is rosszul.
Ha nem besszélném az angol nyelvet, akkor egyszerűen tövábbgörgetnék azzal a felkiáltással, hogy menj te a .... (tetszés szerint behelyesítendő bármilyen vulgaritással), ha valamit el akarsz adni nekem, akkor úgy tedd, hogy értsem is miről van szó.
2026. április 26
Nem, a leggings nem mutat jól a 120 kilós seggeden. Akkor sem, ha a sok követős, anorexiás TikTok-sztár ezt szajkózza. És haspólót meg platformos cipőt sem veszel fel hozzá. Különösen akkor nem, ha irodvezetői állásinterjúra mész.
2026. április 20
Tisztelet. Egy alapvető erkülcsi érték, érzés és magatartás, amely mások elismerését, megbecsülését jelenti. Alanyi jogon jár mindenkinek, függetlenül kortól vagy származástól, de lehet kölcsönös viszonyon alapuló megbecsülés is. Ez mind szép ás jó így leírva, de mi van akkor, amikor valaki korát tekintve kiköveteli magának azt a bizonyos tiszteletet? Amikor kora miatt felhatalmazva érzi magát, hogy keresztülgázoljon rajtad, csak azért mert te fiatalabb vagy.
Két napja sorban álltam a bolti pénztárnál. Hosszú sorban. Előttem meghatározhatatlan korú, mélynövésű férfi – én nagyon rossz vagyok bárki korának a megsaccolásában, de az biztos, hogy a nyugger kategóriába tartozott. Kezében egy nagyobb csomag keksz. Sor lassan halad, egy adott pillanatban kilép a sorból és eltűnik a zöldségek irányába, majd kis idő múlva visszatér kezében két hagymával, és szó nélkül visszaszuszakolja magát elém a sorba, ami továbbra is lassan halad. Egye fene, velem is előfordult már, hogy a sorból kinyúlva kaptam egy-egy termék után. Egy perc múlva ismét kiáll és elmegy egy másk pénztár irányába, hátha ott gyorsabban megy a dolog. De nem, erre ismét visszatér, ismét szó nélkül visszatuszkolja tekintélyes pocakját és túlsúlyát elém a sorba. És alig néhány perc múlva ismét kiáll, eltűnik a zöldségespolcok irányában és nem is jön vissza. Egészen addig, amíg én már odaértem a pénztárhoz és a hölgy már szkenneli is a termékeim.
– Itt voltam – mondja, majd amikor nem figyel rá senki, megbökdös és megismétli – Itt voltam. Nem hallja?
Nem hallom, válaszoltam neki és továbbra is a pénztárosra figyeltem. Nos, ekkor kezdődött a savazás és kioktatás a koráról, meg a tiszteletről, ami neki ebből kifolyólag kijár. Halkan megjegyzem, hogy nem huszonéves vagyok, de még harmincas sem, tehát nem mai csirke. Hagytam, hogy mondja, mert bolonddal nem érdemes vitatkozni, s minél passzívabb voltam én, annál jobban belelovalta magát ő a kioktatásba a fiatalok attitűdjéről és pofátlanságáról, s mindezt jó hangosan, hátha talál magának támogatót. Nem talált. Én szépen becsomagoltam a vásárlásom, majd felé fordulva csak annyit mondtam neki, hogy nem várjon olyasmit, amit ő nem ad meg másoknak, a pofátlanságáért pedig nem tisztelet, hanem .... (nyomdafestéket nem tűrő szó) jár.
Amikor a kijárattól visszapillantottam, még mindig a pénztár mellett áll és már mást savazott. Szomorú élete lehet az olyan embernek, akinek a nap fénypontját azt jelenti, ha másokkal kötekedhet.
2026. április 13
Honnan tudod, hogy egy politikus hazudik? Onnan, hogy mozog a szája.
2026. április 9
A világot őrültek vezetik, törpe diktátorok, nárcisztikus pszihopaták, megalomániások, demenciások. S ennek – sajnos – a kisember issza meg a levét.
2026. március 29
Kérem, köszönöm, elnézést - ezeknek a szavaknak a használata nem kerül pénzbe. Mellőzésük viszont bunkóság jele, a bunkóság pedig visszataszító.
2026. március 13
Nem tudom, feltűnt már, hogy időnként megjelennek a divatos szavak, kifejezések, s boldog-boldogtalan használja őket – amilyen gyakran csak lehet –, mert milyen menő, mert X vagy Y pszeudoceleb harsogja a tévében, akkor is, ha halvány segédfogalma sincs az értelméről.
Nekem szabályosan viszketegségem van ezektől a szavaktól, kifejezésektől. Például amikor az eltakar helyett kitakart írnak/mondanak, pedig a kitakar a magyar nyelv értelmező szótára szerint a takarás eltávolítását jelenti. Vagy az ide/oda helytelen használata, csak azért mert valamelyik tájegységben úgy tűnik helyesnek, hogy te nekem valamit ne ide-, hanem odaadj.
Továbbá rühellem a következőket: trope, toposz, önazonos, mindfulness, coach (az a bizonyos amit kócsnak ejtenek - és sok esetben írnak is -, és túl sokan annak képzelik magukat), TikTok szenzáció.
2026. február 28
Amikor a televíziózást elöntötték a dél-amerikai szappanoperák, azt hittem ennél lennebb már nincs. De, van. Jöttek a török sorozatok, a csapból is az folyik, s terjesztik az agressziót, a primitívitást. Bármikor bekapcsolod a tévét, valahol, valamelyik csatornán – vagy akár többen is – folyik a dráma, öldöklés, csalás, sokszáz epizódban.
S akkor mág nem beszéltem a saját gyártású, szórakoztatásnak szánt műsorokról, ahol pszeudo-celebek produkálják magukat, s mellettük ugyanazokat az arcokat látod. Ha nem a zsűripultban ülnek, akkor a műsort vezeti, vagy éppenséggel róluk szól a műsor. S ha mégsem, akkor a végtelennek tűnő kereskedelmi szünet egy-két reklámjában minden bizonnyal feltűnnek. Nem is értem, ezek az emberek a televízióban élnek?
2026. február 23
Ma tömegközlekedtem. Nem tettem már nagyon sok éve, mert vagy kocsival, vagy gyalog közlekedem – távolság függvényében. Esetleg a rollerrel, ha szép az idő.
Nos, a tömegközlekdés élménye nagyon tanulságos volt, mert eddig fogalmam sem volt róla, hogy a buszon mindenki a telefonját bámulja, s nem az ablakon néz kifele. Komolyan. Körbenéztem a buszon, lehettünk vagy tízen, s rajtam kívül mindenki a telefont matatta. S ott volt még A Liba is. Igen, így nagybetűvel. Az a típus, aki lehet 16 éves, de akár tízzel több is, kora egyszerűen meghatározhatatlan első blikkre, mert van rajta festék bőven, s az utolsó divat szerint van öltözve – értsd: toprongyos.
Nos, A Liba nem matatta a bunkófonját, ő egyenesen előadást tartott vele. Mórikálta magát, csücsörített a kamerának, kattintgatott, s tette ezt egészen a végállomásig. Ott pedig a busz ajtajához perdült, vágott egy kacsaszájat még egy selfie-hez.... és szabályosan kiesett a buszból. Pofára. Orrán-száján folyt a vér, a járdán egy metszőfog is landolt, A Liba meg hisztérikusan kiabálta: a telefonom, hol van a telefonom?
Ez volt a pillanat, amikor másra hagytam a segítségnyújtást, és dolgomra mentem.